2019. október 17. csütörtökHedvig
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Beregfalvi nyerte a kétszemélyes görög utat

szerk. 2007. május 31. 12:01, utolsó frissítés: 12:01

"Trelleborgnál akkor még nem volt köd, csak valami északi homály és fáradság, mert egy napja úton voltam, nagyrészt gyalog. Beolvadok én is a svéd nyárból a német sötétbe." #b#Olvasd el a nyertes írásművet!#/b#





Amikor kimásztam abból a germánmintás átlagautóból, ami a Bécs előtti egyik benzinkútig vitt srégsebesen, intettem, és továbbindultam kikerülni a bárhovákat.

Körülnéztem a tájban is némi részletgazdagságért, de a táj, ami elméletileg ugye mindenhol részletekből áll, egyetlen folyékony masszává olvadt összes abban az éppen aktuális nyáresti hűvben, a háttérből kicsapódó benzinkúttal együtt.

Talán a fény tehet róla, gondoltam akkor az oldalzsákom tövében állva, az estületi szürkeség, merthogy akkor pont féleste volt Európa rámeső felében. Akkor már harmadik napja úton voltam, és Bécsig jutottam el majdhogynem, ebből igencsak jelentős részt gyalog.

*

— Valami baj van, hogy végigtoporogtad az utat? — kérdezte tőlem a fickó, aki a Berlin utántól a Bécs előtti egyik benzinkútig egyhuzamban elvitt. Merthogy végig toporogtam mellette, de ezt csak akkor vette észre, amikor kiszálltam, és hat óra után megszűnt a toporgás, amin én is meglepődtem. Azt, hogy közben az ülés oldalát is kapargattam, nem vette észre, igaz, azt én se. Pedig azt is hat órát kapargattam egyhuzamban.

— Ez csak azért van — mondtam akkor neki — mert annyira megszoktam a napokban a gyaloglást, hogy autóban ülve is lépegetek menetközben.

A masszává összeállt benzinkút boltjában a fickó vett egy kávét és egy hosszúkás majonézes szendvicset, azzal intett visszkézből nekem, balkézileg derékig kilógott az ablakon, hogy be ne morzsázza az autóját, és a hátsó ablak csupa majonézfoltos lett a szélben teljesen. Ha én is vettem volna egy szendvicset meg egy kávét, három euróval többet költöttem volna aznap, mint amennyi a zsebemben volt.

*

A tájnak tűnő folyékony massza így utólag is összemosottnak tűnt, pedig mielőtt a germánmintás átlagautó letett volna Bécs előtt, Sasnitzból Berlinig az utat egy dombszürke motorbicikli hátsó ülésén tettem meg, ami darabokra rázta az egész részleteiben megbúvó világpanorámát.


Amikor Sasnitzban felvett a benzinkútnál a motoros, felültetett maga mögé, és azt mondta, Berlin fele megy, és egészen addig visz teljesen szívesen, ameddig jéggé fagyva nem esek le mögéje, de nyugodt lehetek, mert ő azt egyből meg fogja érezni, merthogy sokkal jobban fogja fújni a hátát a szél. Amit kötve se hittem volna, mert a dombszürke motoron ülve a szél végig szemből fújt, kivéve, amikor a dombszürke motorral irányt váltottunk, mert akkor a szél is irányt váltott, hogy megint szemből fújhasson.

*

Európa rámeső részében nyár volt, de Sasnitz környékén valami hideg északi nedvek poroztak mindenfelé.
— Pröcskölés — jeleztem magamnak, amikor Sasnitzben kiszálltam a kompról Trelleborgból jövet, és saját kezűleg ittam egy kávét, amitől fél euróval kevesebbem lett annál, amim amúgy se volt már — mért hívják ezt szárazföldnek?

Ezt a hirtelen okosságot akkor ott senki se hallotta, de tényleg ezt mondtam. Azért nem hallotta senki, mert épp senki nem volt a környéken a hideg nedvek miatt. Sasnitz már csak ilyen város, hogy tele van olyan emberekkel, akik éppen soha nincsenek a környéken a hideg nedvek miatt. Érdemes megnézni. Erről fényképem is van.

*

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy Felső-Németországban nem volt szép a táj, de a motor hátsójában ülve kényelmetlenül éreztem magam Európa éppen rámeső felében. Amikor végre leszálltam róla Berlin előtt egy Agip töltőnél, és a motor nélkülem tért le Hannover felé, az objektív távolságból már jobban látszott, hogy a motornak nem is volt hátsó ülése, legalábbis nem ismertem fel efféle részletet a nagy kompakt tájmasszában.

*

Az Agip mögött csak fogalmaim se voltak arról, hogy a univerzum melyik pontján vagyok azonkívül, hogy Berlinhez jártam éppen közel, és hogy este volt már. Miután a motorbiciklin estig kergették előttem ugyanazokat a fákat, kiszálltam a hannoveri fickó mögül, visszasétáltam a fakósárga dombok alá, és egy bokornak tűnő fémkazal alá bújva átaludtam az éjszakát.

A fémbokor egykor drótkerítés volt, amivel a német gazdák a mezőn kóborló teheneket szándékozták védni a mezőre véletlenül kisodródó gyorsjárművektől.


Az idők folyamán a tehenek többször is csoportos frontális támadást indítottak a kerítés ellen. A kerítés nem sokáig bírta, ugyanakkor nem volt senki, aki egy hasonló kerítést húzott volna, amellyel az úton kóborló gépkocsikat szándékozta volna megvédni az útra véletlenül kisodródó tehenek ellen.

Amiután a kerítést darabokra szaggatták, és egy részét valószínűleg meg is ették, a tehenek örökre visszavonultak a mezőre.
Én meg ott aludtam a fémbokor tövében a zsebemben egy szál semmivel a hűv ellen.
— Innen nem volt sok kiút — meséltem el aztán itthon.
— Qiút?
— Quit.

*

Mielőtt Sasnitzban bőrig áztam volna a nedvektől, és felvett volna a motoros, hogy elvigyen Berlinig, ahol felvett a germánmintás átlagautó, hogy elvigyen Bécsig, ahol aztán egy kamionon jutottam el Budapestre egy rossz elágazás után, szóval mielőtt Sasnitzban bőrig áztam volna a nedvektől, Trelleborgból kompon érkeztem egész éjjel.

Trelleborg az egyetlen hely a világon, ahol a vízkék meg az égkék teljesen egyforma, sőt vélhetőleg ízben és formában ugyanaz is egyben. A világ egyéb vízkékjei eltérnek a trelleborgi vízkéktől, és a világ egyéb égkékjei is eltérnek a trelleborgi égkéktől. De talán van egy hely a világon, ahol a trelleborgi égkéktől eltérő kék és a Trelleborgi vízkéktől eltérő kék, ki a megmondhatója, teljesen egyformán tér el a trelleborgi színektől, eképpen teljesen egyformán nem-trelleborgian kék. Sőt talán ízében és formájában is azonos egyben. Mondják, talán a Balaton. Arra sose jártam.

*

Mielőtt Trelleborgban felkerültem volna a kompra, a zsebemben tizennyolc eurónyi pénz volt, ami nagyon kevés lett volna ahhoz, hogy Trelleborgban valóban felkerüljek a kompra Sasnitz felé.

Ha kilencvenöt euróért megvettem volna az egyirányú menetjegyet Sasnitzbe, akkor kilencvenöt euróval többet költöttem volna aznap, mint amennyi a zsebemben volt, kivéve azt a 18 eurót, ami éppen tényleg ott volt valahol online.
A fickó, aki a beszállókat ellenőrizte az autófeljárónál, a csomagjaimról kérdezett.

Trelleborgnál akkor még nem volt köd, csak valami északi homály és fáradság, mert akkor már egy napja úton voltam, nagyrészt gyalog.
Csomagjaim nincsenek, és pénzem se, jeleztem.

*

Lesétált velem a vaslépcsőn a stégig, hogy rágyújthassunk nyugodtan, főleg ő, mert akkor már, és akkor még nem dohányoztam.
A fickó olyan határozottan szívott bele a cigijébe, hogy kiserkent a vér az ajkán.
– Nikotinmérgezés, vérmérgezés, nem mindegy? – szippantott tovább udvarias közönnyel, mert néztem rá nagyobb szemmel. Sajnos nincs elég pénzem a kompra, mondtam akkor neki, de amim volt, azt szívesen beáldozom.

Ez már nem az a kor, amikor ilyesmit így el lehet intézni, mondta.
— Ez nem a vadnyugat, és itt nincsenek hobók — mondta egészen pontosan.
— Nem fog észrevenni senki — jeleztem neki.
— Az lehet — bólintotta — négy éve dolgozom itt, és soha nem láttam senkit, csak ezt a négy embert, akik az autófelhajtónál állnak, meg azt a kettőt, aki a hátsófedélzeti utasokat kezeli.

— Elalszom a nyitott utasfedélzeten — jeleztem neki — kellemes az ilyenkor a svéd nyárban.
— Pedig a hajót is bizonyára vezeti valaki — mondta cigarettázva — és állítólag van egy majd' százfős legénység is. De ő soha nem látta őket. Telán túl messze van nekik a nyitott hátsófedélzet. Itt amúgy is csak kispénzű diákok és kelet-európaiaik képesek átutazni a német éjszakát.
— Beolvadok én is a svéd nyárból a német sötétbe — jeleztem neki.

*

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy Svédország talpán nem volt szép a táj, ahol mindenfele erőszöld rétek folytak, és még a kikötőkbe is belelógtak nyakig. A kompra várva koradélutántól ültem ott a vizek és egy erőszöld rét tövében, és megérdemelt unalmamban a fűszálakat számoltam. Ahányszor elrontottam, újrakezdtem. Aztán arra gondoltam, ha ki is tépem a megszámolt fűszálakat, akkor azt nem kell újraszámolni. Trelleborgba egy svéd vitt el Osló mellől ezerrel.

*

A svéd fickó ismerősöket volt Oslóban látogatni.
A svéd fickó ismerősei már norvégok voltak, de valamikor Göteborg mellől költöztek Oslóba.
A svéd fickó ismerősei egykor rokonok voltak, de amióta norvégokká váltak, a rokonsági kapcsolat megszakadt, és a svéd fickó megtartotta őket ismerősnek.

Ha időközben meghaltak, újra rokonok lehettek belőlük.
Minderről a svéd fickó Göteborg magasságában beszélt nekem, miközben egy ezüstmetál Volvóban jöttünk ezerrel. Aztán megálltunk egy benzinkútnál, és vett egy kávét nyolc koronáért.

Uwe Krahn kasseli fotóművész felvételei
<br />
art.transindex.roUwe Krahn kasseli fotóművész felvételei
art.transindex.ro

Ha nyolc koronáért megvettem volna azt a kávét, akkor nyolc koronával többet költöttem volna aznap, mint amennyi a zsebemben volt, kivéve azt a 18 eurót, ami éppen tényleg ott volt valahol live, de ami később elment kompra, meg kivéve azt a tizenhárom koronát, amiből egy pohár forró húslevest vettem egy automatából.

Az automatát addig ütöttem, ameddig ki nem adta a levest.
Nyugodtan üthettem, mert felirat volt rajta: a gép nem ad vissza.
Göteborg az egyetlen hely a világon, ahol a vízzöld meg az égzöld teljesen egyforma, sőt vélhetőleg ízben és formában ugyanaz is egyben

*

Mielőtt Trelleborgban lefizettem volna a kompkezelőt, hogy átvigyen Sasnitzba, ahol bőrig áztam a nedvektől, és mielőtt felvett volna a motoros, hogy elvigyen Berlinig, ahol felvett a germánmintás átlagautó, hogy elvigyen Bécsig, ahol aztán egy kamionon jutottam el Budapestre egy rossz elágazás után, szóval mielőtt Trelleborgban lefizettem volna a kompkezelőt, Oslóban éppen beakadt sliccemet téptem perceken keresztül a félárnyékban, amikor a kisbusz nélkülem húzott el a halál fele.

A kisbuszon volt a csomagom, a hátizsákom és a Converse oldaltáskám, benne a Norwegian repülőjegyeimmel és a pénzem nagy részével.
Kivéve az útlevelemet.

Az útlevelem ott volt a farmerzsebemben, mert azt ott tartottam, amióta véletlenül a zsákomon aludtam a párnát nem ismerő oslói Perminalenben, és összegörbült az útlevelem, és a farzsebemben próbáltam kiegyenesíteni, de egyre görbébb lett, amit abszolúte nem értek, mert a tükörben a farzsebem teljesen egyenes annak ellenére, hogy a farcsontjaim elég erőteljesek.
És ott volt 18 euróm és 24 norvég koronám, amit átváltottam huszonnyolc svéd koronára abból a célból, hogy amikor csak lehet, nőre és italra pallom el az egészet. A huszonyolcból huszat egy olyan zsebembe tettem, amit azóta se találok. Nem a pénzt, hanem a zsebet. Pedig amikor beletettem a pénzt, a zseb élt, virult, miegymás. Azután soha többet.

*

Az a slicc, amit téptem! A körül kivágtam a nadrágomat, és megőriztem a sliccet amulettként, és csak később dobtam el, a mostani napok magasságában. Akkor se, és azután se hozott nekem amulettként sok szerencsét. Később úgy véltem, nem is a slicc, hanem a róla levágott nadrág lehetett az én nagy szerencsém hordozója, de azt még korábban eldobtam volt.

*

Jó lett volna pedig azon a kisbuszon maradni, ami a Gardermoenről vitt engem éppen Osló belvárosa felé. Volt ott egy fickó, akivel a repülőn is majdhogynem egymás mellett ültünk, aki kinézett mindenféle elsuhanó világokba, és ilyeneket mondott: minden ember egy díszkönyv, saját bőrkötésben. Valahol olvasta.

Amikor a kisbusz megállt egy oslóközeli parkolóban felvenni még pár utast, én éppen a nyilvános vécében téptem a sliccemet, amikor a busszal együtt mindenem elúszott szélirányba.

— Ott és akkor egymillióba fogadtam önmagammal, hogy ez fog történni – meséltem később mindenkinek.
— És?
— Mit és? Nyertem!
— De hülye vagy. Az mit ér — mondták olyankor mások.
— Ne tudjátok meg – jeleztem nekik – hogy milyen ritkán nyerek, amikor magammal fogadok.

*

Budapesten az osztrák kamion elvitt Vecsés fele, kibuszoztam a reptérre, onnan telefonáltam apám után, jöjjön ki értem Szatmárról, mert visszaérkeztem. A Ferihegy az egyetlen hely a világon, ahol a vízszürke meg az égszürke teljesen egyforma, sőt vélhetőleg ízben és formában ugyanaz is egyben, mondtam apámnak útmutatásul. Álmaim vakációjában tanultam, mondtam még neki. Visszamennék még egyszer, mondtam neki azt is.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS