"Kezdtem magamban beszélni, annyira egyedül voltam. Rájöttem, semmi értelme annak, hogy tönkremenjek" – meséli egy kolozsvári kávéházban Ibolya.

Ő Frumószán tanított két évig, majd úgy döntött, hazajön. "Volt a faluban egy barátnőm, román ortodox nő: ő volt az egyedüli, aki tartotta bennem a lelket, éjszakákon keresztül beszélgettünk. Évente négyszer jártam otthon, Szatmáron."

A filozófiát végzett, törékeny lány csak a gyerekek miatt vállalta a második tanítási évet: "a gyerekek nagyon profi kölykök. Azt szerettem meg bennük, hogy természetesek, életrevalóak és öntudatosak. Nagyon érzékenyek és nagyon tudnak ragaszkodni bárkihez, akitől szeretetet kapnak.

	Ibolya

Egyedül voltam és valószínűleg nekik is szeretetre volt szükségük, ezért szerettük meg egymást. Velük otthon a családban keveset foglalkoznak. Magyarórán valamivel több figyelmet és törődést kaptak, ezért ragaszkodtak hozzánk" – mondja.


Nem értették

"Tu, da am crezut ca esti o scolarita indrazneata" (Te, én azt hittem, egy merész iskoláslányka vagy) – ez volt a frumószai állami iskola igazgatónőjének reakciója, amikor Ibolya bemutatkozásképp felkereste. Minden helyi méltóság úgy viszonyult hozzá, mintha valami bolygó hollandi lenne. "Nem értették, mit csinálok ott és nagyon visszás volt a helyzet" – így a halk szavú Ibolya.

Pedig nem is neki kellett a magyar oktatás kiépítését elkezdenie a faluban: az érkezése előtti évben két pusztinai tanítónő is kijárt Frumószára a gyerekekkel foglalkozni. "Az igazgatónő érkezésem után elmondta: nem ellensége egyik nyelvnek sem, de amíg a hivatalos kinevezés meg nem érkezik, addig nem taníthatok."

A nagyrészt szakképzetlen, katolikus tanárkollégák vérig sértődtek, amikor egyszer el találta mondani: szerinte a csángók a magyar nyelv egy archaikus változatát beszélik. "Azt hitték, én őket archaikus embereknek tartom, és ezután senki nem állt szóba velem" – meséli Ibolya.

	A frumószai ház, ahol jelenleg a tanári lakás van

A tanárok elutasító magatartásában egyébként a programfelelős Hegyeli Attila alapvetően egzisztenciális problémákat sejt: "ők nagyon jól tudják, hogy ha mi jól végezzük a dolgunkat, akkor előfordulhat, hogy egyszer csak magyar első osztály indul, és mivel ők nem tudnak magyarul tanítani, attól kezdve az ők állásuk veszélybe kerül."


Egyelőre felejteni akarnak

Néprajzos vezetőnk 10-15 éves távlatokban gondolkozik: az oktatásba fektetett energia ennyi idő alatt fogja megmutatni a hatását. "Hogy sikerül-e megállítani az asszimilációt, azt nem tudom megmondani. Most egyelőre még az van, hogy 'szabaduljunk meg ettől a korcs nyelvtől, mert csak bajt hoz a fejünkre'.

Azonban 50 év múlva, hogyha a gazdasági helyzet javul, kialakul egy – akár román – értelmiségi réteg, és már nem a túlélés fogja lekötni az emberek összes energiáját, akkor keresni kezdik a majd a gyökereiket.

A többség valószínűleg elfelejti a nyelvet, mint ahogy ma már a 280 ezer katolikusból is csak 60 ezren beszélnék magyarul. Azonban egyszer csak fel fogják tenni magukban a kérdést, hogy a nagyanyjuk vajon mért nem beszélt románul?

Egyszer csak rájönnek, átverték őket, és ráébrednek, hogy népcsoportjuknak hihetetlenül gazdag a kultúrája. Erre egyébként már volt példa: a nyelvileg asszimilálódott írek például most kezdik bevezetni az iskolákban az ír nyelv tanulását, megpróbálják feléleszteni a hagyományokat. A gyökereik, az, hogy honnan jöttek és hova mennek, egyszer csak fontossá váltak számukra."