2019. november 19. keddErzsébet
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Kinek zörögnek itt a dobok és a zdubok?

szerk. 2007. július 30. 19:18, utolsó frissítés: 16:27

Régi álomarcok, Kicsik és Nagyok énekelnek a téren a Zartúrról meg a Zindiánról, a fiam már csápol az anyja pocijában ha Pressert hall – igaz, öngyújtót nem kap. Kicsi még hozzá. #b#[félsziget]#/b#




Ms Pink

Medencében pancsikolás közben élvezetes igazán az LGT-zenevonat, bár a hangzás és a látvány nem teljesen ugyanaz, mintha ötmásodpercenként visítana valaki a füledbe és helyezné be művi precizitással a könyökét a bordáid közé. Aztán mégis megembereli az ember leánya magát és bevánszorog a koncertre, mert ugye újabb 30 év múlva még nehezebb lesz kiugrani a medencéből. A hullámzó tömeg irtózatos, a kukorica sárga és finom.

Nem éppen felejthetetlen, de mindenképp élmény a Magyar Zene Nagyjait élőben látni, akik a tévében bizony picit fiatalabbnak néznek ki. A színpad közelében révült emberek, szüleimmel egyidős vagy még idősebb párok, akik egyhavi nyugdíjuk 10 százalékát fizették ki ezért a koncertért.



Az együttes tagjaival egyidősektől az ő még csak most tizennégyen át a néhány hónapos babáig minden generáció süvölti a dalokat, csak egyszer-kétszer sikerül elrontaniuk a szöveget. Habár távollátó munkatárs szerint Presserék sem teljesen biztosak magukban szöveg dolgában: a szájmozgásuk nem mindig egyezik meg a tömegével, a súgó monitorokra pislogva javítják ki önmagukat: hiába, harminc év hosszú idő, s a memória sem frissül a korral.

A show tökéletes, profi, a számok ismerősek és dalolhatóak, a fáradság azonban, főleg a második óra után elhatalmasodik a tömegen. Így "csak" kétszer sikerül visszatapsolnia az együttest, akik maguk is fáradtak lévén inkább a közönséggel zörgettetik a dobot az asszonynak, aki hétfőn reggel tényleg ötkor kel és szintén kicsordul a könnye a fáradságtól.


Mr Blue

Mikor a koncert előtt bekonferálták “Harminc év óta újra erdélyi színpadon az LGT”, hirtelen az futott végig az agyamon: úristen még meg sem voltam akkor születve. Egy, a tömegben álló ötvenes férfi az Álomarcú lány alatt meghatódottan mondta: sok magyar gyerek fogant erre a számra.


Nos, a fekete függöny felvonásakor amilyen lélegzet-elállva várta a több tízezres tömeg az LGT-t, utána éppen olyan meglepődve könyvelhette el, hogy "Hát ez nem is volt olyan nagy szám". Laikusok és hozzáértő hangok egyaránt azt jósolták: a fiúk valami nagyon nagyra készülnek. A produkció valamiért - vagy túl intellektuális, vagy túl magabiztos és sztáros volt - mégsem érte el a mércét.

Az eredmény egy kicsit öreges, kicsit túlságosan ünnepélyes, s ezért feszélyezett előadás, színtiszta hangszereléssel és hangzással.

A fiúk nem azokat a számokat hozták, amiket elvártak tőlük. A hat perces billentyűszólók helyett egyszerűen a slágereket kellett volna lenyomni – beszélték ma reggel a benzinkútnál.

Olyan hétköznapiasan, kevésbé színpadiasan talán lehetett volna úgy élvezni ezt a koncertet is, mint 2005 tavaszán az Omegát, a vásárhelyi szabadtéri futballpályán, vagy az Illést a kis csíki színpadon.

Mr Grey

Több mint egy héttel a koncert előtt megvásárolt jegyek, az odaút több napon át tartó szervezése, szombat-vasárnap kizárólag LGT-hallgatás („hogy szokjuk”-így a feleségem).

A fiam már csápol az anyja pocijában ha Pressert hall – igaz, öngyújtót nem kap. Kicsi még hozzá. Aztán esőköpeny és izolír, a feleségem a koncert kezdete előtt jó félórával állást foglal a focipálya egyik sarkán. Igazán senki nem mondhatja, hogy nem készültünk.

Én persze késem, de amikor a főszínpad elé érkezem, azt hiszem, elnéztem az órát: a ritkás sorokban ácsingáló fesztiválozókból ítélve nem úgy néz ki, mintha fél Erdélyt megmozgatná ez a buli. Igazából csak a vezérlőpultig tart a viszonylagos gyúródás, hátul focizni is van hely, hát rúgják is a bőrt a srácok.

Presserék nyugodt tempóban kezdtek, aztán olyan nagypapássá vált a dolog, a csúcspont pedig egy nagy punyhadás lett. Nem sikerült bulit csinálni, igaz, úgy tűnik, nem is törekedtek erre: a slágerek helyett improvizálgattak, ki tudja honnan még Ravel Bolerója is előkerült. És hiába volt a hangzás nagyon jó, igazából az élmény nem volt maradandó - ezután én a Winamp playlistet választom, ha LGT-t akarok hallani.



Ms White

A Weekend színpaddal közkertes strandon legalább feleannyi tömeg gyűl össze, mint a hivatalos nézőtéren: sok vásárhelyi megoldotta a belépő kifizetésének elkerülését. A színpad előtti töltésen, az erre az alkalomra a nézőtérrel összenyitott sportpálya dugig telt minden korosztályt képviselő emberrel: az LGT koncertre kíváncsiak száma felülmúlta minden egyes, az idei Félsziget fesztiválon fellépő együttesének közönségének nagyságát. Voltak, akik szemüket lehunyva, átéléssel zengték a több mint negyed évszázados slágereket, mások rázták magukat, az idősebbek sztoikus nyugalommal kísérték végig a tomboló ifjúság megnyilvánulását és az „öregek” játékát.

„Elszúrtátok” - mondja Presser, amikor a a zenekar kísérete nélkül egyik dalt harsogva, eltévesztette a soron következő szakaszt a közönség. A második visszatapsoláskor az LGT a rajongókra bízta, hadd „énekeljék nekik a dalt”.


Kis idő elteltével a Maros színpadon a Zdob şi Zdub cifrázta rossz, de aranyos románsággal dallamait a magából kivetkezett, óriási port kavaró fiatalságnak. Az együttes egyik dalát játszották cédéről: így sikerült a szervezőknek a közönségbe fojtani a visszázást, akik végül porrá váltak.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS