2019. október 21. hétfőOrsolya
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A Potter-jelenség: beteg kisfiúk erotikamentes álma

B. D. T. összeállította:B. D. T. 2007. július 20. 18:43, utolsó frissítés: 18:09

"Első reakcióként #b#Harry Potter#/b# végrendeletét szerettem volna megírni. Minél többet gondolkodtam rajta, annál inkább zavart, hogy ennek a szereplőnek nincs semmi igazán személyes tulajdona." #b#[körkérdés]#/b#





Körkérdésünket a világsikerű meseregény-sorozat hetedik, befejező kötetének július 21-i megjelenése előtt készítettük. Válaszoltak: Balázs Imre József irodalomtörténész, Demeter Szilárd író, blogger és Zénó Tolerancia.

Balázs Imre József: A hetes az egy jó szám

Úgy alakult, hogy a Harry Pottereket én filmen követtem eddig. Számomra tehát később fog meghalni. Vagy nem meghalni. A sorozatot valahol le kell zárni, és a hetes az egy jó szám. Különben is, kit érdekelnének egy felnőtt Harry Potter kalandjai?

Írói szempontból persze van még lehetőség a “folytatásra”: ki lehetne találni olyan történeteket, amelyek a Harry Potter-féle alternatív világban zajlanak, de nem ott, nem akkor, nem (vagy csak részben) ugyanazokkal a szereplőkkel… Ezzel a megoldással már többen próbálkoztak, Tolkientől Asimovig és George Lucasig. Kérdés, hogy a szerzőnek lesz-e motivációja effélét lépni.

És hogy húsz év múlva olvassák-e? Egészen biztosan. De hogy kibír-e hetvenet vagy százat, az kérdés – és most Jules Verne vagy Karl May olvasottságának zuhanására gondolok, pedig mindketten több generáción keresztül
bírták.



Demeter Szilárd: Szabálytalanságok

Gyerekkoromban rémesen dühített, ha egy regény véget ért. Mi van, kérdeztem, összeborulunk, puszi-puszi, slussz-passz, nincs élet a happy enden túl? Meghal a király, és mindenki pakolhat az országból? A főhős elhúzott, és a többi megdögölhet saját mocskában?

Ha kinéztem az ablakon, akkor beláttam a szemközti tömbház alsóbb emeletein lakók ablakain: az állítólag félmellű tanítónő szobájába (a szóbeszéd szerint rák miatt levágták a fél mellét, levehető [!] műcsöcsöt viselt; sokat lestem, de a pletykát megerősíteni nem tudom), munkásparaszt családok életét követhettem; pár száz méterrel odébb már kezdődött a mező, a látóhatárt az akkor még valamennyire erdőborította Madarasi Hargita zárta le. A kényszerűen várossá tett szülőnegyedemben (hiszen a „városmag” akkora sincs, mint máshol egy normális tömbháznegyed) mindenki valahogy a boldog vég után vegetált: lakás van, gyerek van, munkahely van, na akkor éljünk ennyivel és ennyiből. Ezt tudtam én életnek, ezt kerestem volna a regényzárások után. (Nem a folytatások után epedeztem, hiszen a folytatások mindig felülírják a megelőző részt; a regényvilág hétköznapjai hiányoztak továbbra is.)

Blagging: (minden játékos) az ellenfél seprűjének (a seprű farkának) megragadása annak lelassítása céljából.

Az alábbiakat az első négy Harry Potter-kötet ismeretében írom. Tovább olvasni nem volt kedvem. Valahogy nem hiányzott. Ennyire érdekel Harry Potter halála.

Első reakcióként Harry Potter végrendeletét szerettem volna megírni. Minél többet gondolkodtam rajta, annál inkább zavart, hogy ennek a szereplőnek nincs semmi igazán személyes tulajdona. (A szüleitől örökölt pénzzel gyakorlatilag nem kezd semmit, azért van, hogy jószívűségét tudja alkalomadtán bizonyítani.) Nincs kedvenc könyve. Nincs kedvenc játéka. Nincs saját labdája (csikesze). Még az első rendes seprűjét is úgy kapja. A varázspálca minden varázsló személyes tárgya (ha jól emlékszem, akkor a pálca kell megtalálja a tulajdonosát. Vagy legalább valami kölcsönös beleegyezés szükségeltetik. Következésképpen nem hagyható örökül.) Nincs kedvenc kviddics-játékosa. Nem rak ki posztereket a falra. Nincs kedvenc ruhája. Nincs biciklije, lova, autója, nincs parittyája, nincs pattanása. Az egyetlen maradandó sebhelyét nem fáramászás közben szerezte. Ez a hős nincs is. Nem él. És mégis mindig győz.

Bumphing: (csak a terelők) A gurkónak a közönség felé való terelése. A bíró megállítja a játékot, hogy az illetékesek a nézők segítségére siethessenek. Gátlástalan játékosok néha így próbálják megakadályozni, hogy az ellenfél gólt szerezzen.

Annyira nincs, hogy ha kivonjuk a történetből, akkor a történet is meghal. Ennyire kontúrtalan álmában szokott lenni az ember. Ez a történet Harry Potter vegytiszta szolipszizmusa, Berkeley püspök ujjait nyalogatja realitásérzékét erősítendő.

Úgy fog végződni a könyv, hogy a mesélő/regényíró anya felkölti beteg kisfiát.

Ezért nincs erotika a könyvben. A beteg kisfiúk nem tangabugyikkal álmodnak.

Blatching: (minden játékos) Szándékos törekvés az öszeütközésre.

Harry Potter Voldemorton élősködik. Ha nem lenne Voldemort, Harry Potter egy átlagon felüli képeségekkel rendelkező, gyerekszoba nélküli, szeretetéhes nyampec lenne. Kell az ellen, mint egy falat kenyér. Ha Voldemort meghal, meghal Harry Potter is, mint hős; érdektelenné válik. Harry Potternek ugyanis semmi más célja nincs. Nem akar Hermione-val kézenfogva járni. Nem akar kviddics-sztár lenni. Még csak azt sem akarja, hogy hagyják békén, mert ha békén hagynák, akkor mit se tudna kezdeni magával, annyira üres.

Olvasni se akar. Nem tudna válaszolni arra a kérdésre, hogy mi leszel, ha nagy leszel.

A beteg kisfiúknak általában lázálmaik vannak, ez eddig rendben is van, és a félig felriadt álmodó szívesen irányítja úgy az álomvéget, hogy nyertesként ébredjen fel egészen. Bár néha szívesen eldagonyázna a langymeleg fináléban. Erre jön az anyja, és felkölti.

Flacking: (csak az őrző) Bármely testrész átdugása a karikán a kvaff visszaütése céljából. Az őrzőnek elölről kell védenie a karikát, nem hátulról.

Ez a könyv úgy fog végződni, hogy J. K. Rowling felgyógyult kisfia az anyja jachtjáról köpköd a vízbe. Húsz év múlva meg elörökli az egész vagyont.

A sérülést szenvedett játékos nem cserélhető le. A csapatnak a sérült nélkül kell folytatnia a küzdelmet.

* A dőlt betűs részek Tudor Hushpush [J. K. Rowling]: A kviddics évszázadai. (Animus Kiadó, Bp., é.n.) című könyvből származnak.



Zénó Tolerancia: A szőrös fazekas és a vég-telen

Hogy hogy mánia, kikérem magamnak – egyszerűen olyan vagyok, mint a Gál gyerek Császár Istvánnál: mindent elolvasok, ami a kezem közé kerül, legyen az értelmező kéziszótár, ötvenes évekbeli szovjet antikapitalista színdarab vagy éppen A félvér herceg.
A rajongói hisztéria megnyilvánulásait természetesen nem leplezett vigyorral nyugtázom; amúgy megnyugodhatnak a kiskölykök, legalábbis ha hitelesnek bizonyul a Bloomsburytől lenyúlt kópia: Harry nem hal meg. De én ezt tudtam előre.

A befejezés relativizálni és szelidíteni fogja azt, amit köznapian halálnak nevezünk, az is kiderülne, hogy nemcsak két párhuzamos világ, a varázslóké és a mugliké létezik, hanem rengeteg (az ötlet nem új, lásd a pokol körei, purgatórium, dzsennet és más, az elmesélhetetlen határán lebegő helyek). Ezt a Potter-szülők fényjelenései is igazolnák. Egy alsóbb szintről csak a kiválasztottak léphetnek feljebb, lefele egyszerűbb a dolog.

Persze Dumbledore sem halt meg igazán, a “túlvilági” poszthogwartsi továbbképző után feljebb lépett eggyel, de ősz szakálla bátorítóan meglebeg az ezüst emlékfoszlányokon keresztül felderengő jövőben, visszatér ő is, mint a fehér Gandalf, csak már nem fog tanítani, a fénytestnek és mindentudásnak hátrányai is vannak, kamaszokkal bánjanak inkább csak a földhözragadtabb galagonyák. A halálesetek így egy másik dimenzióba történő ugrássá minősülnek, tehát az előzetes bejelentésnek, miszerint valakik meghalnak, csak figyelemfelkeltő és egyben –elterelő szerepe volt.

Az iskolát befejező Harry utazó lesz, közvetítő, üzenethordozó két (több?) világ határán – ez lifetime job, halhatatlanság az ára. És ebből a szempontból számára irreleváns, olvassák-e majd a róla szóló történetet tíz vagy húsz, vagy akárhány év múlva. Engem se érdekel különösebben.

Ami viszont roppant zavaró, a magyar fordítás néhol indokolatlan és önkényes átírásai. Vigyenek el a dementorok, ha értem, miért kellett a Hogwarts sulit Roxfortra keresztelni?! Harry-hairy potter, a köcsögök a 3/4 vágányon ideát vannak.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS