2019. szeptember 21. szombatMáté, Mirella
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Kolozsváron zenélnek a Nemzeti Filharmonikusok

(x) 2007. május 12. 11:28, utolsó frissítés: 2007. május 11. 14:50

Pünkösd nagyhetén minden este magas színvonalú koncerteken vehet részt a közönség a Farkas utcai templomban, a VI. Pünkösdi Hangversenysorozaton. (x)


A templom 2002 májusában indította nagyszabású fesztiválját. Idén május 20-26. között ismét megszólal a Farkas utcában az orgona, énekhang, különböző fúvós és vonós hangszerek, külföldi és hazai művészek előadásában, a záró koncertet pedig a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar adja a BBTE Auditorium Maximum termében.

A VI. Pünkösdi Hangversenysorozat koncertjei minden nap 19 órától kezdődnek, kivéve a zárókoncertet, amelyre 20 órától kerül sor.


Hétfő, 2007. május 20.

A sorozatot Fassang László budapesti orgonaművész nyitja. A világ legrangosabb orgonaversenyeinek győzteseként és díjazottjaként Fassang László pályája 2002 óta töretlenül ível felfelé. Diplomáit a budapesti Zeneakadémián és a párizsi Conservatoire-on szerezte. Tanulmányait megszakítva 2000-ben egy évet töltött Japánban, ahol a Sapporói Koncertterem rezidens orgonistája volt. 2002-ben a kanadai Calgary-versenyen elnyerte az improvizáció aranymedálját, 2004-ben pedig neki ítélték oda a világ legjelentősebb orgonaversenyének tartott Chartres-i verseny interpretációs nagydíját és közönségdíját.



Fassang LászlóFassang László
Szólólemezei jelentek meg Japánban és Franciaországban. Világszerte koncertezik, emellett a spanyolországi San Sebastian Zeneművészeti Főiskoláján improvizációt tanít. Szakértőként részt vett a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem orgonájának építésében. 2006 óta a Művészetek Palotája orgonakoncertjeinek művészeti vezetője. Ugyancsak 2006-ban Liszt Ferenc-díjjal és Prima Díjjal tüntették ki.


Kedd, 2007. május 21.

A fesztivál második napján orgona-fuvola duó szólal meg Alföldy-Boruss Csilla és Alföldy-Boruss Eszter elõadásában. Alföldy-Boruss Csilla orgonaművész és csembalóművész. Budapesten a Liszt Ferenc Zeneakadémián szerezte meg mindkét diplomáját. Németországban mesterkurzusokon vett részt, Antwerpenben csembalón mélyítette tovább a régizene játékmódban szerzett ismereteit.

Több nemzetközi orgonaverseny résztvevője. Számos koncertjének színhelye volt Hollandia, Németország, Izland, Ausztria, Finnország, Svédország, Norvégia, Dánia, Belgium, Románia, Izrael, Kanada, Amerikai Egyesült Államok. Kamarazenészként kisegyüttesekben, valamint a Magyar Rádió Kórusa, Zenekara mellett, szólisták kísérőpartnereként, legtöbbet fuvolaművész testvérével, Alföldy-Boruss Eszterrel ad koncerteket.

Fesztiválunkon is közösen lép fel Alföldy-Boruss Eszterrel, aki a Liszt Ferenc Zeneakadémián Prõhle Henrik tanítványaként szerezte meg fuvolaművész-tanári diplomáját. Tanári pályafutását a békéscsabai Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdte, 5 éven át a Nyári Akadémia tagja volt, valamint szólistaként is fellépett. Két évig a Magyar Állami Operaház Zenekarában játszott. Jelenleg a budapesti Bartók Konzervatórium és a Continuo Zeneművészeti Szakiskola fuvolatanára. Tíz éve a hódmezővásárhelyi nyári fuvolakurzus tanára. Számos országban koncertezett: Hollandia, Németország, Belgium, Luxemburg, Franciaország, Csehország, Románia, Olaszország, Izrael, Amerikai Egyesült Államok, Kanada, India.


Szerda, 2007. május 22.

Dr. Ursula Philippi orgonaművész a fesztivál május 22-i meghívottja. A bukaresti Ciprian Porumbescu Zeneakadémián végzett, jelenleg a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia professzora, és egyidőben a nagyszebeni Evangélikus Egyház orgonistája, abban a templomban, ahol Erdély legnagyobb orgonája található. Számos verseny nyertese (Linz, Prága), Európa több országában koncertezett, turnézott már Kazahsztánban, Kirgisztánban és Japánban.

A művésznő repertoárja felöleli a reneszánsztól az avantgárdig terjedő időszakot. Ősbemutatóin a közönség számos új orgonaművet ismerhetett meg. Az a kettős CD, amelynek címe Erdélyi történelmi orgonák, és amelyen tizenkét nagyon értékes orgonát mutat be, 1992-ben elnyerte a Német Lemezelbírálás Díját. Hatalmas romantikus orgonán játszva Ursula Philippi a romantika nagy repertóriumában lett igazán járatos. August Gottfried Ritter összes orgonaszonátáíról 1998-ban készített felvételt a Dabringhaus und Grimm nevű németországi cég.

Szólista karrierje mellett különböző kamaraegyüttesekben is játszik. Nagy figyelemmel kíséri Erdély régi orgonáinak sorsát, és feladatának tekinti azok megmentését. Erdély orgonáiról már több ízben tartott előadást külföldön és Romániában egyaránt. 2005-ben a Nemzetközi Silbermann Orgonaverseny zsűrijének volt a tagja Freibergben (Németország).


Szerda, 2007. május 23.

Dr. Dávid István a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián végzett. Hídalmáson kezdte tanári pályafutását, majd a kolozsvári Művészeti Szakközépiskolában tanított. Néhány évig éppen a Farkas utcai templom orgonistája volt, majd kitelepedett Magyarországra. Zongorát tanított a kecskeméti Kodály Zoltán ének-zenei szakközépiskolában, majd 1991-től a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karának orgonatanára, 1994-től pedig tanszékvezetője. Folyamatosan a Nagykőrösi Református Egyház orgonistája.

1986-ban Liszt emlékplakettet kapott Liszt orgonaműveinek erdélyi népszerűsítéséért (Művelődési és Közoktatási Minisztérium Budapest), 1991-ben Nagykőrös művelődéséért díjat, 1996-ban megjelent Műemlék orgonák Erdélyben című könyve, elnyerte a Legjobb romániai magyar könyv díjat. 1999-ben a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (Kolozsvár) Debreczeni László Emlékéremmel jutalmazta kutatásait.

Mint előadóművész, főiskolás éveitől kezdődően több száz orgonahangversenyt adott erdélyi városokban és szerte Európában: Ausztria, Finnország, Franciaország, Hollandia, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Németország, Oroszország, Románia, Svájc, Szlovákia, Ukrajna voltak helyszínei fellépéseinek. Fesztiválunk keretében május 23-án fog fellépni.


Csütörtök, 2007. május 24.

Amalia Goje, a május 24-i előadó, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia mesterképzős diákja. Mint eddig minden évben, a rendezvény most is teret ad egy fiatal pályakezdő diáknak. Amalia Goje kiváló tehetségét számos továbbképzőn fejlesztette tovább: Bad Wimpfenben és Budapesten vett részt nemzetközi mesterkurzusokon. Erdély több városában koncertezett már: Segesváron, Kolozsváron, Besztercén, Nagyváradon, Medgyesen, Brassóban. Ígéretes tehetség, aki odaadásával szép teljesítményre képes.


Péntek, 2007. május 25.

Dr. Karasszon Dezső debreceni orgonaművész a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián az orgona szak mellett a zenetudományi tanszakot is elvégezte. Ma már nemcsak az egyik legkiválóbb magyar orgonaművész, hanem tudományos munkássága is figyelemre méltó. Magyarországon egyedüli ápolója a méltatlanul mellőzött nagy barokk zeneszerző, Girolamo Frescobaldi műveinek, lemezre vette Gárdonyi Zoltán összes orgonaszonátáját, és több szakkönyvet fordított magyarra. 1980 óta Debrecenben a Nagyerdei református templom orgonistája, valamint a Konzervatórium egyházzene és orgona tanszakának professzora.


Szombat, 2007. május 26.

Kocsis ZoltánKocsis Zoltán

Az idei fesztivál záró koncertjén a budapesti Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar lép fel. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar története 1923-ban kezdõdött, amikor megalakult a Székesfővárosi Zenekar, mely hamarosan Budapest zenei életének egyik központja lett. Alapító és 15 éven át vezető karmestere Bor Dezső volt.

A zenekart számos neves karmester vezényelte, többek között Fricsay Ferenc, Somogyi László, Otto Klemperer, Doráti Antal, Ferencsik János, Ernest Ansermet, Zubin Mehta, Lorin Maazel, Sir John Barbirolli, Leopold Stokowski, Claudio Abbado és Christoph von Dohnányi.

Ferencsik János halálával egy jelentős korszak zárult le a zenekar életében. 1987-ben sikerült megtalálni Ferencsik méltó utódát, a Magyarországon rendkívüli népszerűségnek örvendõ japán dirigenst, Kobayashi Ken-Ichirót, aki tíz évig állt az együttes élén. 1997 őszétől a főzeneigazgatói teendőket Kocsis Zoltán látja el. Segítőtársul a fiatal magyar karmesternemzedék egyik legtehetségesebb tagját, Hamar Zsoltot kérte fel, aki 2004 júniusáig töltötte be az első állandó karmesteri posztot. 2004 áprilisától az együttes állandó vendégkarmestere a nagyszerű klarinétművész és kiváló dirigens, Berkes Kálmán.

A zenekar jelentőségének és minőségének elismerését mutatja, hogy 1998-ban a Nemzeti Énekkarral együtt kiemelt nemzeti alapintézménnyé minősítették. Az elmúlt néhány esztendőben a zenekar rendkívül sok külföldi meghívást kapott. A New York-i Avery Fisher Halltól a tokiói Suntory Hallon át a birminghami Symphony Hallig, az athéni Megaron Musicostól a Colmari Fesztiválig arattak sikereket. 2003 februárjában adott New York-i koncertjüket a ConcertoNet című rangos internetes komolyzenei lap kritikusa az évad legjobb hangversenyének járó Lully-díjjal ismerte el.

A zenekar – az énekkarral és a kottatárral együtt – 2005 elején költözött be új otthonába, a Művészetek Palotájába, ahol 2005. január 8-án az együttes adta a legelső koncertet.

Kocsis Zoltán nemzetközi karrierje 18 éves korában a Magyar Rádió Beethoven-versenyé nek megnyerésével indult. Néhány év alatt szinte berobbant a nemzetközi zenei világba, meghívás meghívást követ Európa, Észak- és Dél-Amerika, valamint a Távol-Kelet meghatározó zenei központjaiba és fesztiváljaira. Richtertõl meghívást kap fesztiváljára Franciaországba, amit közös négykezes koncertek követnek.

Fellépett a világ számos vezető zenekarával, mint például a Berlini Filharmonikusok, a Royal Philharmonic Orchestra, a Bécsi Filharmonikusok, a Chicagói Szimfonikus Zenekar, a San Franciscó-i Szimfonikus Zenekar. Rendszeres sztárvendége a nemzetközi zenei élet rangos fesztiváljainak: Edinburgh, Párizs, Tours, Luzern, Salzburg, Prága, Menton, stb., és olyan kiemelkedõ karmesterekkel dolgozott, mint Claudio Abbado, Christoph von Dohnányi, Edo de Waart, Charles Mackerras, Lovro von Matacic, Charles Dutiot, Herbert Blomstedt, Michael Tilson Thomas. 1987 óta karmesterként is fellép és zongoraművészi pályája mellett komponál is. A kortárs zene kiemelkedő személyiségeivel folytatott termékeny együttműködését jelzi többek között Kurtág György több neki ajánlott művének világbemutatója.

A Denon, Hungaroton, Nippon Columbia, Phonogram és Quintana lemezcégek részére készített több felvétel után Kocsis Zoltán hosszú éveken át a Philips Classics exkluzív művésze volt. Bartók zongorára és zenekarra írt műveinek Fischer Ivánnal és a Fesztiválzenekarral készült felvételeiért Edison-díjat kapott, Debussy-lemezé t Gramophone-dí jjal és az Év Hangszeres Felvétele díjjal ismerték el.

Az elmúlt években a Nemzeti Filharmonikusokkal Európa számos országában, valamint Japánban és az Egyesült Államokban vett részt karmesterként és szólistaként kimagasló szakmai és közönségsikert arató körutakon, gyakran játszva a Bartók, Debussy és Ravel zongoramûveiből készült átiratait is.

2004 januárjában életműdíjat kapott a cannes-i Midemen, és a francia kulturális miniszter ott adta át neki azt a magas francia kitüntetést, a művészeti érdemrend lovagi fokozatát, amelyet még 2002-ben kapott meg a francia zene népszerűsítése érdekében végzett kimagasló munkájáért és egész muzsikusi tevékenységéért. 2005 márciusában Kocsis Zoltán munkásságát – 1978 után másodszor is – Kossuth-díjjal ismerték el, 2006. március 25-én, Bartók születésének 125. évfordulóján pedig átvehette a szakmai grémium által odaítélt Bartók-Pásztory-díjat.


Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS