2019. október 16. szerdaGál
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Akkor mi lesz, ha mindent megrajzoltál? Könczey válaszol

Erdély FM, Felméri Péter 2007. december 03. 15:17, utolsó frissítés: 14:45

#b#Könczey Elemér#/b# karikaturistával motívumokról, nyomdászokról, pornókarikatúráról, illetve arról, hogy abuntanana nyikisnyanyera. #b#[erdély fm]#/b#






Egész életedben a karikaturista-pályáról álmodtál, vagy valami másra készültél, és egyszer csak felébredtél, hogy “hát, mégiscsak karikaturista leszek, mert balett-táncosnak már túl idős vagyok”?

Könczey Elemér: – Az egész úgy kezdődött, hogy szerettem korcsolyázni. Az elején, amikor még tanultam, a jégpályán egy óriási hasalás után nézem, hogy miben akadt meg a lábam, és egy Ludas Matyi-kalendárium volt. Valaki csak úgy bevágta a jégpályára...


Könczey Elemér az afrikai karikaturistáknak is üzen (a fotó a Szomszédnéni Produkciós Iroda blogjáról származik)Könczey Elemér az afrikai karikaturistáknak is üzen (a fotó a Szomszédnéni Produkciós Iroda blogjáról származik)


Szerintem a sors volt...

– Nagyon sokan álltak a szélén, nem tudtam hirtelen eldönteni, hogy honnan repült be, de attól a perctől kezdve úgy érzem, hogy én és a karikatúra egymásnak voltunk teremtve.

A másik szerencse az volt, hogy otthon nálunk a vécé tele volt Ludas Matyival, sikerült nagyobb mennyiségben megszerezni. Ott tároltuk, és naponta-kétnaponta, amikor épp tiszteletemet tettem arrafelé, mindig az volt a kezemben.


Naponta jelenik meg karikatúrád a Krónikában. Előfordul-e olyan, hogy gondolod, egy régebbit előkeresel és azt berakod ahelyett, hogy rajzolnál egy újat, mert hát úgyse veszik észre az emberek?

– Ez mindennap előfordul. Amikor elkezdem rajzolni a karikatúrát, akkor mindig az motoszkál a fejemben, hogy most minek áldozni erre szürkeállományt, minek áldozni erre időt, hogyha – tegyük fel – egy 2001-es, január 3-i rajzot előveszek és 2007 november 9-én berakom, ezt tényleg nem veszi észre senki.

De van egy kis szakmai büszkeség is bennem, sajnálnám az időt arra pocsékolni, hogy a már megjelent karikatúrát újra megrajzoljam és elküldjem.

Eléggé korlátolt számú formával dolgozom – megemlíteném az agyat, a szívet, a halált, a nőt, az akasztófakötelet, a söröskancsót – és ezek között próbálom azt a variációt megtalálni, amit föl tudok hozni egy poén szintjére.


Itt felsoroltál hét-nyolc elemet, matekből tudom, hogy nyolcszor megszorozva egy akármilyen nagy szám csak véges szám. Úgyhogy egy idő után csak a végére jutsz a mintáknak, nem? Akkor mi lesz, ha már mindent megrajzoltál?

– Szerencsére az emberi butaság végtelen. És ismervén magamat is – nagyon sok rajz esetén magamból indulok ki, ezért úgy gondolom, hogy ezeknek a permutációja a végtelenbe mutat.


Amikor utánad kutattam, és az informátoraimat rád eresztettem, akkor megkaptak téged az Erdélyi Magyar Irodalmi Lexikonban. Mit gondolsz, hogy kerültél oda? Látom, te is meglepődsz ezen.

– Igen, egy kicsit kinéztem a fejemből hirtelen. Azt kell tudni, hogy a karikatúra csak a jéghegy csúcsa. A karikatúra viszi a nevemet, azzal bölcsködöm.

A jéghegy többi része alkalmazott grafika: elkezdve a könyvborítótól, arculaton, szórólapokon keresztül egészen kampányokig. Valószínűleg az, amire te rátaláltál, az is egy kötetnek a borítója – ennek kapcsán kerülhetett oda a nevem.



Micsoda véletlen egybeesések, ha tudom, akkor én is bemegyek a könyvesboltba és odaírom a könyvekre a nevemet...

Ez az előnye annak, ha az embernek vannak kapcsolatai nyomdával is.


Ja, te már gyárilag benne vagy...

– Hát ezt szoktam csinálni: bemegyek a nyomdába, és ha valamelyik borító megtetszik, megkérem a soros nyomdászt, hogy ezt a kis nevet – hogy borító meg tipográfia Könczey – ezt rakja be. Az egy kicsit kínosabb, amikor rákérdeznek, hogy a nevem hogy került oda – olyankor azzal szoktam kivágni magam, hogy úgyis mindent én készítek.

Különben a minap az egyik ismerősöm felhívott telefonon, és szemrehányóan azt mondta, hogy Könczey fiam, itt van a kezemben egy borító, és ezt nem te tervezted. Pedig tisztán emlékszem, hogy a nyomdásznak megmondtam: ebbe a könyvbe is tedd be a nevemet.


Nekem mint humoristának gyakran mondták azt, hogy nagy a szám. Neked grafikusként mondták már, hogy túl nagy a ceruzád, vagy esetleg pofátlan ceruzád van?

– Diplomatikus vagyok, szeretem úgy megoldani a rajzokat, hogy ne billenjen át a karikatúra olyan szegmensbe, ahol embereket lehet sérteni, ne legyen pornografikus például. Szerintem egy pornókarikatúrát úgy is meg lehet rajzolni, hogy nem mutatsz meg semmit.

De volt olyan alkalom, hogy felhívtak telefonon és számon kérték rajtam: hogy gondolom, hogy ezt a karikatúrát meg merem-e jelentetni.


Valaki esetleg magára ismert benne, látta hogy két szem van rajta, és nekem is két szemem és hajam is van?



– Ebben az esetben arról volt szó, hogy valószínűleg vallási indulatokat borzoltam fel, utána én is rájöttem, hogy egy kicsit túllőttem a célon. Viszont aki felhívott, az olyan hangnemben támadott ki, hogy attól a perctől kezdve azt a fajta témát még csak azért is azon a szinten kezelem.


Egy afrikai karikaturista egyszer kijelentette, hogy abuntanana nyikisnyanyera. Mit gondolsz, ez rád mennyire vonatkozik?

– Szerencsére nem vagyok sértődékeny típusú, tehát úgy gondolom, hogy azokat az információkat, amik így bejönnek, kategorizálnom kell. Lévén, hogy a karikatúrák nagy részében magamból indulok ki, úgy érzem, hogy ez a kijelentés találó rám. Ahogy befejezzük a műsort, el fogom kérni az elérhetőségét az illetőnek, és akkor megüzenem neki, hogy ondegolasz, lablof lunus ludor!


Elhangzott az Erdély FM műsorában, a Felméri Péter Show kabaréban

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS