2020. január 19. vasárnapSára, Márió
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Az evangélikus lutheránus püspök pásztorlevele

2006. április 13. 15:42, utolsó frissítés: 15:42

A vallástörténészek állítják, hogy a nagy monoteista világvallások közös gyökérből, közös vallási élményből, felismerésből erednek.





Kétségtelen, hogy például a keresztyénség és az iszlám között rengeteg közös vonást lehet felfedezni. Mégis a keresztyénségnek van egy olyan sajátos, belső, tartalmi karaktere ami őt lényegesen megkülönbözteti minden más, nagy monoteista világvallástól, van egy olyan vonása ami kizárólag csak az övé, amitől mégis egészen más.

Egy egyszerű, szinte banális történettel szeretném szemléltetni ezt az állításomat: „A távoli Alexandriában, az akkori idők legnagyobb, legjelentősebb kereskedelmi központjában, két kereskedő futott össze egymással egy fogadóban. Az egyik keresztyén volt, a másik muzulmán. Szó szót hozott és egy adott pillanatban a vallásukról kezdtek beszélni. Mi az egy Istenben – Allahban hiszünk, szólt a muzulmán. Mi is az egy Istenben hiszünk, akin kívül nincsen más isten, – folytatta a keresztyén. Mi hisszük, – vitte a szót tovább keresztyén, hogy Isten többször, több ízben szólott az emberhez.

Mi is ezt valljuk, hogy Isten többször is szólt az emberiséghez – tette hozzá a muzulmán. Mi hiszünk abban, hogy Isten a teremtett világon át, a természeten, a kozmoszon keresztül is szólt az emberhez, – mondta a keresztyén. Mi is hisszük, hogy Isten a természet által szólt hozzánk, – jött a muzulmán válasza. Mi valljuk, hogy Isten egy különleges könyv, a Biblia írott szövege által is szólott nekünk. Szerintünk is Isten egy különleges könyv, a Korán által szólaltatta meg akaratát.



Mi továbbá azt is hisszük, hogy Isten kinyilatkoztatta magát és akaratát egy valóságos ember, Jézus Krisztus által, – ment tovább a keresztyén. Mi is valljuk, hogy Allah, a mi Istenünk kijelentette magát egy ember, az ő profétája Mohamed által, – vágott vissza a muzulmán. Mi hisszük, hogy Jézus Krisztus életét adta az emberekért. Mi is hisszük, hogy Mohamed próféta is életét adta övéiért, – folytatta a másik.

Mi hisszük és valljuk, hogy Jézus Krisztus feltámadott a halálból, Ő él és ezáltal megbizonyosodott, hogy Ő Isten küldötte, hogy Ő az Isten Fia, Ő a Messiás. – mondta ragyogó arccal a keresztyén. A muzulmán most kissé zavartan nézett maga elé, pár pillanatnyi szünet után így folytatta: „Mi sajnos Mohamedről nem tudunk semmit miután őt eltemették."
A kis párbeszéd nagyon jól kiemeli a lényeget, nevezetesen, hogy mi is az ami alapvetően megkülönbözteti a mi keresztyénségünket, nemcsak az iszlámtól, hanem minden más monoteista világvallástól, világnézettől, filozófiától – és ez a feltámadás ténye.

A más nagy vallásalapítók, próféták, tanítok, életbölcsek, karizmatikusok a történelem valamely pontján éltek, munkálkodtak, tanítottak (kétségtelenül egyetemes emberi igazságokat), azután meghaltak, visszaköltöztek a föld porába, melyből vétettek.

A keresztyénség, a mi vallásunk éppen azért egyedi, nagyon is sajátos, mert tudja, vallja, hiszi, hogy az Ő megalapítója a Názáreti Jézus él. Jézus nem volt, hanem Jézus Krisztus van és lesz, mert Jézus Krisztus feltámadott „első zsengeként" a halottak közül.

Jézus Krisztus feltámadott, Ő él! – ezt valljuk nagyon hangsúlyosan ezen az ünnepen mi is, és hitvallásunk, énekünk egybecsendül a világ keresztyénségének közös istendicséretével, krisztusmagasztalásával.

Isten feltámasztotta Fiát, Krisztust az Ő teremtő és újjáteremtő hatalmának erejével és igazolta, hogy a nagypénteki véres tragédia mögött ott van a húsvét evangéliuma, az örömhír. Jézus halála nem kudarc, nem értelmetlen mártírság, elbukása az ügynek, hanem a legszebb győzelem.

Ez a történés nem önmagáért van, nem egy bezárt rendszer. Ott és akkor ami Vele történt, áttörve a tér és idő korlátait értünk, velünk történt. Az Ő feltámadása, nem az Ő személyes sorsának isteni happy end-jét jelenti, hanem mindnyájunk számára kivívott érvényes, hiteles győzelmet – az Élet végső és egyetemes győzelmét a halál felett.

Az élő Jézussal csodálatos módon lehet találkozni és közösségben élni. Az egyháztörténet nem adhat statisztikai elemzést arról, hogy hányan is lehettek azok, akiknek élete megváltozott, akiknek élete értelmet nyert a Feltámadottal, az Élővel való találkozás kapcsán. Az azonban bizonyos, hogy a keresztyénség minden korszakban azzal a sajátos üzenettel lépett környezete elé, hogy „Jézus él és mi vele vagyunk közösségben – az Ő életének ereje és áldása közöttünk van".

A Feltámadott igényt tart ránk, igényt tart szívünkre, arra, hogy „testestől, lelkestől az övé legyek". Megkeres, ahogyan megkereste a megrémült tanítványokat. Megszólít, ahogyan megszólította az asszonyokat a sírnál. Elkísér, mint az emmausi tanítványokat az életünk vándorútján. Felemel, mint a vakon és tehetetlenül földre zuhant Sault. Belép életünkbe, hogy hitet, reménységet, szeretetet adjon, hogy meggyőzzön élő valóságáról. Engedjük meg ma, hogy a feltámadott, megdicsőült Krisztus diadalt arathasson szívünk kétségéin. Istentől áldott, békés húsvéti ünnepeket és a megújult élet igazi örömét kívánom minden testvéremnek.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS