2019. október 17. csütörtökHedvig
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Do it yourself: puszta kézzel a lakás ellen

Sipos Zoltán 2007. november 15. 16:46, utolsó frissítés: 16:21

Csak az építőanyagokat és szerszámokat kell megvásárolni, mesterre, ne adj' isten egész munkacsoportra nem kell pénzt áldozni – ez a nagy előnye a saját kezű lakástatarozásnak.





De nehogy bárki is azonnal spaklit ragadjon és elkezdje vadul kapargatni a húszéves tapétát: a saját kezű tatarozásra készülni kell. Nem csak anyagilag, lelkileg is.

Hogyan? Például el kell képzelni azt a helyzetet, amikor egy egész hétvégén keresztül vered a vakolatot, majd vasárnap este körülnézel, és megállapítod, hogy


alig harmadát sikerült

leverni. És akkor ott van még a csempe, két szobában a tapéta, meg némi olajfesték, amit valaki egyenesen a falra mángált, jó isten tudja miért – tehát első körben türelem kell az efféle munkához. Ez a türelem aztán a több hónapig tartó repetitív mozdulatok során valami konok szívóssággá alakul, azanyádistenit – püfölöd az ötkilós kalapáccsal a vésőt, miközben törmelékdarabkák röpködnek, a fogaid közt csikorog a por, alig látsz, elzsibbadt a vállad és nem gyógyul a tenyereden a seb, mert minden nap felszakad.

Készülnöd kell még arra, hogy ugyan a barátok néha segítenek, de a legtöbbször egymagadban dolgozol majd, és egész komoly kihívást okoz mondjuk a bútorok áthordása egyik szobából a másikba, néhány köbméter vizes homok felcipelése az emeletre. Hogyha a szakmunkákra mestert fogadsz, akkor az lazán kijelenti, hogy „ja, még kell egy zsák cement”. Ez konkrétan azt jelenti, hogy veszed a hátizsákot, elmész a legközelebbi építőanyag-lerakatba, megveszed a cementet, beteszed a hátizsákba a 45 kilós zsákot, majd hazacammogsz vele. Majd' leszakad a derekad, na.



Ott van aztán a „fekete lyuk”-effektus: költséghatékony megoldások ide vagy oda, fel kell készülni rá, hogy a tégláig csupaszított, a kilógó csövekkel és törmelékkupacokkal leginkább Mad Max-díszlethez hasonlító lakás jóideig


iszonyú ütemben nyeli a pénzt,

ráadásul úgy, hogy semmilyen látványos előrehaladás nem történik. Költségvetést igen nehéz tervezni – noha az alapanyagok a lerakatban nagyon olcsónak tűnnek, gyorsan fellép a „sok kicsi sokra megy” effektus: gondolj arra, hogy elég napi 100 RON kiadás, egy hónap alatt máris a 3 000 RON (körülbelül 1 000 euró) álomhatárnál tartasz majd.

Idegtépő tud lenni a várakozás és ennek ellentéte, a túlhajtás is: minden tatarozásnak megvannak a logikus, egymásból következő lépései. Ha például a hőszigetelő ablakokat a cég nem szállítja időben (és persze hogy nem szállítja) akkor nem lehet elkezdeni a festést – minden megáll, akár hetekig. Van aztán olyan, hogy a mesternek három napja van egy ötnapos munkára. Esetleg bejelenti, hogy nem szerdán jön, hanem hétfőn és minden legyen kész hogy neki is tudjon fogni – ilyenkor minden borul, akár éjszaka is folynak az előkészületek.

Egyébként nagyon sokan idegenkednek az efféle „csináld magad” lakásfeldobástól: az egyik fő érv az, hogy „nem értek hozzá” – ez részben igaz, épp emiatt a szakmunkákat, például a csempézést, a parkett csiszolását vagy a vízvezetékek cseréjét


mindenképpen szakira kell bízni.

Az amatőr munka könnyen visszaüthet, gondolj csak arra, mi van akkor, ha a frissen csempézett falat fel kell törni, mert a vízvezeték szivárog. Azonban nagyon sok olyan munka van, amit bárki el tud végezni, kezdve a falfestés előkészítésétől (festék-tapéta lemosása, glettelés) egészen az ajtók csiszolásáig és festéséig. Ezzel pedig komoly pénzösszegeket lehet megspórolni, és a munka minősége nem lesz rosszabb, mintha a mester tökölt volna napokig mondjuk a falak kijavításával.



Mások időhiány miatt fogadnak inkább mestert, ne adj' isten egész munkáscsapatot: ilyenkor azonban fel kell készülni, hogy a benyújtott számla nagysága egyenesen arányos a gyorsasággal és a munka profizmusával. Arról a horror-verzióról ne is beszéljünk, amikor az ötfős csoport hetekig, sőt hónapokig húzza-halasztja a munkát, közben ketyeg a szép kis napidíj, valamiért sosem elég az építőanyag, gyanús kiadási tételek kezdenek felbukkanni, és


egyedül a sörösüvegek száma gyarapszik látványosan.

Az, hogy egy szakember mennyit kér a munkáért, nagyban függ az évszaktól: télen (január-februárban) van a „holtszezon”, ilyenkor mindenki olcsóbban dolgozik és könnyebb időpontot egyeztetni. Tavasztól késő őszig viszont főszezon van az építőiparban, ilyenkor a „nagy” munkák a menők, ezért nehéz olyan szakit találni aki ráér pár szobára, illetve több pénzzel kell kompenzálni az ipari csarnokokhoz képest bagatell melót.

Számolni kell még az általános szakemberhiánnyal: mivel igen sokan külföldön dolgoznak, itthon elég nehéz jó szakit találni – zömük amolyan botcsinálta mesterember, meglehetősen kétes szakmai múlttal. Mivel egy gyenge szaki nagyon nagy károkat tud okozni, mindenképp referenciát kell kérni – például ha csempézést akarsz valakire rábízni, nézd meg néhány korábbi munkáját, beszélgess a korábbi megrendelőkkel, mielőtt rábíznád a több, mint 1 000 RON értékű csempéket.

Nem kell anyagon spórolni: a gyenge illetve jó minőségű építőanyag közt nincsen látványosan nagy árkülönbség – érdemes megkérdezni akár az eladót, akár a mesterembert, mit érdemes megvenni.



Jó az, ha utánajársz, melyek az egyes munkafázisok, illetve egy-egy munkánál mire kell odafigyelni – ez nem mindig kézenfekvő, különféle repedéseket például más-más módon kell kijavítani. Azonban általában elmondható,


a tatarozás nem olyan bonyolult,

mint egy szerelmi háromszög, átlagos műszaki tudás illetve némi józan paraszti logika bőven elég hozzá.

Készülnöd kell arra is, hogy hibázol – a ferdére sikerült szeg a legkevesebb, lesznek nagy és nehezen helyrehozható bakik. Vigasztald azzal magad, hogy arra sincs semmilyen garancia, hogy a „profi” munkája valóban tökéletes lett volna. Legalább a következő tatarozáskor nem fogsz annyi hülyeséget csinálni.

Ha valami nagyobb munkafázis következik, érdemes kalákát szervezni – 5-6 baráttal sokkal gyorsabban és nem utolsósorban vidámabban lehet haladni. Azonban ne hívj el túl sok embert segíteni – az nem ér semmit, ha a társaság fele üldögélni kényszerül. Kényesebbek a „kis” munkák, amikor például csak tízpercnyi segítség szükséges, de mondjuk vasárnap este, reggel 8-kor vagy valami hasonlóan lehetetlen időpontban. Ilyenkor nehéz lesz a dolgod – előfordul, hogy halasztanod kell, mert senki nem ér rá, vagy egyedül kell boldogulnod. Gondolkodj a


hagyományosnak számító technikákban:

a lemosható festék helyett egyszerű meszeléssel is fel lehet dobni a lakást – előbbi árának töredékéért. A linóleum vagy padlószőnyeg sokkal melegebb és olcsóbb a padlócsempénél, arról nem is beszélve, hogy nem kell szakember hozzá: egy cutter, méteres és némi ragasztó segítségével megoldható a cementpadló letakarása. Csempézni sem muszáj feltétlenül padlótól plafonig – elég azokat a területeket beborítani, melyek nedvességnek vannak kitéve.



Mielőtt egyéni hőközpont beszerelése mellett döntenél, számold ki, hogy a befektetés mennyi idő alatt térül meg – lehet, hogy ez a megoldás nem is olyan olcsó, mint első pillantásra tűnik.


Ami használható, azt ne cseréld

– például mégoly lepattantnak kinéző ajtókat is könnyen helyre lehet hozni egy kiadós csiszolással, majd festéssel. Ugyanez érvényes például a fürdőkádra – a régi vaskádakat olcsón lehet zománcozni, és legalább olyan tartósak, mint egy modern, műanyag kád.

Ne gondolkozz extravagáns megoldásokban: a lakás beosztásának újragondolása – ha szépen meg akarod csinálni – nem olcsó. Persze seperc alatt ki lehet verni a falakat, de egyáltalán nem biztos, hogy az eredmény kielégítő lesz. Gondolj arra, hogy amikor a tömbházat megtervezték (jó esetben) alaposan átgondolták a lakások beosztását, tehát egyáltalán nem véletlen, hogy az ajtó ott nyílik, ahol.

A legfontosabb azonban a türelem – nem kell elkeseredni, ha a munka elhúzódik: profi építőcsapatok is ki szoktak futni az időből. Ugyanígy nem nagy tragédia, ha alig látszik majd 2-3 napnyi megfeszített munka – hamar megtanulod, hogy ilyenkor más léptékben, hetekben, hónapokban kell mérni az eltelt időt, nem pedig egy-egy hétvégében.

A fotókon a szerző a tatarozás "mélypontját", a teljesen levert/lekapart lakást dokumentálta

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS