2019. január 17. csütörtökAntal, Antónia
-4°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Madárinfluenza: három évet kaphat a Drakom csirkefarm igazgatója

szerk. 2006. május 15. 14:02, utolsó frissítés: 14:02

#b#Mulasztással#/b# vádolja az Állategészségügyi Ügynökség több tisztviselőjét Flutur mezőgazdasági miniszter.





Bíróság elé kerülhetnek a mulasztó állategészségügyi tisztviselők

18:28 | Eljárást szándékszik indítani azon állategészségügyi tisztségviselők ellen a mezőgazdasági miniszter, akik a H5N1 kimutatása után is engedélyezték a feketehalmi baromfitelepek működését. Gheorghe Flutur miniszter hangsúlyozta, hogy a farmot azonnal zár alá kellett volna helyezni és le kellett volna állítani az élőállatok eladását. A miniszter Tăriceanu kormányfőhöz fordul azért, hogy távolítsák el az Országos Állategészségügyi Ügynökség mulasztással vádolt tisztségviselőit.

Országszerte a boltokból 220 tonna, a feketehalmi telepekről származó húst vontak ki, és a hatóságok megsemmisítették a három érintett farmról kikerült élőállatokat is. (mti)




Feketehalmon az ország egyik legnagyobb baromfitelepe működött

12:35 | A feketehalmi baromfitelep az ország egyik legnagyobb ilyen cége. A Brassótól 10 km-re levő kisváros határában négy csirkefarm működik a volt állami telep csarnokaiban. Az állami Avicola vállalatot hat évvel ezelőtt privatizálták. A telephelyen négy cég működik: az Avicod kizárólag vágóhidat működtet, a Vasile Dardală vezette Drakom Silva, illetve a Patiprod és az Aviprod csirkeneveldét is. Saját vágóhíddal egyedül a Drakom rendelkezik.

Az országos cégjegyzék szerint a Patiprod tulajdonosa Florin Macovei és Dumitru Gabriela. A brassói ügyészség mellett a fogarasi is eljárást indított Dardală, illetve két fogarasi illetőségű baromfi-viszonteladó, Axinte Adrian és Constantin Cincu ellen. Két utóbbi vállalkozó Feketehalomról származó szárnyasokat adott el Fogaras környékén. Amennyiben a bíróság vétkesnek találja őket, akár három évi börtönbüntetést is kaphatnak. (realitatea tv)

>> Mégis, kinek a vírusa? Influenzavírusok a civilizációs korszakban: járványok kialakulása (Lomniczi Béla cikke a Természet Világában)


Egyet mondanak a megyei hatóságok a fertőző gócok számáról, és mást a mezőgazdasági miniszter

12:27 | Eddig négy helyszínen igazolták vissza a H5 vírusfertőzést, további öt településen merült fel a gyanú – ez Gheorghe Flutur mezőgazdasági miniszter információja. A megyei állategészségügyi és járványellenes igazgatóságok viszont nyolc biztos helyszínről beszélnek.

Eközben a brassói állategészségügyi hatóság úgy döntött, távozhat a Drakom Silva Kft. baromfitelepéről az a 16 dolgozó, akik a karantén miatt munkahelyükön rekedtek. A helyszínen tartózkodó állatorvosok szerint viszont az alkalmazottaknak nem kéne távozniuk, mert pont nekik kéne segédkezniük a több százezer szárnyas elpusztításában. (realitatea tv)


Valószínűleg a százezres Focşani-ba is átterjedt a fertőzés

12:12 | Összesen nyolc helyszínen bukkant fel a H5 vírus Brassó, Vrancea és Kovászna megyében. Most a bukaresti szaklaboratóriumban további három helységből származó mintát vizsgálnak. Az egyik minta egy Valea Lupului-i gazda tyúkudvarából származik (Pătârlagele község, Buzău megye). Gyanús, hogy a madárinfluenza valószínűleg egy százezres nagyvárosban, Vrancea megyeközpontjában, Focşani-ban is felbukkant. Szintén gyanús szárnyastetemeket találtak a Focşani-tól 34 km-re levő Panciu városában is. A tepülésnek körülbelül 10 ezer lakosa van. (hírszerk.)


Madárinfluenza: eljárás indul a feketehalmi baromfitelep igazgatója ellen

16.5.2006, 11:56 | Bűnvádi eljárás indul a feketehalmi Drakom Silva, illetve a Patiprod Kft. ügyvezetői ellen. Vasile Dardală és Sorin Macovei ellen a brassói ügyészség nyomoz. Mindkét cégvezetőt azzal vádolják, hogy megsértették a büntető törvénykönyv 385-ös paragrafusát, melynek alapján egy-három évi börtönbüntetés szabható ki azért, mert elmulasztották a járvány kitörését megakadályozni.

A két cégvezetőt az állategészségügyi rendtartás többszöri megsértésével is vádolják. A törvénykönyv szerint a büntetés pénzbírsággal is megváltható. (realitatea tv)


Egymillió szárnyast kell kiirtani három feketehalmi telepen

18:53 | A hatóságok megkezdték a teljes állatállomány kiirtását a három fertőzött, illetve fertőzés-gyanús feketehalmi baromfitelepen. A hírügynökségi jelentések szerint a telepeken összesen mintegy egymillió szárnyast kell leölni, majd elégetni – ha egy állat súlyát 1,5 kilóra becsüljük, az összesen 1500 tonnát jelent.

Hat megye – Temes, Bákó, Buzău, Galac, Konstanca és Vaslui –, illetve Bukarest állategészségügyi hatóságai elkezdték az összes élelmiszer-forgalmazó vállalkozás ellenőrzését azt kiderítendő, vásároltak-e húst Feketehalomról. A hatóság a három érintett cég nyilvántartása alapján vizsgálódik, de egyenként sorra veszi az üzleteket is.

Bukarestben a főpolgármesteri hivatal és a kerületi hivatalok is ellenőrzik az élelmiszer-forgalmazókat, különös tekintettel arra, hogy közértkeztetési intézmények – például óvodák, iskolák, kórházak – konyháira ne kerüljön Brassó megyéből származó szárnyashús vagy tojás. (hotnews/rador)


PSD: a mezőgazdasági miniszter a feketehalmi baromfitelep tulajdonoságnak jóbarátja

18:23 | Gheorghe Flutur minisztert tartja felelősnek a péntek óta kialakult válsághelyzetért az ellenzéki PSD. A párt közleménye szerint megengedhetetlen, hogy "fertőzött termékek kerülhettek a fogyasztókhoz". A PSD szerint a miniszterelnöknek kötelessége lemondatni a tárcavezetőt, ha nem ért egyet "a mezőgazdasági minisztérium inkompetenciájával".

A közlemény szerint az is elfogadhatatlan, hogy a "míg a [Feketehalom] környékén levő gazdaságokban az egyetlen élelmiszerforrás szűnik meg, egyes üzletemberek baromfitelepein nem is járnak a minisztérium ellenőrei. Aki tisztségében tartja Fluturt, az rosszat akar Románia polgárainak" – zárul a közlemény. (realitatea tv)


Hatósági vita a baromfitelepen dolgozók karanténjáról: hazamehetnek vagy sem?

18:13 | Az állategészségügyi hatóság a karanténra hivatkozva nem engedi távozni azt a 16 embert, akik a hétvégén bementek dolgozni a feketehalmi Drakom Serv baromfitelepére. A döntést a tisztiorvosi szolgálat (DSP) Brassó megyei illetékese "megengedhetetlennek" tartja. A szintén fertőzés-gyanús Patiprod nevű telepen zavartalan a munkarend, mert amíg laboreredmények nem igazolják a H5 vírustörzs felbukkanását, karantént sem lehet elrendelni.

A Drakom alkalmazottai váltóruhát, ennivalót kapnak és a Roche gyógyszergyár influenza-ellenes készítményével, a Tamiflu-val kezelik őket. A telepen két állatorvosnak van engedélye tartózkodni. (realitatea tv)


Karantén Fogarasban: autóval csak áthajtani szabad, tilos a vonatokra felszállni, elrendelték a szárnyasirtást

17:26 | A korábbi ígéretekkel ellentétben egész Fogaras városa karanténba került a madárinfluenza-gyanú miatt. Az áthaladó járművek 15 percnél tovább nem időzhetnek a Brassó megyei kisváros területén. A vonatok megállnak ugyan, de felszállni tilos. A más városból ingázó diákok nem utazhatnak haza: kollégiumokban szállásolják el őket.

Eközben megkezdődött azoknak a beoltása, akik a H5 fertőzés-gyanús magángazdaság környékén laknak. Brassó megye alprefektusa pénteken azt ígérte: ha felbukkan a városban a baromfivész, csak az illető gazdaság környékét zárják le, nem az egész települést.

Ártatlannak vallja magát a fertőzött szárnyasokat a feketehalmi telepről felvásárló kereskedő. Adrian Axintét a rendőrség szabálytalan élelmiszer-forgalmazással és adócsalással vádolja. A kereskedő azt közölte: több tucat viszonteladó vásárolt tyúkokat Feketehalmon a Drakom Serv Kft.-től. A cég illetékese, mikor nyélbe ütötték a vásárt, azt mondta, állategészségügyi iratokra nincs szükség – nyilatkozta Axinte. (realitatea tv)


Befejeződött a szárnyasirtás Hurézen – orvosi tanács a helyieknek: használjon mindenki védőmaszkot

16:56 | Lehetőleg senki se érjen hozzá a szárnyasokhoz és használjon mindenki védőmaszkot – ez az orvosok jótanácsa mindazoknak, akik olyan településen élnek, ahol karantént rendelt el a hatóság. Szintén ajánlott a gyakori kézmosás és az állattartó udvarok, ketrecek fertőtlenítése. Ahol a H5 vírustörzset felfedezték, elkezdődött a lakosság beoltása.


Influenza-gyanú a Kovászna megyei Szitabodzán is

16:49 | Pozitív eredménye van annak a gyorstesztnek, amelyet a Kovászna megyei Szitabodzán, egy magángazdaságban elpusztult tyúk teteméből vett mintán végeztek. Első óvintézkedésként a gazdaságban a teljes szárnyasállományát kiirtották, és a mintát további vizsgálatokra a bukaresti központi laborba továbbították.

Az állategészségügyi hatóság átfogó ellenőrzést végzett megye-szerte farmokon, magángazdaságokban, élelmiszer-lerakatokban és -üzletekben, de nincs bizonyíték a vírus felbukkanására. Az egyik háromszéki cégtől 334 kilogramm csirkemellet koboztak el, a vállalkozó az élelmiszert a feketehalmi fertőzés-gyanús telepről, a Drakom Servtől vásárolta. A szállítmányból egyetlen háromszéki üzletbe sem került, nem kell félni a fertőzéstől, jelentette be Sikó Barabási Sándor, megyei főállatorvos.

A hatóság 60 emberrel közúton nyolc helyen ellenőrzi a hús-szállítmányokat a megye határainál, és a gyanús fuvarokat visszafordítják. (marosvásárhelyi rádió)


14:00 | Még vizsgálja azt a 12 tonna szárnyashúst a bukaresti állategészségügyi hatóság, melyeket a Cora és a Kaufland hipermarketekből kellett elkobozni a fővárosban, mert a fertőzés-gyanús feketehalmi baromfitelepekről származnak. Eközben kiderült, hogy a Kovászna megyébe szállított két tonnányi húst már mind el is adták, további 334 kilót vizsgál a sepsiszentgyörgyi hatóság.

A szállítmány a Drakom Silva Kft. telephelyéről származik, ahol múlt kedden kezdtek tömegesen pusztulni a szárnyasok.

Bukarestben már vasárnap este lefoglaltak három tonna feketehalmi eredetű árut, további 9 tonnát hétfő délben azonosítottak a Cora Granitul hipermarketben. Amennyiben az áru fertőzöttnek bizonyul, az egész szállítmányt elégetik.



Már kedden tudott a brassói hatóság a fertőzésről

"– Már kedden sejtettük, hogy madárinfluenzáról van szó, mert a Hurézon meg egy fogarasi illetőnél elhullott tyúkok gyorstesztje pozitív volt" – nyilatkozta a Brassó megyei állategészségügyi hatóság vezetője, Mihai Dumitru. A megyei illetékesekhez szerda este futott be a bukaresti labor megerősített információja: valóban a H5 vírustörzsről van szó.

A tudósítások szerint "mintha bolha csípte volna meg", úgy pattant fel brassói sajtótájékoztatóján Gabriel Predoi, az országos állategészségügyi hatóság (ANSVSA) vezetője, mikor az újságírók feltették azt a kérdést, hogy szerdától péntekig miért nem léptették életbe a karantént. "– Ameddig nem izoláltuk pontosan a vírust, addig nem lehet fertőző gócról beszélni!" – replikázott az illetékes.

Sajtójelentések szerint Brassó megye prefektusa vasárnap a válsághelyzet híre ellenére Lengyelországba, egy uniós tapasztalatcserére utazott el, így teendőit Szakál András alprefektus látja el.

Huréz és egy fogarasi gazdaság, illetve a feketehalmi baromfitelepek mellett további négy Brassó megyei településen kell karantént bevezetni: Alsóvisten, Alsóucsán, Nagysároson és Felsőszombatfalván. A legutóbbi jelentések szerint egy Vrancea megyei helységben, Bolotesti-en is felbukkant a H5. Itt egy falubeli egy kereskedőtől vásárolt szárnyasokat, aki kamionnal szállította oda egy meg nem nevezett, Brassó megyei telepről. A fertőző gócok száma jelenleg nyolc. (gândul/hotnews)


Feketén dolgoztatott és nem volt állatorvosa a madárinfluenzás baromfineveldének

12:46 | Eddig 200 tonna fagyasztott csirkét vontak vissza Kovászna, Prahova és Vrancea megyei üzletekből, mert a hús a madárinfluenza-gyanús Drakom Silva Kft. feketehalmi telepéről származott. A cég igazgatója akkor sem állította le a termelést, miután egy héttel ezelőtt mintegy 2800 szárnyas elhullott. A vállalat csak csütörtökön értesítette az állategyészségügyi hatóságokat.

Hogy pontosan milyen nagykereskedőkhöz és üzletekhez került ki innen hús, azt nem tudni egészen pontosan, mert a cég engedély nélkül is forgalmazott csirkét. Több feketehalmi lakos nyilatkozta azt, hogy a vállalat csirketetemekkel töltött zsákokat dobott ki egy hónnappal ezelőtt. Az Antena 1 tévéadó brassói forgatócsoportja néhány száz méterre a csirkefarmtól meg is találta a zsákokat.

A mezőgazdasági miniszter közölte: az értesülést ellenőrizni fogják, és egyúttal azt is bejelentette, a cégnek nem volt állatorvos alkalmazottja.

Nemhivatalos források szerint a cég feketén is dolgoztatott, továbbá a szabályosan engedélyeztetett vágóhíd mellett még egy másikat is működtetett. A miniszter "súlyos büntetéseket" helyezett kilátásba.

További gondot jelent, hogy a Drakom szomszédságában levő másik telep, a Pati Prod is valószínűleg fertőzött húst is eladott, noha itt volt állategészségügyi ellenőrzés. A gyorsteszt eredménye ennél a cégnél is pozitív volt. A vállalat Brassó, Hunyad és Szeben, illetve Dolj, Vâlcea megyébe és Bukaresbe is adott el húst. A szintén feketehalmi Aviprod Kft. farmja is karanténban van. (hotnews)


Több százezer szárnyast kell elpusztítani Feketehalmon

10:36; 15.5.2006 | Vasárnap délutánig már hétezer szárnyast égettek el Hurézen és Fogarason madárinfluenza gyanúja miatt. A Brassó megyei, Betlen községhez tartozó faluban egy hónapos vesztegzár lépett életbe, gyógyszert is a közeli Fogaras városából szállítanak a betegeknek.

Eközben bizonyossá vált, hogy a fertőzött szárnyasokat a feketehalmi Drakom Silva nevű cég farmjáról vásárolta az a kereskedő, aki Hurézen – más néven Bagolyfalván – is eladott belőle, illetve saját fogarasi gazdaságában tartotta őket. (Fogarast és környékét lásd ezen a térképen.)

Nem kizárt, hogy a Drakom alkalmazottai ellen bűnvádi eljárás indul, mert nem jelentették időben a hatóságoknak, hogy tömegesen hullanak el az állataik. A telepen a MTI szerint 150 ezer, a Krónika adata szerint több mint 340 ezer szárnyast nevelnek, ebből a múlt héten hullott el mintegy 2800.

A H5 vírust Hurézen, Fogarason és Feketehalmon is gyorstesztek alapján azonosították. A minták szaklaboratóriumi vizsgálata még zajlik, de valószínűleg a Dél-Ázsiában és Törökországban emberre is átterjedő H5N1 altípusról van szó.

A helyszínre látogató Gheorghe Flutur mezőgazdasági miniszter közölte: a tenyészetről az ország több megyéjébe is szállítottak állatorvosi vizsgálat és engedély nélkül vágott baromfit, így Kovászna, illetve Vrancea és Prahova megyébe (más hírforrások szerint Marosba és Hargitába is). A már odaszállított, többnyire mélyhűtött csirkéket visszavonják az üzletek raktáraiból, legalábbis az érintettek azt állítják, hogy az áru még nem került forgalomba.

A Drakom telepe mellett egy másik nevelde is működik, ahol ugyancsak találtak elhullott állatokat, így valószínűleg az a farm is fertőzött. Ellentmondásosak az információk arról, valójában hány csirkefarm fertőzött Feketehalmon: a MTI szerint kettő, a Krónika szerint három. A hírügynökség szerint összesen 340 ezer, a Krónika szerint 600 ezer szárnyast nevelnek a telepeken.

Flutur a feketehalmi telep teljes állományának megsemmisítését és az alkalmazottak beoltását rendelte el, és utasítást adott a fertőzött körzetek egészségügyi vesztegzár alá helyezésére. A DN1 országút Brassó és Fogaras közötti szakaszán hat szűrőállomáson fertőtlenítik az autókat. Szárnyast szállítani az egész ország területén tilos.

Eközben Fogarasban a Salcâmului utcába azokat sem engedik be, akiknek ott csak kiskerjük van. Itt is megkezdődött a fertőtlenítés, mert itt lakik az a kereskedő, aki a fertőzött szárnyasokból vásárolt.

Dobrudzsában és az Al-Duna mentén eddig összesen 53 helyszínen észleltek madárinfluenza-fertőzést, de ez az első eset, hogy nagyméretű baromfineveldét kell karantén alá helyezni. Tavaly október óta már 150 ezer szárnyast kellett elpusztítani a H5N1 miatt, az utolsó gócot áprilisban nyilvánították tisztának. Emberi megbetegedés nem történt – világszerte eddig 115-en estek áldozatul a kórnak. (mti/krónika)


Madárinfluenza-premier Erdélyben: vesztegzár van Hurézen

13.5.2006, 16:24 | Vesztegzár alá helyezte az állategészségügyi hatóság a Fogaras városától 10 km-re levő Hurézt, mert madárinfluenza-gócot fedeztek fel a faluban. Egyelőre a laboratóriumi gyorsteszt eredménye ismeretes, eszerint több mint valószínű, hogy a H5N1 vírustörzs fertőzése miatt pusztult el két háztáji gazdaságban 60 tyúk.

Szombat délutánra a hatóságok be is fejezik a kényszervágást, illetve a tetemek elégetést a Brassó megyei faluban – közölte Szakál András alprefektus. A szárnyasok egy fogarasi illetőségű kereskedőtől származnak. A híradások szerint az illető számos más település gazdáinak is adott el szárnyasokat, és Fogarason is voltak ügyfelei. A hatóságok most sorra átvizsgálják ezeket a településeket.

Hurézen egy hónapig lesz érvényben a karantén. Amennyiben a fertőzés Fogaras városára is átterjedt, a 15 ezres településen várhatóan csak azokat a városrészeken lesz karantén, ahol a baromfijárványt kimutatják.

A Realitatea hírtévé szerint a férfi a szintén Brassó megyei Feketehalmon, egy baromfineveldéből vásárolta fel a szárnyasokat. A vállalat 300 ezer csirkét nevel, a telephelyen vizsgálat indult. A neveldében, illetve a fogarasi kereskedőnél és a szomszédjánál tartott tyúkokból is mintát vett az állategészségügyi hatóság, de a teszteredményre még várni kell Bukarestből.

A baromfi-kereskedő rendőrségi vallomása ellentmondásos, értesült a Magyar Rádió tudósítója: eszerint nem világos, hogy valóban Feketehalomról szerezte be a szárnyasokat, vagy azok a Duna-delta környékéről származnak, ahol októberben először észleltek madárinfluenzás gócokat.

A hurézi az első erdélyi madárinfluenza-góc. Tavaly október óta az ország 53 településén fedezték fel a madárinfluenza vírusát fertőzött vízi madarak és házi szárnyasok tetemében. A gócok többnyire a Duna-deltában, illetőleg az Al-Dunával határos megyékben fordultak elő. Februárra valamennyi korábban felfedezett gócot felszámolták a hatóságok. (hotnews/mti/kossuth rádió)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS