2018. aug. 15. szerdaMária
25°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Teljes dohányzási tilalomra készül Európa

összeállította:B. D. T. 2007. október 26. 16:14, utolsó frissítés: 13:45

Ha minden simán megy, 2009-től füstmentes övezet lesz az EU, ahol évi 80 ezren halnak bele a passzív dohányzásba. Tipp: elégítsd ki egészségesen #b#orális szükséglet#/b#eid!





Évente 650 ezer halálos áldozatot szed a dohányzás az EU-ban. Az EP-képviselők ezért rendkívül szigorú intézkedéseket szeretnének elfogadtatni a füstölés visszaszorítása érdekében. Két éven belül betiltanák a dohányzást minden zárt munkahelyen, középületben, étteremben, illetve közlekedési eszközön.



Az EP saját kezdeményezésű (tehát kötelező erővel nem bíró) jelentését egy német néppárti képviselő, Karl-Heinz Florenz készítette. A szöveget, amely uniós közpolitikai opciókat fogalmaz meg a dohányzás visszaszorítása érdekében, október 24-én – 561 igen, 63 nem, 36 tartózkodó szavazattal – fogadta el az EP. Markos Kyprianou uniós egészségvédelmi biztos szerint a jelentés elfogadása egy újabb fontos lépés afelé, hogy 2009-től valóban megvalósuljon a dohányfüst-mentes EU.


Az Európai Bizottság idén január 30-án fogadott el Zöld Könyvet A dohányfüstmentes Európáért: Az Európai Unió politikai lehetőségei címmel, amellyel széleskörű nyilvános konzultációt indított a témában. A jelentés ezzel kapcsolatban fogalmazza meg az EP javaslatát.


A passzív dohányzásnak kitett vendéglátóipari dolgozók

tüdőrák-megbetegedési valószínűsége 50 százalékkal nagyobb, mint azoké a munkavállalóké, akik füstmentes környezetben dolgoznak. A jelentéstevő azt is hozzáteszi, „a dohányfüst legtöbb rákkeltő anyagának nincs olyan küszöbértéke, amely alatt ne lehetne egészségkárosodásra számítani.”

A most elfogadott jelentés egyik fontos hivatkozási alapja, hogy az EU és 25 tagállam (kivéve Olaszországot és Csehországot) már ratifikálta az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) a dohányfogyasztás megfékezéséről szóló keretegyezményét. Ebben az is benne van, hogy a dohányfüst elleni védelem alapvető emberi jog.

A közvéleménykutatási adatok, legutóbb például az uniós polgárok egészségét felmérő Eurobarométer-különkiadás is azt mutatja, az intézkedés élvezné a lakosság nagy többségének támogatását. Az uniós polgárok 70 százaléka nem dohányzik, és


86 százaléka támogatja, hogy dohányzási tilalmat vezessenek be

a munkahelyeken. Az éttermekben 77 százalék, a bárokban és kocsmákban pedig 61 tiltaná be a füstölést. A statisztikák egyébként cáfolják, hogy forgalomcsökkenés következett volna be azon vendéglátóipari egységekben, ahol átfogó dohányzási tilalmat vezettek be.

A képviselők felszólítják a Bizottságot, 2008-ig terjesszen be módosító javaslatot a dohánytermékekről szóló uniós irányelvhez. Ebben azonnal be kellene tiltani a függőséget fokozó, valamint rákkeltő adalékanyagok használatát. Az EP a gyártókat tenné felelőssé „az összes, a dohányfogyasztás következményei miatt fellépő egészségügyi költség finanszírozásáért”.


Javasolják, hogy tilos legyen dohányozni az autóban,

ha kiskorú is ül benne; az egész unióban tilos lenne 18 év alattinak dohánykészítményt eladni, és cigarettaautomatát is csak úgy szabadna felállítani, hogy 18 éven aluliak ne férhessenek hozzá. Magas adóminimum-szintet állapítanának meg a dohánytermékekre, az elárusítóhelyeken pedig jól látható módon a leszokást segítő információkat, telefonszámot, honlapcímet kellene elhelyezni.

A képviselők azt kérik a tagállamoktól, hogy két éven belül vezessenek be dohányzási tilalmat a játszótereken. Azon tagállamok, amelyek nyilvános helyeken, szórakozóhelyeken és éttermekben dohányzási tilalmat vezettek be, a javaslat szerint összefoghatnának, és aláírhatnák az »európai dohányfüstmentes övezetet« meghatározó chartát.

Korábbi anyagaink:

>> Ma a franciák, holnap egész Európa: az Unió egyre szigorúbb, és Románia is alkalmazkodni próbál. A fogyasztóvédők tapasztalata: sehol nem tartják be a törvényt. >>

>> Impotencia, torokrák, ráncos bőr – csak néhány azokból a rémségekből, amelyekkel a minisztérium riogatni készül a dohányzókat >>


Romániában 2008-tól vezetik be az elrettentő cigisdoboz-illusztrációkat. Addig is, néhány soft tanács leszokni vágyóknak a nututun.ro-tól:

Először is ki kell üríteni és elpakolni az összes hamuzót, eltenni a gyújtót, cigisdobozt, hogy ne legyen szem előtt. Ezután jó alapos szellőztetés következhet, akinek autója van, nem árt, ha onnan is kitakarítja a dohányzásra emlékeztető szag- és anyagmaradványokat.



Az első két hét állítólag a legnehezebb. Mindannyiszor, amikor jön a kísértés, meg kell inni egy jó nagy pohár vizet, illetve legyen mindig kéznél a nassolnivaló. Orális szükséglet, ugye. De saját egészségünk és alakunk megőrzése érdekében ne édességeket, hanem almát, sárgarépát, sajtot rágcsáljunk, ha pedig elfogyott,


folytathatjuk például a ceruza végével,

fogpiszkálóval, rágógumival. Gyakran lélegezzünk nagyokat és mélyeket, ennek relaxáló hatása is van. Szabaduljunk meg a dohányzással összefüggésben űzött szokásainktól vagy módosítsunk rajtuk, pl. a munkát ne cigiszünettel, hanem kisebb sétával szakítsuk meg. Óvakodjunk a televízió előtti, kávézás közbeni automatikus rágyújtástól.

Kezdjünk el sportolni: biciklizni, gyalogolni, úszni; szabadidőnkben játsszunk, szereljünk, kertészkedjünk, kézimunkázzunk. Az első két hétben nem ajánlott alkoholt, erős teát, kávét és más élénkítő hatású folyadékot fogyasztani. Miután ezen a szakaszon túl vagyunk, és meg tudjuk állni rágyújtás nélkül, könnyebb lesz – hogy később se szokjunk vissza, a nututun.ro a következő étrendet ajánlja:


– ébredéskor egy pohár víz vagy gyümölcslé;

– bőséges reggeli, esetenként C-vitaminnal megpótolva. Tipp: minden étkezés után gyorsan álljunk fel az asztaltól.

– 10 órakor egy pohár víz, illetve valamilyen tejtermék vagy egy alma;

– ebédkor és vacsorakor lassan együnk, részesítsük előnyben a nyers zöldséget és gyümölcsöt, kerüljük a sertéshúsból készült ételeket, az édességeket, a szószokat;

– lefekvés előtt még igyunk meg egy pohár vizet vagy csésze teát;

– naponta a bevitt vízmennyiség legalább 2 liter legyen, amelyet az étkezések között, kis mennyiségben fogyasszunk el. Előnyei: elűzi az éhségérzetet, fokozza az anyagcserét, a szervezet méregtelenítését. Tipp: kávézás után is, hacsak lehetséges, gyorsan tűnjünk el a tett helyszínéről és mossunk fogat.


Forrás: ep-sajtószolgálat, nututun.ro, europa.eu

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS