2019. október 21. hétfőOrsolya
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A fesztivál, ami szinte nem is volt

Balázsi-Pál Előd Balázsi-Pál Előd 2007. augusztus 22. 18:46, utolsó frissítés: 17:17

A külhoni magyarok budapesti kulturális fesztiválja annyira peches volt, mintha péntek 13-ra szervezték volna. Bár a friss tapasztalatok szerint augusztus 20. legalább annyira szerencsétlen nap.




Kánikula, kevés néző, áramszünet, vihar, aztán ismét vihar – mindez kijutott az ambiciózus rendezvénynek, amelyre közel negyven határon túli magyar előadó kapott meghívást. Az augusztus 18-20. között, a pesti alsó rakpart Lánchíd és Erzsébet híd közötti részén megszervezett A Dunánál fesztivál így aligha érte el célkitűzését, az igyekezet azonban mindenképp értékelendő.

Bocskor BíborkaBocskor Bíborka

Mielőtt még továbbmennék, fontos megemlítenem, hogy a fesztiválon szervezőként vettem részt, a nagyszínpad színpadmestere voltam, így elsősorban arról tudok beszámolni, ami annak környékén zajlott, másrészt pedig lehet, hogy elfogult leszek.

Az attitűdről amúgy sokat elmondanak az utolsó nap, augusztus 20. eseményei. Attól a pillanattól kezdve, hogy a meteorológiai intézet viharjelentése megérkezett, a rendezvény számára azonnal



a biztonság lett az elsődleges szempont,

Fading CirclesFading Circles

és nem a saját események sikere. Így már déltől folyamatos „ellenreklám” zajlott: az óriási led-falon egész nap a figyelmeztetés volt olvasható, és a koncertsorozat megkezdése előtt a műsorvezetők figyelmeztették a közönséget: csak saját felelősségükre tartózkodhatnak a helyszínen, és ismertették a menekülési útvonalakat is. A vihar után még folytatni lehetett volna bizonyos programokat, de a szervezők az alsó rakpart kiürítése mellett döntöttek, amivel az árusok nem voltak eléggé körültekintőek, és balesetveszélyes állapotban hagytak néhány sátrat.

GalooshkaGalooshka

De vissza az első naphoz, amely hatalmas hőséget hozott, lehetetlen volt öt percnél tovább a tűző napon állni, ennek következtében pedig a 17 órakor kezdődő koncertek alatt sem merészkedett senki a küzdőtérre, az érdeklődők a színpad melletti


árnyékosabb sávból nézték végig

a Knock-Out és a Defender nagyszínpados produkcióit – de csak miután a hangosítóknak sikerült kijavítaniuk a leállt keverőt, amely félórás csúszást okozott.

Lajkó FélixLajkó Félix

Harry Tavitian és Cserey Csaba duója már kevesebb napfényt kapott, így a jazz-őrületet jóval többen kísérték figyelemmel. Estére, a Ghymes fellépésére már tömegről lehetett beszélni, amely helyben maradt a Szászcsávási Cigányzenekar muzsikálására is. A helyben maradás persze relatív, hiszen többen is táncra perdültek az ezúttal énekesnővel érkező szászcsávásiak zenéjére.


A fesztiválra hét médiabefutós zenekar is meghívást kapott, ők a kisszínpad programját gazdagították. Itt lépett fel első nap a Fading Circles és a the Underskies, utóbbi Bocskor Bíborka és a Magashegyi Underground számára készítette elő a terepet, sikeresen: reggae-ska dalaikra beindult a közönség, így a Petőfin sűrűn játszott Mageshegyiéknek már könnyű dolguk volt, főleg, hogy a Szeplős váll szövegét mindenki kívülről fújta. A második nap már


semmi sem ment ennyire simán.


Psycho-PathPsycho-Path

A Red Bull Air Race miatt kezdés csak 19 órakor volt, és az első fellépő – Lajkó Félix hegedűvirtuóz és csapata – volt a legnagyobb sztár. A művész szokásához híven annyira beleélte magát a zenélésbe, hogy nem tűnt fel neki sem az, hogy egyszercsak félhomályba borult a színpad, sem az, hogy húsz perccel meghaladta a neki szánt játékidőt. Lajkó azonban pont ettől jó, hogy számára csak a zene számít, képes teljesen kizárni a környezetet.

Szászcsávási CigányzenekarSzászcsávási Cigányzenekar

A hosszúra nyúlt előadásnak a Role itta meg leginkább a levét, az ő műsorukból, amely mérföldekkel jobb volt a Ghymesnél, vágni kellett ahhoz, hogy csendóráig befejeződjön a színpad programja. A fények meghibásodása azonban csak a kezdet volt: a szlovéniai, számomra rendkívül pozitív meglepetést okozó Psycho Path alig félórája kezdte meg koncertjét, amikor – mint egy nagyszerű, sokkoló színpadi effekt, hirtelen kialudtak a fények, és megszűnt a hang. Áramszünet.

Még szerencse, hogy a színpad hátánál ott állt az ilyen esetekre bérelt aggregátor. A kezelője azonban sehol, másnap reggelig elő sem került, az áram viszont félóra múlva, a Slang előadására méltóztatott megadatódni.


Sok öröm mégsem telhetett benne,

The UnderskiesThe Underskies

15 perc után – amely alatt máris mindenkit meggyőzött a zenekar, hogy ők az egyik legszínvonalasabb csapat a rendezvényen – váratlanul elkezdett esni, majd jött a szél is, és mire becsomagoltuk a hangcuccot, már a jég is potyogott.

A 10x8 méteres alapterületű színpad tetejét másfél méterig leengedtük, és a közepére húzódtunk, de a szél annyira erős volt, hogy az eső így is az arcunkat verte. Az árusok szélsebesen (70km/óra) pakoltak, a közönség menekült, ki amerre tudott, majd tovább onnan is, mert az elsőre biztonságosnak kinéző helyek már nem nyújtottak menedéket az eldurvuló viharban. A Duna vízszintje percek alatt


emelkedett egy méternyit, de az úton is bokáig ért.

Péter Zsuzsa főszervező és Harry TavitianPéter Zsuzsa főszervező és Harry Tavitian

Másnap bizonyos szinten még örültünk is az előző napi viharnak, mert naivul azt hittük, ezzel túl vagyunk rajta. Dehogy voltunk: a biztonságiak főnöke már délben szólt, hogy ötkor mi várható. A közönség is hamarosan értesült a meteorológiai jelentésről, de nem igyekezett elhagyni az esti tűzijátékra kiváló kilátást biztosító helyszínt.

Ötkor annak rendje s módja szerint meg is kezdődött az ezúttal teljes zenekart felvonultató Dancs Annamari fellépése, de negyven perccel később már mindennek vége volt. Először csak csepergő eső jött, néhány perc múlva már röpködtek az üres üdítős üvegek és söröspoharak, és amikor a műanyag kordon is elindult, már tudni lehetett: hatalmas bajban vagyunk.

Színpad jó kilátással - pont ott, ahol nem kéneSzínpad jó kilátással - pont ott, ahol nem kéne

Ismét a színpadon próbáltuk átvészelni az ítéletidőt, de ezúttal nem volt szerencsénk: a 90 km/órás szél egy hatalmas reccsenéssel kettészakította a tető ponyvaborítását, a víz ömleni kezdett a színpadra, nekem pedig


határozott halálfélelmem támadt.

Az egész terület legbiztosabbnak tűnő pontja roggyant meg, olyan volt ez nekem, mintha a Titanic kezdene süllyedni.

Amint lecsillapodott az idő, rá kellett jönnünk: ezt nem lehet folytatni. A területet kiürítette a biztonsági személyzet, mi pedig megpróbáltunk néhány koncertet bevinni a Blue River állóhajóra. Ehhez minden zenekar nagyon pozitívan viszonyult, és csak az időhiányon múlt, hogy végül egyetlen fellépő fért be a hajóra, a felhozatalban kakukktojásnak számító budapesti Besh o Drom. Miközben bent a hangosítás szerelése zajlott, kint – sokak számára váratlanul, hiszen csak félórával előtte döntöttek róla – beindult a tüzijáték.

Besh o Drom a hajónBesh o Drom a hajón

Ezután már a fáradság összemosta az idősíkokat, az utolsó robbanást még elkaptam,


aztán jött az igazi,

a Besh o Drom és az elsősorban a szervezőkből és fellépőkből verbuválódott közönség, igazi etnó-fílinges partihangulat.


Másnap a Kumm zenekarral utaztam haza, az elmaradt koncert csalódással töltött el mindenkit, de egy sztori feldobott: szaxofonosuk mesélte, hogy egyszer már volt része hasonló erősségű viharban.

A bukaresti Romexpón volt fellépése a Sarmalele Reci zenekarral, a buli egy téglagyártó reklámkampánya volt, aki a gyors és biztonságos építkezést hirdette, és meggyőzés céljából fel is húzott egy házikót a helyszínen, amit aztán a szél úgy vágott hozzá az autókhoz, mintha kartonból készült volna. Még szerencse, hogy A Dunánál nem egy megfogható tárgyat akart népszerűsíteni, így a szél sem nagyon tudott mit kezdeni az összetartozás érzésével, amely, örömmel jelenthetjük, szerencsésen átvészelte az estet.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS