HIRDETÉS

  • Utolsó frissítés: 15:50 GMT +2, 2007. április 24.

Kertész Melinda
ANIMOTION FILMFESZTIVÁL
Új reneszánsz, animációval?


A "broadcasting reneszánszát" előlegezi meg az aniMotion Európai Animációs Filmfesztivál, azzal együtt, hogy a amerikai és a japán animációk elfojtották a hazai kezdeményezéseket.


HIRDETÉS




"Történelmi pillanat előtt állunk az önkifejezés terén, a broadcasting reneszánszában élünk, a second life – a virtuális világunk – térhódítása következik, amikor majd mindenki szerzővé válhat. A broadcasting reneszánsz eszköze nem a csúcs-, hanem a tömegek számára elérhető közepes, tehát elérhető technika lesz, nyilvánosságot pedig az internet biztosít"

– magyaráz Szakáts István, az aniMotion Európai Animációs Filmfesztivál igazgatója. A fesztivál július 3-8. között zajlik Nagyszeben, az idei kulturális fővárosban megrendezett programok egyikeként, az alternatív művészeteket felkaroló AltArt alapítvány szervezésében.


"Pozitív diszkriminációnak kell kitenni

a hazai vizuális művészeti alkotásokat, az animációkat, hiszen a rendszerváltás óta valójában eltűntek a piacról a romániai animációk, elhallgattak az alkotók" – magyaráz Szakáts. Elmondta, a beáramló amerikai és a japán animációk elfojtották a hazai kezdeményezéseket, tehetséges művészek jó esetben csupán megbízatásokat, részmunkákat kapnak ezekben a külföldi projektekben.

A fesztivál alkalmat ad a fiatal művészeknek arra, hogy nyilvánosság elé kerüljön a munkájuk és elismerésben legyen részük. "Többek között azt is el szeretnénk érni, hogy a közönség igényt érezzen ennek a művészeti ágnak a "fogyasztására", valamint rá szeretnék ébreszteni a befektetőket arra, hogy érdemes támogatni ezeket a kezdeményezéseket, megerősíteni jelenlétüket a piacon" – összegez az igazgató.



Bár a fesztivál arra hivatott, hogy a romániai alkotóknak szolgáltasson fórumot, egész Európából várják az animációkat a szervezők. Szakáts István magyarázata szerint ennek az elgondolásnak két oka is van: hazai alkotásokból fél fesztiválra elegendő alkotást sem lehetne összegyűjteni, de így a rendezvény segít majd abban, hogy a romániai animátorok szakmai kapcsolatokat alakíthatnak ki az európai alkotókkal.

A fesztiválra a hosszú, hatvan percnél hosszabb, valamint rövid, ennél az időtartamnál kisebb terjedelmű animációkat május 20-ig várják. Helyet kapnak továbbá a tévé-sorozatok, a tévégrafikák, animációs tévéreklámok és számítógépes játék-animációk.


A zsűri elsősorban a jól előadott, zaftos történeteket díjazza,

csak ezután értékelik a technikai megoldásokat. Szakáts elmondta, a jó sztori technikától független, egy jó ötlet akkor is életképes, ha 3D-s animáció alkalmazásával vagy ha kartonból kivágott figurák segítségével mesélik el.

A fesztivál alatt workshop áll az animációért rajongók rendelkezésére. Ez az AltArt Alapítvány szervezte harmadik ilyen jellegű műhely, amelyben már nem az alapokat, hanem haladó szinten folyik a gyakorlat. A műhely közönsége immár visszajáró tanoncokból áll, de az alkotni vágyó gyerekeket is szívesen látják a fesztiválra: saját történeteket rakhatnak össze. Az Animatron-on, az animáció-alkotó "gépezeten" már dolgoznak a szervezők.


Az AltArt Alapítvány az önkéntesek kezébe is szívesen munkát nyom: számos neves meghívottja is lesz a fesztiválnak – hogy kik, az a jövő titka, no meg a szervezőké, akik bevallották, babonásak, ezért nem fedik fel hírességek kilétét.

Az anyagot az aniMOTION European Animated Film Festival plakátjaival illusztráltuk.









IKERELŐADÁS VAGY ÁTVERÉS?
Tudom, nehéz olyan előadásokat létrehozni, amelyek egyaránt megfeleljenek a szakmának és a szélesebb (...)
[lazarius, 2009 november 20 18:26]

IKERELŐADÁS VAGY ÁTVERÉS?
Tompa Gábor, miután elegáns csavarral igyekszik más témára (Három nővér)terelni a figyelmet, elsüt (...)
[lazarius, 2009 november 20 18:25]

IKERELŐADÁS VAGY ÁTVERÉS?
@Éva: kár volt lelőni a poént; egy pillanatig azt lehetett hinni, hogy van, aki foglalkozik az (...)
[Írisz, 2009 november 20 11:28]

A gazdasági helyzet súlyos, de nem fenyeget államcsőd - állítja Juhász Jácint
sajnos...:( (...)
[lory, 2009 november 19 17:24]

Murok-díjat kap László Attila, amiért semmibe veszi választói akaratát
(VI)Ha valaki politikai pályára adta a fejét (hmmm…vagy inkább lelkét) az legfőképp az (...)
[arnold, 2009 november 19 11:32]

Murok-díjat kap László Attila, amiért semmibe veszi választói akaratát
“(V)az ár majd sodor magával” alpolgármester és egy fiatal,politikai karrierjét minden (...)
[arnold, 2009 november 19 11:31]


SZAVAZÓGÉP

Meddig bírod napfény nélkül?

nekem elég a hűtőszekrény fénye 22
székely vagyok, nem mediterrán 138
szabadidőmben fotoszintetizálok 66
máris D vitamint szedek 21
megfelel a rivaldafény is 24

KORÁBBI SZAVAZÓGÉPEK
24 óra hírei 24 óra cikkei
HIRDETÉS