Félsziget: "rokkeristák" tokkal-vonóval és pálinkával
szerk. 2007. július 27. 13:19, utolsó frissítés: 12:03Elindultam hajnali ötkor, hogy #b#ha már aludni#/b# nem hagynak, egyet rázzak velük én is. De csak a csirkés sátorig jutottam, ahol két haver tüzes melleket marcangolt.
Ms Pink
Esti koncertek csak hangfoszlányokban, elkapott ugyan délután egy kis enyhe Depresszió, meg távolról láttam színes foltokban Phoenix-madárként szárnyaló "rokkeristákat", de végül a Lustaság győzött. Rémlik, Kispállal üvöltöttem a "még egyszer"-t – félreértés ne essék – a hídon sétáltam át közben. Aztán a párnába bújva próbáltam megszabadulni a Csóka Réna dübörgésétől.
A vége az lett, hogy felöltöztem és elindultam hajnali ötkor, hogy ha már aludni nem hagynak, egyet rázzak velük én is. De csak a csirkés sátorig jutottam, ahol két haver tüzes melleket marcangolt.
Ms Turquoise
Valami iszonyú lassú country szólt a Weekend színpadon, a legújabb dobossal, két hegedűssel, egy kontrással és egy gitárossal felpumpált Kispál és a Borz régebbi és újabb sláregeit adta elő.
A közönség áltagéletkora feltűnően megnőtt a Kumm közönségéhez képest; míg a Kumm koncertközönsége a Zakuszkában a nagyon fiatal és a még elég fiatal között mozgott, a Kispál és a Borz zenéjére a még fiatal és a már nem is olyan fiatal közönség bulizott, sőt. Néha feltűnt néhány, aki még fiatalnak érzi magát.
Mr Black
A Kispál és a Borz történetében valószínűleg a billentyűs Dióssy Ákossal kiegészülő kvartett az eddigi legszerencsésebb felállás. Az alaptagokat persze Lecsó (Leskovits Gábor), a Pál Utcai Fiúk gitárosa egészíti ki, plusz három népzenész – a produkció neve Kispál tokkal-vonóval. A zenekar a tavalyi sokadik doboscsere után ismét összekapta magát.
Kispál András, Magyarország egyik legjobb gitárosa állítólag korábban azt kifogásolta, hogy a sok vendégzenész miatt nem hallja magát eléggé. Hát az új verzióban hallhatja: régebbi számait az eredeti, triófelállásban játszotta csütörtök este a zenekar. Feszes, pontos hangzás, remek poénok a népzenei/vonós elemekkel, és sok-sok átdolgozott szám. Az erdélyi, egyre inkább mainstreammé váló alteros közönsége ismét megkapta, amit nagyon szeret.
Ms Turquoise
A Kispál már húsz éve zenél, egy korábbi tinédzser-generáció életérzését képviseli inkább, a mostani nagyon fiatalok inkább a Kumm-ra mentek. Mind a két esti zenekar az udvariasabbak közé tartozik, a Kumm megköszönte a hangosítást, a Kispál és a Borz a szervezőknek a meghívást. Mind a két produkció hangosítása kiemelkedően jó volt, nem úgy, mint a Gogol Boredellóé még szerda este, akik harminc percet próbáltak be, és azután sem lehetett semmit hallani a basszuson kívül.
Mr Black
Mikor a nagyszínpadon túlhörög a metál, és a Maros színpadon punnyadás van, ismét csak az agyondicsért alteros színpad, a Zakuszka a megoldás, márcsak azért is, mert talán itt a legprofibb a hangzás. A dob+basszus nem nyomja ki a gyomrod, tisztán és pontosan szólnak a szólóhangszerek. Szűkkörű, ámde lelkes közönség előtt – ahogy 19. század végi tudósításokban mondták – itt remekelt a kolozsvári Kumm, az egész sátor ugrált, ordította a szövegeket és rajongott és lelkesedett stb.
Ms Turquoise
A Kumm szaxofonjai és a Kispál és a Borz három hegedűje, akusztikus gitárja és bendzsója teljes összhangban szólt a többi hangszerrel. A Kispál és a Borz abban is újított, hogy nem a koncert előtt lőtték be a hangosítást, hanem még délelőtt, és a beállításokat elmentették, így este csak hopp, feljöttek a színpadra és már játszottak is.
Ms White
A Depresszió dübörgő fémzenéjéhez nem szokott füleknek felszabadító élményben volt részük, amikor végül a Weekend színpadon felcsendültek a Phoenix zenekar román mondavilágot idéző dalai. Az együttes tagjai egyáltalán nem változtak, tán a hegedűvirtuóz Mani Neumann lett pár kilóval súlyosabb.
Bár az előadásmódban több fellépésükön is résztvevő rajongó nem fedezhetett fel újdonságot, mégis sikerült a román rockzene nagyjainak letaglózni a közönséget, aki ugyanolyan szeretettel fogadta a csapatot, mint a tavalyi Félszigeten: előkerült a pios-sárga-kék zászló, amelyen öles betűkkel tudatták az együttessel azt az alapinformációt, hogy Marosvásárhely szereti őket.
Tizenévesek és második fiatalságukat élők együtt énekelték a Mugur de fluier vagy a Strunga örökzöld slágereket, de a Baba Novakhoz hasonló frissebb szerzeményekre is önfeledten tomboltak.
Nemzetiségtől és kortól függetlenül mindenki jól bulizott Mani furulya- és hegedűjátékára, Ovidiu Lipan Ţăndărică ismét megbabonázta a közönséget dobszólójával, majd szinte verekedés tört ki a tömegben, hiszen mindenki magának próbálta megszerezni az ütőket, melyeket közéjük hajított a dobos.
Fotók: Kassay Réka
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!