2019. február 20. szerdaÁlmos
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Igazi-e Rúzsa Magdi? Koncertbeszámoló

Fülöp Noémi 2007. október 26. 16:26, utolsó frissítés: 15:26

Talán szakmai ártalom, talán csak a Megasztárral, mint hírességgyártó nagyüzemmel szemben táplált #b#előítéletem#/b# miatt az járt a fejemben a kolozsvári koncerten: #b#mennyire kerek Rúzsa Magdi imázsa?#/b#





A vajdasági magyar lány, a határon túli magyarok ikonfigurája, élő jelképe annak, hogy az is lehet sikeres, akit nem Hungária határai között pottyantott le a gólya. Lázadó rockénekes, mezítláb sétál be az Eurovízió nemzetközi dalfesztivál színpadára, Wass Albert kötettel érkezik Erdélybe, és eldugott falvak nénikéinek tájszólását szeretné hallani.



Ragaszkodik hozzá, hogy dalszövegei nagy részét maga írja, esetleg a zenészeivel közösen. Mert így maradhat hiteles, amit énekel. Ő így fogalmazza meg: háromszög hallgató, Isten és előadó között. És van még valami, az első elütő színfolt a jól kitalált szőttesben.




Rúzsa Magdi díva – a szónak abban a ritka értelmében, amit az igazi színésznőknél tapasztalni. A hangja beszéd közben sem egyszerű kommunikációs eszköz, hanem sugárzik, varázsol. Elbűvöli az egymás hegyén-hátán szorongóközönséget, vagy megszelídít egy adag, sajtótájékoztatón feszengő újságírót.


A határontúlimagyar-ikon-címkét


említem. Tiltakozik, mintha kissé meg is sértődött volna: azt mondja, nem címke, ez így van, ez az igazság. „Az a szép benne, amikor odajön a vajdasági kislány, és azt mondja: egyszer én is csinálok olyant, mint te” – meséli. Magyarázkodhatnékom támad, hogy nem piszkálódni akartam, de tényleg érdekelt.



Ám beszélgetni nem marad idő, a sajtótájékoztatót rövidre fogják. A végén azért megkérdezem, mit gondol a tetszőleges összegért letölthető Radiohead-albumról. Lelkesedik az ötletért, még az is lehet, hogy ő is megcsinálja. Meséli: másolt cédére is adott autogrammot egy kisfiúnak, mert a törvénysértésnél fontosabb, hogy ugyanúgy szereti a zenéjét, mint azok, akiknek van pénzük lemezre.



Este alig férünk be a Diákházban tartott koncertre, szerencsére a fénytechnikusok megengedik, hogy a masszív ládájukon csücsüljünk a díszpáholyban. Sokan a fal mellett vagy a széksorok közötti folyosókon állnak, egy tűt nem lehet leejteni. A fények, meg a dob és a gitárok hangja mindjárt szétveti a studház termét. Magdit szerintem még a Fellegváron is hallják, és nem a jó technika miatt. Egyáltalán,


vajon ezt hallgatni jobb, vagy énekelni?

Mellettem egy vörös hajú, szemüveges kisfiú szakértő módon headbangel – elemistánál nem lehet nagyobb. Még a szemét is behunyja. Magdi, a bozontos zenekar és a közönség mély egyetértésben tombol (eszembe jut, hányszor láttam nyugodtan üldögélő tömeget, miközben az énekes a torkát üvöltötte ki, hogy Kezeket a magasba...). És a szövegeket is kívülről tudják.



A legnagyobb sikerük persze a feldolgozásoknak van. Az It's My Life-ra bolondul meg a legjobban a terem. Fene tudja, mi van ebben a Bon Jovi-nótában, még az előttem ülő fénytechnikus is elkezd visszafogottan bólogatni, pedig ki tudja, hányadszor látja-hallja. Igazi-e Rúzsa Magdi? Nem tudom, de jó.

Most meg cikket kellene írnom róla. Hol is kezdjem?











Fotók: Kassay Réka

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS