2017. október 23. hétfőGyöngyi
11°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Egy múzeum kanonizációja: bejártuk a temesvári Barokk palotát

S. G. 2007. január 18. 10:39, utolsó frissítés: 2007. január 17. 18:53

#b#30 éves szünettel#/b# nyílt újra a Szépművészeti Múzeum Temesváron, melyet anno azért lakoltattak ki, mert méltó teremre volt szükség Ceauşescu fogadásához.





Aki az utóbbi 15 évben Temesvárra látogatott, a város egyik legimpozánsabb terén, a Dóm téren meglepődve tapasztalhatta, hogy az egyik kiemelt emlékmű, az ún. Barokk palota be van zárva, mert időtlen idők óta restaurálják.

A felújítás a hetvenes évek óta zajlott, 1992 után kapott újra lendületet, pénzhiány miatt többször is félbeszakadt, jópár tízmilliárd régi lejt emésztett fel – de három kulturális miniszter és a román építészkamara elnöke is szívügyének tekintette rendbetételét. Az épület december 21. óta látogatható: a város


szépművészeti múzeuma kapta meg állandó kiállítási térként.

a múzeumnyitás reklámja

A Barokk palota és a múzeum kálváriája párhuzamos történet. A város tulajdonában levő műgyűjtemények tavaly januárig a Bánsági Múzeum részlegeként működtek, ráadásul önálló kiállítótér nélkül.

"Ez az állapot még a mi viszonyaink között is elképesztő volt" – kommentálja a múzeum történetét Szekernyés Irén kritikus, helytörténész. A több mint 8500 darabból álló, jelentős 17-18. századi festményeket is tartalmazó gyűjtemény ugyanis csak 1969 és 1978 között kapott külön kiállítási helyszínt a mostani Francia Kulturális Központ épületében.

"A hetvenes évek végén ott három napon belül bezárták az állandó kiállításokat" – meséli Szekernyés Irén – "ugyanis kellett a hely arra, hogy méltó termet alakítsanak ki Ceauşescu fogadására".

A gyűjtemény így ismét a középkori épületmaradványokat is őrző Hunyadi-kastély raktáraiba került, ahol egyébként a Bánsági Múzeum működik. A szépművészeti részleg 1986-ban kapta meg a Barokk palotát, csak az éppen a felújítás miatt alkalmatlan volt az állandó tárlatok berendezésére.

az épület balszárnyán még dolgoznak




...de a homlokzat már így néz ki (Duşan Baiski fotója)


Most viszont jóleső festék- és lakkszag fogadja a látogatókat: a felújítás teljesen korrektnek tűnik, megmaradtak a 18. századi ajtók, a belső kutat is konzerválták, a földszinten több ponton cselesen lemélyített lukakból jön a fény. Egyedül az meghökkentő, hogy a klasszikus gyűjtemény a második emeleten rózsaszínes-vörös, illetve zöld színre mázolt falakon pompázik. No meg az, hogy a kortárs művészetnek berendezett nyolc teremben Clayderman-nyál csöpög a rejtett hangszórókból.


Paradox módon,

miközben a 60-as évek óta Temesváron – Bukarest mellett – egyre élénkült a művészeti élet, sorra jelentek meg a kurrens nemzetközi irányzatokkal a lépést tartani igyekvő műhelyek és csoportosulások, egyre kevésbé volt terük kiállítani.

A temesvári művészetkedvelők például csak decembertől láthatják együtt a konstruktivista 1+1+1 csoport 60-as években készült munkáit, melyekkel nagy feltűnést keltettek a nürnbergi Konstruktivista Biennálén (1969; a csoport tagjai: Bertalan István, Roman Cotosman és Constantin Flondor).

tíz centi egy két és fél méteres Constantin Flondor-festményből


a földszint az időszaki és a tematikus kiállításoké


A Barokk palota első emeletén most együtt lehet látni az ő munkáikat a másik jelentős művészcsoport, az 1978-ig működő Sigma pop-artos és akcióművészeti alkotásaival (Bertalan István, Lucian Codreanu, Constantin Flondor, Ion Găiţă, Elisei Rusu, Doru Tulcan).

A fokozatosan bekeményedő diktatúra ellenére a hetvenes évek meglehetősen kozmopolita légkörben zajlottak Temesváron, hozzájárulva a város jó értelemben vett sznob imázsának kialakulásához: Sigmáék építészek, mérnökök, pszichológusok bevonásával alakították ki akcióikat. A csoport tagjai mindannyian a helyi művészeti középiskola tanárai voltak.

archív fotók a sigma csoport projektjeiről

és maga a társulat 1971-ben


Az utolsó közös projekt

egy multimédia-installáció összehozása volt. A Multvision az Első stádium elnevezésű kiállítás ürügyén készült, szuper8-as (keskenyfilmes) kamerák és vetítőgépek felhasználásával – a műfajnak ez volt a romániai premierje.

A két csoport közös és meghatározó alakja Constantin Flondor. Az ő 70. születésnapja tiszteletére festményeiből, akvarelljeiből és grafikáiból nyílt most retrospektív kiállítás, hét nagyméretű, új tablóképpel a Barokk palota földszintjén.

Flondor munkásságát, illetve a teljes kortárs művészeti részleget átnézve adódik a következtetés: szinte biztos, hogy nem ezen munkák és életművek miatt kell átírni a 20. század második felének művészettörténetét, szó sincs arról, hogy egy eddig ismeretlen európai nagyság került volna elő a raktár polcai közül. De a most végre kiállított gyűjtemény nem marad el a jó közepes nyugat-európai átlagtól, ami a hatvanas-nyolcvanas évek cenzúráját figyelembe véve egyáltalán nem kis teljesítmény.

restaurált ajtó

a 17. századi kút





Hasonló a helyzet az Ormós Zsigmond-kollekcióval.

"Nem lenne ilyen gazdag a múzeum 17-19. századi gyűjteménye, ha nem lett volna ilyen elkötelezett a művészet iránt az alapító, Temes vármegye egykori főispánja" – magyarázza Szekernyés Irén. A művészettörténeti író és műgyűjtó 1813-ban született Pécskán, országgyűlései kiskövetként volt Kölcsey nagy tisztelője.

1849-ben visszavonult a politikai élettől, miután a forradalomban való részvétele miatt kilenc hónapra lecsukták. Ezután egy ideig Itáliában élt, majd főispánként sem hagyott fel a gyűjtemény gyarapításával, melyet könyvtárával együtt a városra hagyott.

az Ormós-gyűjtemény egyik terme


A gyűjtemény korrekt kis képet nyújt a korszak itáliai és németalföldi festészetéről, ámde nagy nevek nélkül. Ormós nem volt különösebben gazdag ember, hanem egyedülállóként megengedhette magának, hogy pénzét a gyűjteménybe fektesse (melyet a 20-as, 30-as években további vásárlásokkal bővítettek).

Jól illusztrálja a kelet-európai körülményeket a kritikus felsóhajtása: "nem gondoltam volna, hogy mindezt még egyszer állandó kiállításon ott látom a falakon". Hogy egy jelentős kollekció-együttes végre méltó helyre került, az végülis nem eredmény. Ez a normalitás.

a világítástechnika ellen nem lehet kifogás


az 1969-es nürnbergi biennálén az 1+1+1 csoport
többek között ezt a konstruktista munkát állította ki


ez a fotó azért ilyen fura, mert teszteltük, meddig lehet inkognitóban fotózgatni: a nagy testvér egy óra után szólt ránk diszkréten a rejtett hangszóróból


a december 21-i megnyitón hatalmas volt a tömeg
(Duşan Baiski fotója)



Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS