2019. október 15. keddTeréz
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Megetetett társadalom. A film + az ételek szép új világa

Gagyi Ágnes 2007. január 27. 20:45, utolsó frissítés: 20:31

Ízfokozó ürülék a hamburgerben, fűrészporból eperaroma. Ha allergiás rohammal visz a mentő, lehet, a #b#food design#/b# járulékos károsultja vagy.




A gyorsétterem-multik „végénél” megfogni a mai társadalmi berendezkedés hibáit – nem új ötlet, már meglehetősen hatékonynak mutatkozott a McDonald's elleni per, a Super Size Me című dokfilm és az étteremláncokkal kapcsolatos fogyasztói bojkottok kapcsán.

Ugyanakkor a film fontos hozzájárulást jelent egy olyan terjedő diszkurzushoz, amely a problémákat nem egy-egy gonosz szereplőhöz, vagy egy-egy elhibázott intézményhez köti, hanem egy tágabb, bonyolultabb rendszerként próbálja megragadni az egészet, amiben valamiképpen mindannyian benne vagyunk, s részvételünkkel nap mint nap mindannyian építjük.

Richard Linklater ezért is nem dokumentumfilmként, hanem játékfilmként rendezte meg a történetet. Egyértelműen példázatról van szó, a szereplők, a helyszínek amerikai típusokat testesítenek meg. A történetmondás pedig kifejezetten didaktikus. Világosan, a biztonság kedvéért minden állítást többször, utalásokkal megtámogatva halad a végső hatás felé.


Magyarországon emiatt sok kritika lehúzza a filmet: zavaróan egyszerűnek és didaktikusnak tartják ahhoz képest, hogy egy széles körben ismert jelenségről szól. Ugyan már,


ki nem hallott arról, hogy a gyorskaja körül zűrök vannak?

Richard Linklater (a Fast Food Nation a 17. filmje)Richard Linklater (a Fast Food Nation a 17. filmje)

A dolog jól mutatja annak a problémának a természetét, amellyel Linklaterék próbálnak birkózni: egy személytelen berendezkedésről – amelyben mindannyian sárosak vagyunk –túlságosan nehéz érdekesen és hatásosan beszélni.

Ezért nem biznisz még mindig a globális felmelegedésről beszélni a tévéhírekben. A nézettséghez nagy, látványos katasztrófákra, vagy legalábbis jól színre vihető személyes ellentétekre lenne szükség. A strukturális problémák, pláne ha lassan fejtik ki hatásukat, és a „business as usual” mindennapi rendjét követik, a fenét se érdeklik.

Ezért Linklater megpróbál egy „cseppben a tenger” helyzetet létrehozni, és allegóriaként felmutatni. Adott a filmben egy Mickey’s fantázianevű kitalált gyorsétteremlánc, amely topmenedzserei aggódva veszik tudomásul, hogy bár saját tesztjeik semmi gyanúsat nem jeleztek, egy független egyetemista csoport elemzése veszélyesen sok coli-bacilust talált a húsban, ami arra utal, hogy valamiképp


szar került a hamburgerbe.

(A valóságban az első coli-botrányok a kilencvenes évek közepén sepertek végig az amerikai étteremláncokon.) Az egyik Mickey’s-menedzsert tehát elküldik „terepre” a dél-coloradói húsfeldolgozóba, kideríteni, mi történt. Közben egy másik szálon mexikói fiatalokat láthatunk, akik embercsempészek vezetésével szöknek át a határon, hogy ugyanebben a feldolgozóüzemben álljanak munkába. Az akció közben az egyik fiú lemarad, a következő csoport talál rá a fél cipőjére, és vet rá keresztet.

Fast Food Nation (Ana Claudia Talancon)Fast Food Nation (Ana Claudia Talancon)

A feldolgozóban az élet nehéz: a vérben, szőrben, belekben tapicskolás mellett el kell viselni a művezetőt, aki minden lányon végigmegy; az erőltetett munkamenetet, ami miatt nincs elég idő a biztonsági előírásokra.

A feldolgozó munkásai mind tudatában vannak, hogy szar kerül a húsba: képtelenség ilyen gyorsan kitermelni a levágott állatból a beleket úgy, hogy naponta akár többször is ne hasadjon ki, és ne ömöljön egész tartalma a húsra. Néha a munkások levágott végtagjait is beledarálják, mondja a szörnyülködő menedzsernek egy helyi öregember, s később mi is tanúja vagyunk hasonló jelenetnek.


A néző is szörnyülködik, mit tehetne.

Marhák gépi feldolgozását láthatjuk: a még bőgő marha gőzölgő belsőségei különböző futószalagokon gördülnek tovább, mindez pár másodpercen belül, a gépileg gyorsan, hatékonyan lenyúzott fejeket a munkások ládákba pakolják, onnan néznek vissza ránk a szempárok.

Semmi kétség, egy vágóhíd sosem volt vidám hely, a filmben azonban a gépi gyilkolás és költséghatékony ledarálás az egész történet összefoglaló képévé válik.

Óriási területeken mérgezik a talajt, a vizet és a levegőt a túlméretezett, agyongyógyszerezett, összezsúfolt marhacsordák, hogy ezen a feldolgozási procedúrán végigmenve olcsó és rossz, de a reklám által idealizált gyorskajaként végezzék azoknak az embereknek a gyomrában, akik ugyanennek a procedúrának a foglyaként dolgoznak.

Luis Guzmán a Megetetett társadalombanLuis Guzmán a Megetetett társadalomban


Akár állását féltő menedzserként – aki csak a reklámiparhoz ért, tehát a hallottak után is kénytelen visszatérni irodájába –, akár vendégmunkásként, akinek egyetlen esélye az otthoni nyomorhoz képest ez a munka, s aki viszont autóra és házra költi, amit keres; és a hitelrészletek miatt további rabszolgaságra kényszerül, akár gyárvezetőként, akit a verseny egyre tisztességtelenebb módszerekre kényszerít.

Mindenki áldozat, nincsen főgonosz, aki az összeesküvést irányítaná. Az áldozatok rakják össze


és működtetik gondosan saját poklukat napról napra.

Az ideológiai csata két oldalát a redneck összekötőember (filmbeli hangja: Bruce Willis) és a liberális-zöld egyetemista aktivista (Avril Lavigne és barátai) képviselik a filmben. Az összekötő azzal teszi helyre a menedzsert, hogy az általa kitalált Big One (kb: „Amit Bekaphatsz”) burgerek sikere elképzelhetetlen lett volna az általa kialkudott legalacsonyabb ár nélkül, amit bizony csak ez a bűnös húsfeldolgozó tudott biztosítani.

Szar van a húsban? – érvel Willis, ritkaságszámba menő, ellenszenves szerepei egyikében – Mi ez az új civilizációs nyávogás? Meg van sütve, nem fertőz. Ne sajnálja ezeket a mexikóiakat, én tisztelem őket. Idejönnek, és keményen dolgoznak azért, amit otthon lehetetlen lenne elérniük. Olyanok, mint az első amerikaiak voltak. Ők bezzeg nem nyávognának az ártalmatlan összetevők miatt. Ezért fog elveszni Amerika, az ilyen érzékeny fószerek miatt, mint maga.

kapcsolódik >> Zsírba fúlt és feltámadt: Ki tudja elképzelni a McDonald's-ot hamburger nélkül? >>


Az ellenkarakter pedig egy Mickey’s-ben felszolgáló középiskolás lány, aki egyre többet tud meg az üzletről, amelyben dolgozik, így hát egy napon felmond, és csatlakozik az egyetemista aktivistákhoz. Néhány rövid jelenetben ők is elmondhatják a rendszerrel kapcsolatos tágabb kritikájukat, végül pedig „direct action”-ként a marhatelep kerítésének lerombolása mellett döntenek.

A marhák visszajutnak a prérire, ahonnan jöttek – szól az idealista megfogalmazás, de a „prérit” már láttuk: alig van szabad térség, az egyetlen be nem épített, nagyobb telket drogosok és egyéb átutazók lakják, a városiak meg egyszerűen csak odahordják a szemetet. Végül a fiatalok csak egy kisebb lyukat csinálnak a kerítésen, amelyen a marhák nem távoznak sehová, talán félnek, vagy egyszerűen eszükbe se jut.

Ez a tökéletlenkedés az egyetlen olyan cselekedet, ami szembemegy a filmben ábrázolt folyamatokkal. A másik, személyes ellenszegülős történet az egyik mexikói lányé lenne, aki látva a húsfeldolgozót, inkább szobalánynak megy, de miután a férje balesetet szenved a szalag mellett, nemhogy visszatér, de kénytelen a művezetővel is lefeküdni


egy olyan állásért, amiből mindkettőjüket el tudja tartani.

Az utolsó kép: az egyik mexikói nő maga után hozatja a gyerekeit, s mikor átlépik a határt, az egyik embercsempész két Mickey’s szendviccsel lepi meg őket: Welcome to America!

Ezek a szendvicsek átlátható, tisztán megcsinált ikonok; kérdés, mennyire lesznek hatással a hallgatóságra. Túl tiszták és logikusak az összefüggések, nehéz lesz a saját bonyolult világunkra alkalmazni a filmet. Ráadásul az az előny is hiányzik, hogy ikonként vonzóak lennének, például mint a reklámfilmek világai.

Azzal az elismeréssel együtt, hogy nagy munkával egy koherens, erős képet tett elénk bonyolult és valós problémákról, be kell látnunk, hogy Linklater filmje csak töredékéről beszél annak, amit a mai élelmiszeripar jelent.

Kiegészítésként tehát ide kapcsolom Hans-Ulrich Grimm A leves hazudik – Az ételek szép új világa c. könyvét, ami nem beszél a társadalmi vonatkozásokról és az állatkínzásról (ennyiben hiányos), viszont az ételízesítők, adalékanyagok és a „food design” olyan területeit tárja fel, amelyek a műkajákkal kapcsolatos közhelyek alapos ismerőit is ámulatba ejtik.


AZ ÉTELEK SZÉP ÚJ VILÁGA. A HÁTTÉR

Az ételekbe került „imitátumok” és műanyagok léte többé-kevésbé tág körben is ismert, és a fenti, Bruce Willis-i logika mentén elfogadott dolog: ez a mai leghatékonyabb megoldás, akinek nem tetszik, az bizonyára valamilyen gyanús civilizációs nyavalygásban szenved. A tévéknek és az újságoknak néha megéri élelmiszer-botrányokról szólni, ezeknek azonban mindenki számára érthető, konfliktusos sztoriknak kell lenniük.

Morgan Spurlock, a 2004-es Super Size Me rendezője 
<br />
és főszereplője saját magán tesztelte, mi történik,
<br />
ha csak gyorskajákat fogyaszt Morgan Spurlock, a 2004-es Super Size Me rendezője
és főszereplője saját magán tesztelte, mi történik,
ha csak gyorskajákat fogyaszt

Emiatt az, hogy egeret találtak a Tesco-raktárban, külföldi csirkecombbal hamisították a magyar csirkét, esetleg illegális hússzállítmányt kaptak el a határon, vagy lejárt szavatosságú húst adtak el a boltokban, mindig érdekesebb – ezért még nyilvánosságképes – hír lesz ahhoz képest, hogy „ma is megettünk többszáz kiló mesterséges ételpótlékot, amely a szervezetünkben felhalmozódva valószínűleg rákot fog okozni” , esetleg hogy „ma is kicsivel több allergia elleni patikaszert adtak el a gyógyszercégek, melyek az általuk forgalmazott élelmiszeradalékok hatásait csökkentik” .

Ha botrány van, azért valaki hibás, az élelmiszeradalékok ügyében azonban, úgy gondoljuk, a fogyasztóé a felelősség:


miért nem választott valami egészségeset?

Grimm könyve azt írja le, hogyan működik egy számunkra, laikusok számára láthatatlan iparág, az élelmiszerek ízéért, szagáért, összetételéért felelős ipar. Míg a Coca-Cola vagy a Nestlé cégként is sztár, az International Flavors and Fragrances (IFF), ami nap mint nap milliók szájában szabja meg az étel ízét, egy szerény New York-i homlokzat mögött húzódik meg, sajtóosztálya nincs, cégpolitikai okokból üzleti tevékenységükről nem árulnak el részleteket.

„Mi rendkívül visszafogott iparág vagyunk” , idézi Grimm a Haarmann & Reimer egyik vezetőjét. Ez az iparág „csendesen kísérletezget egy sarokban, szinte mint egy kis Hamupipőke ebben a hivalkodó, tévéhirdetésektől és világító neonreklámoktól hemzsegő világban” – írja Grimm. Ugyanakkor naponta, tonnákban mérve félelmetes nagyságrendű forgalmat bonyolítanak le olyan anyagokból, melyekből egy-egy adag ételbe csak pár milligramm kerül.

Egyáltalán hogy alakul ki az a „szükséglet”, amire az ízipar válaszol? Az élelmiszeripar révén. A bonyolult ipari előállítás és feldolgozás során a növényi és állati ételek valahol a nitrogénes műtrágya, a gyógyszeres takarmány, a gépsorok és a szállítószalagok között elvesztik eredeti állagukat, ízüket és illatukat, de a vevők illúzióinak fenntartása érdekében ezeket pótolni kell. Szerencse: új iparág, új piaci és munkalehetőségek nyílnak meg, ráadásul a műétel-ipar jobbat,


többet és olcsóbbat tud termelni, mint valaha.

Kínai műétel-trendek: piackutatás az
<br />
International Flavors and Fragrances szájtjánKínai műétel-trendek: piackutatás az
International Flavors and Fragrances szájtján


Eredetileg az ételpótlékok és készételek a modern, munkás élet könnyítését és a megnövekedett népesség ellátását szolgálták. Ma a jóléti országokban a topmenedzsereken kívül alig van, aki napi 14 órát dolgozik, a felszabaduló időt azonban alig használják főzésre. Egy 1997-es adat szerint az elfogyasztott ételnek Amerikában 95, Németországban 75 százaléka származik ipari termelésből.

A lakosság egyre kisebb hányada ismeri az ételek eredeti összetételét, és egyre kevesebben tudnák megfőzni maguknak az ebédet.

Egy Maggi-marhahúslevesbe 2,7 gramm marhazsiradék és 670 milligramm húskivonat kerül. Ennél mennyiségileg több az a jódozott só, aroma és ízfokozó, ami a por valódi ízét adja. A „marhahúsleves” névnek inkább van köze a költői szárnyaláshoz és a kreatív marketinghez, mint a leves összetevőihez.

Nekünk, kelet-európaiaknak a zacskólevessel kapcsolatban még vannak fenntartásaink, a vendéglői „húsleves” azonosítására azonban a technika előrehaladásával egyre kevesebb esélyünk van, a legtöbb étellel kapcsolatban pedig nem is gyanakszunk. Ki gondolná, hogy külön szabadalmaztatott anyag felel például a zsemlék barnás színéért?

Néhány, a Bell Flavors and Fragrances tulajdonában levő aromát sorolok példaképp: tej (szabadalmi szám: 704029), méz (306080), gyümölcsváltozatok: mandarin gyümölcsszerűen (470277) és „kicsit levesesen” (471042), de vannak készétel-ízek is: hamburgeraroma, levesaromák, „hús gombával” (9/692075) és „gulyás” (9/015359). A klasszikus modern élelmiszeripar „retro” kedvelőinek szól a „konzerv típusú ananászíz” vagy a „porlasztva szárított marhahús” . Emil Flachsmann egyenesen cola- és „techno-aromát” kínál (utóbbit „a divatos energiaitalok tipikus ízével” . )

A DE 21672712 szabadalomszámú termék az Unilevertől „természetes gyümölcs látszatának keltésére” szolgál. Málnamaradék, bogyók kinyomott maradékai zselés algakivonattal, íz-és színezőanyagokkal állnak össze olyan szimulált gyümölccsé, ami ellenáll a sütési hőmérsékletnek és konzerválási eljárásoknak: olyan, az eredetinél „stabilabb” málna, ami bírja az ipari klímát. Rudolf Wild hasonló gyümölcseit az egész világon fogyasztják joghurtokban és krémtúrókban.

Szuperprecíz üzemek: az európai nagyipari mezőgazdaságot és állattenyésztést mutatja be Nikolaus Greyhalter Mindennapi kenyerünk (Unser täglich Brot) című 2005-ös dokumentumfilmjeSzuperprecíz üzemek: az európai nagyipari mezőgazdaságot és állattenyésztést mutatja be Nikolaus Greyhalter Mindennapi kenyerünk (Unser täglich Brot) című 2005-ös dokumentumfilmje


Ezek az ízek nem az űrhajósoknak készülnek:

naponta fogyasztjuk őket. Felmerül a kérdés, hogy ha magától nincs tejíze annak, amit iszunk, akkor mi az, amit mű-tejaromával dúsítanak a számunkra? Az íz és illat önállósította magát, akárcsak az állag vagy a szín. Annak, hogy „minek” eszünk egy ételt, nem sok köze van ahhoz, hogy mi van benne.

A gyártók bánatára a lakosság máig nem nőtte ki gyerekes kémiaellenességét, ha az ételről van szó. Egy Knorr-felmérés szerint a vásárlók 60%-a elutasítja a mesterséges adalékanyagokat. Emiatt az ipar még több íz-„maszkírozásra” és terminusbeli szabadságra kényszerül.

Az egyik legsikeresebb mű-aroma, az eperaroma, fűrészporból készül. Kicsit változtatott recepttel ugyanebből málnát, csokit és vaníliát is ki lehet hozni. Ricinusolajból készítik az őszibarack-, a itrichoderma viride gombából a kókuszaromát. A citromsav: penészgomba-váladék.

Megtévesztő ízek? A vásárló megtévesztése a büntetőtörvénykönyvbe ütközik, azonban az összetevők jelöléséről még lehet alkudozni. S az élelmiszerkonszernek igen jó helyzetből indulnak: az adalékanyagokról szóló kerekasztaloknál általában fele, vagy még nagyobb arányban képviseltetik magukat a fogyasztóvédelem különböző intézményeivel szemben.

Akár a globális gazdaság más szektoraiban, a gazdasági erők itt is a nemzeti vagy nemzetközi szabályozó intézmények fejére nőttek. Technikáik után nyomozni nagyon nehéz: egyrészt mindig könnyebb beletenni, mint kielemezni,


másrészt pedig sokkal kevesebb pénz van az utóbbira.


Így állt elő az a helyzet is, hogy mivel a fogyasztó a mesterségessel szemben a természetest részesíti előnyben, a mesterséges anyagokat a jelölési törvénnyel összhangban „természetesként” tüntetik fel a címkén – hátul, az apróbetűs részben, nem elöl, a „házi májas” feliraton.



Mivel a gombák, algák, fűrészpor stb. valamikor temészetes anyagoknak számítottak, a belőlük nyert aromákat természetes aromának nevezzük. A természetazonos aroma megnevezés megfejtése pedig a következő: ha egy húsleves ízanyaga körülbelül 600 összetevőből áll össze, és egy húslevesporba valahonnan összeszednek ezekkel azonos aromákat (körülbelül tizenkettőt), akkor a termék természetazonos aromát tartalmaz azon az alapon, hogy valahol, valamikor ezek az ízek a rendes ételben is megvoltak.

Külön kaszt az „ízkiemelő” szerek. Ezekkel a legnemesebb borokat is kezelik, de kiválóan alkalmasak a fémes, savas stb. ipari jellegek eltüntetésére is az ételekből. A másik új biznisz a folyékony füstölés: míg a hagyományos füstölési procedúra viszonylag sokáig tartott, s ráadásul a füstölt áru súlya valamennyit csökkent ezalatt, az új, bespriccelhető aroma pár másodperc alatt füstölt ízt varázsol. Mivel a hagyományos füstölés tartósító és baktériumölő hatása így nem érvényesül, mások az ugyanabba az ételbe való tartósító- és fertőtlenítőszerekkel kereskednek.

Hogy ez az összes vegyi eljárás, bonyolult folyékonyfüst-berendezés és az egésznek a szállítása miért éri meg? A vegyi anyagok nagy mennyiségben elég olcsók, a maradékot pedig


megspórolják a szerves összetevőkön.

Így számíthatunk egy „joghurt” feliratú dobozban halolajra, állományjavítóra, fűrészpor-eperre és penészgomba-citromsavra, egy tejszínes dobozban meg vízre, kevéske tejszínre, hidrolizált növényi fehérjére, stabilizátorra, antioxidánsra és a megfelelő aromákra.

A népi ellenállással szemben azonban egy öröme lehet az íziparnak. Egyre több ízanyag fogy: az érzékenységi küszöbünk a korlátlanul elérhető erős ízek hatására egyre emelkedik. A jó üzletemberek ennek a trendnek is próbálnak elébe menni: a gyermekvásárló a „big business”, írta a Food Technology 1996-ban.

Bár a gyerekek alapvetően bizalmatlanok az új ételekkel szemben, és kísérletek szerint magukra hagyva ösztönösen kiegyensúlyozott étrendet válogatnának össze, a gyártók gyerekekre kalibrált ízkombinációkkal és reklámokkal egyre sikeresebben próbálják már fiatal korukban befogni a vásárlókat. A dolog egyik titka – mint a Food Technology tanácsolja –, ha egy olyan személy, akire a gyerekek felnéznek, „előeszi” a reklámozott csemegét.


Például Miki egér, vagy a Nesquik nyuszi.

Unser täglich Brot: uzsonnaszünet a csirkegyárbanUnser täglich Brot: uzsonnaszünet a csirkegyárban


Fast Food NationFast Food Nation


A gyerekek nagyon tanulékonyan tájékozódnak a világban, amelyben élnek, így egy nyugati gyerek fejből tud hétéves korára már több mint 700 márkanevet. Egy ilyen vásárlóközönséget, mely tagjainak a szülők csak a szavát lesik, nem lehet kihagyni, pláne ha tanulmányok bizonyítják, hogy minél többször és minél korábban fogyaszt valaki egy bizonyos ízanyagot, annál gyakrabban fogja később is megkívánni.

Egy-két csecsemőtápszer-botrányra talán már mi is emlékezünk: mikor egy-egy anyagról tényleg kiderül, hogy rákkeltő, a gyártó bocsánatkérések közt visszavonja. 1997-ben az UNICEF egyenesen azért bírálta a csecsemőtáp-gyártókat, hogy kampányaikban elhallgatták az alternatívát, vagyis a természetes szoptatást.

A csecsemő- és gyerekélelmiszerek – a felnőttekéhez hasonlóan – kevesebb fehérjét tartalmaznak, mint amennyire szükség lenne. A fokozott ízanyagra azonban a szervezet ugyanúgy reagál, mintha igazi marhasültre vagy cukorra számíthatna: olyan anyagokat termel, amelyekkel ezeket az összetevőket le tudná bontani, majd miután mégsem kapja meg a mennyiséget, éhséget jelez – irány a hűtő vagy a bolt egy újabb üres csemegéért. Így áll elő az a helyzet, hogy a jóléti társadalmak


egyszerre túlsúlyosak és alultápláltak.

A kólán nevelkedő gyerekeknél a foszforsav igen fiatal korban csontritkulást okoz. Egyre több gyerek szenved olyan allergiában, amelyet az ételekben található váratlan fehérjekombinációk okoznak, amelyek normális körülmények közt soha nem kerültek volna a szervezetébe.

Ráadásul az érvényben lévő jelölési törvények miatt akkor is képtelenség nyomon követni az allergéneket, ha az ember már tisztában van azzal, hogy milyen anyagra allergiás. Egy-egy citromos keksz okozta halallergia-roham – esetleg elhalálozás – nyomán néha szóba kerül a téma, a cégek azonban a problémás esetek kis számával védekeznek.

Super Size Me: alapos vizsgálat a kísérlet előttSuper Size Me: alapos vizsgálat a kísérlet előtt

Ugyanígy a potenciálisan rákkeltő anyagok minimális mennyiségére szoktak utalni, amikor az ezekkel kapcsolatos tesztek kuszaságára terelődik a szó. Azonban a tesztben ártalmatlannak minősült mennyiség sok más ártalmatlannak minősült mennyiséggel keveredik akár egy közönséges ebéd során, s felhalmozódásuk és kombinációjuk végzetes következményekkel járhat. A másik védekezési módszer a támadás: a cégek számára az egészséges élelmiszertervezés a jövő útja.

Génmanipulált szójával etetett tyúkok többszörösen telítetlen zsírsavakat tartalmazó tojást tojnak, ami a legújabb tudományos eredmények szerint roppant egészséges. A tejet már alig tartalmazó joghurtokban élő joghurtkultúrákat kapunk, ami a változó ígéretek szerint az emésztést, a gondolkodást, vagy egyenesen a „kisugárzást” javítja. A mesterséges állományjavítók mellé vitaminokat, ásványi sókat és egyebeket kevernek a gyártók, hogy a terméket az egészségük iránt aggódó vásárlók is jókedvvel fogyaszthassák.


Ugyanakkor: a vitaminokat természetesen tartalmazó ételekkel szemben

a gyári keverékek hátránya, hogy részben titkolni kell gyógyászati hatásukat. Ha nagydobra vernék a gyártók, hogy mennyi hatóanyagot tesznek az ételbe, lehet, hogy ezeket a termékeket már csak a patikákban engedélyeznék árusításra. (Ezt az aggodalmat Grimm a Nestlé egyik képviselőjétől idézi.)

Más probléma: a lehetséges túladagolás. A szuperegészséges telítetlen zsírsavak túlfogyasztása epekő és rák kialakulásához vezethet – ennek ellensúlyozására újabban egyszeresen telítetlen zsírsavakat ajánlanak, például a hagyományos disznózsírt, körülbelül abban az adagban, amelyben a zsírhisztéria elkezdődése előtt fogyasztottuk.

Ebből a bűvös körből az állatok sem lóghatnak meg: az eper, sőt tejszíneseper-ízű (csont- és halliszttel és más tápszerekkel dúsított), turbóhatékony moslékot evő disznók gyógyszeres és vitaminos pótlást kapnak.

A nagyipari állattartást mélyen elítélő állatbarátok pedig ugyanazoktól a gyártóktól származó, szarvasgomba, egér, sőt giliszta ízesítésű csontlisztkészítményekkel etetik kedvenceiket. (A macskakajába kevert kergemarhakór-gyanús csontliszt miatt 1996-ban tört ki botrány.)

Mivel körülbelül ugyanazt eszik, mint mi, a háziállatok is allergiásak, kövérek, alultápláltak és vitaminhiányosak lesznek, ezért számukra is kínálnak a cégek allergia elleni, fitness, vitaminos, és Hair Repair szőrjavító készítményeket. Pedig: „egy kóbor macska – az Ethologyban 1996-ban megjelent kutatások szerint – teljesen önállóan állítja össze kiegyensúlyozott táplálékát elegendő vitaminal, ásványi sóval, tápanyaggal” – nosztalgiázik Grimm.

Szabadtéri vágóhíd Nigériában: jelenet a Workingman's Death című dokumentumfilmből (Michael Glawogger, 2005)Szabadtéri vágóhíd Nigériában: jelenet a Workingman's Death című dokumentumfilmből (Michael Glawogger, 2005)


A food design talán legellenszenvesebb,

de leggazdaságosabb vonatkozása a hulladék-újrahasznosítás. A cél a hulladék eltávolítása és az értékes élelmiszer-összetevők kinyerése, hirdetik az iparág szószólói. Mitsuyuki Ikeda találmánya, a Jinko Nikku nevű húspótlék például a szennyvíztisztítás szilárd maradékából készül (WC-papírral együtt). Az anyagot granulátummá főzik, ledarálják, kis szójafehérjét adnak hozzá, és kész az étel, ami így „nyersen” még elég ízetlen, de bármilyen ízűre felturbózható.

Ikeda meglehetősen nyilvánosan kezelte találmányát, ezért az nem lett elég népszerű. A savó felhasználása a Hoechst receptje alapján reálisabb példa: a sajtkészítés melléktermékét gyerekkonzervekben, sajtkrémekben, készlevesekben, japán zseléhalrudakban hasznosítják. De önmagában is megállja a helyét: Sunnett és aspartam édesítőszer, neohesperidin-DC, C-vitamin és különböző ízek hozzáadásával „Fitness-drinkként” futott be nagy karriert.


A kelet-európai emberben mindez rosszabb idők emlékét ébreszti.

Olyasmikre gondolhatunk, mint a szocialista vérrel festett pótkolbász, vagy az NDK mérnökeinek olyan kimagasló teljesítményei, mint a rostocki Halászati és Halfeldolgozó Intézet „eljárása szemcsés fehérjeképződményekre”, azaz műkaviár vágóhídi vérplazmából.

Ráadásul régen ezeket a trükköket nagyobb diszkrécióval kezelték, a termékeken esetleg csak analitikai adatok – zsír, szénhidrátok, kalóriák – szerepelhettek. Honnan tudhatta egy szocialista keleti állam polgára, hogy a „kakaószerű termék” vörös répából, cukrozott gabonacsírából, vagy hallisztből készült?

Az ízéből. Az eredet akkoriban még átérzett, átszaglott az iparilag feldolgozott terméken. Annak, ahogyan nagyanyám lenéző hangsúllyal ejtette a „bolti”-t, tapasztalati alapjai voltak. Ma már nem ez a helyzet. A műízek a műkajákban szinte jobbak, lekerekítettebbek és szagmentesebbek, mint az eredeti. A kapitalizmus túlszárnyalta a szocializmust.

Hisz hol volt akkor még, a nagy tojáshiányos sorbanállások idején, Eustathios Vassiliu (amerikai mérnök) „szimulált nyerstojás kompozíciója”, ami sovány tejporból, zselatinból, tojássárga festékből, vízből és pár más anyagból áll, de a serpenyőben természetes példaképéhez hasonlóan tükörtojásformát alkot?

Hol volt a Hoechst baktériumokat kávétejszínné vagy krémsajttá alakító eljárása, vagy a General Foods műszalonnája vízből, fehérjéből és zsírból? Arra pedig végképp képtelen volt a szocializmus, amire az Athlon ma már igen: a madártollat bonbonná vagy péksüteménnyé alakítani.





Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS