Best of anyai jótanácsokból
szerk. 2006. augusztus 23. 18:09, utolsó frissítés: 18:09Mikor minden #b#anyai panel#/b#-kérdés kimerül, kijelenti: “bízom benned, te tudod, mit csinálsz”. Nohát tudja a fene, de próbálkozom. Például ezzel a listával.
Mr Green:
– Azt hiszem, anyukám nem tudja követni azokat a dolgokat, melyek engem foglalkoztatnak. Próbálja, de egyszerűen nem megy neki. Én pedig nem tudom mindezt elmagyarázni neki – az ideális az lenne, ha nem kellene magyarázni semmit, azonnal értené, amiről beszélek.
Nem mintha gondolataimat a kvantumfizika, nanotechnológia vagy éppen a Gyűrűk Ura kötné le, szóval semmi különös szerintem, csak a kulturális szakadék tágult vagy mélyült, esetleg mindkettő.
“Mesélj az életedről” – tesz fel egy általános kérdést, ha nagyritkán találkozunk, remélve, hogy gyorsan, pár mondatban össze fogom foglalni mindazt, ami mostanában történik velem. Ha jó a kedvem, belekezdek – körülbelül tíz perc múlva valamelyik keresztkérdésnél lefulladok: ez evidens dolog, nem tudom elmagyarázni, hogy miért, anyukám – sajnálom.
Az anyukám, a szépen indult beszélgetést megmentendő előhozakodik azzal az egy-két dologgal, amit tud rólam: “sokat dolgozol, ugye?” vagy: “fáradt vagy” esetleg: “mikor utazol legközelebb?” . Én akkor már jobb híján bólogatok, és tőmondatokban válaszolok. Mikor végképp kimerül minden panel-kérdés, kijelenti: “én bízom benned, te tudod, mit csinálsz” . Nohát tudja a fene, de próbálkozom.
Ms Green:
Főzés. „A zöldpaszulyt, ha leolvadt, ne tedd vissza a fagyasztóba, forralj fel egy kis delikátos vizet, és azzal főzd össze. A sárga dobozt, tudod, amiben a sütemény volt, küldd haza, ne felejtsd el! Mindennap egyél gyümölcsöt, tejterméket. A vitaminokat is szedd, amit küldtem!”
Az étkezéseddel kapcsolatos anyai jótanácsok nagy része valóban megfontolandó, ám teljesítése legtöbbször lehetetlen. Erről persze mindenképp felejtsd el tájékoztatni anyukádat, miképp arról is, hogy a paszulyt odaégetted és kidobtad, és a sütemény, miután három hét után eszedbe jutott, hogy létezik, szintén a kukában landolt.
A másik kritikus pont az öltözködés. Ha más városban élsz, és csak néha jársz haza, talán még rosszabb: a neohippi, fakó és rojtos trapéz, amivel simán be lehet menni egy stúdióelőadásra, a piacra sem vehető fel az árgus anyai szemek ellenőrzése alatt. „Esetleg a szemetet leviheted benne” – próbál enyhíteni ő is a szigoron.
A szomszéd csaj nőies gardróbja persze etalon, így ha véletlenül ketten együtt és egyszerre betévedtek egy butikba, elkezdődik a kálvária: „jaj, milyen szép kis csinos cipő, neked sosincs egy rendes lábbelid, próbáld már fel! Ez a pisztáciazöld kiskosztüm nagyon menne hozzá, ne járj állandóan nadrágban. Még azt hiszik, nincs amit felvegyél.”
Nagybetűs élet. A legkényesebb téma: a jövőd. Ilyenkor a „bezzeg amikor én annyi idős voltam, mint te” típusú felvezetők után a „miért nem ezt vagy azt csinálod” című felelősségrevonás következik.
Az anyák valamiért csinosabbak voltak, több udvarlójuk volt, jobban tanultak, hamarabb mentek férjhez és szültek gyereket – amellett, hogy ezt lebegtetik a frusztrált lányok orra előtt, ráadásul azt a tanácsot adják: építs karriert és utazz, amíg teheted.
Mr Grey:
– Azt hiszem, az anyám és én remekül elbeszélünk egymás mellett. Ő szereti, ha a maga dolgait van akivel megvitatnia, én pedig sokkal kevésbé ragaszkodom a társas kapcsolatok eme válfajához. Ígyhát mikor mesél, okosan bólogatok, igyekszem intelligenseket közbekérdezni úgy, hogy az előrevigye a megbeszélést; az már egy idő után fárasztó, ha az anyám ugyanazt a napi témát még n emberrel is megtárgyalja, de ennek nem muszáj fültanúja lennem.
Ebből kifolyólag előfordul, hogy én adok valami kisebb tanácsot, vagy javaslatot, vagy ilyesmi. Aztán, ha elutazom valamerre, elhangzik a standard vigyázz magadra. Viszonylag könnyen teljesíthető job. Az egész szép, még kommunikáció-szaga is van a dolognak, és mindenki boldog. Csak boldog, és nem kövér, illetve majd lesz egy kövér is, ha nem szedem össze magam, és nem vágok bele diétázni. Végülis lehetek kövér is a boldogság mellé – akkor legalább kérhetek fogyókúrás tanácsokat.
Mr Blue:
– Kirándulás, tanulmányi út, koncert, fesztivál – mindegy, hova indultam, édesanyám mindig a lelkemre kötötte: fiam, vigyázz, nehogy valamit megitassanak veled! Az eszébe sem jutott (vagy inkább nem merte kimondani), hogy magamtól iszom meg vagy veszek be valamit, amit nem kellene.
A másik jó tanács, ami gyakran elhangzik, hogy egyetek rendesen! Akkor is, ha nem tudtam főzni, ha nem volt pénzem, az anyuka úgyis ezzel jött. Persze a pénz, amit egyetemista éveim alatt küldtek, soha nem kajára ment, de erre is volt megoldásuk: ismerősüktől vásároltak kajajegyeket, s ezután pénz helyett ezt küldték.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!