2018. december 15. szombatValér
-1°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Mennyire piacképes a BBTE-n szerzett tudás?

B. D. T. 2007. november 27. 13:45, utolsó frissítés: 10:34

Hajlamosak #b#a továbbtanulásba menekülni#/b# a BBTE magyar végzősei, ezzel együtt többségük elégedett az oktatás minőségével. A pályakezdők többek közt a román nyelvtudás hiánya miatt kerülhetnek hátrányos helyzetbe a piacon.





Egyre több fiatal késlekedik a munkaerőpiacra való kilépéssel, a folyamatosan újjászerveződő munkaerőpiac körülményeire az oktatási rendszerben való bennmaradással válaszolnak – állapítja meg Csata Zsombor és Dániel Botond szociológus egy Korunk-tanulmányban.

Ez a megállapítás a BBTE-n végzettekre is érvényes, nemzetiségi hovatartozástól függetlenül. Az egyetem évek óta úgy próbálja követni a végzősök sorsának alakulását, hogy diplomaosztáskor – vagyis gyakorlatilag egy évvel a licencvizsga után – 39 pontos kérdőívet töltet ki a delikvenssel. Eszerint az 1997-2003 között végzettek 21,1 százaléka (szám szerint 4620 személy)


a kérdőív kitöltésének időpontjáig nem vállalt vagy nem talált munkát,

a 2003-2004 között végzettek esetében ez az arány 22,4 százalék. Ezen a csoporton belül jellemző, hogy a magyarok szignifikánsan nagyobb arányban tanulnak tovább, mint a románok. 2003-2004-ben 1076 végzős nem dolgozott, ebben az almintában a románok 25,7 százaléka, a magyarok 43,7 százaléka folytatta tanulmányait.



Az évek folyamán egyre nőtt a magyarok arányaAz évek folyamán egyre nőtt a magyarok aránya


A kérdőívben lehetőség van arra, hogy a válaszoló kifejtse személyes véleményét az oktatásról, hogy melyek szerinte a fontosabb problémák, mivel indokolják elégedetlenségüket – látszólag. A kérdőív szerkesztői által megfogalmazott feleletválasztós kérdéseken túlmenően ugyanis a nyílt kérdésekre adott, golyóstollal beírt válaszokat az értékelés során nem vezetik be az adatbázisba. A sikeres alkalmazás feltételeiről pedig faggatják ugyan a diákokat, de az érvényes válaszok kis száma miatt ez az adatsor értékelhetetlen.

Csata Zsombortól, az adatbázis alaposabb kiértékelését kezdeményező szociológustól kérdeztük, mennyire mondható sikeresnek az adatok tükrében a BBTE oktatáspolitikai stratégiája.


Transindex: Megfelel-e a munkaerőpiaci keresletnek a képzési kínálat?

Csata Zsombor: – Nehezen megválaszolható kérdés. Azért is, mert az oktatásból a munkaerőpiacra való átmenet folyamatát egyre kevésbé lehet a korábbiakban megszokott lineáris rendszerben szemlélni. Egyrészt mert az egyre gyorsabb gazdasági pörgés miatt négy vagy hat évre elég nehezen előrejelezhető, hogy milyen lesz a piaci konjunktúra, hogy valójában mire is lesz szükség a munkaerőpiacon.

Másrészt pedig a szakemberkínálat is befolyással van arra, hogy hogyan fog kinézni egy évtized múlva a gazdaság. Ez a tőkeszegény országokban különösen lényeges, hiszen kiszolgáltatottabbak a külföldi beruházások esetlegességének,


a szakemberkínálat pedig vonzhatja vagy taszíthatja a tőkebeáramlást,

új, szakmaspecifikus munkahelyek létrejöttét. Jó példa erre India, amely azáltal, hogy az utóbbi étvizedekben sokat költött a műszaki oktatásra, erőteljes lendületet adott a mérnöki képzésnek. Azóta már – egy tekintélyes hányadában magántőkére épített – felsőoktatási rendszer gyakorlatilag elébe ment a munkaerőpiaci keresletnek: innovatív szektorokban képez szakembereket, és ezzel magához vonzza a külföldi tőkét. Emiatt világszerte élen jár az outsourcing szolgáltatások működtetésében.

A lényeg tehát az, hogy a oktatási, képzési kínálat is meghatározhatja, hogyan fog kinézni a munkaerőpiac a későbbiekben, nemcsak a beruházói oldal. Az oktatási rendszer és a munkaerőpiac viszonya tehát sokkal interaktívabb, mint valaha volt.

És még nem beszéltünk arról, hogy az oktatásból kilépők egy része saját vállalkozást alapít és feltehetőleg olyan területeken, ami szakmájába vág. Ebben az értelemben is visszahat az oktatás a gazdaságra, szűkebb értelemben pedig a munkaerőpiacra. Tehát egyre nehezebb pusztán makroszintű gazdasági mutatók mentén előrejelzéseket, becsléseket tenni, és kérdés sokkal összetettebb annál, ahogyan azt a tervgazdaság idején kezelték.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy egy egyetemnek nem kell legyen oktatási stratégiája, ezt azonban egy átfogóbb regionális gazgaságfejlesztési stratégia kereteibe kell beágyazni. Véleményem szerint ez egyelőre nagyon kevés egyetem esetében történt meg.

Ehelyett inkább azt látjuk, hogy a felsőoktatás erősen bemenetközpontú logikára épül: minél több diákot szeretne magának, és jó esetben igyekszik azt kínálni, amire igény van. Szerény piaci szereplőként viselkedik tehát, és egyelőre nem, vagy alig vesz részt a munkaerő-allokáció programszerű irányításában.


Van-e a végzősök sikeressége/sikertelensége tekintetében kimutatható befolyása a nemzetiségi hovatartozásnak (magyarán hátrányban vannak-e a kisebbségek, például a magyarok és a romák)?


– A magyar végzősök vonatkozásában érdemes többek között hangsúlyosabban odafigyelni arra, hogy alulreprezentáltak a jobban fizető piaci szektorokban, magasabb a közalkalmazotti foglalkozások (főleg tanári pálya) fele irányító képzésben való részvétel. Ami arról szól, hogy a képzési rendszer inkább önfenntartásra van berendezkedve.

ide kapcsolódik:
>> Kisebbségi elitizmus az oktatásban: sok a pedagógus, kevés a szakmunkás >>
>> Több a pap és a művész, de kevesebb a magyar értelmiségi, mint a román >>

Nem véletlen tahát, hogy a tanulmányok befejezése utáni elhelyezkedést illetően is markánsabb etnikum szerinti eltéréseket regisztráltunk: a magyar végzős diákok kisebb arányban helyezkednek el az egyetem befejezése után, mint a románok, ugyanakkor nagyobb hányaduk tanul tovább posztgraduális intézményben.

Az első látásra pozitív fejleménynek tekinthető továbbtanulási szándék mögött – megfelelő lehetőségek híján – gyakran a munkába való kilépés előli menekvés forgatókönyve húzódik. Az erdélyi magyar magasan képzett, pályakezdő fiatalok romló munkaerőpiaci esélyeit jelzik azok az adatok is, miszerint a magyarok erőteljesen alulreprezentáltak a versenyszférában és arányukon felül vannak jelen az állami költségvetési intézményekben.

Az eltérés kapcsán szóba jöhető magyarázatok közül az intézményes diszkrimináció hipotézise tűnik a legvalószínűtlenebbnek (hiszen annak éppen az költségvetési intézményekben kellene erőteljesebben érvényesülnie). Véleményünk szerint kisebb magyarázóerőt képvisel – de fontos lenne megvizsgálni – az egyre gyakrabban hangoztatott nyelvi hátrányok kérdése, miszerint


a pályakezdő magyar fiatalok a nem megfelelő román nyelvtudásuk miatt

kerülnek hátrányos helyzetbe a piaci szektorban. Bár átfogó elemzés erre vonatkozóan sincs, megkockáztatjuk azt a hipotézist, hogy a különbségekért inkább a szakmai hálózatokban fellelhető etnikai zárványok a felelősek.

Ami nagyon-nagyon fontos, az a képzés tartalma, hogy mennyire nyújt piacképes tudást az erdélyi magyar felsőoktatás. Mert minden jel arra mutat, hogy ezen a ponton alulmarad, az állami szektorban felülreprezentált magyar pályakezdők többségét ugyanis nem felelős adminisztrációs állásokba alkalmazzák, nem közigazgatási szakértők vagy gazdasági, társadalomtudományi szakemberek lesznek (amiben ugye hiány van a magyarok körében a legutóbbi népszámlálási adatok szerint), hanem az egyetem előtti képzésben, minimálbérért dolgozó pedagógusok.

A romániai magyar felsőoktatás tekintélyes része tehát közoktatásra, ha úgy tetszik intézményreprodukcióra képez embereket ahelyett, hogy a piac fele kacsintana, mint ahogy azt a román felsőoktatás teszi az utóbbi években. A Papp Z. Attila által fenntartott megkésettség hipotézist ebben az értelemben igen találónak érzem.

Egyet kell értenem azzal is, hogy mindaddig, amíg a kisebbségi megmaradás/küldetés diskurzusa a domináns diskurzus a felsőoktatásban, addig nehéz a versenyképesség szempontjait hatékonyan érvényesíteni. (Ennek negatív következményeit ismerjük: elvándorlás, alulreprezentáltság a versenyszférában, ennélfogva egzisztenciális hátrányok, szimbolikus státuszvesztés stb.) Az említett két szempontnak nyilván meg kell férnie egymás mellett, csak a hangsúlyokat kell időnként átrendezni; nem ideológiamentesen, de kétségkívül


gyakorlatiasabban kell viszonyulni a magyar felsőoktatás kérdéséhez.

Ez a helyzet az utóbbi években változni látszik, de továbbra is egy erőteljes intézményi tehetetlenséggel állunk szemben az egyetemi képzés szerkezete, a tantervek és az emberanyag vonatkozásában egyaránt, amelyek miatt egyelőre nagyon nehéz ilyen irányú reformtörekvéseket gyorsan végigvinni.

BBTE SZÁMOKBAN










A válaszadók jóval elégedetlenebbek az egyetem biztosította gyakorlati tudással. Az 1997-2003 között végzett magyarok 22,3 százaléka, a 2003-2004 között végzettek 20,5 százaléka nyilatkozta azt, hogy elégedetlen a kapott gyakorlati felkészítéssel; 6,6, illetve 5,7 százalékuk nagyon elégedetlen.

A kérdőív konkrétan arra is rákérdez, melyek azok a tantárgytípusok, amelyeket elégtelen módon oktatnak a BBTE-n. Az 1997-2003 között végzettek túlnyomó többsége, mintegy kétharmada nemzetiségtől függetlenül


a szaktantárgyak oktatását tartja hiányosnak.

A magyarok 30,5 százaléka a pedagógiai képzést sem érzi megfelelőnek, 29,2 százalékuk a gyakorlati oktatásra panaszkodik – román anyanyelvű diákok esetében az elégedetlenkedők aránya ezek esetében alacsonyabb, 19,4, illetve 23,8 százalék. Az idegennyelv- és az informatikaoktatás minőségét nemzetiségtől függetlenül 14-15 százalék tartja elégtelennek.

A szakmai előrehaladáshoz szükséges tantárgytípusok között is értelemszerűen a szaktárgyak vezetnek (románoknál 27,1, magyaroknál 32,6 százalékkal). Amit még tanulni lett volna érdemes, jóval inkább, mint az informatikát és az idegen nyelvet, azok – a közgondolkodásban meggyökerezett "hasznavehetetlen" mivoltuknak ellentmondóan – a társadalomtudományok (a románok 17, a magyarok 16,3 százaléka tartotta volna fontosnak a szakmai előrehaladáshoz az ilyen jellegű képzést).







A munkát nem vállaló végzősök körében ettól függően, hogy milyen szakon végeztek, dominál egyik vagy másik ok. 1997-2003 között a római katolikus teológiát végzettek jellemzően azért nem helyezkedtek el, mert


nem találtak a végzettségüknek megfelelő állást (41,7 százalék).

Az állástalanok egynegyede továbbtanul, illetve 33,3 százalék más okot nevezett meg. Az állástalan református hittantanár-szakosok sincsenek sokkal jobb helyzetben: 33,3 százaléka azért nem dolgozik, mert nem talált képzettségének megfelelő állást, egyötödük pedig semmiféle munkát nem talált. 6,7 százalékuk tanul tovább, és ugyanennyien készülnek elhagyni az országot.

A politikatudomány és közigazgatás végzősei közül a legtöbben szintén azért nem álltak munkába, mert nem találtak megfelelő állást (34,7 százalék); 23,4 százalékuk tanul tovább, 13,8 százalékuk emigrálna, 10,2 százalék semmiféle munkát nem kapott, 4,2 százalék nem is keresett.

A hagyományosan nagy keresletnek örvendő szakok, vagyis a jogi, üzleti és közgazdasági tudományok végzősei is többnyire azért nem dolgoznak, mert nem találnak végzettségüknek megfelelő munkát. A geológia, filozófia, történelem, filológia, fizika, matematika-informatika és európai tanulmányok állástalan végzősei viszont jellemzően továbbtanulnak.


A kivándorlás mint a munkavállalás elmaradásának oka

a sport, pszichológia és neveléstudomány, valamint az üzleti tudomány szakosok esetében jellemző leginkább: az e szakokon végzett állástalanok mintegy egyötöde akar kivándorolni.

Az 1997-2003 közötti adatokból kiderül, 88,9 százalékuknak volt munkája a kérdőív kitöltésekor, 2003-2004-ben ez az arány 87,57. Nekik arra is kellett válaszolniuk, hogy az állás, amelyet jelenleg betöltenek, megfelel-e a végzettségüknek.





Nemzetiségtől függetlenül a BBTE végzőse általában (mintegy kétharmada a válaszolóknak) az egyetem befejezése után áll először munkába. A magyarok közt többen vannak, akiki középiskola befejezése után azonnal munkába álltak, míg a románok nagyobb arányban kezdtek dolgozni az egyetemi évek alatt



A román diákok, akik egyetem befejezése után álltak munkába, átlagosan 4,46 hónapot vártak alkalmazásukig, a magyarok kicsit kevesebbet: 3,97 hónapot. A mesterit vagy doktorit végzettek körében az arány megfordul: a román végzősöket hamarabb, 4,36 hónap után alkalmazták, a magyarok viszont több mint fél évig nem kaptak munkát. (1997-2003 közötti adat, 2003-2004 között nem szignifikáns az esetszám.)





Arra vonatkozó kérdés, hogy hányan maradnak és kapnak munkát Kolozsváron, nem szerepelt a 2003 előtti kérdőívekben – tájékoztatott Csata Zsombor. Ugyanígy az sem becsülhető meg, hogy mekkora azok aránya, akik otthon vagy otthonukhoz közel kapnak munkát, illetve hogy hányan mennek külföldre dolgozni. Az adatbázis alapján azt sem tudhatjuk meg, hogy


az elsőévre beiratkozók hány százaléka jut el az oklevél megszerzéséig.

Ezeket a személyes adatlapokon rögzített információkat a BBTE statisztikai apparátusa kezeli, amelyek nem kapcsolhatóak össze a felmérés adataival, mivel ezek a kérdőívek névtelenek.

Valamivel többet tudhatunk meg viszont arról, hogy az alapképzést befejezett végzősök hány százaléka folytatja felsőfokú tanulmányait. A mesterizőkre, doktorizókra vonatkozóan 1997-2003 között azt lehet megállapítani, hogy míg a magyarok 32,5 százaléka vett részt egyetem utáni képzésben, a románoknál ez az arány 33,3 százalék. Azok körében, akik a kérdőív kitöltésekor aktuálisan részt vettek valamilyen képzésben, a magyarok aránya a nagyobb: 22,8 százalék, míg a románoknál ez csupán 18,6.

„Ez az adatbázis egyelőre még ezer sebtől vérzik” – mondja a szociológus, arra figyelmeztetve, hogy körültekintőnek kell lenni a további, különösen a véleménykérdésekre adott válaszok érvényességével kapcsolatban. Először is:


a kérdőívek kitöltése gyakran hiányos és helyenként felületes.

A probléma oka elsősorban a rossz koordináció: a BBTE-n belül más-más osztály feladata a feldolgozás, illetve a lekérdezés. Az Egyetemi Fejlesztési Központ (CDU) készíti elő, rögzíti és dolgozza fel, viszont a diplomát kiadó osztály tölteti ki a kérdőíveket. Ezt ugyan az egyetem vezetésétől kötelező feladatként kapja, a CDU viszont a folyamat felügyeletére nincs felhatalmazva, tehát nem tudja irányítani, minőségileg ellenőrizni és számonkérni a munkát.

Mérési hibát okoz továbbá az is, hogy a végzettek jelentős hányada nem személyesen kéri ki az oklevelét, hanem felhatalmaz valakit, hogy vegye át számára a dokumentumot. A megbízott természetszerűleg nem tölti ki az ívet, így be sem kerül az adatbázisba. Ez nem is lenne akkora probléma, ha pontosan lehetne tudni, hogy ilyenformán hányan és kik maradnak ki a vizsgálatból. Csak feltételezni lehet, hogy a kimaradók a vidékről származó, származási helyükhöz közelebb elhelyezkedett, kevésbé mobilis réteg, mondja Csata.

„Ezt alaposabb statisztikai bányamunkával nyilván helyre lehetne hozni, hiszen a végzősökre vonatkozóan vannak statisztikák. Ha összevetnénk ezzel a kérdőíveket kitöltött diákok társadalmi státuszát, lehetne egy viszonylag pontos súlyozást végezni. Erre azonban még nem került sor, úgy tűnik, ez mindeddig nem volt prioritás” – véli a szociológus.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS