2019. november 19. keddErzsébet
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Ceauşescu kisebbségpolitikája és a szocialista hazafiság

Bakk-Dávid Tímea összeállította:Bakk-Dávid Tímea 2007. május 16. 10:25, utolsó frissítés: 2007. május 15. 15:00

Mi fán terem a nemzeti kommunizmus, és miért nem lett Hargita megye fővárosa Székelyudvarhely? #b#[jelenkor-lecke]#/b#





Ahhoz, hogy megértsük a kommunizmus időszakának máig ható befolyását, nem árt néha egy kis jelenkori történelemlecke. A gond azonban az, hogy mivel egyszerre történik a forrásfeltárás és -értelmezés, a jelenkortörténésznek állandóan azzal kell számolnia, hogy a frissen előkerült adatok esetleg felülírhatják a korábban körvonalazódó hipotézist.

Novák Csaba Zoltán történész, a Román Akadémia marosvásárhelyi Gheorghe Sincai kutatóintézetének tudományos munkatársa, doktorandusz nemrég nyílt előadást tartott Az RKP és a kisebbségi kérdés, 1965-1974 címmel. A kolozsvári Jakabffy Elemér könyvtárban tartott előadást Novák egy készülő tanulmánya anyagára alapozta. A fiatal történész kutatási területe a Ceauşescu-korszak magyarságpolitikája, a Román Kommunista Párt kisebbségpolitikai elképzelései.

A történész azt vizsgálta, hogyan jelenik meg a kisebbségi kérdés a ceauşescui hatalomátvétel után a legfelsőbb pártvezetésben. Az 1965 és 1974 közötti időszakra fókuszáló kutatáshoz azonban elengedhetetlen egy többé-kevésbé jól elkülöníthető időegységekből álló korszakolás az előzményekről.


Előzmények és dátumok

1945-1948 között az állam a magyar kisebbséget közösségként próbálta meg integrálni; 1948-1956 időszakában az osztályszempont kerül előtérbe, ekkor jön létre a Magyar Autonóm Tartomány (MAT). A Gheorghe Gheorghiu Dej vezette Romániában 1957-1965 között többek közt az 56-os magyar forradalom hatására a magyar kérdés állambiztonsági kérdés lesz, ebben az időszakban az állam már a társadalom fölötti teljes ellenőrzés gyakorlására törekszik. 1960-61-ben a MAT-ot „elsorvasztják”, átszervezik.

Az 1964-es esztendő fordulópontot jelentett: az úgynevezett függetlenségi nyilatkozatban Románia az ún. “különutas politikai irányvonalat” választotta, a hatvanas évek elején lefektetik a nemzeti kommunizmus alapjait, újraértelmezik a nemzetfelfogást és a nemzeti történetírást.

Ennek gyakorlati megnyilvánulásai: románosítás a pártvezetésben, a gazdasági szférában, utcanévváltoztatások. Mivel korábban a második vonalbeli káderek körében bizonyos erdélyi régiókban a magyarok felülreprezentáltak voltak, román nemzetiségűekkel töltötték fel a vezetőtestületeket, hogy kiegyenlítődjék az arány. Összességében ez volt a deji politika öröksége, amit Ceauşescu részben továbbvitt, részben átértelmezett: folytatja a “nemzeti vonalat”, de új irányelveket is lefektet.


A ceauşescui korszak

1966-1971 a látszólagos liberalizáció időszaka, itt a kettősarcú ceauşescui politika még a mosolygósabbik felét mutatja. De ekkor merül fel az is, hogy a polgárok és az állam közti kapcsolat megszilárdítása, az állampolgárok lojalitásának erősítése érdekében újfajta hazafiságot kell generálni, a szocialista hazafiságot.

A Román Kommunista Párt IX. kongresszusán, 1965-ben kimondják: a kizsákmányoló osztályok eltűntetésének projektje sikeres volt, a szocializmus teljes győzelmet aratott az országban. A kongresszuson elfogadott új irányelvek egy új politikai és ideológiai korszak kezdetét jelzik. Lefektetik az ország közigazgatási-területi megszervezésének javítására és a falvak szisztematizálására vonatkozó alapelveket; új irányelv-tervezetet fogadnak el a nemzetgazdaság vezetésének tervszerűsítésére. Bevezetik a „szocialista állam” és „szocialista nemzet” fogalmát.

Az új irányelvek tartalommal való kitöltésére, a köztudatba való átirányításra az ezt követő néhány évben került sor.

Érdekes vita alakult ki ennek kapcsán a nemzetiségi kérdésről 1966-ban a párt Központi Bizottságában. A vita a következő kulcsfogalmak megvitatása és értelmezése köré szerveződött: a szuverenitás kérdése, a szocialista nemzet, a szocialista hazafiság fogalma, az integráció és asszimiláció kérdése, valamint hogy ezen fogalmak hogyan jelenjenek meg a pártpropagandában, milyen jelentéstartalommal közvetítsék mindezt a lakosság felé.

A szuverenitás kérdése körül a jelenlevők egyetértettek, hogy az országnak a szocialista blokkon belüli viszonylagos függetlenségét jelenti. A szocialista nemzet egységének kialakulása azonban hosszú folyamat, és a betagozódásnak fokozatai vannak, ami az együttélő nemzetiségeket illeti.

A másik kulcsfogalom az asszimiláció, amelyről három, egymással ütköző álláspont fogalmazódik meg: realitás, amelyet el kell fogadni (Ştefan Voicu, Ion Iliescu); mivel negatív konnotációi vannak, valamilyen más fogalommal kell leírni (Tănase); nem egységes folyamat a különböző nemzetiségek esetében (Bányai László). A vita egyik következtetése végülis az, hogy a szocialista nemzet kialakulásához közös kultúrára, és a nemzetiségek (magyarok, németek, törökök, bolgárok) fokozatos asszimilációjára/integrációjára van szükség.



Kulcsfontosságú mozzanat a diktátor 1965-ös látogatása az akkor már Maros-Magyar Autonóm Tartományban és a fontosabb székelyföldi városokban. Ceausescu 1966. augusztus 12-13-án Dicsőszentmárton, Marosvásárhely, Radnót, Régen, Gyergyószentmiklós, Csikszereda, Székelyudvarhely, Segesvár városába látogat, beszédében a közös munkát, a közös szocialista haza építését helyezi előtérbe, a magyar-román kapcsolatokat a székely–román történelmi kapcsolatokkal példázza.

Ceauşescu a MMAT-ban tett látogatásakor <i>(az archív fotókat Novák Csaba Zoltán bocsátotta szerkesztőségünk rendelkezésére)</i>Ceauşescu a MMAT-ban tett látogatásakor (az archív fotókat Novák Csaba Zoltán bocsátotta szerkesztőségünk rendelkezésére)


A tartomány és a városok magyar jellegéről már nem esik szó. A magyar felszólalók (Csőgör Lajos, Sütő András és a helyi politikai vezetők) az együttélést hangsúlyozzák, méltatva a párt nemzetiségpolitikáját. Diskurzusukba már az újjáértelmezett román nemzeti történetírás kulcselemeit is beépítik (kontinuitás, a román nép mint fő történelemalakító elem).

Az új szocialista nemzetpolitikát természetesen a pártkiadványokban, ideológiai alapvetésű írásokban és beszédekben is meg kellett jeleníteni. A propaganda volt az az eszköz, amellyel a Központi Bizottságban megvitatott tételeket lefordították és értelmezték a “nyilvánosság” számára. Ceauşescu beszédeiben ennek megfelelően a nemzeti jelleg, a nemzetállam, a szocialista hazafiság lesznek a kulcsszavak, megfigyelhető a nem román vonatkozású munkásmozgalmi múlt teljes mellőzése.


A megyésítés (1967-1968)

A területi-adminisztratív átszervezés során, habár nem bírt elsődleges jelleggel, jelen volt a nemzetiségi kérdés is, azonban leredukálódott a Székelyföld (tömbmagyarság) adminisztratív felosztásának problémájára. Ezzel párhuzamosan, mintegy kárpótlásképpen a térség gazdasági fejlesztését is tervbe vették.

A A "nemzeti megbékélés" illusztrációja


A megyésítés során is több elképzelés ütközött: az egyik terv az volt, hogy állítsák vissza az 1948 előtti székely megyéket. Létezett továbba a „nagy székely megye” (a mai Hargita és Kovászna megye, Csíkszereda központtal) terve, valamint a „kis székely megye” terve is (ez esetben Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely rajont Brassóhoz akarták csatolni). Hosszas és intenzív helyi és központi lobbizás és vitasorozat eredményeként kompromisszumos megoldás született, létrejött a mai Kovászna megye.

Az immár kisebb Hargita megyének Székelyudvarhely lett volna a megyeszékhelye, ám az intézkedés az akkori mércék szerint rendkívül erős lakossági tiltakozást váltott ki a csíkszeredai lakosságban. A tüntetések mellett egy helyi értelmiségiekből álló lobbicsoport egyenesen Ceauşescuhoz fordult, hogy megakadályozza az ősrivális székely anyaváros ily módon való kiemelését.

A csíkiak többek közt azzal érveltek: nagyon messze van nekik Udvarhely, hogy is képzelik az elvtársak, hogy ők mindig ide-oda utazgassanak, és egy messzi városban intézzék minden ügyes-bajos dolguk? A diktátor a fáma szerint vissza is kérdezett: no, és az udvarhelyieknek nincs ugyanolyan messze Csíkszereda?

Ceauşescu végül, miután meghallgatta mindkét fél érveit, salamoni döntéssel a megyét alkotó nagyobb városok elöljáróira bízta a kérdést, akik a csíki lobbi hatása alatt meg is szavazták annak rendje és módja szerint, hogy Csíkszereda legyen a megyeszékhely. De az udvarhelyiek sem hagyták annyiban, kiharcolták legalább azt maguknak, hogy a városuk a megyeszékhelyhez hasonló municípiumi jogokkal rendelkezzék.

Egyébként nemrég került elő Fazekas Jánosnak, a megyésítés időszaka egyik legbefolyásosabb lobbista-politikusának a hagyatéka Budapesten. Korábban a korszakot kutató jelenkortörténészek úgy vélték, jelentéktelen volt a magyar lobbi a megyésítés ügyében, ám számos olyan dokumentum, levelezés és beadvány kerül elő, ami ennek az ellenkezőjét bizonyítja.

És hogy miért volt hajlandó Ceuşescu a kompromisszumra egy olyan korszakban, amikor a párt a lehető legszilárdabb módon tartotta kezében a hatalmat? A ceauşescui különutas és társadalomalakító elképzelésekhez szükség volt a belső nyugalomra és egy lojális székelyföldi elitre is.


1968: külpolitikai presztízs

A román kommunista pártvezetés látszólagos nyitása egyébként jórészt annak a külpolitikai presztízsnek a megtartására irányult, amelyet az ország a prágai tavaszkor szerzett. Románia nem vett részt Csehszlovákia lerohanásában, ezáltal a külföld úgy tekintett Ceauşescura, mint a liberálisabb fajtából való kommunista vezérre. És a diktátor az elején nem is ábrándította ki őket: számos látványos jelét adta a párbeszédkészségnek a kisebbség, elsősorban a magyarság képviselőivel. Találkozott a magyar értelmiség képviselőivel, és részleges eredmények is születtek: ekkor indult magyar nyelvű tévéadás, A Hét hetilap, a Kriterion kiadó.

Létrejött a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa (MNDT) nevű kirakatszervezet a Szocialista Egységfronton belül – igaz, semmi súlya nem volt, előbb tanácsadói joggal rendelkezett, aztán végképp elsorvadt, nem volt sem saját székháza, sem önálló költségvetése. Ám javaslatára bekerültek a hivatalos állami ünnepek programjába magyar vonatkozású események is.


Összegzésként

Novák Csaba Zoltán kiemelte: az 1965-1971 időszakot kettősség fémjelzi; egyfelől néhány kompromisszum, a diktatúra enyhülése, másfelől: a “külön magyar érdek” képviseletének hiánya, a magyar kérdés nemzetbiztonsági kérdésként való felfogása. Létezett ugyan valamilyen fajta magyar érdekérvényesítés, ám elsősorban “patrónus” szinten: voltak befolyásos magyar személyiségek, akikhez lehetett bizonyos ügyekben fordulni, és “közbenjártak”, “elintézték” a többnyire egyénileg kérvényezők ügyes-bajos dolgát. A román államnak a kisebbségekhez való viszonyát új fogalmakkal határozzák meg: szocialista haza, szocialista hazafiság. A szocialista nemzet fogalma egyrészt lehetőséget teremtett bizonyos magyar szellemiség megőrzésére, de ugyanakkor tág kereteket biztosított a tudatos identitásváltásnak és asszimilációnak is.

Bár 1971 után is történtek kisebb engedmények, de a szakirodalom a “júliusi tézisekkel” lezártnak tekinti a nyitás korszakát. A korszak végét jelzi az is, hogy 1968 után még jobban kibővítik a magyar besúgói hálózatot; ugyanakkor folytatódik a homogenizáció eszközéül szolgáló iparosítás.


Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS