2019. szeptember 16. hétfőEdit
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Magyar vagyok és kommunista

P. E. É. 2007. április 05. 19:02, utolsó frissítés: 17:43

Hogyan lehet valaki kommunista és nacionalista egyszerre? A nyugatiak falra másznak a hallatán, de az erdélyi magyaroknak a 60–70-es években #b#sikerült összehozniuk#/b# a szinte lehetetlent.





Talán máig sem nőtte ki teljesen a romániai magyar társadalom az ambivalens diskurzust, a kilencvenes évek elején legalábbis még nagyon erőteljesen jelen volt a közéletben, az elitek szintjén, de a mindennapi életben is.

D. Lőrincz József Az átmenet közéleti értékei a mindennapi életben című könyvében a Háromszék c. napilaphoz 1991 és 1994 között beérkezett 2000 olvasói levelet elemezte az ambivalens diskurzus szempontjából.

Ennek a könyvnek a kapcsán beszélgetett kedden este a Jakabffy Elemér Alapítvány kolozsvári székhelyén Kiss Tamás szociológus, Stefano Bottoni történész és maga a szerző, aki az előbbi két társadalomkutató kérdéseire igyekezett válaszolni.



Kiss Tamás szociológusKiss Tamás szociológus


Kiss Tamás szociológus a könyvben megjelenő, és az erdélyi magyar kisebbségre alkalmazott ambivalens diskurzus modelljét kétféleképpen értelmezte: egyrészt a múlt rendszerben a magyar értelmiség által használt


kettős beszédet, az analógiás beszéd stratégiáját

jelenti. Másrészt kérdéses, hogy a mindennapi életben, a hétköznapok világában hogyan jelenik meg ez az ambivalens diskurzus: hiszen az átlagember nem fogalmaz meg minden nap valamilyen üzenetet a hatalom és a többiek felé, illetve az üzenetei másról szólnak, más tematikájúak és a megfogalmazás módja is más. A hétköznapokban az analógiás beszéd kimerül a közmondások, maximák, aranymondások használatában. Ami azon kívül van, az a Csend – hangzott el a kerekasztal-beszélgetésen.

Stefano Bottoni történészStefano Bottoni történész


Kiss Tamás demográfusként jelentette ki, hogy a társadalomtudományos szövegekre egyértelműen nem lehet alkalmazni az ambivalens diskurzus elméletét. A 60-as évek végén, a 70-es évek elején volt egy olyan társadalomtörténeti kontextus, amely az ambivalens diskurzusnak megfelelő táptalajt biztosított.


Ekkor vezették be ugyanis az abortusztilalmat,

ekkor erősödött meg román részről is nacionalista retorika, és ekkor vált problémává az erdélyi magyarság fogyása. A 20-as években születettek voltak azok – derült ki a beszélgetésből – akik rendületlenül hittek a kommunista rendszer eszméiben, de ugyanakkor aggódtak is a magyarság népességcsökkenése miatt. Ez a kettősség nem paradoxonként jelentkezett számukra.

Stefano Bottoni szerint azért nagyszerű, angol szakszóval azért "great" ez a könyv: nem túl hosszú és nem túl drága.

Valószínűleg nagyon sok munka volt vele, mert eredetileg nyugati szakmai dokumentációnak készült. Jelentős átdolgozáson kellett keresztülesnie, mert banalitás lenne elmagyarázni a hazai szakmai elitnek azt, hogy mi az a magyar kisebbség, hol van Erdély stb., ami a nyugatiak számára a helyzet megértéséhez nélkülözhetetlen információ – magyarázta a Magyar Autonóm Tartomány történetét kutató jelenkortörténész a Jakabffyban.

Aztán a kötet magyar címét kifogásolta, mondván, hogy a Letters to the Editor (Levelek a szerkesztőhöz) cím sokkal jobban hangzik, mint ez a kimondhatatlan, de főleg megjegyezhetetlen Az átmenet... cím.

Lőrincz D. József szociológusLőrincz D. József szociológus


Bottoni értelmezése szerint az ötvenes években még nem volt jellemző az ambivalens diskurzus kettőssége. Az akkori társadalmat egy egyszerű séma mentén lehet felosztani: az egyik oldalon a működtetőkre, akik a hivatalnokokból, értelmiségiekből, politikusokból állnak, a másik oldalon pedig az egyszerű emberekre, a Népre.

Lőrincz József főként a második pólust vizsgálta egy újsághoz írt olvasói levelek alapján, ahol az újság a Működtetők és a Nép közötti kommunikációs csatornát képezi.


A médiának egyfajta fordított szerepéről van szó:

nem a hatalom döntéseit kommunikálja az olvasók felé, hanem eszközként szolgál bizonyos társadalmi problémák megoldására. Jogi tanácsokat kérnek, bürokratikus gondokat próbálnak az emberek megoldani az újságon keresztül. Az államhivatalok nyelve a román, az emberek többsége nem érti, bizonyos problémák megoldásához kihez kellene fordulnia, milyen lépéseket kellene megtennie. A múlt rendszerben a lapoknak volt is egy alkalmazottja erre a célra, aki jogi vagy adminisztratív tanácsokat adott.

Lőrincz D. József filozofikus szempontból közelíti meg a témát: az igazmondás feltételeiről beszél. Az igazság nem episztemológiai kérdés, hanem pragmatikusan jelenik meg: bizonyos feltételek között mit szabad, mit lehet kimondani. A cenzúra is belép a képbe.

A diktatúra megalakította a cenzúra intézményét, amely konkrét feltételeket szabott meg arról, hogy mit szabad kimondani. Ennek az intézményes formája a nyolcvanas évekre fokozatosan megszűnik, ekkor fellélegeznek a szerkesztők, de hamarosan rájönnek, hogy a helyzet nemhogy javult volna, rosszabbodott.

Életbe lépett az öncenzúra, amely még sokkal szigorúbb, mint a cenzorok szabályai. A cenzorokkal ugyanis volt egy hallgatólagos megállapodás: átengedtek szavakat, mondatokat néha egész cikkeket is, ha bement egy másik, "olvashatatlan"-nak minősített szöveg, amely


a rendszer valamely elemét dicsérte.

A szerző a kötet kapcsán is elmondta, hogy miért éppen az olvasói levelekre esett a választása, amikor a mindennapok ambivalens diskurzus-elméletét szerette volna vizsgálni. Az olvasói levelekben nyilvánul meg a "nép", tehát ezek olyan formális szövegek, amelyekben viszonylag objektíven követni lehet az adott kor hangulatát és életkörülményeit . A visszaemlékezések meghallgatása lenne az alternatíva, de az sem megbízható forrás az amortalizálódás miatt.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS