2020. május 31. vasárnapAngéla, Petronella
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

I am from Pula: hülye turista idegen városban

Sipos Zoltán 2006. augusztus 30. 15:20, utolsó frissítés: 14:48

Alig vannak angol feliratok Kolozsvár turisztikai látványosságai körül. Senkit nem érdekel a turista, igaz, becsapni sem próbálják.






Miután már annyian lelőtték a poént, a Transindex is kipróbálta a “hülye turista idegen városban” helyzetet, melynek lényege, hogy a riporter inkognitóban, magát külföldi turistának kiadva látogatja meg Kolozsvár főbb nevezetességeit, tesztelve a helyiek vendégszeretetét, illetve a szolgáltatások minőségét. Figyelemfelkeltés céljából tanácstalanul forgatja a térképet, és tört angolsággal kérdezgeti fűtől-fától, hogy merre menjen.

Kollégánk a hátizsák mellett nagydarab, feltűnő fényképezőgépet akasztott a nyakába, megfogadta, hogy kukkot sem ért többet románul, elfelejti, hogy valaha is járt volna Kolozsváron. Az új identitása: neve Darko, a horvátországi Pula városából jött, így akárki kérdi, “I am from Pula, Croatia” felkiáltással tisztázza magát.


Álturistánk vonattal érkezett a városba, először jár Romániában, nincsen sok pénze, tehát a többcsillagos szolgáltatások, idegenvezető eleve nem jöhetnek szóba. Közepesen érdeklődik a különféle kulturális attrakciók iránt, templomokat, múzeumokat nézegetne, de nem fogékony semmilyen extrém kalandra.


Mestere az alkudozásnak

Hátizsákos turistaként megfordult már néhány helyen a világon, így mestere az alkudozásnak, a lépten-nyomon rátapadó taxisok lerázásának, fel van készülve arra, hogy a helyiek kopasztani való baleknek nézik majd. Ugyanakkor túl lusta ahhoz, hogy a jól bejáratott turistahelyek helyett új látnivalók után szimatoljon, és értékeli az angol feliratokat/magyarázatokat.



Érkezés előtt minimálisan dokumentálódott a városról: tudja, hogy meg kell nézni a Bánffy-palotában levő Szépművészeti Múzeumot, a Szent Mihály-templomot, azonban nem tudja, hogy ezek hol vannak.


Valami “librariát” kell keresni

Tehát a vonatállomás: Darko első útja az információs pulthoz vezet. Turistáknak való információs központ, térkép vagy útikalauz felől érdeklődik, természetesen angolul. A pult mögötti tisztviselő arca a “map” szóra felderül, és az állomás kijárata fele mutat, gondosan artikulálva a “libraria” szót.

Ezt Darko megjegyzi, de kifele tartva azért tesz egy gyors kört a váróteremben, hátha valami szemfüles hostel-tulajdonos kitett egy kis reklámot, esetleg valaki otthagyott volna valami tájékoztató anyagot arról, hogy mit érdemes megnézni a városban. Nos, semmi: a vonatokról szóló, román nyelvű infókon kívül semmilyen más tippet nem tudott szerezni.


Román taxisnak nem kell balek

Horvátországi hátizsákos turistánk első útja a vonatállomás előtt ácsingáló taxisokhoz vezet: kézzel-lábbal megérteti, hogy egy térképet keresne – a taxis képes bemenni az állomás épületébe, és ott románul érdeklődni. Persze nincsen térkép. A taxis – bár úgy tűnik, becsületes és segítőkész – nem ajánlja fel Darkónak, hogy elviszi akárhová; egy ilyen eltévedt baleket például egy egyiptomi taxis ki nem hagyott volna semmi pénzért.

Nos, Darko megindul “librariát” keresni. A mutatott irányban élelmiszerüzletek vannak meg egy egycsillagos kis hotel. Bár a szállás nem prioritás, turistánk betér az árak felől érdeklődni. A regisztrációs pult a puritán Hotel Paxban portásfülkére hasonlít – amikor Darko afelől érdeklődik, hogy a szobából hány órakor kell kijelentkezni (check out), a kis ablakon értetlenkedő asszonyság kukucskál ki.


New York-i szobaárak

Az egyszobás szoba ára 28 euró – turistánk visszaemlékszik arra, hogy anno New Yorkban, a Times Square mellett is hasonló árban kapott szobát, és még azt is drágának találta.



A recepciós – bár egy hangot sem ért angolul, és úgy tűnik, nem is nagyon akar kommunikálni – meglóbál egy kulcsot (ne mind dumálj, kell a szoba vagy nem?). Darko nemet int és tovább kérdez – az asszonyság keze lehanyatlik, visszaül a székére, és mindegyre csak a fejét ingatja.

Turistánk – miközben továbbra is a librariát és térképet hajkurássza az állomás körül – egy buszjegyárus bódé előtt köt ki: ha már itt van, megkérdi, vajon vannak-e turistáknak való, kedvezményes buszbérletek? Esetleg be lehet-e fizetni városnéző körútra? A jegyárus válaszképp flegmán felmutat egy buszjegyet, majd ujjal megmutatja az árát. Ennyi.


Ráböknek a narancssárga Horea-útra

Tehát vissza a térképvadászatra: a harmadik-negyedik újságosbódénál sikerül is vásárolni egy újságot, melynek egyik mellékletében egy Kolozsvár-térkép található – igaz, eléggé elnagyolt, ráadásul román nyelvű, de azért ki lehet silabizálni a főbb útvonalakat és negyedeket. Ára: 30 ezer.

Következő kérdés, hogy vajon merre van a Szent Mihály-templom? És vajon mit érdemes még megnézni a városban? Néhány sikertelen próbálkozás után (az állomás környékén nem sokan tudnak angolul, ez már csak ilyen) két egyetemista-forma lány igazítja útba turistánkat. Ők sem különösebben bőbeszédűek, csak ráböknek a narancssárga Horea útra, ami térképen a “Gara” nevű foltot összeköti a “Centru” nevű folttal.


Ingyentérkép 50 ezerért, antikváriumban

Darko megtudja még, hogy ha már úgyis végiggyalogol a Horea úton, akkor érdemes felmenni a Cetăţuia (Fellegvár – szerk. megj.) nevű dombra, mert onnan jó a kilátás. A pár perces beszélgetés során kiderül még, hogy a lányok inkább portugálul tudnak, szó ami szó, turistánk eléggé peches.



A Horea úton baktatva aztán – egy antikvárium kirakatában – sikerül rábukkanni az első igazi Kolozsvár-térképre. Az eladó 50 ezer lejt kér érte – csakhogy Darko szimata csalhatatlan: a térkép sarkába oda van írva, hogy “Gratis”, ami több nyelven is azt jelenti, hogy ingyen van. Hátizsákosunk azonban hiába mutatja a csücsköt, az antikváros hajthatatlanul lobogtat egy ötvenezrest.


Kéne Drakula-póló, de nincs

A Fellegvárra vezető lépcsőkön felfele Darko végre meglátja az első angol feliratot Kolozsváron: “White Power”, ez van az egyik falra fújva. Bezzeg a neonácik tudnak szólni a turistákhoz. Tovább – a domb tetején egy nagy kereszt áll, talán bádogból: azt sikerül kideríteni, hogy ez valamilyen hősöknek az emlékműve, de ennél pontosabban nem lehet behatárolni rendeltetését.

A kilátás viszont szép, igaz, csepereg az eső, meg köd is van. Darko tudja, hogy ez tipikusan az a hely, ahol szuvenírárusok kopasztják a turistákat – körül is néz, mert szívesen venne valami drága hülyeséget, hogy az otthoniaknak való kötelező ajándékozást letudja. Sajnos semmi – pedig kéne otthon tuti menő Drakula-póló, vagy piros szív Kolozsvár-lenyomattal. Ha nem, akkor egy képeslappal is beérné.


Végre egy eladó, aki beszél angolul

Emberünk vigasztalásképp gondolja, beül egy közeli bárba: a hely nagyon jól néz ki, guszta kis terasszal – igaz, teljesen üres. Mivel elég hideg van, Darkónak semmi kedve kinn ücsörögni, így belép az ajtón – leszakad a pofája: házibuli van, a báros a pincérrel tablézik, bömböl a zene, ketten telefüstölték a helyiséget. Várni kell, míg a báros is dob, csak azután néz fel, hogy mi van – turistánknak már el is ment a kedve a kocsmázástól, úgyhogy ásványvizet kér (ez nem olcsó: míg üzletben 15 ezerért meg lehet venni fél litert, itt 35 ezerért vesztegetik).

Tovább, megnézni a belvárost: útközben még benéz egy Central nevű áruházba, ott már bőven akad jó Kolozsvár-térkép – csakhogy ekkor már nem térképre, hanem útikönyvre fáj a foga. Az meg nincsen. Az eladó viszont egész jól beszél angolul.


Turista-csalogató sétálóutca, feliratok nélkül

A központról a frissen kialakított sétálóutcával messziről lerí, hogy a szándék a turisták csalogatása volt – de sehol egy árva felirat. Az legalább kiderül egy falra helyezett tábláról, hogy az a nagy, fehérre meszelt épület Mátyás király szülőháza. Darko újból valamilyen turisztikai információs központ felől érdeklődik, semmi.



Még jó, hogy a Szent Mihály-templom messziről látható. A bejáratnál már egy szűkszavú angol szöveg is olvasható magáról az épületről – azon kívül be lehet menni, körül lehet nézni, és pozitívum, hogy nem kell belépődíjat fizetni (Darko utazásai során látott már nem egy fizetős templomot is). Amikor viszont valamilyen további felvilágosítást kérne a szép freskókról, a már megszokott nyelvi korlátokba ütközik.


Olcsó múzeum keresztrejtvényt fejtő teremőrrel

A Bánffy-palotában levő Szépművészeti Múzeum nem szolgál meglepetésekkel: angol beszéd hallatán őszinte csodálkozás ül ki a jegyeladó arcára. A belépő viszont pofátlanul olcsó: 30 ezer lej, vagyis kevesebb, mint 1 euró – igaz, a kiállítási tárgyak szerzőjén, címén és keltezésén kívül semmilyen más információt nem nyújtanak. Persze, aki kíváncsi, az vegye meg az angol nyelven is rendelkezésre álló albumot 200 ezerért.

Az egyik teremőr nagyon szimpatikus: diszkréten követi turistánkat a nyikorgó parkettel burkolt termekben, úgy, hogy közben (– álcázásul?) keresztrejtvényt fejt. A múzeumban egyébként nemcsak ez az egy teremőr van – az egyik teremben ketten is pletykálnak hangosan.

Mindent összevetve Kolozsvár komoly meglepetésekkel szolgált ál-turistánknak, aki arra számított, hogy a helyiek azonnal “támadásba” lendülnek, ahogy kiderül, hogy idegen. Ehelyett teljes passzivitást talált – senki nem próbálta igazán csőbe húzni. Igaz, tapasztalt utazóként feketén való valutaváltással, jelöletlen taxik kipróbálásával nem kísérletezett. Bár gyakran próbált szóba elegyedni a helyiekkel, azok nem nagyon érdeklődtek iránta. Még azt sem kérdezték meg tőle, hogy hova valósi. Fenébe.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS