2019. szeptember 16. hétfőEdit
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Magyar zenekar menni Amerika

Balázsi-Pál Előd kérdezett:Balázsi-Pál Előd 2007. április 17. 14:44, utolsó frissítés: 14:02

Nehéz elképzelni, hogy egy tévés kvízben feltegyék azt a kérdést: melyik az első magyar zenekar, amelynek amerikai kiadója van? Ehhez túl kevesen ismerik a helyes választ, a The Moog zenekart.





A garázspopot játszó banda, amely az ősszintetizátortól kölcsönözte nevét, ma jelenteti meg Magyarországon is Sold For Tomorrow című első albumát, amely a tengerentúlon már egy hete kapható. A megjelenéshez kapcsolódó amerikai klubturnéjuknak – amely során ejutottak Las Vegastól Floridáig – több fénypontja is volt.

A szakmailag kiemelkedő jelentőségű South By Southwest (SXSW) fesztiválon két nagysikerű koncertet is adtak, míg New Yorkban a manhattani Rebel klubban lépett fel a zenekar: a jelenlévők kitörő lelkesedéssel fogadták a The Moog-ot, mitöbb, a helyi Metro újság címlapon szerepeltette őket.

Egy személyesebb jellegű sikersztorija is volt az amerikai turnénak: egy alabamai lánytrió, a Kiss Kiss Bang Bang már dalt is írt a zenekar énekeséről, Tonyóról. A gimnazista lányokból álló elektronikus zenét játszó együttes szerepelt a The Moog előtt az egyik koncertjükön, így személyesen is megyőződhettek a fiúk sármjáról.




A zenekart e-mailben kérdeztük amerikai tapasztalataikról.

Magyarországon nem számítotok sztárzenekarnak, ennek ellenére első lemezeteket egy amerikai kiadó jelenteti meg. Hogy jutottatok el hozzájuk? Vagy ők találtak rátok?

– A Myspace nevezetű közösségi oldalra körülbelül két éve regisztráltunk. Az itteni profilunkra feltöltöttünk magunkról fényképeket, egy biográfiát valamint természetesen számokat is a demó lemezünkről (Clambake EP). Miután több lemezkiadóval is felvettük a kapcsolatot, egy amerikai kiadó igazi érdeklődést mutatott irántunk, és miután elküldtük nekik a promócsomagunkat, lemezszerződést ajánlottak fel nekünk.


A lemezt a Nirvana első lemezének (Bleach) a producere keverte. Nem volt ijesztő egy akkora névvel dolgozni, mint Jack Endino?

– Először nagyon féltünk a találkozástól. Igazából nem is nagyon hittük, hogy személyesen fog velünk foglalkozni. Szerencsére mikor először találkoztunk, egyértelművé vált, hogy egy teljesen normális, joviális úriemberről van szó, aki majdnem annyira lelkes volt a lemez keverése közben, mint mi magunk. (A keverésnél Szabó Tamás – énekes, Dorozsmai Gergely – dobos voltak kint.)


Jelenleg Amerikában turnéztok. Könnyű volt a magyarországi klubokról áthangolódni az amerikaiakra?

– Először kicsit olyan érzésem volt, mintha a Vasas a Premier League-ben kezdte volna a tavaszi szezont, de egy pár koncert után szerintem már abszolút megálltuk a helyünket. Sőt, több helyen mondták, hogy mi tetszettünk a legjobban aznap este (minden nap általában három-négy zenekar lép fel egy helyen), ami – tekintve, hogy itt minden zenekar szinte világhíres lehetne – elég hízelgő számunkra. Nagyon sokat fejlődtünk ezalatt a pár hét alatt, és itt értünk igazán valódi zenekarrá.


Milyen volt a közönségetek? Melyik amerikai városban érdemes koncerteznie egy magyarországi indie-zenekarnak?

– A közönség mindig változó. Arra számítottunk, hogy a 15-25 éves generációnak fogunk a legjobban bejönni, de például az első SXSW-s fellépésünkön legfőképp 40-es, 50-es cowgirlök és cowboyok voltak, akiknél legnagyobb meglepetésünkre nagy sikerünk volt. Itt adtuk el a legtöbb cd-t és pólót is. Egyébként nyilván a fiatalabb generáció kíváncsi ránk, viszont ez – mint a fenti példa is mutatja – közel sem olyan kizárólagos, mint otthon.

Koncertezés szempontjából L.A., New York és Austin (ha éppen van SXSW Festival) lehet a leghasznosabb egy zenekarnak, akárhonnan jöjjön is. A kisebb városokban viszont sokkal élvezetesebb játszani, mert a hely és a helyiek hangulata is sokkal lelkesítőbb.


Az amerikai turné: szórakozás vagy kemény meló? Mennyire szigorú a program?

– Nyilván szórakozás, különben nem csinálnánk. Ennek ellenére nem mondanám, hogy ráérünk. Általában ahogy felébredünk vár ránk egy nyolc-kilencórás utazás, utána meg koncert. A buli után meg nehéz eldönteni, hogy megigyunk-e még egy sört, vagy végre megpróbáljunk kicsit aludni.

Ha meg nem utazunk, vagy koncertezünk, akkor más módokon próbáljuk népszerűsíteni az albumot. Mikor például New Yorkban voltunk, akkor egy Fearless Tv nevezetű tv műsorban játszottunk el néhány számot. Itt egyébként már több általunk igen kedvelt zenekar is megfordult, mint például a Metric, az Ok Go, a Raveonettes, vagy a Mando Diao.

Ezután a Billboard magazin szerkesztőségének adtunk egy akusztikus koncertet, amit este az egyik legjobban sikerült koncertünk követett a Rebel klubban. Ami előtt egyebként még egy interjú is készült. Szóval alapvetően azért van mit csinálnunk.


Mennyire vannak hosszú távú tervei a MuSick kiadónak veletek? Lesz folytatása az amcsi koncertsorozatnak? Lesz második lemez?

– A kiadó szeretné, ha ősszel visszatérnénk egy hasonló turnéra. A második lemezről nem igen esett még szó, csak annyi, hogy lesz. Mivel már majdnem van annyi új számunk, hogy elkezdhessük a felvételeket, remélhetőleg nyáron újra stúdiózunk.


Mennyire lehet az amerikai megjelenésnek hatása a magyarországi megítélésetek szempontjából? Egyáltalán tervezi a kiadótok Magyarországon is népszerűsíteni a lemezt, vagy ez teljesen rátok van bízva?

– Magyarországon a Tom-Tom adja ki a lemezt. Némi promóció nyilván várható, de nem fogunk a csapból is mi folyni, hiszen azért túl nagy reményeket nem fűz senki az itthoni lemezeladásokhoz. Persze titkon mindenki reménykedik, hogy jobban sül el a dolog, mint amit eredetileg a papírforma ígérne.


A The Moog budapesti lemezbemutató koncertjére április 27.-én kerül sor az A38 állóhajón.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS