2019. október 17. csütörtökHedvig
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Az Egyesült Államok egyik partjától a másikig gyalogol egy elhízott férfi

S. Z. 2006. március 27. 10:36, utolsó frissítés: 2006. március 24. 17:55

“#b#2005 március 26.:#/b# egy mérföld – majdnem belehaltam. Hihetetlenül fájt a lábam és a hátam.




2005 március 27.: egy mérföld, ugyanaz az útvonal, sokkal kevésbé volt fájdalmas.

2005 március 28.: egy mérföld, nagyon jól éreztem magam. Nem fájt sem a hátam, se a lábam, a tüdőm kapacitása mintha megnőtt volna, kevesebbet lihegtem.”

Ezek az első bejegyzések Steve Vaught online naplójából: a 39 éves, induláskor 190 kilós családapa azt a célt tűzte ki maga elé, hogy az Egyesült Államok nyugati partján lévő San Diegóból a 3000 mérföldre levő New Yorkig gyalogol. „Azelőtt



annyira nem voltam formában,

hogy nem tudtam elmenni egy áruház egyik sarkából a másikig anélkül, hogy ne fájdult volna meg a hátam, a lábam, izzadtam és kifulladtam volna.” – írja.

Indulás előttIndulás előtt
2005. április 10. – 9 mérföld: ma elindultam. (…) Pluszpárnáim miatt a hátizsákom problémákat okozott, többször is meg kellett igazítanom, míg végre jól állt: három mérföldbe telt, míg eltaláltam a megfelelő beállítást. Azután már észre sem vettem. (…) Elindulni a legnehezebb, egyrészt azért, mert kis idő kell, míg belejössz, másrészt pedig mert a gondolataid még mindig hétköznapi problémákon járnak. (…)”

Steve, a langaléta tinédzser, majd fitt tengerészgyalogos körülbelül 15 évvel ezelőtt kezdett el hízni: depresszióba esett, majd evési kényszerei lettek, miután a nappal szemben hajtva kocsijával elütött és megölt egy idős házaspárt.

Az eredetileg hat hónaposra tervezett út – mivel nem sikerült megtenni napi 20 mérföldet – elhúzódott: a 80 kilós hátizsák, valamint


többszöri sérülés nagyban lassította

a tempót. A késések miatt a nyár legmelegebb hónapjaiban kellett átgyalogolnia az Egyesült Államok déli részén levő sivatagokon, télen pedig az északi időjárással kellett megküzdenie.

Az indulás után 11 hónappal már csupán 600 mérföld – vagyis mintegy hat hét – maradt hátra a finisig, a New York-i Rockefeller Plazáig. Steve népszerűsége a megtett távolsággal együtt nőtt: honlapja 700 000 látogatót regisztrál havonta, a média előszeretettel tudósít útjáról, és egy könyvkiadóval is szerződött kalandjainak kiadására.



Steve-nek sikerült is leadni körülbelül 36 kilót – hogy pontosan mennyit, nem tudni, mert még mindig nehéz olyan mérleget találnia, mely a súlyának megfelelően magas értékig van skálázva. Ez azonban nem is annyira fontos: Steve számára a sikert inkább az egyre jobb fizikai és mentális közérzete jelenti. Most már


napi 18 mérföld megtételére képes,

nem kell napokig pihennie felhólyagzott lába miatt, és gondosan ügyel arra, hogy ne egyen az útjába eső gyorséttermekben. A megtett kilométerekkel pedig valamiféle személyes filozófia is kialakulóban van:

„Az elején mindent rosszul csináltam. A járás mechanikájára koncentráltam, de kiderült, hogy mindez inkább magáról az utazásról szól, az emberekről, akikkel találkozom, sikereimről és kudarcaimról.”

„Az utóbbi öt vagy hat hétben nagy fájdalmat éreztem a jobb csípőmben. Mindent megpróbáltam, hogy csökkentsem a fájdalmat és kiderítsem, mi okozza. (…) Voltam csontkovácsnál, majd arra gondoltam, hogy a hátizsákom a baj, így különféle csomagolási módokat próbáltam ki, hogy a súlypontját megváltoztassam, de rájöttem, hogy nem ez a probléma. (…) Aztán megláttam magam egy kirakatban, és


megtaláltam az okát:

van egy plusztáskám a hátizsák bal oldalán, melynek a pántja a hátizsák jobb oldalához van rögzítve. De mivel a táska elmozdult, a hátizsákom nem állt merőlegesen, én pedig enyhén megdőltem, hogy ezt ellensúlyozzam. (…)

Jó okom van rá, hogy mindezt elmondjam. (…) Egyre inkább úgy gondolom, hogy mindennek van valamilyen üzenete annak számára, aki nem rest megkeresni azt. (…) hetekig tűrtem a fájdalmat és nem jöttem rá, hogy egy banális probléma okozza. (…)

Mivel feltételeztem, hogy komplikált dolognak kell lennie, mindenféle komplex kezelési módokat kerestem, és nem jöttem rá, hogy csak egy apró és látszólag jelentéktelen dolog, ami, mivel elhanyagoltam, óriásivá nőtt. A tanulság az, hogy először inkább magunkban keressük a hibát, mint máshol. A legtöbb válasz egyszerű és kéznél van.” Steve beszámol arról, hogy amikor San Diegóból elindult,


21 gyorséttermet számolt össze

egy négy és fél mérföldes útszakaszon. „Azt hittem, ha kiérek a városból, mindezt magam mögött hagyom.” – mondta egy BBC-nek adott interjúban.

„De miközben Közép-Nyugaton, Amerika legtermékenyebb vidékén vágtam keresztül, kiderült, hogy az a Föld egyik legegészségtelenebb pontja. A hatalmas farmok közt nem lehet friss gyümölcsöt és zöldséget vásárolni. Az utolsó alma, amit ettem, Dél-Amerikából származott.”

Közben elhalmozták ajánlatokkal a különféle cégek: egy fogyókúra-tablettát gyártó vállalat 5 millió dolláros szerződést ajánlott fel neki, mások sampon, vitamin vagy nikotintapasz reklámozásához használták volna fel.

Steve azonban minden ajánlatot elutasított mondván, nem reklámoz olyan termékeket, melyeket nem használ. „Nem próbálok senki számára hős vagy példakép lenni” – mondja. „Én csak egy hétköznapi csávó vagyok, aki szeretné saját kezébe venni élete irányítását, és próbál rájönni, hogy hol fulladt korábban kudarcba.”

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS