2019. március 25. hétfőIrén, Írisz
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Róma: ami az útikönyvekből kimaradt

Bakk-Dávid Tímea Bakk-Dávid Tímea 2007. október 25. 10:09, utolsó frissítés: 2007. október 24. 17:31

#b#Kuka mellett pisilő gyerek#/b##/i#, telegraffittizett vonatok, manikűrözött szobrok, román lakáshirdetések. Ami közelít az örök szépség ideája felé: a lenyugvó nap Colosseum tetején megpihenő sugarai.





A nap nemcsak süt Rómában, ereje is van októberben – ez az első tapasztalat, amint leszállunk a Ciampino repülőtéren a gépről. Ingujjra vetkőzünk, és a reptér előtti lépcsőn ücsörögve fél órán keresztül csak szívjuk magunkba a napsugarakat, hátunk mögött olasz üzletemberpofa hangosan és gesztikulálva beszélget valakivel a mobilján, néhány utas és egy tányérsapkás, egyenruhás nőkből és férfiakból áló csoport cigarettázik békésen.

AszfaltkaméleonAszfaltkaméleon


Miután a hadiszállásunkat szerencsésen az amúgy Róma egyik szatellittelepülésének tűnő Ciampinótól 34 kilométerre állítottuk fel, először is az Anagnina nevű mamut-buszmegálló és metróvégállomás felé indulunk. Természetesen busszal, a reptéren vásárolt jeggyel.


Ugyanazzal a busszal utazik még jópár románul beszélgető ember is, de hát gondoljuk, csak azért, mert most nemrég érkezett a vásárhelyi gép. Miután az angol mondatokra rövid és türelmetlen si-ket sziszegő kalauznő felterel a járműre, bámulunk ki az ablakon, és csodáljuk a sofőr bravúrjait, ahogy keskeny, kétoldalt teleparkolt utcákban kolbászol jobbra-balra a busszal.


Anagnina, első fotóink:





A külvárosi piacon rengeteg olcsó árut kapni, virágzik a feketekereskedelem. A jellemzően afrikai (közel-keleti?) bevándorlók árulta táskák mindenütt megtalálhatóak; tanúi voltunk több razziának is, amikor is az olasz fináncok járőrkocsija végiggurul egy turistákkal és táskaárusokkal zsúfolt úton.

Ahogy megjelennek a sarkon, a következő pillanatban a húsz-harminc darabos kínálat eltűnik egy óriási fekete utazótáska mélyén, az árus pedig rohanva menekül a legközelebbi mellékutcába, vagy ha kevésbé szerencsés, akkor egész egyszerűen megbújik egy parkoló gépkocsi mögött, és ott várakozik guggolva, amíg a fináncok eltűnnek.





Apropó, bevándorlók: a metróban minden oszlopon és falon román nyelvű lakáshirdetések olvashatók. “Kiadó szoba megbízható, csendes, gyerek nélküli párnak az Anagnina megállóhoz közel, a Giardinetti negyedben, 300 euró + előleg” – az elsőnél még csodálkozva megállunk és kommentálunk, de aztán továbbsodor a tömeg.



A jegypénztárnál gyorsan veszünk háromnapos turistabérletet (11 euró/fő), és irány a Flaminio megálló. Kimászunk a föld alól, és láss csodát: megint egy piac. Az árusok szőnyegei között elsétálva a kisvasútállomás csak néhány lépésre van, és bár Prima Porta, ahová igyekszünk, szintén alvóváros, a bérletünk oda is érvényes, hurrá.



Ez az az útvonal, amelyen nem meglepő, ha egy olasz feláll a helyéről, a vonatkocsi közepére áll, elkiáltja magát: nyújtsa fel a kezét, aki tud olaszul! és az egyetlen jelentkező egy francia turista, aki még szerényen hozzáteszi: un po', egy keveset. A kempingbuszra várva is hallunk román szót, sőt a sofőr is román – több honfitárs is dolgozik a kempingben, illetve a környéken.







Ami a római külvárosi környezetet élesen megkülönbözteti a romániaitól: a rengeteg, korábban csak mini verzióban és cserépben látott növény. Pálmák minden verzióban, mediterrán növényzet, nagyon magas törzsű fák óriási lombkoronával. Nagyon feldobna egy monostori tömbházat is, ha ilyen cuccos fa tartana árnyékot neki (ezeket a fákat egyébként meg is becsülik, az egyik terasz tetejét vágták keresztül a törzsének).

Az itteni tömbházak ezenkívül jól álcázzák, hogy betonból épültek: általában téglautánzatú (vagy valódi tégla?) burkolattal vonják be őket, az erkélyek nagyok, szellősek, tele virágokkal és egységes színű napernyővel.



A Piazza del Popolóra vezet az első utunk, éppen valami sportrendezvény zajlik gyerekeknek, a vizet köpő kőoroszlánokon emberek lovagolnak, felmásznak a szobrokra, talapzatokra, nem tudjuk eldönteni, turistahordák tagjai vagy az echte olaszok.



Az olaszok úgy tűnik, nemcsak a külvárosi épületek falát vagy a vonatokat díszítik ki előszeretettel. A Fontana della Dea Roma szoborcsoport egyik tagjának márványkörmeire rózsaszín manikűr került, Giordano Brunónak kackiás zöld bajszot rajzoltak – az inkvizíció által kivégzett filozófus azonban nem az egyedüli áldozat. A Villa Borghese-nek is helyt adó gyönyörű parkban, a Piazza del Popolo fölött az összes sétányt ötlépésenként mellszobrok szegélyezik; egyet sem találtunk, akit megkímélt volna a vandál sminkmester.





Mindenhol tömeg, mindenhol turisták – az az érzésem, a helyiek egyre inkább úgy tekintenek a várost uraló grandiózus épületeikre, mint ami kiszorítja őket a saját életterükből. És megpróbálják visszafoglalni – talán ennek tünete lehet a műemlékrongálás.

Az üzleti szellem azonban, élettér ide vagy oda, mindig megtalálja a számítását. A belvárosban gyakorlatilag minden második épületben panzió, szálloda, hostel, vendéglő vagy kocsma működik. A közlekedés eléggé nehézkes a keskeny utcákon, főleg ha két oldalt teraszok, kajáló vendégek, parkoló robogók, illetve a teret kisajátító gyalogosok zsúfolódnak áthatolhatatlan masszává. Ilyenkor a rendőri irányítás is alig segít.





A keskeny utcákon a zsebkocsik és a robogók a legmobilisabbak. Persze hagyományos közlekedési eszközből, azaz hintóból sincs hiány, borsos áron bérelhetők Róma körüli útra. Előnyük, hogy oda is behajthatnak, ahová a benzinmotoros verziók aligha: pl. a Szent Péter térre vagy a Colosseum melletti sétányra. A másik trendi közlekedési eszköz kifejezetten városlátogató turistáknak az elektromos autó (napi száz euróért próbálták ránksózni egy autókölcsönzőben).

Rómának egyébként elismerten jó a tömegközlekedése – mármint olyan szempontból, hogy gyakran járnak a buszok, metrók, és a belvárosi megállók mindegyike körül rengeteg turistalátványosság van. Persze ha gyalog indul el az ember mondjuk a Colosseum felé, akkor lépten-nyomon templom, szökőkút, terecske vagy “csak” egy szép épület kerül az útjába.

Ami visszásnak tűnt, hogy a közlekedés megtervezésekor nem igazán vettek figyelembe műemlékvédelmi szempontokat. A Colosseum melletti téren üldögélve ötpercenként éreztük a föld remegését, ahogy elhaladt alattunk egy-egy metrószerelvény. Egy kicsit azért jobban kéne vigyázni talán arra az ókori épületre, aminek fennállásától függ Róma és az egész világ sorsa...





Villa Borgheze. Számtalan terem telezsúfolva a Borgiák páratlan műkincsgyűjteményével. Csak megszállottaknak!Villa Borgheze. Számtalan terem telezsúfolva a Borgiák páratlan műkincsgyűjteményével. Csak megszállottaknak!


Szent Péter tér. A zarándokok sorban állnak, hogy bejussanak a VatikánbaSzent Péter tér. A zarándokok sorban állnak, hogy bejussanak a Vatikánba


...másokat jobban érdekel a tér faunája....másokat jobban érdekel a tér faunája.


PantheonPantheon




A pogány szentélyből keresztény templommá alakított Pantheonban lépten-nyomon táblák figyelmeztették a látogatót: őrizze meg a csendet. Nem volt amit megőrizni: csoportjuknak emelt hangon magyarázó idegenvezetők, ordító gyerekek, röhincsélő párocskák zaja visszhangzott a kétezer éves falak között.

Róma-tesztünk eredménye: két nap alatt csak elfáradni lehet és maximum akklimatizálódni. Segíthet két nap után a normál kerékvágásba visszaállni, ha az egész éjjelt a repülőtéren, a földön alva töltöd. Mivel a Ciampinón a Departures (indulási oldal) szárny váróterme hajnalig zárva van, az Arrivals (érkezések) épületében pedig – evidens – nincs is, és az utasok zöme nem fizet több tíz eurót taxira, a földön vagy a kevés széken ülve várja meg a reggelt.



Fotók: Szász Péter, B.D.T.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS