2019. október 16. szerdaGál
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Vadházasság – jogilag intézményesített formák?

szerkesztette: Porzsolt Erzséb 2007. szeptember 27. 16:38, utolsó frissítés: 2007. szeptember 26. 19:45

Ásó, kapa s a nagyharang – mondja a hagyomány, de mit tegyél, ha nem vagy sem kertész, sem Gábor Áron, noha van vajmi közöd a nagyágyúhoz. Élet a házasságon innen és túl. #b#[erdély fm]#/b#




A házasságok számának csökkenése Nyugat-Európában már évtizedekkel ezelőtt elkezdődött. Az erre vonatkozó első felmérések Romániában már 1991-ben jelentek meg. A statisztikák szerint 2002-ben érte el a csúcsot Romániában a élettársi kapcsolatok száma.


Egy élettársi viszonyban élő családapa vallomása:

” Eleinte mi is ki akartuk próbálni, hogy milyen közös lakásban együtt élni, a hétköznapokat együtt tölteni, és nem is merült fel a kérdés, hogy házasodjunk össze. Egy, másfél év után fordult meg először a fejemben, hogy akár papírunk is lehetne erről, vajon össze kellene-e házasodnunk vagy sem.



Úgy döntöttünk, az a kapcsolatunkon sem erősíteni, sem gyengíteni nem fog, hogy aláírtunk egy papírt. Úgy érezzük, a kedvesem is, és Réka kislányunk is, hogy mi összetartó család vagyunk. És az, hogy legalizálva van-e a kapcsolatunk az állam vagy Isten előtt, a mai napig sem fontos számunkra.


Az együttéléseteket mindenki feltétel nélkül el tudta fogadni?


Ádám és Éva utolsó vacsorája
<br />
 a paradicsomban. (gyerekrajz)Ádám és Éva utolsó vacsorája
a paradicsomban. (gyerekrajz)
– Az élettársam szülei teljes mértékben tolerálták, nem akartak, nem is próbáltak ebbe beleszólni. Az én szüleim, akik katolikus életmódot folytatnak, az elején célozgattak rá, hogy jobb lenne mégiscsak összeházasodni. Persze lehet, ha még vannak olyanok, akik nem helyeslik ezt az életformát, nekik csak ajánlani tudom, hogy házasodjanak össze.

Hangsúlyozni szeretném, hogy én nem ellenzem az egyházi szertartásokat, a nagy lagzikat. Tudatában vagyok, hogy megszakítottam egy hagyományr, és hogy esetleg egy nagyon szép élményről maradtam le, ezért senkit nem akarok erre az útra terelni.


Beszélhetünk-e családról, ha a felek nem törvényesítik a kapcsolatukat?

A család több ember kapcsolatrendszere, amelyben kommunikáció folyik. Nemcsak együtt élnek egy helységben, hanem tisztán kommunikálnak, azaz úgy, hogy mindenki számára érthető legyen, és együttműködnek – magyarázza Becski Borbála családgondozó.

– A családtagok az egymás legyőzése helyett a megerősítést helyezik előtérbe, a „hatalmat” finoman kezelik, kategorizálás helyett az egyén egyedisége a legfontosabb, na meg az önbecsülés. Egy ideális családban mindenkinek értékelnie kell önmagát, tisztában kell lennie azzal, hogy mire képes, milyen szerepe van, és mik a határai – nem kivételek ez alól a gyermekek sem.

A családalapítás felelősségvállalás is: nem mindegy, hogy mit teszek és miért, vagy miért éppen abban a rendszerben és abban a szerepben vagyok benne. Fontos, hogy a problémák, a stresszhelyzetek ne megbénítsanak, hanem kihívásokként, lehetőségekként kezeljék őket.


Mennyire lehet alternatíva a sima élettársi viszony, az együttélés a törvényesített kapcsolat vélt vagy valós hátrányai kiküszöbölésére?

– A házasságkötés kemény krízishelyzet, de az is egy krízishelyzet, ha valakik úgy döntenek, hogy összeköltöznek. Őket ki védi meg? A puszta akaratuk, az, hogy tudják ők ezt vállalni, van annyi energiájuk, lelki töltetük, hogy ők ketten ezt meg tudják tartani, vagy folyton beleköltözik a kapcsolatba az a félelem, hogy "Jaj istenem, holnap fogja azt mondani: meggondoltam magam..."

A Fennvaló férfi-nő számára jelölte ki, hogy keressen magához illő segítőtársat.
Azt persze nem mondta, hogy írjatok egy papírt is, viszont ennek megvan a szimbolikus értéke. Érdemes erre is kitérni, hogy hogy is van ezzel a papírral, amit mi ma házasságkötésnek nevezünk?

A rituálék jelentéktelennek tűnnek, de – gondoljuk végig – mit jelent abban a bizonyos öltözékben bevonulni mindenki szeme láttára? Ez a rituálé, a szabályok betartása, az hogy tudjuk, mit is kell bizonyos helyzetben tenni, segít átvészelni a krízishelyzeteket ugyanúgy, mint az ősi népeknél, és ez nemcsak az esküvőre, hanem a temetésre és más fordulópontra is érvényes.


Az élettársi kapcsolatnak nincs jogi háttere, sokan ezért is döntenek mellette, de ennek hátrányai is vannak. És mit szól ehhez az összeállításunk elején megszólató családapa?

– Nem velünk történt meg, hanem ismerősökkel, hogy banki hitelhez kellett volna a házassági levél. Minket hál' istennek nem érdekelt soha, hogy anyagi oka legyen a házasságkötésnek.

A nyugati államokban próbálnak jogi hátteret biztosítani az ilyen kapcsolatoknak, igyekeznek egyenlő szintre emelni a hagyományos házassággal, és helyenként családbarát támogatásban is részesítik az együttélőket. Ezzel persze nem az élettársi viszony mellett voksolnak a szóban forgó államok illetékesei, hanem az anya és a gyermek jogait védik. Hogy melyik előnyösebb, a papír nélküli vagy a papíros házasság, eltérnek a vélemények.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS