Nem nyúlnak étkekhez, míg a nap az égen
K. M. 2007. október 31. 15:20, utolsó frissítés: 13:45Számottevő tatár közösség él Dobrudzsában a muszlim hagyományok szerint. Bár igazából az idősebbek ápolják ezeket. Javában tartott a Ramadán, a muzulmán nagyböjt ideje, mikor #b#Nűrfen#/b# a vallásos szokásokról beszélt.
A szeptemberi verőfényből a ház mögötti szőlős árnyékába menekülve Allah szeme-füzért morzsol a töpörödött anyóka, előtte a Korán. Közben felhangzik a müezzin hívása. Ő Perae, a Konstanca melletti falvacskában élő Gelil család legidősebb tagja. Bár még ma is számottevő tatár kisebbség él a faluban, a családban már csak a nagymama beszéli a nyelvet, az unokák csak pár szót ismernek. A menye, Nűrfen szerint ez azért van így, mert a fiatalság már nem ragaszkodik a hagyományokhoz.
Ez a Ramadán, a muzulmán nagyböjt ideje. „A szigorú vallásos előírásokat a családban az asszonyok betartják, a férfiaknak nem kötelező, mert fizikai munkát végeznek, és különben sem annyira vallásosak” - mondja Nűrfen, miközben juhsajttal és a konyhakertből frissen szedett zöldséggel kínál. Ő maga nem nyúl az ételhez: „A nap még az égen van” – mondja.
Két fő ünnepünk van egy évben – előbb a seker bayramot, a Mekkai Zarándoklat végét jelző iszlám ünnepet üljük, amely alkalmából inkább édességek és édes ételek kerülnek az asztalra.
Október 12-én lesz a seker, időpontja minden évben tíz nappal eltolódik. Ezt az ünnepet a nagyböjt, a Ramadán előzi meg. Kerek egy hónapot tart, nappalaink fekete böjttel telnek, csak naplemente után nyúlhatunk táplálékhoz.
A kurbán bayram két hónappal a seker bayram után következik: december 20-án lesz az áldozat napja, ekkor zömében húsos étkeket eszünk. Ezen az ünnepen a gazdagabbak birkát vagy juhot vágnak, és szétosztják a szegények között: csak annyit tartanak meg az állat húsából, amennyit a családtagok egy leültjükben meg tudnak enni.
A mi vallásunk szerint is létezik halottak napja. Minden év május 6-án tartjuk, kimegyünk a temetőbe és Koránt olvasunk, megtakarítjuk a sírokat, és megemlékezünk a jobb létre szenderültekről.
Milyen rituálék szerint temetkeznek?
Mikor valaki például délelőtt 10 órakor hal meg, akkor délután 2 óra körül már eltemetjük. Kiváltjuk a halotti igazolványt és eltemetjük, nem tartjuk a holtat a házban, mint ahogy az a nyugati vallásokat gyakorlók esetében szokás. Ha a halál éjjel következik be, akkor másnap délig lezajlik a temetés. Úgy tartjuk, hogy a halott siet a másvilágra, és minél hamarább útjára kell bocsátani.
A halottat nem láthatja senki: a halottal azonos neműek a szabad ég alatt elfüggönyözött részen, illetlen szemek elől félrevonultan mossák a holttestet. Nem öltöztetik fel, csupán egy fehér lepelbe burkolják.
A virrasztás ugyanúgy zajlik le, mint az ortodoxoknál vagy a katolikusoknál, azzal a különbséggel, hogy a férfiak és a nők külön ülnek, és alkoholos italokat nem szolgálnak fel. A virrasztók leróják tiszteletüket a halott előtt, imádkoznak, és a temetésig mellette maradnak.
Nálunk koporsó nem létezik, az elhunytat a dzsámiban lévő, zöld bársonnyal bélelt koporsószerűségbe helyezik. Ebben viszik ki a temetőbe, ahol már ki van alakítva egy barlangszerű sír, amit úgy kell elképzelni, mint egy kriptát, azzal a különbséggel, hogy a földbe ássák. Miután a temetés lezajlik, a sír száját befalazzák, vagy deszkával zárják el.
Aztán három, hét, majd harminchét, negyven, ötvenkét, és száz nappal a halála után megemlékezünk a halottról. A harmadnapi megemlékezésre csupán nők jönnek el. Az egyhetes megemlékezés alkalmából férfiakat látnak vendégül a megboldogult családtagjai, és felváltva hét hagyományos, édes és sós ételből álló fogást szolgálnak fel: húslevest, többféle húsos ételt, kompótot, baklavát tesznek az asztalra.
Disznóhúst soha nem eszünk, mert a disznó vallásunk szerint tisztátalan állat. A nap különböző, meghatározott szakaszában, öt alkalommal imádkozunk.
A férfiak a dzsámiba mennek imádkozni, de előbb szertartásos mosdást végeznek: miközben imát mormolnak, háromszor mossák meg kezüket, alkarukat, arcukat, lábukat és fejüket, és ugyancsak háromszor visznek vizet az orrukhoz. A reggeli ima fél órát tart, az esti szertartás hosszabb. A nők nem mehetnek be a templomba, mert a vallás tisztátalannak nyilvánította őket.
A Ramadán idején még nagyobb hangsúlyt fektetünk az imára és a vallásos előírások betartására.
Fontos esemény az esküvő is. A szokást betartva az esküvők mindig pénteken kezdődnek, délben összegyűlnek a férfiak. Imádkoznak, megemlékeznek a vőlegény és az ara családjának halottairól. A szertartás lejárta után felcsendül a zene, elkezdődik a vendégség: ekkor is hétféle ételt eszik a lakodalmas sereg. Miután a férfiak kimulatták magukat, a nők is összegyűlnek.
Az est a fiataloké. Elmennek a menyasszonyhoz, a vőlegényhez és asztal mellett vigadnak, mintegy elbúcsúztatván őket. A következő napon minden ugyanúgy zajlik, mint bármely romániai esküvőn. Délben a menyasszonyt a vőlegényhez vezetik, összeadják őket, majd mulatni mennek.
A menyasszony fehér ruhában megy férjhez, a szokás pedig azt kívánja meg, hogy minél több arannyal ékesítse magát. A vendégek piros szalaggal díszítik az általában arany tárgyakból álló ajándékokat, hogy megóvják a szemveréstől a menyasszonyt.
(Az interjú szeptemberben, a Ramadán idején készült)