A fényokádó technikum – az ÚMSZ különdíja
Visky Ábel 2006. május 02. 15:01, utolsó frissítés: 15:01#b#[ikv]#/b# A faluban nagy volt az öröm, a mámor, a büszkeség, a zsivaj. Napok óta egyetlen mondatot lehetett hallani
az utcán, a szérűben, az ágy alatt, az ágy felett, de még a padláson is: Berta néni nyugatra megy.
Hőst látott benne férfi és nő egyaránt. Semmi kétely, az utóbbi bő ötven évben ez volt a legnagyobb attrakció. Estimesék születtek az elképzelt csodás utazásról, minden gyermek ugyanazt álmodta: hogy egyszer, végre, valahára, miértisne, jajistenem, ki ne mondjam, ők is a falu nagyjának nyomába eredhetnek, s igen, megláthatják a NAGY MINDENT. Ebben a NAGY MINDEN nevezetű halmazban ott voltak a lila tehenek, melyek a faluban sosem legeltek, egy sárga és bozontos oroszlán, a Lájon King, a hófehér, szépen fésült orosz lány, Natasa – ő csak a nagyobb fiúgyermekek képzeletében –, de mindenek előtt, minden elképzelhető áldás legeslegebbike: a FÉNYOKÁDÓ TECHNIKUM.
Igen, kedveseim, ennél szebb és nemesebb szüleménye az emberi agynak nem létezett még azokban az időkben. Tulajdonképpen Berta nénit is egyedül ez érdekelte, azon az éjjelen is, amikor elment, aggódó férjének csak ennyit mondott: „Ember, figyelmezz szavaimra! Hát ember az ember, míg nem látott FÉNYOKÁDÓ TECHNIKUMOT?!" A kérdésre a férfi fájdalmasan lesütötte a szemét, mire az asszony rávágta: „A válasz ott ragyog a szemedben!" Utána nevetni kezdett. Először csak szelíden, vénasszonyosan, ahogy szokott, mikor kiül a szomszédokkal a papot szidni. Aztán egyre hangosabban. A férj nem tudta, mi a helyzet, azt viszont tudta, hogy Bertus bal szemében egy fekete felkiáltójel villant. Ettől aztán megijedt, de nem mozdult. János, aki három házzal arrébb lakott, kidugta fejét a kerítés lécei között, nehogy lemaradjon valamiről. Aztán szép lassan az egész falu követte példáját. Amikor Berta néni úgy gondolta, hogy már eléggé fölhívta magára a figyelmet, elhallgatott, s nekilátott nagy komótosan kifele ballagni a faluból. Nem nézett se jobbra, se balra, csak ballagott nagy komótosan, kifelé. Mikor felért a torockói Székelykőre, hátrafordult és dörgedelmes hangon azt mondta: „Várjatok rám hatvanhat napot és hatvanhat éjet, s akkor megjövök hozzátok, én népem, s akkor majd jó lesz." S ezen minutumban, mintegy villámcsapásra, íme, egyszerre dörögni kezdtek a férfihangok, dörögni a női hangok, de még a gyermekhangok is, úgy ám. És lőn hogy, bár mindnyájan mást és mást szóltak, a falu egységesen egy „Várunk vissza, Berta néni"-t kiáltott a hegy felé. Akkor Berta néni utolsót vigyorintott, s eltűnt a láthatárról. Egy kis füst maradt utána, vagy tán még az sem. Legalábbis a pap szerint.
Így következett be a NAGY VÁRAKOZÁSI IDŐ, mely alatt a falu népe szűkölködött. Ez persze nem azt jelenti, hogy éhezett volna, vagy szomjazott volna, egyszerűen egy üres tér támadt mindenikükben, elvesztették eddigi egyensúlyukat. Már-már odáig jutottak, hogy vizet vittek a rozzant és Berta néni által gyakran megalázott Miklósnak a harminchármas szám alá. Érezték, hogy ez nincs teljesen rendjén, talán majd Berta néni meg is fogja rázni őket felelőtlen tetteikért, de valami megmagyarázhatatlan kényszer hajtotta őket a „jócselekedetek" felé. Sőt, a hatvanadik nap körül egyik asszony bekötözte Miklós lábát, úgy, hogy majdnem újra járni kezdett. A próbálkozás után természetesen összeesett, de ezért már nem tehető senki sem felelőssé. A hatvanötödik nap éjszakáján aztán mégiscsak sikerült megállnia a saját lábán, de ez már olyan hajnali öt körül lehetett. Boldogan nekifogott ugrálni, de nem tartott sokáig az öröme. Hat órakor hirtelen dörgés hallatszott az égből, s egy másodpercnyire erős fény járta át a falut. A kerítés lécei között fölbukkant János feje. Elordította magát, ahogy csak a torkán kifért, himnikus örömmel: „Megjött Berta néni!" S mintha csak erre a jelre várt volna mindenki, egyszerre száz meg száz fej bukkant elő, mindenki átszellemülten kiabálta: „Megjött Berta néni!" A hegy tetején Berta néni elmosolyodott, és felemelte szerzeményét: a FÉNYOKÁDÓ TECHNIKUMOT. Egy másodpercre feszült csend állott be, majd hirtelen tomboló üdvrivalgásban tört ki mindenki.
Egy órán belül hatalmas sor állt a gép mögött, hogy a lencsén keresztül megcsodálhassák a valójában fekete-fehér világot. Berta néni pedig örömmel szemléli a TECHNIKUM által kiváltott boldog döbbenetet.
A szöveg a Látó szépirodalmi folyóirat honlapján jelent meg.