2019. június 27. csütörtökLászló
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Éghajlatváltozás: békák vagyunk a forrósodó kondérban

Bakk-Dávid Tímea kérdezett:Bakk-Dávid Tímea 2006. április 24. 15:48, utolsó frissítés: 11:30

#b#Takács-Sánta András:#/b# a katasztrófafilmek tévednek, mert elkerülhetetlen csapásnak állítják be a globális felmelegedést





Ön szerint a mostani kelet-európai árvizek - és tavaly a romániai, több halálos áldozatot is követelő árhullámok - milyen körülmények összhatásaként jöttek létre? Sokan a közvetlen részjelenségekre fogták, mint amilyen a valóban nagyméretű erdőirtás Romániában.

– Alapvetően két emberi hatás miatt váltak mára gyakoribbá és pusztítóbbá a nagy árvizek szerte a világon. Az egyik valóban az erdőirtás, a másik pedig az éghajlatváltozás. Utóbbi például a szélsőségesebbé váló csapadékeloszláson keresztül hat ebbe az irányba.

Fontos tehát, hogy az árvizeket ne pusztán természeti csapásokként fogjuk föl, hanem legalábbis részben a saját tevékenységeink eredményeiként. Amelyeken úgy tudunk enyhíteni, ha visszafogjuk az erdőirtást, illetve az üvegházhatású gázok (mindenekelőtt a szén, a kőolaj és a földgáz elégetéséből származó szén-dioxid) légkörbe bocsátását.



Erre jelenleg mennyiben mutatkozik politikai akarat a kelet-európai országok vezetői esetében?

– Magyarországon egyelőre gyakorlatilag semennyire, és nem hiszem, hogy nagyon más volna a helyzet a többi kelet-európai országban. Ugyanakkor aligha számít kincstári optimizmusnak abban bízni, hogy ez a helyzet megváltozik az elkövetkező néhány évben. Ha más nem, az egyre súlyosabb időjárási eredetű katasztrófák rá fognak ébreszteni minket is, politikusainkat is az irányváltás szükségességére.

Tőlünk nyugatabbra láthatunk már biztató példákat: Angliában például a politikai elit kiemelt nemzeti célnak tekinti az üvegházgáz-kibocsátás mérséklését, többek között azáltal, hogy segíti a megújuló energiaforrások, például a szélenergia térnyerését.


Az ön kutatási témái közt A környezeti problémák iránt érzett aggodalom erősödését akadályozó tényezők cím is szerepel. Ez mit fed?

– Miközben a tudományos kutatások egyre erőteljesebben figyelmeztetnek bennünket, hogy rengeteg környezeti kockázat leselkedik ránk – a növényvédő szerektől az ózonréteg elvékonyodásán át az éghajlatváltozásig –, az ezekre adott társadalmi válaszaink egyelőre korántsem kellően erőteljesek. Ennek egyik oka az, hogy számos tényező csökkenti a környezeti problémákkal kapcsolatos aggodalmunkat, az e problémák iránti érzékenységünket.

Nagyjából kéttucat ilyen tényezőt azonosítottam a nemrégiben (időlegesen) lezárult kutatás során. Ezek közül egyet, az egyik legkézenfekvőbbet említeném itt, amely a globális felmelegedés esetében is érvényes. A kedvezőtlen környezeti változások gyakorta olyan lassan mennek végbe, hogy az emberi elme számára nem,


vagy csak nehezen érzékelhetők.

Egy nagyobb olajtanker-katasztrófa például rendszerint megdöbbenti, és élénken foglalkoztatja a közvéleményt. Ám ha hasonló mértékű környezeti kár évtizedek alatt fokozatosan következik be, alig-alig tűnik föl bárkinek is.

Nyugat-Grönland, 2005: kiolvadt folyók és jégtáblák egy visszavonuló gleccser nyomában. A Greenpeace fotósa, <b>Nick Cobbing</b> díjnyertes fotósorozatának egyik darabja (forrás: greenpeace.com)Nyugat-Grönland, 2005: kiolvadt folyók és jégtáblák egy visszavonuló gleccser nyomában. A Greenpeace fotósa, Nick Cobbing díjnyertes fotósorozatának egyik darabja (forrás: greenpeace.com)



A globális földfelszíni átlaghőmérséklet növekedése például évente átlagosan mindössze kb. 0,006 Celsius fok volt a 20. század során. Száz év alatt azonban ez már egy földtörténeti léptékben is szokatlanul nagymértékű változást jelentett.

A változás lassúsága minden bizonnyal fontos oka volt annak, hogy az éghajlatkutatók körében egészen a közelmúltig nem született széleskörű egyetértés a globális felmelegedés valódiságáról. Egyelőre tehát úgy viselkedünk, mint a mesebeli béka: amikor egy kondér forró vízbe rakták, azonnal kiugrott, ám amikor hidegbe, és alágyújtottak, szép csendben megfőtt.


A következmények lassan érzékelhetőek – emellett még milyen más tényezők akadályozzák az aggodalom felerősödését? Mennyire játszik közre ebben az, hogy az emberek elutasítják a személyes felelősségvállalást a környezetükért, „egy fecske nem csinál tavaszt” vagy „ha más nem foglalkozik ezzel, akkor én miért” alapon?

– Valóban közrejátszik az aggodalom csillapodásában az is, hogy tehetetlennek érezzük magunkat a környezeti problémákkal szemben. Különösen érvényes ez a globális környezeti problémákra – majdnem mindegyikükre –, amelyek megoldásához rengeteg ember viselkedésének, illetve rengeteg társadalmi intézménynek kellene megváltoznia.

Ilyenkor aggodalmunk és egyéb negatív érzelmeink nem fordítódnak át cselekvéssé. Ugyanakkor valahogy meg kell szabadulnunk ezektől a kényelmetlen érzelmektől. Sokszor tehát úgy nyugtatjuk meg magunkat, hogy szőnyeg alá söpörjük, jelentéktelenítjük, vagy tagadjuk a környezeti problémákat. Hasonlóképpen tagadhatjuk vagy jelentékteleníthetjük az emberi felelősséget (különösen önmagunkét) a problémák kialakulásában.

A fentiek ellen a legjobb orvosság az, ha nem (csak) egyénileg igyekszünk megoldásokat találni a bennünket nyomasztó környezeti gondokra, hanem


egy csoporthoz, például egy civil szervezethez csatlakozunk.

Ekkor azt fogjuk látni, hogy nem vagyunk egyedül, számos más ember is olyan változásokat akar elérni a társadalomban, mint mi, vagyis korántsem egyetlen fecskének kell elhoznia a tavaszt.


A média, a filmipar a maga szenzációorientált híreivel és katasztrófafilmjeivel melyik oldalon áll, milyen szerepe van ennek az aggodalomnak a kialakulásában, illetve a kézlegyintő, a felelősséget elutasító attitűd felerősítésében?

– A szenzációkra és katasztrófákra fókuszálás valóban sokszor káros. Különösen akkor, ha a tudományos értelemben legvalószínűbb forgatókönyv helyett a legextrémebbet hangsúlyozzák; ha a katasztrófát valamiféle istencsapásnak állítják be, azaz nem mutatják meg, hogy (részben) emberi tevékenységek okozzák; vagy ha nem ejtenek szót arról, hogy a katasztrófa korántsem szükségszerű, mi magunk is tehetünk ellene.

Márpedig ha ezzel nem vagyunk tisztában, hajlamosak vagyunk inkább tagadni a problémát. Ám magam még ennél is károsabbnak tartom, hogy a sajtó meglehetősen kevés teret szentel a környezeti problémáknak.

A médiában a szórakoztató tartalmak dominálnak. Ami persze korántsem csak az újságírók és a médiavállalatok bűne, hiszen részben annak köszönhető, hogy erre van leginkább igény az emberek részéről. Ugyanakkor nem vehetjük egy kalap alá az összes médiumot ebből a szempontból (sem). Jó pár - és egyre több - újságíró, orgánum, illetve műsor éppen hogy elkötelezetten munkálkodik környezeti felelősségünk erősítésén.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS