2017. június 25. vasárnapVilmos
15°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Badarinfluenza

ford.: Mezei Krisztina 2005. október 18. 15:55, utolsó frissítés: 15:48

#b#[Dilema Veche, 14.10.2005]#/b# A gazdasszony sír és gügyög egyszerre: nehogy megbetegedj te is, anyjáé, eszem a lelked!





Úgy tűnt, Flutur miniszter úr tudja, miről beszél, mikor bejelentette, hogy Tulcea megyében madárinfluenza-eseteket fedeztek fel. Szakemberek vették körül, és úgy tűnt, hogy ők is tudják, miről beszélnek, noha technikai szakzsargonban beszélték a madárnyelvet, amit a miniszter időről időre fordított. Azután végignézhettük Nicolăescu miniszter úr sajtótájékoztatóját.


Úgy tűnt, bosszankodik kollégája által indított

szóbeszéden, és azt mondta, hogy ne csináljuk a bolhából elefántot. Van tehát két miniszter: különféle üzeneteket közvetítenek.

Nem az a legsúlyosabb tény, hogy egymással nem egyeztetnek, hanem az esik nagyon nagy súllyal a latba, hogy ezek szerint nem nyilvánvaló, hogy milyen politikát is követ a román állam, a parasztok pedig, akik a következményeket kellene viseljék, azt értik ki a miniszterek szavaiból, ami nekik megfelel.

Flutur lényegében azt mondta, különleges intézkedésekre van szükség, mivel a vírust ugyan nem izolálták, ámde találtak antitesteket. Ez pedig azt jelenti, hogy nem lehet tudni, hogy mennyire fertőz a vírus. Ha a londoni laboratórium – talán két héttel a bejelentés után – arra az eredményre jut, hogy a vírus legsúlyosabb fajtájáról van szó, akkor már túl késő lesz, hogy a Ceamurlia de Jos-i gócot izolálni lehessen.

Úgy találom, Flutur miniszter logikája kifogástalan: úgy cselekszünk, ahogy a legrosszabb körülmények között kellene cselekedni; feláldozzuk a környék szárnyasait, mert utólag így fedezve leszünk, ha a laboratóriumi teszt a legrosszabbat mutatja ki, vagy megkönnyebbülhetünk, ha jó lesz az eredmény – bár ez a „jó” elég relatív fogalom, hiszen a madárinfluenza kevésbé fertőző formában is


jelentős károkat képes okozni.

Az egészségügyi miniszter viszont világosan kijelentette, hogy nem igazolható a madárinfluenza jelenléte Romániában. Bár az én szerény biológiai ismereteim szerint, ha előfordulnak antitestek, a vírus is ott van. A miniszter azt akarta mondani, nem biztosak abban, hogy a vírus legagresszívebb törzse bukkant fel Romániában.


Ezt a kétségeskedő álláspontot hangoztatva Nicolăescu miniszter úr kollégája elképzeléseit levegőbe röpítette. Ha nem vagyunk biztosak a tényekben, akkor várjunk még az intézkedésekkel. Csak nem lehet az ördög ennyire fekete. De mi van akkor, ha mégis? Az elvesztegetett napokért hogyan viseli a miniszter úr a felelősséget?


Láttam egy rendőrt Ceamurlián,

aki sapkával a tarkóján a sorompót őrizte; küldetésében kételkedve, egyeseket átengedett, másokat nem; csak úgy ránézésre. Nem mondom, hogy egyedül az egészségügyi miniszter a hibás azért, hogy a hatóságok kétkedve állították fel a karantént, illetve a helybeliek vehemenciájáért is a tárca lenne a felelős, csak azt mondom, hogy nyilatkozata a körülményeket elnézve a lehető legostobább volt.

A másik Románia, ahol eldugdossák a tyúkokat a padlásra, újból feltűnést kelt a tévében. Mindenki iszonyú dühös, hogy az állatai ellen merényletet akarnak elkövetni.

A Mezőgazdasági Minisztérium ugyan azt mondja, kártalanítani fogják a gazdákat. Akkor miért dühösek? Végül is, ha kiszámoljuk, a végeredmény ugyanaz: ugyanannyit kapnának, ha a piacon adnák el a tyúkokat. Lucian Mîndrută azt válaszolná: azért, mert ostobák. Ennél azonban sokkal bonyolultabb a helyzet.


A gazdák nem bíznak a hatóságokban,

nem adnák az állatokat madárlátta pénzért. A minisztertől egészen a gazdákig egész halom pletyka kering, az egyik elrémisztő, a másik megnyugtató. Az előbbitől megijednek, az utóbbiakba belekapaszkodnak. Figyelemmel követtem, mit mondanak az emberek – a lázadás határán állva.

Mivel bizonyságot adtak arról, hogy jobban informáltak, mint általában hinni szokás, azt mondták, hogy még azt sem lehet biztosan tudni, hogy egyáltalán madárinfluenzáról van-e szó. A minisztérium kétely-magvai jó földbe hulltak.


A tapasztalat, a többi, hallomásból ismert

bajbajutott esete és szokásaik mind-mind Flutur miniszter úr ellen hangolta őket. Elnézést, hogy a saját, félig falusi családomban történt eseményekre hivatkozom, de jobb híján ez is megteszi. A nagymamám azóta is várja azt az 500 000 lejt, amit az állam kárpótlásként kellett volna kifizessen azért a két disznóért, amiket hét évvel ezelőtt elégettetett és elföldeltetett.

Az állatorvos írt ugyan egy kárpótlásra jogosító átvételi elismervényt, de azt is hozzátette, hogy csakis Szent Várakozástól fogja a pénzt megkapni, hiszen régóta nincs erre a célra keret.

Olyan betegségről volt szó, ami néha az emberre nézve is halálos kimenetelű lehet, de a szomszédok többsége nem vizsgáltatta a húst állatorvossal abban az évben, és nem lett semmi bajuk. A helyzetből előnyük származott: saját disznaikat legalább megehették. És – végülis – ha a Jóisten úgy akarja...


Ugyanabban a faluban néhány évente

– utoljára most kb. négy éve – előfordul, hogy tömegével pusztulnak a szárnyasok. A vész a falu egyik felében kezdődik és néhány héten belül átterjed az egész falura, a vénasszonyok jajveszékelése közepette. Ha az állatorvoshoz mégy, vonogatja a vállát, és azt mondja, nincs mit tenni. Valószínűnek tartja, hogy ez valami szárnyas-pestis, bár nem vagyok benne biztos, hogy az állatorvosi zsargonban ez a pontos meghatározása a betegségnek, mert én is csak azt mondom, amit hallottam.

(a publicisztikát Thomas Ciulei 2001-ben a Duna-deltában
forgatott Asta e! – Ez van! – című dokumentumfilmje
felvételeivel illusztráltuk)


A faluban többféle oltóanyag forog közkézen, de mindegyiknek elég bizonytalan a hatása, és akárhogyan is, kevesen adnak erre pénzt. Aztán ott van még valami kicsi pirula, amit a gazdasszony leerőltet a csirkék torkán, miközben sír és gügyög nekik egyszerre: nehogy megbetegedj te is, anyjáé, eszem a lelked! Amikor egy tyúk bágyadtnak tűnik, hát kés alá kerül. Legtöbben megeszik a levágott állatot, mivel még senki nem halt meg, mert szédült tyúkokat evett,


ez ezután se fog megváltozni.

Hallom a televízióban egy újságíró szájából, hogy Németországban a tyúkokat elkülönítették, elzárták a vadmadaraktól. Az újságíró javasolja a hatóságoknak, kérjék ugyanerre a román gazdákat.

Rosszmájúan csak annyit mondanék az illetőnek, hogy akkor az állam előbb ketreceket is kellene adjon, mert az én falumban a tyúkok – hagyományos módon – a varjak társaságában a fákon alusznak. Csak a csirkék kerülnek néhány szál deszkából összetákolt ketrecbe, hogy ne vigye el őket a görény és a patkány.

Imígyen szólva – mivel nem hiszem, hogy az én falum más lenne, mint bármelyik az ország déli részén – megkérdezem a bölcs városiakat: önök melyik miniszternek hinnének? A gonosznak a Mezőgazdasági Minisztériumból, vagy ennek a jónak és csinoskának az Egészségügytől, aki nem szeretne indokolatlan pánikot kelteni?

És hogyha Londonban azt mondják, ennél rosszabb már nem is lehet, hát ez van, akkor országszerte levágjuk a szárnyasokat, és talán megritkulnak a mi soraink is. Ha a Jóisten úgy akarja...



ÉletmódRSS