2019. november 18. hétfőJenő
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Nemzet-fiziognómia: ítéletek és előítéletek rólunk

szerk. 2006. május 10. 18:03, utolsó frissítés: 16:53

Néphoroszkóp az ezredvégre, a "magyar boldogtalanság" mítosza, interjúk, töredékek és pillanatképek. #b#Transindex-gyűjtés indul!#/b#





A franciák könnyedek és léhák, az oroszok iszákosak és nihilisták, az angolok hagyományőrzők és kimértek, a németek pontosak és bürokraták, a spanyolok forróvérűek és bosszúállóak, az olaszok jól főznek és jó szeretők.

A magyarok - öngyilkos hajlamúak, pesszimisták? Híres a magyar virtus, bármit is értünk alatta, olyan, mint a gulyás vagy a Rubik-kocka. (Az erdélyiről nem is beszélve.)

De tulajdonképpen azzal akartuk kezdeni, hogy "valóban ilyenek ők, és ilyenek vagyunk?" Vannak olyan közös jellemzőink, amiről felismerszünk, amiről rögtön tudjuk egyik a másikról, hogy ő is? Amitől van értelme a "mi, magyarok" szókapcsolatnak? De



az identitáskérdéssel túllőttünk volna a célon.

Nekünk érdekes, vicces, esetenként remélhetőleg izgalmas szövegek kellenek, amelyek különbséget-hasonlóságot ábrázolnak, és lehetőleg ellent mondanak egymásnak, vagy legalábbis feleselnek.


Történet, példázat, idézet, elejtett mondat, töredék, elszólás, vicc, portré, karikatúra – minden jöhet. Sorozatunk fővonalát interjúk alkotják, de a fiziognómiához értő-nem értő olvasók írásait is várjuk erre a címre.

Következzék egy horoszkóp a 20-21. századra.


Horoszkóp és esetlegesség

Meg lehet alkotni egy "nép" fiziognómiáját? Richard Hill Mi, európaiak című agyondicsért és legtöbbször valóban szellemes esszékönyve méltán népszerű, de valahogy az az érzése az embernek, horoszkópos könyvet olvas: csak itt nem a napjegyek, hanem az egyes népcsoportok fő jellemzőit gyűjtötték egy csokorba.

>> Hunyady György: A nemzetek jelleme és a nemzeti sztereotípiák (Mindentudás Egyeteme)

És ugyanúgy, ahogy a horoszkóp esetében, valamiképp találónak tűnik a jellemzés. De lehet, azért ismerünk magunkra, mert magunkénak szoktuk meg és fogadtuk el ezeket a jellemzőket, annyiszor ismételték már el. (Jó kérdés az is, hogy ha így áll a dolog, ki kezdte.)

Egy másik lehetőség is van, mégpedig az, hogy a nép-jellem-rajz horoszkópokhoz hasonlóan úgy áll össze, olyan általános jellemzőkből és közhelyekből, amit gyakorlatilag nagy eséllyel bárki el tud sajátjaként fogadni. (Vagyis még ha saját magára nem is tartja jellemzőnek, a magyarok többségére nézve igen.)

Egy régi kísérlet, de nem jött be (2005. december 6.) Egy régi kísérlet, de nem jött be (2005. december 6.)



A Hill-kép: "tiszta beszédű elemzők"

A brit szerző analitikus és asszociatív gondolkodásmódú, "tiszta beszédű elemzőkként" írja le a magyarokat. Hízelgő, ám nyilvánvalóan nem érvényes mindannyiunkra, és most inkább nem mondanék példákat. Hill a Nobel-díjasokat említi többek közt.

"Különösen érzékenyek, szubjektívek, empatikusak, büszkék (túl büszkék ahhoz, hogy másokat meghallgassanak, mondja egy skót üzletember), végtelenül emocionálisak és esetenként hisztérikusak. (...) A közvélemény-kutatások kivétel nélkül mindig feltárják legfontosabb tulajdonságukat, a pesszimizmust, még ha örök reménykedők is. (...) Szenvednek attól a tudattól, hogy a történelemben legtöbbször a rossz oldalon álltak, aminek következtében természetesen védekeznek, és kételkednek önmagukban." Az első mondatot, ha már


a kapott előítéleteket továbbgörgetjük,

akár a spanyolokra is lehetne alkalmazni, a másodikat az oroszokra, a harmadikat pedig, mondjuk, a németekre.

Egy jelzősor egész sztereotípiahalmazt sűrít egybe. Georg Kőváry kijelentéséről van szó, amelyet Hill idéz: eszerint a magyarok "elszántak, mint az amerikaiak, olyan romantikusak, mint a szlávok, olyan kíváncsiak, mint a japánok, olyan ravaszak, mint az arabok".

És egy fordulat: "van benne valami... igazán visszataszító": " tudatosan halálra eszik, illetve ábrándozzák magukat". A magyar (és a) gasztronómia akkor sem mondana le a nehéz, vörös húsokról és a sok fűszerről, ha a disznót védett állattá nyilvánítanák, a paprika, tárkony, majoránna és társai pedig a kábítószer-termesztési tilalom hatálya alá esnének.

Hill jellemzése akkor lesz intuitívan találó, amikor ellentmondásos vonásokat fedez fel. "A szenvedés egyenlő a becsületességgel" elv - versus irigység és gyanú a sikeresekkel szemben. Az alkalmazkodási kényszer következtében találékonyak - vagy óvatosak és fatalisták.


A "magyar boldogtalanság" mítosza

Miért boldogtalanok a magyarok, illetve ha nem boldogtalanok, akkor miért gondolja a magyarokról mindenki azt, hogy boldogtalanok – önmagukat is beleértve? 2000-ben a Magyar Tudományos Akadémia folyóiratában, a Magyar Tudományban jelent meg körkérdés a témában.



Solymosi Frigyes szegedi akadémikus, a szerkesztőbizottság tagja a következőképpen fogalmazta meg a kérdést:

"Valóban pesszimista nép vagyunk-e, vagy csak - különböző okokból kifolyólag - ránk ragasztották ezt a címkét? Ha valóban azok vagyunk, mi lehet ennek az oka? Vérzivataros történelmünk, a sok vesztett háború, az idegen elnyomás és az ezek következményeként kialakult szegénységünk? Szerepet játszik-e ebben a század barna és vörös diktatúrája, és velük összefüggő események?

Van-e kapcsolat pesszimizmusunk és a korai elhalálozás és/vagy a születések számának drámai csökkenése között? Hazánkban magas színvonalú az orvosképzés, ennek ellenére felmerül a kérdés: felelős-e mindezekért az egészségügyi ellátás? Tudunk-e a szabad időnkkel hasznosan gazdálkodni, vagy csak a magunk agyonhajszolásában, az önemésztésben járunk az élen, és képtelenek vagyunk lazítani, felszabadulni, élvezni az élet szépségét?

Vagy minden ok neveltetésünkben keresendő: az iskolában, a családban, a társadalmi szokásokban, a káros szenvedélyekben, az egészségtelen életmódban? Hogyan lehetne ebből az állapotból elmozdulni? Hol kezdjük? Mit tehet pesszimizmusra hajló életszemléletünk megváltoztatásáért az iskola, az oktatás, a család, az egyház, a politika?"

A felvetett kérdésekre 28 értelmiségi reflektált.

Tanulságos és komoly, de nekünk valahogy másképp áll össze. Legyen az a kérdés, hogy melyek azok az ítéletek és előítéletek, amelyeket a leginkább, illetve a legkevésbé jellemzik "a magyarokat".


Lehetséges nézőpontok nagy vonalakban:

1. a fordítóé-nyelvészé (magyar nyelvvilág, elszigeteltség, logikusság, lefordíthatóság, "sokatmondó" viccek, metaforák);

2. az antropológusé-szociológusé-politológusé ("kis-, össz-, homogén-heterogén, rom- stb. magyar társadalom", hierarchiák, beidegződések, szokások, gesztusok, szerepek, ideológiák, kampány- és reklámszlogenek, "széthúzás"-mítosz vagy valóság);

3. az orvosé-pszichológusé ("magyar közegészségügy", "magyar népbetegségek", egészségi-higiéniai-mentálhigiéniai állapot, betegségekhez való viszonyulás, felvilágosultság).

Személyes vonatkozású vagy szubjektíven szelektált-átformált történeteket is gyűjtünk. Arról, mit gondolnak rólunk a nem-magyarok, amíg alig ismernek? Változik-e utólag ez az attitűd? Hogyan érzékeljük a különbséget, és hogyan érzékeli egy "idegen"?



Arcok, kiegészítők

A fiziognómia "áltudománya" segítségével jó kis asszociációsorozat indítható el pl. arcokról. Magyar arcok, magyarcok, nagy pofák, szűk agyak, magas homlokok, égő tekintetek, (t)ápolt fogsorok... vastag gesztenyebarna varkocs meg Karády-frizura. És hogy a "magyarc" ne legyen csak pozitív vagy csak negatív tónusú, mindenkinek, aki belevág, két arcot kell megrajzolnia.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS