2019. november 19. keddErzsébet
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Túlélőkészlet kezdő romántudóknak

Botházi Mária 2006. március 22. 17:22, utolsó frissítés: 16:46

Miért kellene szégyenkeznünk azon, hogy már az első szónál #b#kiderül:#/b# magyarok vagyunk?






Az erdélyi magyarok jelentős része gyönyörűen idézi a Somnoroase păsărelet, vannak nyelvemlékei Bacovia költészetének román összefoglalójáról (harmincharmadik érettségi tétel), illetve vélhetőleg Creangă Amintiri din copilărie-je néhány történetét is képes összefoglalni cizellált román irodalmisággal, főként, ha előtte vethet egy kósza pillantást egykori háziolvasmány-füzetébe.

Persze, kissé furcsán venné ki magát, ha a román irodalom gyöngyszemeinek telthangú felidézésével szórakoztatnánk a honi hivatalok méla dolgozóit.

Uram – mondanánk ilyenkor – nagyon szeretném megosztani önnel a villanyszámlámmal kapcsolatos gondolataimat, de nyelvileg erre még nem készültem fel. Így hát elszavalnék önnek egy Eminescu-költeményt, mert nekem csak azt tanították.

Egészen különleges vonása ez a hazai (nyelv)oktatásnak, véleményem szerint konferenciákon, nemzetközi kongresszusokon kellene bemutatkozniuk kitalálóinak és fenntartóinak. Mert ilyen hatalmas kudarcra – jelesül, hogy tizenkét-tizenhat évi intenzív tanítás után legalább középfokú beszédkészséget se sikerüljön elérni az illető nyelven – vélhetőleg nincs példa a világon.

Persze, nagyon sok erdélyi magyar kiválóan beszél románul (nem az iskolában tanulták), őket arra kérném, lapozzanak.


A többieknek – igen széles tömeg – túlélőkészletre lesz szükségük.

1. A románul rosszul beszélő erdmagyarokat évek óta egy igen fajsúlyos gondolat fogalalkoztatja, azaz: hogyan beszéljek folyékonyan, ha nem tudok, illetve hogyan fogok tudni, ha nem beszélek? Mit is mondhatnánk mást, mint a nőgyógyász a kezdő ifjú párnak: próbálkozzunk.

2. Várhatóan kapitális marhaságokat közlünk majd az elején, fontos, hogy ne bizonytalanodjunk el és ne szégyenkezzünk. Persze, ehhez kell egy jóadag nemtörődömség (vagy hogy is mondják annak, amikor leszarjuk, mit gondolnak mások), általában ezt valamilyen döntő történés hatására sikerül elérni, amikor már úgyis mindegy, esetleg nagyon muszáj.

E sorok szerzőjének egyik barátnője például svédországi emigrációja előtt jutott el e szintre – ha valamit nem tudott megnevezni a boltban, úgy kérte: Un nu ştiu ce cu zece mii, vă-rog (egy tízezer lejes nemtudommmit kérek) – és mutogatott teljes lelkinyugalommal a méltatlankodó kiszolgálónak. Egyszer azt mondták neki: Sărbători fericite! (Kellemes ünnepeket) – Vis-a-vis (Szemben) – válaszolta ugyanolyan bávatag nyugalommal, majd együtt nevetett a jókívánóval.


Szóval, képzelhetjük például,

hogy Svédországba kell emigrálnunk, és az milyen nehéz – a svéd nyelvről már nem is beszélve; a román ehhez képest smafu.

3. Nagyon sok esetben nem is a románok röhögnek a nyelvet rosszul bíró magyarokon, hanem azok a magyarok, akik jól tudnak románul. Nem tudni, miért van ez így, feltehetően ezek a magyarok némiképp gátlásosak román társaságban amiatt, hogy magyarok, és nem szeretnék, hogy esetleg a mássággal azonosítsák őket.

Ugyanakkor vélhetőleg egyfajta felsőbbrendőség-érzést biztosít számukra, hogy ők jobbak, s hát ki nem szeret az ilyesmiben sütkérezni?

Nos, ezeknek a magyaroknak tudniuk kell, hogy többet ártanak, mint használnak magatartásukkal (jóérzésű románt is zavar vélhetőleg mindez). Attól még senki nem fog jobban beszélni egy nyelvet, ha megszégyenítik – legfennebb hosszú időre megkukul.


Ne hagyd magad: arról te nem tehetsz,

hogy ő kora gyerekkorától kizárólag románul játszott a blokk előtt, miközben te mondjuk Nagygalambfalván születtél, és blokkot is ritkán láttál, nemhogy románt.

4. Persze – mint a 3. pontban is körvonalazódott –, a rém ramaty oktatás (pontosabban nyelv anyanyelvi szinten történő tanítása) mellett mentalitásbeli, szocializációs problémákat is felvet a románul nem tudás. Ezekre most nem térünk ki bővebben – a lényeg az, ha románul akarunk beszélni, kénytelenek vagyunk túllépni azon, amit úgy írhatunk le: mindenki hülye, csak én vagyok helikopter.

5. Vannak viszont, akik nem akarnak: ők rendszerint olyan helyen élnek, ahol nincs szükségük idegen nyelvek használatára. Azok az erdmagyarok, akik nem ilyen helyen élnek, és azt állítják, nem szeretnének tudni románul, feltehetően nem mondanak igazat, vagy értelmetlen sündisznóállásba húzózkodtak.


Nos, rajtuk a testbeszéd és a széles mosoly segíthet

– nem árt, ha mindekettő ápolt, ha már csak az maradt. A fellépés nagyon fontos: legyen határozott, a titokzatosság aurájával. A hallgatag távolságtartás miatt ugyanis az összhatás általában kicsit nagyképű, rosszabb esetben buta vagy unalmas emberre vall, ezért kell a kedves mosoly, olykor néhány alapfokú nyelvleckét idéző rövid kérdés, ha úgy hozza a sors. Igaz, ez csak szélsőséges esetekben fordulhat elő – a Románul Tudni Nem Akaró Erdmagyarok általában kerülik a románokat.



6. Nagyon sokan nagyon akarnak, csak irtó lassan megy. Mit tehetnek azok, akik a nem tudás és tudás között átmenet időszakát szeretnék túlélni valahogy? Talán vértezzék fel magukat erős idegzettel – feltehetősen újra és újra próbálkozni fognak, és leégnek majd (vagy legalábbis úgy érzik).

7. Lesznek olyanok is, akik egyre gátlásosabbá válnak, izzadó tenyérrel, halkan próbálják majd kibökni az előre felépített mondatot, amely a kimondás pillanatában galád módon összezagyválódik. Ráadásul a célszemély, akihez megalkotott frázisukat intézték, képes visszakérdezni, keresztkérdéseket feltenni, amelyre hirtelen kell válaszolniunk. Hát, ez pech.

Semmiképp se hallgassunk el,

ne meneküljünk az adott szituációból. Gondoljunk csak bele, ha folyamatosan kerüljük azokat a helyzeteket, ahol meg kell szólalnunk románul, nem tudjuk normálisan élni köznapjainkat: folyton menekülni fogunk, már-már fóbiásan kutatni a magyar helyeket, hivatalnokokat, titkárnőket, fodrászokat, piaci kofákat, autóvezetés-oktatókat, bankárokat, és minden egyebet, amire/akire életünk folyamán szükségünk lehet.

8. Szóval, fura dolog ez a román nyelv: folyton egyezteni kell, hímnem meg nőnem, tárgyi szerkezetek – rá se rántsunk, ha nem megy, egy idő után majd csak kialakul. A lényeg, hogy értsék, amit mondani akarunk: miért kellene szégyenkeznünk azon, hogy románul magyarokként beszélünk, és ez már az első szónál kiderül?

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS