2019. szeptember 17. keddZsófia
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

„Borzasztóan naiv emberke voltam”: Cs. Gyímesi Éva megfigyelési dossziéjáról

S. Z. 2007. november 28. 17:20, utolsó frissítés: 16:36

Magnót beszerelő technikus, besúgó diák, "elbeszélgető" tanügyminiszter-helyettes: az egyetemi rendszert behálózó kommunista titkosszolgálatok volt a téma a Tranzit Házban.




Cs. Gyímesi Éva töredékes megfigyelési dossziéjáról folyt a beszélgetés szombaton, a Tranzit Ház által szervezett Emberi piramis: párhuzamos (egyetemi) történetek egy szekusdossziéban című rendezvényen. Az irodalomtörténész és beszélgetőpartnere, a dossziét jól ismerő Hadházy Zsuzsa műfordító először is elméleti szinten próbálták leírni a totalitárius rendszereket.

Cs. Gyímesi Éva idézte Konrád György írót, aki szerint a szocialista társadalom államosított emberekből áll. A totalitárius diktatúra által az individuum mint olyan megszűnik létezni, a pártállam egy kollektivista ideológiához igazítja a valóságképet: a társadalmi skatulyák itt fontosabbak, mint az élő, hús-vér ember.

Mivel a totalitárius rendszerekben a közösséget az egyének fölé helyezik, fontos ebben a fényben értelmezni azt a – dossziéban is megemlített – tényt, hogy Cs. Gyímesi Éva közösségi lény:



a személyi lapján ezt dicsérőleg említik,

később azonban közösségi tevékenységét a szemére vetik az akkori fiatal tanárnak. „A kollektív ideológiák képviselői szerint nem az ember választja meg a közösséget. Az én felfogásomban a közösség: szabad emberek önkéntes társulása. Ez viszont nem egyezik a kommunista felfogással” – mondta Cs. Gyímesi.

Az irodalomtörténész kezdetben nem sejtette, hogy minden szinten figyelik, lehallgatják, sőt diákjai is besúgják: „én borzasztóan naiv emberke voltam. Végeztem a dolgomat, tanultam, nagyon el voltam foglalva szakmailag, így nem volt időm ebből kitekinteni. Ami az irodalmat illeti, én nem az ideológiákat, hanem a szépséget kerestem. Az irodalom kapcsán nem történelemről beszéltem, hanem a szépnek a kategóriáiról. Elefántcsonttorony-szerű volt a helyzetem” – mondta.

Az első intézkedési terv arról szól, hogy mivel Cs. Gyímesi Éva irredenta, soviniszta, nacionalista, államellenes tevékenységet folytat, meg kell figyelni. A megfigyelés 1975-ben kezdődött el – ekkori keltezésű egy külföldre szökött kolléga levele a dossziéban,


melyet egyébként meg sem kapott.

A tanárkollégákkal való beszélgetések átirata 1976-ból származik, ami azért érdekes, mert úgy tűnik, volt egy fordító is, aki a magyar nyelvű beszélgetések hangfelvételeiből román jelentéseket írt.

Elrendelték továbbá, hogy egy magnó legyen felszerelve az Ady teremben, ahol az irodalomtörténész órákat tart – a dokumentumokból az is kiderült, hogy egy Grundig márkájú magnóról van szó, amit reggel szereltek be 4 kazettával, majd valamikor este 11 után vittek ki a teremből.

Ekkor, 1976-ban már világos, hogy besúgókra csak utólagos igazolás miatt volt szükség, hiszen mind az órákon elhangzottakat, mind a kabinetbeli beszélgetéseket lehallgatták – jegyezte meg a tanár. Érdekesség, hogy egy Dezsi Ioan fedőnevű személy – diákja – is írt jelentést Cs. Gyímesiról, de aztán


bevallotta tettét és megkövette tanárát.

„Kikérem magamnak, nem vagyok nacionalista, irredenta vagy sovén, ahogy a jelentésekben áll. De irodalmárként nem tekinthettem el attól, hogy van magyar történelem, egyes irodalmi szövegek értelmezéséhez fontos a történelmi kontextusról is beszélni. Szükségesnek látszott beszélni a Trianon előtti időkről, Krúdy Gyula kapcsán az Osztrák-Magyar Monarchiáról” – magyarázta a meghívott.

A 80-as években tiltakozni kezdett az ellen, hogy végzős hallgatóit rendre a Kárpátokon túlra vagy a Duna mellé helyezték, vagy előfordult, hogy tornát és földrajzot kellett tanítaniuk a bölcsészdiploma megszerzése után.

„Arra apelláltam, hogy Románia csatlakozott az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatához. Továbbá figyelmeztettem a hatóságokat, hogy intézkedésük alkotmányellenes, sőt, abban az időben volt olyan utasítás, mely kifejezetten előírta, hogy lehetőleg


oda helyezzék a végzetteket, ahonnan származnak.

Erre hivatkozva írtam a petíciókat 1982-től '85-ig, és ezzel egyszersmind jeleztem, hogy elfogadok bizonyos játékszabályokat. Nem konfrontálódtam, nem jelentettem fel, csak saját szabályaikra figyelmeztettem őket” – emlékezett vissza. 1985-ben már annyira felfokozódott a diákok kihelyezésével kapcsolatos elégedetlenség, hogy megbeszélték: a diákok nem mennek el, amikor a gyakorlatilag kényszerlakhellyel egyenértékű repartíciókat kiosztják.

„1985-ben volt az első házkutatás, amikor elvitték egy könyvem kéziratát” – mondta Cs. Gyímesi. „A házkutatási parancson azonban azt írta, hogy anchetă, nem pedig percheziţie. Ugyanis sosem volt ügyészségi engedélyük, ez pedig abban a jogrendszerben is feltétele volt a házkutatásnak. A második házkutatás előtt, amelyre éreztem, hogy sor fog kerülni, megfogadtam, ha nincs ügyészségi engedélyük, nem engedem be őket.”

További érdekes, a szeku kifinomult módszereire utaló történet, amikor a gazdasági rendőrség azt próbálja rábizonyítani az irodalomtörténészre, hogy


vajat lopott a bácsi tejgyárból.

Ugyanis némi, a református egyháztól származó holland vajat juttatott az ismert ellenzéki Doinea Corneának. „Hiába mondtam nekik, hogy értem, miről van szó. Az egész rendszer képmutatása abban csúcsosodott ki, hogy miközben kihallgattak, a szeku megírta, hogyan jövök ki az épületből és megyek haza. Úgy tettek, mintha nem tudtak volna egymásról”.

A megfigyelés különféle szinteken történt: a legalsó szinten az a technikus állt, aki beszerelte a magnót, esetleg az a fordító, aki meghallgatta a szalagot és lefordította románra az elhangzottakat. Ott voltak aztán a besúgók, akik nem is mindig rosszindulatúak: „az egyik például semmit nem írt azon kívül, hogy kezemben a sárga zacskóval megyek ide-oda egész nap. Írnak másfél oldalt arról, hogy merre kóvályog Coca és Cola. Coca én vagyok, Cola a barátnőm, valószínűleg nagyon unatkoztak, amikor a neveket adták.” A következő szint a kollegiális szint, illetve a párt szintje:


egyes egyetemi szinteken kötelező volt együttműködni

– a megfigyelési dossziéban vannak arra utaló nyomok, hogy a tanárt feljelentették kollégái. Van aztán az egyetem vezetőségi szintje, akik részben önerőből folytatták a vizsgálatokat, és egy ízben Viorica Nicolau, a tanügyminiszter helyettese is időt szakított a Cs. Gyímesivel való beszélgetésre.

„A nyilvánosság volt az egyedüli eszköz annak megakadályozására, hogy elsüllyesszenek egy-egy embert. Az 50-es években el-eltűntek emberek, de a 80-as években ezt már nem lehetett csinálni: a román és a magyar Szabad Európa is támogatott, továbbá az Amnesty International is monitorizálta a helyzetünket. Épp azért gondoskodtunk róla, hogy lehetőleg mindent nyilvánosságra hozzunk” – mesélte a kor ellenzékével, Szőcs Gézával vagy például Doina Corneaval aktív kapcsolatot ápoló irodalomtörténész.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS