2019. október 19. szombatNándor
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Amerikai rádiós szeretni mi zenénk

Balázsi-Pál Előd Balázsi-Pál Előd 2007. augusztus 01. 17:48, utolsó frissítés: 17:25

Kispál? Zdob si Zdub? Nem csak ismeri őket, de véleménye is van róluk, és a kedvenc dalaikat is sorolni tudja. A Félszigeten riportereskedő újságírót érdemes volt megismerni.




Paul Flowers 25 éves, jelenleg Kisinyovban élő amerikai zenei újságíró, a WUSC egyetemi rádión vezet egy kelet-európai zenékről szóló műsort. A rádiós srác a Félsziget Fesztivál szinte minden koncertjébe belenézett, és tucatnyi interjút készített műsora számára.

– Komoly meglepetés volt számunkra egy amerikai újságírót látni Marosvásárhelyen. Hogy találtál rá a Félsziget Fesztiválra?

– Van néhány barátom a városban, ők meséltek róla. Komolyan érdeklődöm a kelet-európai zene iránt, és ők azt mondták, ez a tökéletes fesztivál a rádióműsorom számára.


– És igazuk volt?

– Nagyon örvendek, hogy részt vehettem a rendezvényen. Olyan zenekarokkal sikerült interjúkat készítenem, akikre már három éve vadászok, mint a Kispál és a Borz, a Heaven Street Seven, a Quimby, és sikerült megismernem néhány remek új zenekart is.



– Kinek a zenéje okozott kellemes meglepetést?

– Hmmm… nehéz kérdés. A Grimus és az Alternosfera nagyon bejött. Ez a párosítás tökéletes volt a Maros színpadnak. Annyira jól szólt a két csapat egymás után! Egy másik érdekes párosítás a Slang és a Session Jazz Band volt. A Slang nagyon tetszik, valószínűleg övék volt a rendezvény legjobb showja.

– A Slip is aznap játszott, és tudom, hogy ott voltál.


– Igen, de nekik még sok mindent kell letenniük az asztalra, hogy a Slang szintjére jussanak. Nagyszerű nyers hangzásuk volt, amit nehéz lenne ennél jobbá tenni, de több kohézióra lenne szükség a csapatban. Ezzel együtt is remek show volt.

A Kispál-koncert is nagy volt, de hát ők egy sokkal összeforrottabb, egységesebb banda. Nehéz egy alig pár éve a környéken turnézó csapatot a magyar rock keresztapjaival összehasonlítani.

– Korábban említetted, hogy a Félsziget jobban bejött, mint más fesztiválok.

– Igen, most nem mondanám név szerint, melyik fesztiválokról beszélek, de azok, úgy tűnik, nem voltak annyira körültekintően kigondolva és megszervezve. Ennek a fesztiválnak is volt néhány gyenge pontja, például egyes biztonságiak hozzáértése, de ezek apró részletkérdések. Összességében a rendezvénynek az a része, amelyet az átlag látogató tapasztalhat, pompás volt. Minden részletét élveztem.

– Hogy kerültél kapcsolatba a kelet-európai zenékkel?

– 19 éves koromban Kisinyóban éltem, és olyan zenéket hallgattam, mint a DDT és a Mashina Vremini (az LGT orosz megfelelője) és egy este láttam egy Zdob si Zdub koncertet. Elvarázsolt. Semmi sem ütött akkorát, mint Zdobék. Azonnal elkezdtem a zenéjüket hallgatni, és ezt néhány heti rendszerességgel újabb zenekarok megismerése követte. Hamarosan orosz rock “aficionado” lettem. Minden zenekart, minden jó dalt és jó lemezt ismertem.

Aztán miközben a Dél-Karolinai Egyetemre (USC) jártam, kezdtem felfedezni a volt Szovjetunión kívüli zenéket, például a magyar, román, lengyel bandákat. Meglepően sok cool zenekart ismertem meg. Felkértek, hogy készítsek az egyetemi rádiónak egy ex-szovjet zenékről szóló műsort, és én visszakérdeztem: nem lehetne, hogy egész Kelet-Európáról szóljon? Szóval így történt.

– Mi a legjobb ebben a munkában?

– Gyakran volt lehetőségem olyan albumokat bemutatni, amelyeket még soha semmilyen rádióban nem játszottak előttem. Továbbá baráti viszonyba kerültem több zenekarral is. A Honeyball dobosa például nagyon jófej.

– Hogyan tudsz értékelni olyan zenekarokat, mint amilyen a Kispál és a Borz, ahol a szöveg legalább annyira fontos, vagy talán még fontosabb, mint a zene?

(Slang; fotó: Félsziget)" title=""Övék volt a Félsziget legjobb showja" (Slang; fotó: Félsziget)" >"Övék volt a Félsziget legjobb showja" (Slang; fotó: Félsziget)

– Igen, tudom, hogy fontos a dalszöveg… de egy zenekar becsületessége, őszintesége szavak, sőt zene nélkül is érezhető, egyszerűen a viselkedésükből. Lovasiék szavak és zene nélkül is át tudják adni mondanivalójukat, az más kérdés, hogy ők a szavakat és a zenét választották üzenetük közvetítésére. Egy másik jó példa erre a HS7 Nem baj című dala. Fogalmam sincs, mi a dal szövege, kivéve a kórusrészt, ami valami olyasmit jelent, hogy “no problem”, vagy talán közelebb áll a jelentése ahhoz, hogy “Don’t worry about it”. Ahogyan a zene hömpölyög, ahogyan Chris (Szűcs Krisztián énekes) kommunikál... mind elképesztő zenészi kvalitásokat és a közönséggel való eggyé válás képességét bizonyítják.

Közben levelem érkezik a Sziget sajtóirodájától, közlemény a megújult Bahia színpadról, ahol idén kelet-európai zenekaroké a főszerep. Tavaly hangzott el először egy olyan terv, hogy a Sziget a környező országok Kispáljait és Tankcsapdáit is meg akarja mutatni. Gyorsan átküldöm Paulnak, kíváncsi vagyok a véleményére.

– Érdekes választások. Én biztosan nem hívtam volna el ezek közül néhányat. Őszintén, nem hiszem, hogy a Sziget megfelelő helyszín egy ilyen kelet-európai fesztiválnak. Nincs meg a tudásuk, az erőforrásaik és a kapcsolataik egy ilyen jellegű dologhoz. Úgy tűnik, egyszerűen rákerestek a környező országok legnagyobb neveire.

Azt hiszem, Kelet-Európának szüksége lenne a saját fesztiváljára, mondjuk öt színpaddal, valahol Budapesten vagy Pozsonyban, kizárólag a körzetből származó zenekarokkal. Ez az álmom, és azon leszek, hogy valóra váltsam.

– Van olyan kelet-európai zenekar, amely eljuthat a szupersztárságig?

– Jelenleg öt csapat izgat nagyon-nagyon: a Siddharta (Szlovénia), a Honeyball (Magyarország), a Diego (Szlovákia), a Zenpop (Horvátország) és a Letu Stuke (Bosznia). Ezeket a srácokat szinte naponta hallgatom. Ha valakiből sztár lehet, ők azok.

– A régióból meglátásom szerint a Zdob si Zdub állt a legközelebb ehhez a státuszhoz, ők a volt szovjet tagállamokban és Romániában is népszerűek, és több nagy európai fesztiválon is felléptek. De úgy tűnik, a nyugati hallgatóságnál süket fülekre talált az etno-rock. Az egészben azonban az a legérdekesebb, hogy ugyanez a közönség most elájul a Gogol Bordellótól. Furcsa, hogy egy New York-i zenekarnak kell megmentenie ezt a zenét.


A testőrük csak annyit hallhatott, hogy “Újságíró... Amerika...”, és félreállt az utamból <i>(Zdob şi Zdub, fotó: Félsziget)</i>A testőrük csak annyit hallhatott, hogy “Újságíró... Amerika...”, és félreállt az utamból (Zdob şi Zdub, fotó: Félsziget)

– Teljesen egyetértek, és ez is bizonyítja, hogy a Sziget nem lehet a kelet-európai rock megmentője. A nyugat 99,9%-a képtelen megérteni Európának ezt a részét. Ez egy fóbia. Azt gondolom, ha Kelet-Európának lesz saját fesztiválja, azon csak régióbeli zenekarok léphetnek fel. Nem ilyen Kosheenek meg Exploitedek. Lehet, hogy ezek is jó zenekarok, de nem keletiek. Egyszerűen nem tudják kezelni ezt a helyet.

– És a kelet-európaiakat érdekelné egy ilyen fesztivál?

– Rengeteg munkába kerülne, de ha zenekaroknak elegendő rajongója van, és tudom, hogy van, akkor igenis működni tudna a rendezvény. Megszervezném én is, ha lenne pénzem és elegendő erőm, befolyásom hozzá. Szükség lenne egy olyan agyra, aki átlátja az egészet.

– A kelet-európai együttesek PR-gépezetei nem elég jók ahhoz, hogy nagy tömegeket mozgassanak. Persze van néhány kivétel, Bregovic, Markovic, vagy Magyarországon Ákos vagy az LGT.

– Minden országnak megvannak a szupersztárjai, ez lenne a siker kulcsa. Győzd meg az együtteseket, hogy jöjjenek el, aztán fektess kemény munkát abba, hogy az embereket is meggyőzd, utazzanak a helyszínre a zenekaruk kedvéért. Tudom, elsőre lehetetlennek tűnik, de tény, hogy a Félszigeten az LGT fellépésén voltak a legtöbben, és nem egy nyugati zenekaron.

– Igen, de ez a koncert valószínűleg többe is került, mint a nyugati sztárok.

– Biztosan többe, de ez nem is csoda. Ha ennyien eljöttek megnézni, akkor megérte.

– Van egy érdekes mellékállásod is: te vagy a Zdob si Zdub angoltanára. Mesélj róluk!

– Igen, viccesek a srácok, Roman mindig tele van energiával, akárcsak a színpadon. Laza, de intenzív személyiség. De azt hiszem, Mihai lesz a legjobb tanítványom. Nagyon módszeresen gondolkodik.

– Hogy kerültél kapcsolatba velük? Ki jött az ötlettel, hogy angoltanárra van szükségük?

– Én mondtam, hogy szükségük lenne rá. Felhívtam a menedzserüket, és ők helyeseltek, hogy már régóta keresnek egy ilyen jellegű szolgáltatást. Igor Dinga, a menedzserük, egy szuperlaza és intelligens személy. Sikerük nagy részének ő áll a hátterében.

– Vicces sztorija van annak, hogyan ismerkedtél meg velük.

– Az Agroromantica lemezbemutató koncertjén voltam. A fellépés után egy épületbe mentek, aláírásokat osztogatni. Hatalmas tömeg volt, és én hazudtam egyet a testőröknek. Megmutattam az amerikai útlevelemet. Csak annyit hallhatott, hogy “Újságíró... Amerika...” és félreállt az utamból. Hihetetlen, mi mindent el lehet érni egy kis félrevezetéssel és sok angoltudással! A vicces az egészben az, hogy akkor még semi közöm sem volt az újságíráshoz, de most már tényleg az vagyok. Tulajdonképpen hosszú távon nem hazudtam, csak néhány évvel korábban mondtam. Elértem, amit akartam.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS