2018. június 21. csütörtökAlajos
20°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

’90 óta alig javult az állami gondozott fogyatékos gyerekek helyzete

S. Z. 2006. május 10. 18:23, utolsó frissítés: 18:11

Elcsökevényesedett testű, három-négyévesnek kinéző, ágyhoz kötözött #b#tinédzserek#/b# egy romániai pszichiátriai intézetben.






A ’90-es évek elején borzalmas, romániai árvaházakban készült felvételek járták be a világot; tizenöt év múlva, az EU csatlakozás köszöbén még mindig több ezer gyermek élhet hasonló embertelen körülmények között a romániai intézetekben – derül ki egy washingtoni székhelyű civil szervezet, a Mental Disability Rights International (MDRI) jelentéséből.

A civilek beszámolója szerint az állami gondozásban levő gyerekek száma mintegy 30 ezerre csökkent a forradalom utáni 170 ezerről, azonban sok gyereket – különösképpen a fogyatékosokat –



egyszerűen “eldugták”

kevésbé szem előtt levő, ám ugyanolyan szörnyű intézetekbe. A jelentés szerint lehetetlen pontosan megbecsülni, hány gyermek él hasonló körülmények között.

A fogyatékosokkal szembeni visszaélések feltárására szakosodott civil szervezet szerint nem utolsósorban a jogi szabályozás tehető felelőssé a kialakult helyzetért: a 272/2004-es gyermekjogvédelmi törvény ugyanis engedélyezi a súlyosan fogyatékos, két évesnél fiatalabb gyermekek állami gondozásba utalását. Ennek a kitételnek aztán sok, közösségi életre alkalmas gyermek esett áldozatul.

Örökre kiságyhoz kötött gyermekek és fiatalok a sasca mica-i rehabilitációs központban. Fotó: MDRIÖrökre kiságyhoz kötött gyermekek és fiatalok a sasca mica-i rehabilitációs központban. Fotó: MDRI


A 2005, illetve 2006 folyamán, több helyszíni szemle után készített jelentés szerint az árvaházak átfogó reformja elkerülte a fogyatékos gyermekeket; így a hatóságok súlyosan megsértik az emberi jogokat. Az MDRI aktivistái


horrorfilmbe illő képet festenek

egy brăilai, felnőttek számára létesített pszichiátriai intézetben élő gyerekek életkörülményeiről. „A világ 22 országában látogattam meg hasonló intézeteket. Azonban az, amit Brăilán láttam, a legmegrázóbb élményeim közé tartozik. Azok a gyerekek közel álltak a halálhoz” – számolt be az MDRI egy aktivistája.

A szóbanforgó intézetben ágyukhoz kötözött, takaróba csavart gyerekeket találtak testükön felfekvési sebekkel. Egyes kamaszkorú gyerekek annyira le voltak fogyva, hogy három-négy éveseknek néztek ki; végtagjaik elcsökevényesedtek. Üres szemekkel követték a szobába lépő aktivistákat. “Húsz éve dolgozom itt és


szívem kőkeménnyé edződött.

A forradalom után azt hittem, jobb lesz, de nem” – idéz a jelentés egy, csecsemő-otthonban dolgozó nővért. 2006 februárjában az MDRI 65 gyereket – köztük egészségeseket is – talált egy temesvári kórházban.

Sok árva és fogyatékos a prodrigai pszichiátriai kórházban köt ki. A rosszul fűtött helyiségekben a páciensek összebújnak egymást melegítendő, meg úgysincs elég ágy. Fotó: MDRISok árva és fogyatékos a prodrigai pszichiátriai kórházban köt ki. A rosszul fűtött helyiségekben a páciensek összebújnak egymást melegítendő, meg úgysincs elég ágy. Fotó: MDRI


Itt annyira kevés volt a személyzet, hogy a gyerekek sosem hagyják el ágyukat – ők épp a bánásmód miatt válnak testi vagy szellemi fogyatékossá. A beszámoló szerint az itteni gyerekek – mivel senki nem törődik velük – már nem is sírnak. Az ott dolgozók szerint egyes, egészséges vagy csak kevéssé sérült gyereknek azért nincsen esélye arra, hogy örökbe fogadják őket, mert nem rendelkeznek iratokkal, így hivatalosan egyszerűen nem léteznek. A jelentés annál is nagyobb feltűnést keltett, hogy


a New York Times mai lapszámában

részletes, idézetekkel tűzdelt összeállítást hozott a témáról; a május 10.-ig, vagyis máig publikálási tilalom alatt levő jelentés az Associated Press hírfolyamába is bekerült.

Közben Románia feszülten várja a május 16-án esedékes újabb országjelentést, mely egyebek közt épp az emberi jogok tiszteletben tartásáról fog szólni – nem csoda, hogy a hazai hatóságok ütik le egymást, úgy próbálják cáfolni az MDRI által tapasztaltakat.

Félholtra éhezett gyerek egy brăilai pszichiátriai intézetben. Fotó: MDRIFélholtra éhezett gyerek egy brăilai pszichiátriai intézetben. Fotó: MDRI


Teodora Bertzi, az Örökbefogadási Hivatal elnöke szerint a jelentés egy lejáratókampány része. A Gyermekvédelmi Hatóság államtitkári rangú vezetője, Bogdan Panait úgy nyilatkozott, hogy az MDRI állításai


2004-es tényállást tükröznek, tehát elavultak.

Panait sajtótájékoztatón elmondta, hogy Románia, ami a gyermekek jogait illeti, sokat haladt előre – sőt, némely tekintetben még nyugat-európai országok számára is példaként szolgálhat. Persze, még sok tennivaló akad ezen a téren – tette hozzá.

A brăilai, közelebbről meg nem nevezett intézmény orvosai megerősítették az MDRI beszámolóját; ugyanakkor hozzátették, hogy a szóban forgó 46 gyerek sorsa jobbra fordult, miután tavaly nyáron más intézménybe kerültek.

A temesvári Louis Ţurcanu kórház cáfolta a jelentés állításait: itt jelenleg 59 gyermek tartózkodik, orvosok szerint gondozásuk akadálymentes. A kórház vezetősége szerint az MDRI összekeverhette a helyszíneket; a létesítményt az utóbbi 10 évben felújították, és az egészségügyi előírásoknak megfelelően minden húsz gyermekre egy ápolónő jut.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS