2019. október 17. csütörtökHedvig
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Kopogós hús, szabványalma – a McDonald's konyháján jártunk

F.N., K.M., K.R. 2007. november 21. 09:59, utolsó frissítés: 2007. november 20. 13:46

Mosolyognak, rohannak, és #b#folyton kezet mosnak#/b#. A húst és a krumplit külföldről hozzák, a saláta és a zsemle viszont hazai. Élménybeszámoló #b#amerikai munkatapasztalatokkal#/b#.




Bizalomépítő akciót tartanak a mekiben: a vendég bekukkanthat a konyhára, meglesheti, milyen kávét használnak (helyben őrölt Jacobsot), vagy megtudhatja, adnak-e egyencipőt az alkalmazottaknak (földrészenként változó). Fotózni viszont nem engedtek. Hogy miért? Csak.


Mint az orvossegédek műtét előtt:

aláírjuk – saját felelősségünkre – hogy nincs semmiféle fertőző betegségünk, levesszük az összes gyűrűt (fülbevaló maradhat, ha biztos, hogy nem pottyan bele a salátába), egyszer használatos köpenyt és fejfedőt kapunk, és könyökig be kell mosakodnunk. Aztán indulhat a meki-túra.



Az első dolog, ami a szemünkbe ötlik, az automata mosógépek. Van belőlük kettő, illetve egy szárító. Az egyikben éppen a padlómosó borzoskák, a másikban konyharongyok forognak. Később kiderül, csereberélni nem szabad, a felmosónak vagy vécétörlő rongynak semmi keresnivalója a konyhai kendők számára fenntartott mosógépben.

A rongyokból egyébként vagy három-négyféle is van, a színes sarkok szerint különböztetik meg őket egymástól. Addig is, amíg mosásba kerülnek, fertőtlenítős vödrökben áznak. Minderről egyébként azért szerzünk ennyire részletes tudomást, mert a kampány egyik célja


bebizonyítani: a mekiben kifogástalan a higiénia.

A McDonald's őshazájában, egy amerikai étteremben szintén külön vedrekben áztak a rongyok, forráztuk és fertőtlenítettük őket, azonban a három hónap alatt automata mosógéppel eggyel sem találkoztam... Viszont arra emlékszem, hogy a felmosó borzoskákat nem volt szabad összekeverni: egyiket csak a vendéglőrészen használtuk, a másikat a konyhán.

A gyakori felmosáshoz hozzátartozott, hogy állandóan csúszott a padló. Az interjún nem tudtam, miért olyan fontos nekik a cipő, de megértettem rögtön az első munkanapon, amikor



óriásit hasaltam a kis vékonytalpú bőrcipőmben.


A déli órák csúcsforgalmában őrült tempóban kellett felvenni és elkészíteni a rendeléseket, valamint kiszolgálni, én pedig lépni is alig mertem, akár a korcsolyapályán.

Természetesen a cég biztosította a spéci, buldózer típusú, "nem csúszós" cipőket, ezeket a mai napig szívesen hordom. A vastag talp előnyét pedig csak a harmadik hónap vége felé értettem meg. A másik munkahelyemen, ahol szintén 8 órát kellett lábon állni egy nap, továbbra is vékonytalpú cipőt hordtam, és utána hónapokig kezeltem a keletkezett hólyagokat.


Külföldön más a zsemle...Külföldön más a zsemle...


A harmadik munkahelyemen pedig első nap azzal kezdték, hogy hazaküldtek cipőt cserélni, biztonsági okok miatt. A kolozsvári McDonald's-ban nincs egyencipő (kalauzunk meg is lepődött, amikor rákérdeztem), mindenki olyant hord, amilyent akar, csak tudjon benne dolgozni.


Pár lépéssel arréb az egyik munkatárs vasalja ki az utolsó ráncokat az egyenruhájáról. A hátsó traktus csendes részében, a konyha nyüzsgésétől távol


öltözők és zuhanyzók is vannak

az alkalmazottak részére, persze külön a nők és férfiak számára, és mindenki saját szekrényt kap. Az egyik ajtó mögött kék székek és asztalok, a sarokban egy tévé, meg egy számítógép.

A két amerikai McDonald's közül, melyekben dolgoztam, egyikben sem volt ilyen luxus. Nemhogy zuhanyzó, de még rendes csomagtároló hely sem volt az alkalmazottaknak. Az egyik helyen a menedzsereknek volt külön szobája szekrényekkel, számítógéppel, mi viszont mindannyian egy pult alatti kis szekrénybe zsúfoltuk be a táskáinkat, azt is titokban.

Volt egy másik kis szekrény is a bárpult alatt, ott tartottuk (szintén titokban) az innivalóinkat, de amikor a főmenedzser vagy a tulaj arra járt, hamar ki kellett dobni őket. Szerencsére ezeket



ingyen kaptuk, mégsem jött, hogy kidobjuk,

amit már nem tudtunk meginni. Viszont mindkét éttermet zöldövezet vette körül, padokkal, úgyhogy volt ahova menni az ebédszünetben.

Kiderül, ebben a helyiségben ebédelhetnek vagy pihenhetnek a Mc Donald's-os melósok. Az ebédszünet naponta fél óra (az alkalmazottaknak árkedvezményes mekis menü jár), de ezen kívül még két-három alkalommal beülhetnek egyszerűen megszusszanni is. Közben tévézhetnek vagy internetezhetnek – amíg ott vagyunk, egyetlen lányt látunk behúzódni a lazítószobába.

A nagyobb szupermarketek gyakorlatából kiindulva (ahol a cigaretta- és vécészünetre is külön engedélyt kell kérni) rákérdezünk, naponta hányszor futhat el füstölni egy mekis munkatárs. A váltásvezető elmondja, ebből a szempontból megértőek: "Hogyan tiltsak el valakit a cigarettától, ha magam is dohányzom?" – kérdez vissza mosolyogva.

...de a szalmakrumpli ugyanaz...de a szalmakrumpli ugyanaz


De azért nem bízzák teljesen a munkatársak józan belátására a dolgot. Az alkalmazottak kis mágneskártyákkal csekkolnak be és ki érkezéskor és távozáskor, a kezelőfelületen pedig külön gomb jelzi a szünetet. Szerencséjükre a kártyákon időnként megkopik a mágneses szalag, túravezetőnknek többet is ki kell próbálnia, hogy egyiken bemutathassa a rendszer működését.

Amerikában mindkét McDonald's-ban ugyanazt tapasztaltam: naponta egyszer fél órára mehettünk ki, ekkor ki is kellett jelentkezni a rendszerből. Néha megtörtént, hogy nem volt nálam óra, vagy telefon, és


kevesebbet ültem, ezért rám is szóltak

a főnökök, hogy vigyázzak, üljem ki a fél órát, mert azért nem fizetnek, és meggyűlik a bajuk, ha több munkaidőt regisztrálnak, mint amennyiért fizetnek.

Napközben ki lehetett osonni cigizni, ha éppen nem volt nagy forgalom, de nem nézték jó szemmel (persze, ez is mindig attól függött, melyik főnök volt a szolgálatos). A fürdőbe minden további nélkül ki lehetett menni.

Viszont, ha éppen nem voltak vásárlók, akkor elvárták, hogy munkát találjunk magunknak: takarítsunk, hozzunk jeget, töltsük újra a shake-gépet, a pohártartókat. A be- és kicsekkolást nagyon komolyan vették, egyszer két lányt gondolkodás nélkül kirúgtak, mert egyik bejelentette a másikat, aki később érkezett. A késést pedig elnézték volna, de a csalást nem.


A Mc Donald's tele van útmutatókkal, emlékeztetőkkel, magyarázatokkal. A kézmosó fölött három-négy lapon keresztül magyarázzák, hogy kell ezt csinálni: például cigiszünet vagy étkezés után is moss kezet, és


nem csak a tenyeredet ám, hanem egészen könyökig.

Külön szappan van a konyhában, illetve az összes többi részen dolgozók számára – nekünk az utóbbit ajánlják, gyanítjuk, a konyhai szappan nem bánna valami szépen a manikűrünkkel.

Bár edényekből keveset használnak, a műanyag tálcákat, amire a hamburgereket és kólákat felpakolják, valahol le kell mosni. Erre a célra három nagy fémkagyló szolgál, az egyikben mosogatólé, a másikban fertőtlenító folyadék.

Amerikában a felvilágosításra nagyon nagy hangsúlyt fektetnek. Elsőként egész nap interaktív animációkat néztünk, amikben rajzfilmszereplők segítségével mutatták be "for dummies" stílusban a legfontosabb szabályokat. Addig nem lehetett továbbmenni, ameddig helyesen be nem jelöltük a kötelező kézmosás összes esetét. Éppen, mint a sofőrvizsgán az előzés szabályait. Persze a gyakorlatban láttam olyant, hogy valaki


elsunyizott egy földre pottyant papírpoharat,

vagy nem húzott kesztyűt egy művelethez. Nem jártak minden percben a sarkunkban a főnökök, bíztak abban, hogy felfogtuk a dolog jelentőségét. De ha egyszer elkaptak valami ilyesmivel, akkor az nagyon nagy szívás volt.


A konyhán nem engedtek fotózni - ez itt a prospektusA konyhán nem engedtek fotózni - ez itt a prospektus


Az egyik srác futtában illusztrálja is a munkafolyamatot: belecuppantja a szalmakrumpli-szedő lapátot a mosogatószerbe, utána leöblíti, beáztatja a fertőtlenítőbe, és útközben, a kézszárítónál szárítja meg. Vitathatatlanul gyorsabb, mint minden egyes alkalommal mosogatószeres szivacsokkal és törlőrongyokkal pepecselni.

A gyorsaság pedig alapkövetelmény: a klienseket három perc alatt kell kiszolgálni, függetlenül attól, hogy mekkora sor van, és hány hamburgert rendelt. Azt pedig sosem tudni, hogy


az álruhás ellenőrzőosztag mikor érkezik meg.

A "rejtélyes kliens" átlagosan havonta kétszer rendel valamit az éttermekben, és a mosolyoktól a kaja minőségéig mindenre odafigyel.

Az egyik falon külön táblán követhető az ellenőrző akció menete. A kolozsvári, Széchenyi téri McDonald's átlaga 90,3%, novemberben pedig csupán gyorsaságból teljesítettek 100%-on alul. Amúgy mindent kitábláznak, többek között a friss alkalmazottak betanítási folyamatának menetét is. A rejtélyes kliens-tábla alatt pedig egy energiatakarékossági eligazítót fedezek fel.

Nálunk nem volt álruhás ellenőr, viszont a kliensek visszajelzése állandó kontroll alatt tartott. Megtörtént olyan, hogy egy járókelő, aki nem is vásárolt nálunk, csak a plázában mászkált, meglátta, hogy egy alkalmazott kesztyű nélkül nyúlt a kajához, és ezért hívatta a menedzsert. Az is megszokott dolog volt, hogy a saját vásárlóink megjegyzéseket tettek a munkánkkal kapcsolatban, vagy olyan dolgokat kérdeztek, amire itt azt mondanák, mi közük hozzá.


MIBŐL LESZ A HAMBURGER?

"Kezdjük az első mozzanatnál – mondja a McDonald's menedzsere – az áru soha nem érinti a földet – amikor a teherautóról levesszük, egy polcrendszerre kerül, ezen görgetjük be a hűtőszekrénybe.

De még mielott átvennénk, megvizsgáljuk, nem esett-e baja a csomagolásnak, valamint a szavatossági határidőket is ellenőrizzük. Ha bármilyen kifogásunk akad, visszaküldjük a termelőhöz, viszonteladóhoz" – magyaráz, majd egy óriási, két helyiségre osztott szobához vezet.


Délben zsúfolásig telik a Széchenyi téri mekiDélben zsúfolásig telik a Széchenyi téri meki


A kolozsvári McDonald's-ban az amerikai tapasztalatok után minden olyan kicsinek, zsúfoltnak tűnt. A konyhán, a felszolgáló részen és az étteremben is szűk a hely, minden fölösleges ember lényegesen zavarja a munkát, az alkalmazottak egymásba botlanak.

Egyik a hűtőrészleg: itt azokat a termékeket tárolják, amelyek mínusz két fokon elállnak. A polcokon kávé, mártások, mustár, mirelit szeletelt krumpli, toppingos zacskók sorakoznak,


katonás rendben, szavatossági címkével ellátva.

Az innen nyíló ajtó mögött van a fagyasztó. Feltárásakor gőzölög a levegő: odabent cudar tél van, mínusz 20 fokon ládákban állnak az őrölt húskorongok és a zsemlék. A menedzser büszkén újságolja: az EU-s normák mínusz 16-18 fokot szabtak meg a nyers hús tárolására, ehhez képest a Meki túlteljesít. Náluk mínusz 20-22 fokon vacog a darált hús.

Mind a krumpli, mind a hús importáru – árulja el a menedzser. Kiderül, Romániában nem létezik olyan EU-konform húsfeldolgozó vállalat, mely a gyorsétkezde elvárásainak is megfelelne. Továbbá a McDonald's szalmakrumplija csak négy fajta krumpliból készülhet, mert a vezetőség szakértői eldöntötték, hogy ez a négy a legfinomabb, Romániában pedig egyik fajtát sem termesztik.

A ládák felett jól látható helyen a FIFO (first in, firts out) elv betartására ösztönzik a benyitót. "A FIFO azt jelenti, hogy azt az árut kell előbb elhasználni, amely korábban érkezett be a raktárba, így


elkerülhető, hogy valami elromoljon"


– magyaráz a menedzser. Tovább baktatunk a folyosón. Az egyik sarokban ládákban olvadnak ki a zsemlék.

Az előkészítő részlegen az étterem dolgozói keze alatt ég a munka – a szó szoros értelmében. A szalmakrumpli, azaz a french fries és egy vastagabbra szelt kiadása, a wedges megszabott ideig sül az olajban, amit állítólag a savtartalmától és más értékektől függően cserélnek.

A Buffalo-i McDonald's-ban a szalmakrumpli mindenféle változata alapétel volt, a legtöbb menühöz hozzátartozott, ezért abból fogyott a legtöbb. A reggeli menükhöz tartozó változata a Hash Brown, mely reszelt krumpliból készült fánk, ezt fagyott állapotban dobtuk bele a forró olajba, melyben a szalmakrumpli is sült. Az olajat naponta egyszer kötelezően kicseréltük,


nekem ez is kevésnek tűnt.

Ehhez képest itt azt mondták, naponta ellenőrzik az olajat, de hogy milyen gyakran cserélik, az nem derült ki egyértelműen.


A pirítókészülékekben egyszerre négy-hat zsemle válik aranysárgává, majd szorgos kezek kikapkodják és továbbadják. Az előkészítő asztal mellett a pulttól hátrakiabált rendelésnek megfelelően töltik meg a zsemléket.


Egyeseknek bent nem is jutott helyEgyeseknek bent nem is jutott hely


Az egyik lényeges különbség az amerikai éttermekhez képest, melyekben jártam és dolgoztam, hogy ott a rendelés továbbítása nem szóban történt. A konyhai részlegen dolgozók számára monitorokon jelent meg minden regisztrált rendelés, és ami elkészült, azt be kellett jelenteni.

Így pontosan annyi szendvicset, meg egyéb menüt készítettek el a konyhán, ahány rendelés volt. A kolozsvári étkezdében bizonyos mennyiségű ételt készítenek annak függvényében, hogy az illető napszakban mennyi fogy, és ha tíz perc alatt nem fogy el valami, akkor kidobják.


A kopogósra fagyott húsból a sütőben vörösesbarna pogácsák lesznek. Ezekhez csak egyszer használatos nájlonkesztyűben szabad nyúlni, ám a következő lépésnél mintha


elfeledkeznének a szigorú higiéniai előírásokról.

Az alkalmazottak puszta kézzel kapkodják a zsemle közé bújtatott őrölthús-korong tetejére a sajtot meg a zöldséget. Az alma viszont fóliában várja a hűtőben, hogy valaki beleharapjon – igaz, csak addig, amíg a címkén jelzett, néhány órás határidő engedi. Az almáknak legalább szemmértékre egyforma méretűeknek kell lenniük – elvégre nem lehet, hogy az egyik kliens kisebbet kapjon, mint a másik.

Nem adódott alkalom alaposan tesztelni a kiszolgálást, mely Amerikában egyik legfontosabb része volt minden képzésnek. Igaz, az alkalmazottak itt is kedvesen mosolyogtak, de azt nem tudtuk meg, hogyan kezelik a kényes helyzeteket.

A tengerentúl, aki szolgáltatóiparban dolgozik, az valóban szolgálja és segíti a vásárlót. A vendéglátóipari képzésen az embernek



szájába rágják, hogy a kliens az első.


Bármi gond van, az első a bocsánatkérés, s ha nem nagyon abszurd, amit a vásárló kér, akkor a kárpótlás.

A nem megfelelő hőmérséklet miatt visszacserélt kaják, italok –vagy csak egyszerűen azért, mert nem ízlik – mindennaposak voltak. A menedzserek inkább megengedték maguknak, hogy bármiből újat szolgáljanak fel, minthogy a kliens elégedetlen legyen.


A végén papírba vagy dobozba kerül a kész hamburger. A szalvétát, szívószálat vagy a Happy Mealhez tartozó játékot a pult alóli rekeszrengetegből kapkodják elő, és jó étvágyat kívánnak hozzá – naponta 52 millió kliensnek, a világ 30 ezer McDonald's gyorséttermében.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS