2018. január 17. szerdaAntal, Antónia
-2°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

a közösségfejlesztésről

2001. november 13. 16:58, utolsó frissítés: 16:58

A falusi asszony igencsak meglepődött, amikor egy meglehetősen jól öltözött idegen kopogtatott ajtaján, és ennivalót kért.




-- Sajnálom -- mondta az asszony --, most éppen nincsen itthon semmim.
-- Ne is törődjön vele -- válaszolta barátságosan az idegen --, van egy "leveskő" a tarisznyámban. Ha megengedné, hogy beletegyem egy fazék zubogó vízbe, a világ legízletesebb levesét készíteném el belőle, csak jó nagy legyen a fazék.
Az asszony kíváncsi lett. Feltette a fazekat a tűzre, a szomszédban pedig elsuttogta a leveskő titkát. Mire a víz forrni kezdett, az összes szomszéd ott volt, hogy lássák az idegent és leveskövét. Az pedig bedobta a követ a vízbe, majd egy kiskanálnyit jó étvággyal megízlelt, és így szólt:
-- Csodálatos, csak egy kis krumpli kellene bele.
-- Nekem van egy kis krumplim -- kiáltotta az egyik asszony. Pár percen belül már ott is termett egy nagy adag szeletelt burgonyával, amelyet azonmód beleöntöttek a fazékba. Az idegen ismét megkóstolta a levest.
-- Nagyszerű! -- mondta. De aztán vágyakozva hozzátette:


--Ha még egy kis hús is volna benne, akkor lenne ám csak az igazi!
Erre egy másik háziasszony rohant haza, hogy egy kis húst hozzon, amit az idegen hálásan el is fogadott, és belerakta a fazékba. Amikor ismét megkóstolta a levest, szemét az ég felé fordítva mondta:
-- Fenséges! Ha még egy kis zöldség is volna benne, tökéletes lenne, teljesen tökéletes.
Az egyik szomszéd gyorsan hazasietett, és egy nagy szakajtó répával és hagymával tért vissza. Miután ezek is bekerültek a fazékba, az idegen ismét megkóstolta a levest, majd parancsolóan így szólt:
-- Sót és fűszereket!
-- Itt vannak -- mondta a háziasszony.
Aztán jött még, és annyit szólt:
-- Tányért mindenkinek!
Az emberek hazarohantak tányérért. Egyesek kenyeret és gyümölcsöt is hoztak.
Akkor aztán mindannyian hozzáfogtak az evéshez. Az idegen mindenkinek bőven mért a fazékból. Valahogy furcsamód boldognak érezték magukat, miközben nevetve és beszélgetve fogyasztották legelső közös főztjüket. A vidámság közepette az idegen továbbállt, de csodás leveskövét otthagyta nekik, hogy bármikor használhassák, ha ismét enni akarnák a világ legjobb levesét.

(A fenti rövid történetet Anthony de Mello A szív ébredése c. kötetéből ollóztuk ki.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS