„Az erdélyiek megmutatták a magyarországiaknak”
Balázsi-Pál Előd 2006. május 15. 18:13, utolsó frissítés: 18:13A Fading Circles és a Slip is ott lesz a magyarországi tehetségkutató döntőjében. #b#Hangulatriport#/b#.
Péntek délután. A Transindexesek most a szokásosnál is szívesebben szünetelnek a Tranzit Ház udvarán, itt próbál ugyanis a vásárhelyi Slip duó. Egyelőre csak négy számuk kész, újabb négyet próbálnak összehozni a másnapi pesti fellépésre.
A külsőségek arra utalnak, hogy minden a legnagyobb rendben, pedig a meghívó még sehol, és negyed óra múlva indulni kellene. Az egésznek egy hülye félreértés az oka: vendéglátónk, Práth Gyula elfelejtette, hogy Magyarország és Románia különböző zónák szerint méri az időt. Enyhít a helyzeten, hogy a csíkszeredai Fading Circles menedzsere, Endre is beszól telefonon:
Tordán dugóba keveredtek, kicsit késnek.
Már fél hat, mire indulhatunk, szerencsére sofőrünk, István nem veszi zokon a csúszást – amúgy ő később többször is bizonyítja, mennyire jófej. Következő megálló (néhány cigiszünetet leszámítva) Szatmárnémeti, ahol Henter Ambrus vár minket. Teljes a létszám, Budapestig meg sem állunk, mondanánk, de még hátravan a határ. Mire odérünk, már teljesen összerázódott a társaság, röpködnek a poénok, de a komoly témák sem maradnak el.
Persze minden a zene körül forog, magyar vs. angol szöveg, saját dal vs. feldolgozás kérdéskörökben ütköznek az érvek. A média is kap néhány – többnyire megérdemelt – fricskát. Koszi és Szabi, vagyis a Slip kimarad a vitából, ők még mindig a dalaikon dolgoznak, ami jól jön, főleg, hogy elromlott a busz cédé-lejátszója.
A határhoz érünk, persze semmi sem megy simán, Koszi még csak tizenhét, és a két szülő közjegyző által hitelesített beleegyezése sem tűnik elégnek ahhoz, hogy átengedjék.
Néhány kedves mosoly,
kérlelő kiskutya-nézés szükségeltetik, és miután az átfaxolt meghívó félrecsúszott fejlécéről elhiszik, hogy az valójában egy pecsét, továbbgurulhat a mikrobuszunk. Az öt gitár, a pedálok és torzítók, a laptop nem érdekli a vámosokat, személyes cuccok, mehetnek.
Éjjel kettő, mire Pestre érünk, további félóra, míg parkolóhelyet találunk az Astoria környékén. Aranyos, bérházlakásból átalakított hostelben lakunk, nyolcágyas szobákkal. Becuccolunk, és egy óra múlva már mind ágyban vagyunk.
Reggel, indulás előtt még felugrom legjobb barátnőmhöz, aki szerencsés módon tőszomszédja ideiglenes szállásunknak, majd kávé, müzli, finetti, busz, irány a Sting Underground Music Pub, a MATER rockzenei tehetségkutató helyszíne. Kispest, szocreál környezet, a megadott 243-as házszám
tulajdonképpen egy hirdetőtábla,
ez némileg elbizonytalanít, de egy újabb kör, és megvan a helyszín. Kézzel festett banner hirdeti a rendezvényt, a klub előtt vár Gyula, a Magyar Könnyűzenei és Kulturális Alapítvány kuratóriumi elnöke, szervező és zsűritag.
Behatolunk a terepre, nem egy csicsás hely, de a pincehelyiség, ahol a koncertek lesznek, nagyon rendben van. A VIP-terem ideiglenes öltözőként és hangszerraktárként szolgál, lepakolunk, és már az első sörökön is túl vagyunk, mire kisorsolják a fellépőket. 12 zenekar a mai menü (már amennyiben Henter Ambrust is zenekarnak számoljuk), mindenki húsz percet játszhat, a zsűri már most elsüthetné a közhelyet, hogy nehéz dolguk lesz.
Az erdélyiek közül a Slip mutatkozik be először, ők ötödikként lépnek fel, a Fading Circles nyolcadik, Ambrus utolsó előtti.
Már az első zenekarnál jön a meglepetés:
az Orthent legelső száma a Fölszállott a páva motívumaiból építkező, ötletekben gazdag progresszív rock, amely néhol kísértetiesen emlékeztet a kolozsvári Yesterdays muzsikájára, akik a Médiabefutó döntőjében szintén ezt a dalt dolgozták fel. A csapat végül a közönségdíjat kapja, így még lesz róluk szó.
Vendéglátónk, Gyula meghív közben egy sörre, ez már a harmadik lesz, de még fér. Az ebédet is megrendeli, kell is az energia, az egész napot itt fogjuk tölteni. A pultnál találkozunk Gidófalvy Attilával, a Karthago és a Lord zenekarok vezéralakjával, rövid beszélgetés segít benne, hogy árnyaljam magamban a róla kialakult képet, ennek a találkozásnak is lesz folytatása, úgy érzem.
A Slip előtt kicsit összeszorul a torkunk,
mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy jazzes-bluesos zenéjük kilóg a sorból, nem könnyű ezzel a műfajjal megfogni a metálfejeket. Az erdélyi különítmény a színpad elé gyűl, s ahogy Koszi kristálytiszta hangján megszólal egy népdal, majd becsúszik alája Szabi bluesos gitárja, megnyugszunk.
Érződik, hogy a terem is felfigyelt a hangulatváltásra, abbamarad a dumálás, és mindenki a színpad fele néz. Lejár a szám, mindenki tapsol, félve a zsűri fele nézek, nekik is tetszett – Nemes Nagy Péter blues szakíró és Varga János, az East gitárosa is széles mosollyal nyugtázza a produkciót.
„Külön kiemelendő a marosvásárhelyi Slip duó énekesnője, a 17 éves Koszorús Krisztina, aki hangjával minden jelenlevőt elkápráztatott: egyszerre van benne egy Ella Fitzgerald, egy Cserháti Zsuzsa és egy Sebestyén Márta” – írja a fesztivál honlapja. Mind a nyolc dalt előadják, néhol még érződik
egy kis bizonytalanság, de jó ez, biztosan jó.
A Sometimesszal búcsúznak, mi vagyunk az elsők, akik gratulálunk, de aztán jönnek mások is, Koszit valósággal körülrajongják, telefonszám- és email-cserék, meghívások, hosszabb beszélgetések várnak a duóra.
Ahogy elmegyek a zsűri asztala mellett, megkérdem Gyulától: no, hogy tetszett? A válasz sokkoló: “Nagyon rossz volt”. Csak a rendezvény végén derül ki, hogy a “Nagyon ott volt”-at hallottam félre. Hozzá kellene szoknom a pesti szófordulatokhoz.
Újabb sör, és kezdhet szerelni a Fading Circles. Előtte még megkérdik, mi lesz, ha továbbjutnak, mert jövő héten nem tudnak jönni a döntőre. A döntést későbbre halasztjuk. Közben egy nagydarab, tetkós srác érdeklődik, hogy mi mikor kerülünk sorra, mert ők Záhonyból jönnek, és szeretnének estére hazajutni, de pechjükre a 12-es rajtszámot húzták. Szólok Gyulának, azonnal megoldja a gondot, az FC után már kezdhetnek is a fiúk.
A csíkiak utólag panaszkodnak,
hogy a kontroll nem szólt jól, de a színpad előtt ezt nem érzékeljük: power-progresszív rockjukkal ledarálnak mindent, hihetetlen az összhang a srácok közt, Ambrussal elégedett mosollyal nyugtázzuk a tényt, hogy eddig még senki nem szólt ilyen keményen ma. Csak három számot játszanak, utolsónak hagyják a médiabefutós Kill the Screent, amelynek kívülről tudom a szövegét. Jó ismét élőben tapasztalni ezt az elementáris erőt.
A záhonyi Hopika nehézfiúi a színpadon, imidzsükhöz híven kemény hardcore dübörög, egészen profin. Ezután a budapesti Yellow Spots lép színpadra – ők saját meghatározásuk szerint belezős rakkenrollt játszanak, ez valahol a ska, a rockabilly és még jónéhány stílus közt mozog, de náluk a show-n, a megjelenésen van a hangsúly. Egyedi fekete humoruk üdén hat ebben a légkörben.
Még egy zenakar, és máris Henter Ambrus a főszereplő: kőbányai blueszal kezd, ami már csak azért is jó választás, mert a kocsma hátsó végében lévő kemény rockerek is kívülről fújják, megérdemelt tapssal jutalmazva a nagyszerű interpretációt. Sting Fragile-ja szintén ismerős, a záró Várok rádba (amellyel elnyerte a Médiabefutó nagydíját) már ütemes tapssal kapcsolódik be az erdélyi különítmény. „Ambrus hihetetlen jó hangulatot teremtett egy szál gitárral” – értékelte később Nemes Nagy Péter a produkciót.
Az eredményhirdetésre várunk,
Gyula odajön hozzánk, gyors kupaktanácsot kell tartanunk, szerinte esélyes a Fading Circles, de tudni kéne, hogy vajon el tudnak-e jönni. Öt perc alatt kitaláljuk a megoldást, indulás szombat hajnalban, így még épp elérjük a 16 csapatos döntő második felét.
Vissza az eredményhirdetésre: talán én szorongok a legjobban, mivel tudom, hogy mindhárom produkciónk nem juthat tovább, a közönségdíjat leszámítva ugyanis csak kettő lehet befutó.
A közönségdíj pedig az Orthenté, igaz, mi nem is szavaztunk senkire, de egyetértünk a többség akaratával, tényleg jók voltak. NMP a továbbjutókat ismerteti. Magasan a mezőny fölé emelkedett a Fading Circles – mondja. Üdvrivalgás, illetve illedelmes taps a „konkurenciától”. A második továbbjutó jótett helyébe jót várj alapon a záhonyi Hopika: a zsűri változtatott a sorrenden a kedvükért, ők pedig rendkívül jó műsorral hálálták meg.
A zsűri azonban a Slipról sem feledkezik meg:
ez a zene elég messze áll a rocktól, ezért versenyen kívül, de meghívják őket is a döntőbe. Ambrus csak a dicsérettel marad, de szerencsére nincs letörve, örvend a sikernek, amely így csapaton belül végülis közös. „Megmutattuk a magyarországiaknak, hogy kell zenélni” – szól a közös konklúzió, ami kissé nagyképű, de attól még igaz.
A busz vár minket, visszatekerjük a szállásra, már a jövő hét vége a téma, kemény dió összeegyeztetni kilenc ember programját, de az biztos: ott leszünk. Vacsorára kínait ajánlok, de a többség gyrosra esküszik. Még egy kis esti séta, sör, ismerős-látogatás – kinek mi – , majd a hostelben találunk egymásra. Zoli, a recepciós, szokatlanul rendes, még a dugi-szilvapálinkája is előkerül.
Vasárnap reggel kissé nehéz az ébredés, de azért mindenki mosolygós, miért is ne lennénk azok. Egyórás csúszással indulunk, de ez belefér, miénk az egész nap, ahogy a tegnap is a miénk volt.
Hét előtt érkezünk Kolozsvárra, az utolsó poén az FC egyik haverjáé, aki vár minket. Milyen ez a Kaméleon zenekar, akivel együtt turnéztok? – kérdi, amikor kikászálódunk az utazási cég buszából.
Fotók: Gozner Gertrúd
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!