Barcelona: a város, amit simogatni kell
Sipos Zoltán 2007. április 27. 11:23, utolsó frissítés: 2007. április 26. 19:11A katalánok egyszerűen #b#képtelenek csúnya tárgyakat készíteni:#/b# legyen az kanálisfedő, kocsmaasztal, ajtókilincs vagy épület.
Szelíd napsütés. Robogók és sok turista. Enyhén sós levegő, kígyózó formák és ragyogó színek – elsőre ezek a hívószavak jutnak eszembe, ha néhány nappal a hazatérés után Barcelonára gondolok.
Az van, hogy a katalánok egyszerűen képtelenek csúnya tárgyakat készíteni: legyen az kanálisfedő, kocsmaasztal, ajtókilincs vagy épület. Szó ami szó, hébe-hóba megpróbálják, sőt elvétve lepukkant házakat is látni – azonban az eredmény legfennebb valami kedélyesen bohó furcsaság.
Nincs mit tenni: minden szép
A végeláthatatlan betonrengetegből odatévedt turista első nap buzgón kattintgat, de aztán sejteni kezdi, hogy valójában fölösleges fotózni. Itt úgyis minden szép, és az egész Barcelonát csak nem lehet hazavinni memóriakártyán, .jpg formátumban.
Aztán meg a sok kép a cikkírást is megnehezíti. Az egyik nagy élményről, a piacról például nyolc-tíz olyan fotó készült, amit „muszáj” betenni. Dehát nem lehet mindent. A hatalmas csokistand repült, ugyanígy a gumicukor-árus és tengeri herkentyűk.
Egyébként ugyanilyen megfontolásból került ki a válogatás során a „kötelező” turistalátványosságok zöme, közöttük Barcelona legjobban jövedelmező fejőstehene, a La Sagrada Familia: ami úgyis minden útikönyvben benne van, azt minek feltenni?
Szállás drága; érdemes jó előre foglalni
De kezdjük az elején: a néha idegesítően előrelátó Réku heteken keresztül rágta a fülem, hogy foglaljak már szállást nászutunkra. Á, minek, úgyis van még idő, különben sincsen szezon – lazáztam. Végül indulás előtt néhány nappal kerítettem erre időt, és kiderült, már nincs túl sok választási lehetőség: egy, az összes barcelonai hostelt tömörítő weblapon még ágyat is alig sikerült találni, nemhogy külön szobát.
Az árakat aztán végképp sokalltuk – hatágyas szobában például 22 euró a taksa fejenként. Egy lepukkant különszoba már 27 euró per kopf, de amikor megnéztük a kétcsillagos szállodákat (100 euró fölött éjszakánként), beletörődtünk: 54 euró éjszakánként nem is olyan sok egy zajos, kényelmetlen hostel-szobáért, ahol a véce és zuhanyozó a folyosón van.
El Prat röptér: közel van, de taxizni kell
Erdélyi eperszedőknek és turistáknak a WizzAir Marosvásárhely-Barcelona járatával érdemes utazni: ők egyrészt szerencsések, mert a lila repülő nem a távolabbra eső Gironában landol, hanem a város határában levő El Prat reptéren. Ide elvileg busz, sőt metró is jár, de pech: éjszaka kettőkor kizárólag taxival lehet eljutni Barcelonába (újabb 30 euró).
Dörzsölt és gyanakvó turistákként végigkérdeztük a taxisokat, hátha akad olcsóbb. Kiderült, hogy az árak egységesek, másrészt pedig nem lehet csak úgy tetszés szerint bevágódni egy taxiba: az általunk választott taxi sofőrje a sor legelején álló autóhoz irányított. Amint elhajtottunk, a sor egy állással előbbre hajtott – így mindenki egyenlően jól jár, éljen a mediterrán rend és fegyelem!
Vendéglőkben rendelni vakrepülés
Meglepetés volt, hogy senki – de tényleg senki – nem beszél holt nyelveket, mint például az angolt. Sem a taxis, sem a hostel portása, sem a turistalátványosság jegyeladója. A látványosság közelében levő, és így külföldiekkel tömött kocsma pincére is katalán menüt nyom az érdeklődő orra elé.
Apropó menü: Barcelonában minden utcasarkon lehet találni ún. kockásabroszos kis vendéglőt – itt 7-9 euróért mindig van „nap menüje”, ami három fogást, kávét és italt is tartalmaz. Az viszont vicces, hogy a választékot kézzel írt papíron lehet elolvasni – mint már jeleztem, katalánul.
Az első napon még hosszasan elemezgettük etimológiailag a szavakat, de aztán ráuntunk: egyszerűen csak találomra ráböktünk egy-egy tételre, oszt néha ízlett, néha nem. Tengeri herkentyűt azonban nem érdemes ilyen vendéglőkben kóstolgatni – bizony előfordul, hogy a kalmáron érződik, hogy fáradt olajban sütötték ki, és egy-két nap múlva, mikróban melegítették.
Tengeri micsodákat kóstolni a piacon kell: a mercat a város központjában levő sétálóutca, a La Rambla mellett van. Hatalmas, látványos standok, sosem látott gyümölcsök, zöldségek, sajtok, tojások, húsfélék és még mozgó, jégen tartott tengeri szörnyek – nagy élmény, mindenkinek csak ajánlani tudom.
Nos, itt van néhány lacikonyha, ahol herkentyűket lehet enni: mivel itt is csak katalánul beszélnek, biztosan sosem tudhatja az ember, mit eszik, de mindenképp bizalomgerjesztő, hogy előtted sütik ki azt, amire ráböksz. Ez persze nem olcsó mulatság: simán ott lehet hagyni 15-20 eurót egy tál különlegességért (a lazac például 10 euró), ráadásul nehéz helyet kapni a pultnál. Egyes turisták képesek akár félórát is ácsingálni, míg ürül egy szék.
La Rambla: giccsbulevárd
A flasteren, a La Ramblán viszont elég egyszer végigsétálni: egyedül a pénzcsörrenésre mozgolódni kezdő élő szobrok érdekesek, amúgy elég gagyi az egész – szuveníreket meg hasonlókat lehet vásárolni, illetve enni is lehet a teraszokon – meglehetősen drágán. Délután hat után pedig a helyet ellepik a turisták (a félmeztelen, hangosan böfögő britektől a kamerájuk mögé bújó japánokig mindenki itt van), járni is alig lehet tőlük.
A La Ramblánál izgalmasabb a sétálóutcával párhuzamos kis sikátorokban mászkálni: a gótikus épületek, kis terek, szűk utcácskák erkélyekre kifüggesztett száradó ruhákkal, és nem is túl zsúfolt – az sem baj, ha többször kell lemenni a kikötőbe, mindig akad olyan utca, ahol nem járt még az ember.
La Sagrada Familia, Güell-park: óriási turistaforgalom
A La Sagrada Familia egyike a nagy csalódásoknak (ide be sem mentünk): nagyon drága – tizenvalahány euró - a belépő, és ahogy elnéztük, ezért a pénzért néhány osztálykirándulással együtt sodródva, csoportképek és vakuvillanások közt lavírozva lehetett volna megtekinteni Gaudí főművét.
További érv a templomlátogatás kihagyása mellett, hogy útikönyvekben, művészeti albumokban gyakorlatilag minden részlete benne van a félkész templomnak, otthon ki-ki kedvére megcsodálhatja azt. Arról nem is beszélve, hogy a templom melletti parkban kiválóan lehet üldögélni és napozni.
A szintén Gaudí kézjegyét magán viselő Güell-parkot a hatalmas turistaforgalom miatt ugyancsak nem tudtuk élvezni; az elég széles sétányok dél felé valóságos kis autópályákká változnak előző- és leállósávokkal. A parkban megtekinthető az a ház, ahol maga Gaudí lakott; itt – már meg sem lepődünk – hosszú sor kígyózik. Kihagyjuk.
Ennél sokkal nyugisabb a város fölé magasodó Tibidabo-hegy (pazar kilátással!), de vadregényes, ugyanakkor szépen ápolt parkjaival a Montjuic domb viszi a pálmát.
Gaudí mindent elad
Gaudí amúgy olyan Barcelonának, mint Bécsnek Mozart – kiválóan működik az árukapcsolás, a szuvenírárusok hatalmas pénzeket kereshetnek a jellegzetes, mozaikmintás törülközőkön és mindenféle egyéb, színváltós vagy villódzó Gaudí-bizbaszokon.
Ettől eltekintve azt hiszem, a Gaudí-épületeket albumban a legjobb nézegetni – ha már ott áll az előcsarnokban az ember, akkor nem nézni, hanem simogatni kell: például nem álltam meg, hogy végig ne simítsam a Casa Battló egyedi tölgyfa ajtajait, kígyózó korlátját vagy a La Pedrera méternyi vastag, faragott kő tartógerendáit. Mintha nem építették, hanem ültették és locsolták, úgy nőttek volna ezek a házak.
A La Pedrera amúgy azért is érdekes, mert látogatható benne egy teljesen felszerelt, nagypolgári lakás a századelőről származó bútorokkal, csipkével, gyermekszobával, babaházzal, a tárolóban nyereggel és puskával. A boltíves padlástérben pedig látványos Gaudí-kiállítás tekinthető meg.
Öltönyhöz jól passzol a robogó
Az utcákon sétálva, embereket nézegetve két dolgot lehet megállapítani: 1. Jólét van. A házak kifogástalanul karbantartva, utcák viszonylag tiszták. 2. A jólét ellenére a pénz nem feltűnő – fekete Mercedes, BMW terepjárókat egyáltalán nem látni.
Egyedül a taxisok járnak felsőkategóriás autókkal, amúgy öltönyös hivatalnokok robogókon vagy éppenséggel biciklivel közlekednek – ha már kocsi, akkor valami kis tucatjárgány, például Opel vagy Volkswagen.
A parkoló járműveket közelebbről megfigyelve érdekes – rejtett - konfliktusokat lehet feltérképezni: az autók szinte kivétel nélkül magukon hordozzák egy (vagy több) kis, robogóval való koccanás nyomát.
A robogók üléseit viszont hulligánok hasítják fel zsebkéssel, a bicikli pedig, úgy tűnik, itt eldobható eszköz: nagyon sok leláncolt, szétrozsdázott bringát látni.
Kényelmes rohanás vs. nyugis caplatás
Apropó közlekedés: a városban van turistabusz – ennek lényege, hogy két buszjáratnak úgy alakították ki az útvonalát, hogy azok megállói a főbb idegenforgalmi látványosságok közelében legyenek. Ha valami érdekli, a turista leszáll, megnézi, majd újra felül a következő buszra és megy tovább.
Aki gyorsan akarja megnézni Barcelonát, annak érdemes kifizetni egy kétnapos bérletért 23 eurót: emeletes busz napsütötte tetején lehet végigrohanni a várost.
Hogyha viszont nem siet az ember, akkor nem kötelező a busz: egy 6.99 euróba kerülő, tízes metró-gyűjtőjeggyel, sokat sétálva el lehet érni bárhová. Merthogy ez egy sétálható, meg úgy általában élhető város: mindenhol tágas járdák, padok, galambok, enyhe napsütés és a látványosságok közti távolságok igazából nem is nagyok. Meg hát sietni sincs miért.
És a kikötő szép, mint szinte minden tengerparti városban. A mediterrán éghajlat, hajós történelem még rátesz egy lapáttal, az 1992-es barcelonai olimpiai játékok előtt pedig újraépítették a part tekintélyes részét. Az eredmény nagyon modern és tágas – szó, ami szó, a harsány turistákat elnézegetve itt is akadna egy-két jó falat a cápák számára, de a nyüzsgés valahogy nem olyan fojtogató, mint a La Ramblán.
A mólón található a katalán főváros egyik látványossága, az akvárium: a borsos beugrót talán csak a víz alatti alagútért érdemes kifizetni – azért viszont nagyon.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!