2019. október 19. szombatNándor
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Felnőttekre szakosodott a "kockafejű nevelőnő"

Pál Edit Éva 2007. szeptember 18. 19:04, utolsó frissítés: 17:05

A pszichológus megmondja a tutit, mit kell tennünk, ha a gyerek sokat nézi a tévét, és egyszercsak #b#tortába fojtja agresszivitását#/b# - egy nagy késsel. Tanácsok az Audiovizuális Tanácsnak.




Az Országos Audiovizuális Tanács a napokban kezdi meg vetíteni a Ne hagyd, hogy a tévé nevelje a gyerekedet! kampány céljából készített, a pszichológusok, szülők körében, de az intézményen belül is nagy vitát kiváltott tévéreklámokat.



A reklámkampány mellett szól az az érv, hogy valóban valamikor, valahol, valahogyan meg kell akadályoznunk, hogy a gyerekek eltanulják a tévéből az antiszociális viselkedésmintákat. Ezért elsősorban a szülők a felelősek, akiknek mindig más elfoglaltságuk akad, minthogy a gyerekeikkel foglalkozzanak, ezért legkényelmesebb megoldásként csemetéiket a "tévéóvodára, -iskolára" hagyják.


Kérdés, hogyan tesszük ezt

Hiszen a gyerekek is megnézhetik a filmeket, így a kampány ellentétes hatást ér el: épp a reklámokból lesik el az agresszivitás levezetésének módozatait. Az Audiovizuális Tanács ebből a megfontolásból éjszaka vetítené a filmeket. Viszont ha nem főműsoridőben mennek a reklámfilmek, kisebb a célközönség, kevesebb szülőt érnek el vele.


Annyira káros, hogy szót sem érdemel

Megkérdeztünk két pszichiátert, hogy mit gondolnak a sokkoló szpotokról. Ők előbb elfoglaltságukra hivatkozva elutasították a válaszadást, majd bevallották, hogy annyira károsnak tartják ezeket a szpotokat, hogy semmilyen módon nem kívánnak a reklámozásukhoz hozzájárulni.

„A gyermekek tévénézése terén különben osztjuk Vekerdy Tamás véleményét, miszerint a legjámborabb mesefilmek is károsak a kisgyermek lelki fejlődésére, és legjobb lenne, ha a gyermekek 10 éves korukig egyáltalán nem néznének tévét. Persze ez nem valami népszerű a szülők körében, mint ahogy a tanárok sem örvendenek, amikor azt mondjuk, hogy a dohányzás megelőzését a tanáriban kellene kezdeni.” - nyilatkozták.


Vagy árt, vagy használ, de inkább az előbbi

Balogh Zoltán családterapeuta szerint kétesélyes a dolog, de úgy véli, inkább árthatnak, mint használnak ezek a fimek, ugyanis egyetlen kis rövid mondatocska van a szpot végén, ami a lényegre utal. Ezt egyrészt a gyerekek nem nagyon fogják érteni, másrészt pedig nem fordítanak rá túl nagy figyelmet. A lényeg gyerekszemmel az akción lesz, sajnos, és bizony kiválthat utánzásos viselkedést, vagy a gyerekek esetleg megengedik maguknak azt, ami éppen bennük szunnyad, ugyanis látták a tévében, hogy ezt is lehet.



A felnőttek között, akik a reklámok célcsoportját jelentik, biztosan lesz, aki eddig még nem gondolt arra, hogy a gyerekei nevelését a „kockafejű nevelőnőre” bízni nem éppen egészséges, vagy gondolt rá, de nem tudatosult még benne, és most mindezek hatására lépéseket tesz ennek megoldására.

Amúgy jellemző a román társadalomra - s ezt nem rosszindulatúan mondom, de nem is mint pszichológus - hogy nagyobb hatással bírnak az ilyen reklámok - mondta Balogh. Nemzeti attitűd, hogy bár tudatában vannak egy bizonyos negatívumnak, nem hajlandóak önállóan lépni ellene, hanem kívülről várják, hogy valaki mondja meg, mit és hogyan kell csinálni.


Az egyik magyarországi kereskedelmi televízióban láttam egy hasonlóan a sokkolásra alapozó reklámot, amelyik arról szól, hogy mindent tőled tanul meg a gyereked, a dohányzást is, és a végén látható egy olyan kép, amelyen az anyaméhben cigarettázik az embrió.

Balogh Zoltán: - Ezek hatásvadász reklámok, csak az a gond velük, hogy az irreális dolgok nem hihetőek, ezért elsikkadhat az üzenet. Az igaz viszont, hogy a gyerekek mindent a környezetükből tanulnak meg: mindenekelőtt a szülőktől, azután a tanító, tanárnéniktől és így tovább.


Milyen hatásai lehetnek a tévénézésnek a gyerekre és milyen körülmények között engedhetjük őket tévézni? Reális megoldás az, ha eltiltjuk őket a tévétől?

- Mindenképpen tiltani kell bizonyos keretek között, csak éppen a tálalás a legfontosabb ilyenkor. A tiltásra a gyerekek sokszor dacosan reagálnak. Olyan módszert, technikát kell kitalálni, hogy a gyerek ne élje meg egyrészt tiltásnak, másrészt pedig valami olyannak, amit csak neki nem szabad, miközben az osztály minden tagjának igen.

Vannak pl. háziszabályok, amelyek részeként be lehet építeni ezt, meg aztán ha a gyermek azt látja, hogy a szülő tévézik, miközben neki nem szabad, hát elég dacos és ellenséges lesz. Amit a szülő példaként mutat, azt már könnyebben elfogadják a gyerekek is.


Hogyan lehet ezeket a viselkedési mintákat leépíteni, ha már elsajátították azokat a gyerekek?

- A pszichológiai módszereket illetően elég nehéz dolgunk van, mivel gyerekekről van szó, a gyermekeket nem nagyon kezelhetjük kognitív-viselkedésterápiával, hisz annak akkor van értelme, ha a páciens meg is érti.

Ha egy gyermek könnyedén elsajátít valamilyen viselkedésmintát, azt jelenti szüksége is van rá. Hogyha egyszer késsel elkezd mindent öszeszúrkálni, akkor olyan felgyülemlett agresszivitás van benne, ami nem találja a kifejeződési lehetőséget, amíg nem kap rá ötleteket a külvilágból.

Amennyiben tehát erről van szó, hiába változtatom meg a viselkedését, mert a feszültség csak tovább gyűl, tehát olyan alternatív agresszió kifejezési formát kell találni, amiben ezt kiélheti, de nem antiszociális. Ilyenkor szokták pl. azt is tanácsolni, hogy jó, ha sportol valamit a gyermek, mert ott a feszültség egy részét kiadhatja magából. Persze a dolog még tovább bonyolódhat, amennyiben a gyermek eleve otthonról gyűjti be az agresszivitást. Ekkor családterápia javallott.


És az ilyen pozitív üzenetre épülő kampányok, mint pl. a tévémaci, lehetnek hatásosak? Vagy azt mondja a gyerek, hogy na ez a kispöcs mackó lefeküdt, végre nézhetek valami normálisat?

- Jó pár évvel ezelőtt a tévémaci még minden további nélkül hatásos volt, a gyerekek automatikusan azzal feküdtek. Persze vannak most is olyan családok, ahol a tévémaci kellőképpen fel van vezetve a gyerekek számára, és működik is, de csak egy bizonyos korig lehet hatásos, mert később már ott vannak az iskolatársak, akiktől esetleg más példát hall és befolyásolhatják a kíváncsiságát. Egyre lejebb húzodik sajnos az a korhatár, amikor a tévémaci típusú műsorokon túllépnek a gyerkőcök. Mindenhonnan hallanak ezt meg azt, amire aztán már ők is kíváncsiak lesznek.

Az is jó megoldás lehet, hogy a szülők együtt nézik a gyerekkel a tévét, és ha kétes jelenetek merülnek fel, akkor megbeszélik a látottakat, hisz sokminden a gyermek fejében dől el, mint értelmezés, illetve, amikor a gyereknek lejár a tévénézési ideje, akkor a felnőtt is kikapcsolja. Erre azért jó sokszor előre gondolni, amikor kialakítja az ember a hálószobákat.

Ha a felnőtt tovább akar tévézni, akkor jó, ha olyan a lakás, hogy a gyermek azt ne hallja. Tudok én olyan családot, ahol a gyermek a mese után elalszik, a tévét kikapcsolják, irány lefeküdni, majd mikor már elaludt, akkor kijönnek és egy másik szobában megnézik az esti filmet, és működik, csak megszokás kérdése.

Illetve, ott pl. a gyerek szobájában is tévé van és már az ágyból nézi meg a mesét, aztán kikapcsolják a készüléket, majd kicsi éneklés, altatás után a szülők kijönnek a szobából. A gyereknek megmarad az az illúziója, hogy most mindenki elhallgatott, és ez az alvás ideje.


A szülő kezdeményezze a beszélgetést, vagy kell hagyni a gyereket?

- Hát ha a gyereknek a kíváncsisága nincs elnyomva, és megfelelő kapcsolatban van a szülővel, akkor automatikusan kérdezősködik. Ha mindig választ is kap, akkor kérdez is. Tehát nagyon fontos, hogy a gyermek érdeklődése, kíváncsisága ne legyen elnyomva. Ha pedig ő nem kérdez, akkor meg lehet kérdezni, hogy mi a véleménye.


Hogyan lehet megtanítani a gyerekeket, hogy tudatosan használják a tömegkommunikációs eszközöket, az internetet is, nemcsak a tévét, és lehetőleg ne összevissza, súlyosabb esetben végül ne alakuljon ki függőség?

- Véleményem szerint a válasz nagyon egyszerű. Ha a család egészséges "házi szabályokat" alakít ki magának, s mindezt nem erőltetve, hanem mint megszokás, "mi ezt így szoktuk" alapon, akkor a gyermeknek később is az lesz a normális. Ha viszont ráerőltetem, akkor a későbbiekben, mikor kiszabadul otthonról, úgyis homlokegyenest másképp fogja csinálni és megvan az egészségtelen forma, a függőség okai is mind ide vezethetőek vissza.

A függőség általában valamilyen gyerekkorban elszenvedett probléma, valamilyen gyerekkori lelki-érzelmi sérülés (szeretethiány, figyelemhiány) következményeként alakul ki. Leginkább úgy szoktuk ezt emlegetni, hogy "sérült gyermeki én".


Mit kell tennünk, ha rajtakapjuk, hogy pornófilmet néz, vagy olyan jellegű tartalmakat talál, amelyek az életkorának nem megfelelőek ?

- Az, hogy a szülők ilyenkor kikapják a távirányítót a kezéből és átkapcsolnak, vagy leszidják, éppen hogy fokozza a gyermek kíváncsiságát. Az a legcélszerűbb, ha leülünk, és megbeszéljük vele a dolgot. Szerinte mi az amit lát, mire jó? Érdeklődjünk, hogy megismerjük a kíváncsiságát, amit aztán már tudunk irányítani. A tiltás a legrosszabb.

Abból az állapotból kell kiinduljunk, amiben ő van, s akkor onnan lassan fokozatosan átirányíthatjuk a figyelmét valami másra, ami hasonlóan érdekes számára. Tulajdonképpen bebújunk az ő gyermeki gondolkodásába, alkalmazkodunk hozzá, majd lassan átvesszük az irányítást ugyanabban a formában, és szépen kivezetjük a témából. Ez amolyan gyermekpszichodráma-technikának a lefordítása.

Nem könnyű, de egy szülő is képes rá, hiszen csak egy kis ráérzés szükséges, ami többnyire megvan, ha a saját gyermekünkről van szó. Megpróbáljuk megérteni, hogy tudjuk, miféle kíváncsiságot elégít ki, s azután ugyanazt a kíváncsiságát elégítjük ki valami mással.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS