2019. október 17. csütörtökHedvig
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Az egyetemista szegény és éhezik: mindez csak mítosz?

kérdezett: Sipos Zoltán 2005. október 14. 18:10, utolsó frissítés: 17:39

Csak kevés kolozsvári diák vállal el valóban bármilyen munkát – állítja a szociológus.







Kezdjük az extrém példákkal: mi az, amit ez a diákok által működtetett informális gazdaság nyújtani tud?

Gál Katalin: A skála nagyon széles, akár prostitúcióig és drogkereskedelemig terjed. Én azonban nem foglalkoztam ilyen pikáns tevékenységekkel: ezt abszolút feketegazdaságnak neveztem, és így nem esett bele az informális gazdaság vizsgálati körébe. Így a „legextrémebb”, általam megismert ágazatok a lakás- és bentlakás-kereskedelem, illetve a külföldi vendégmunka voltak.



Kutatásom során kiderült, hogy az egyetemisták létrehoztak egy, az „igazi” informális gazdasághoz hasonló, de csak rájuk jellemző informális piacot, ahol van kereslet és kínálat, és ami rendkívül gördülékenyen működik.

Sőt, kialakulóban van az „igazi” munkaerőpiacnak az a szférája, ami kezd rátelepedni a diák-munkaerőre: vannak már olyan vállalkozók, akik a diákmunkában rejlő lehetőségektől nem zárkóznak el, csakúgy, mint Nyugaton. Viszont attól még messze állunk, hogy az egyetemi tandíj, lakbér satöbbi kifizetése után egy diák annyit tudjon keresni munkájából, hogy eltartsa magát.


Van-e valamilyen adat, mely jelezhetné, hogy mennyi pénz forog ebben az informális gazdaságban?

– Nem merek arra vállalkozni, hogy az ebben rejlő pénzek nagyságát felbecsüljem. Éppen az a poén az informális gazdaságban, hogy nem regisztrált, tehát csak hozzávetőleges becslésekre lehet támaszkodni.


Miben áll az informális és a fekete gazdaság közötti különbség?

– Jóllehet nem húztam éles határt a különböző gazdasági szférák között, a megkülönböztetés először a formális-informális fogalompár mentén történik. Magyarul: formális az, ami legális, informális az, ami illegális.

Ezután különbséget tettem a termék előállítási módja (legális vagy illegális), illetve a végső termék legális, illetve illegális volta közt. Ami teljesen fekete gazdaság, az ilyen értelemben azt jelenti, hogy mind az előállítás, mind a végtermék teljes mértékben tiltott: például a marihuána-forgalmazás.

Ezzel szemben informálisnak tekintem azt, aminek előállítási módja tiltott, maga a végső termék azonban nem: ilyen például a telefonok kikódolása.


Mi a legnagyobb biznisz most a Kolozsváron tanuló diákok körében?

(Nevet) Ezt én is szerettem volna megtudni – rá is kérdeztem, de nem árulták el. Megeshet, hogy a legjobb biznisz a kábítószer-kereskedelem, bár erről nincsenek pontosabb adataim.

Biztosan jó üzlet rejlik a külföldről becsempészett elektronikai cikkekben – laptopokban, fényképezőgépekben. Egyes diákok azt állítják, hogy akár 20%-kal olcsóbban is be tudnak szerezni egy-egy profibb digitális kamerát.

Kereskednek még duty free-boltokból hozott luxusitalokkal és dohányáruval. Rövid távú jövedelmet lehet szerezni bentlakás-kereskedelemből – ez klasszikus, ebbe az újaknak csak bele kell tanulni, nagyobbak közül meg van, aki unja.

Van, aki abból próbál megélni, amit különben is tanul – magánórákat ad, fordít vagy idegenvezetéssel foglalkozik. Egy csomó alternatíva van, a diákok nagyon találékonyak... (újabb nevetés)


Mesteri dolgozatodban szó van ismeretségi hálókról, a Hasdeu-beli Wall Street-ről...

– Van egy elmélet a kapcsolati hálókról, mely a kolozsvári diákokra is érvényes. Ezt Mark Granovetter találta ki, aki szerint mindenkinek vannak erős, illetve gyenge kötések mentén szerveződő kapcsolatai. Az erős kötések alatt a közvetlen családi, illetve legszorosabb baráti körrel ápolt kapcsolatokat kell érteni – a barát barátja már gyenge kötésnek számít.

A lényeg az, hogy minél több valakinek a gyenge kötése, annál könnyebb az ismeretszerzés. A barátom barátjának a barátjától könnyen meg lehet tudni például azt, hogy olcsó kertes ház kiadó. Az erős kötéssel kapcsolódó egyének közt bizonyos információk nem válnak beszédtémává, mivel nem relevánsak abban a körben.

Ezért van az, hogy minél kevésbé kötődik valaki például az informális üzleti szférában a legszorosabb barátaihoz, hanem kiterjedt kapcsolati hálót épít, annál könnyebben jut állás- és lakásajánlatokhoz satöbbi. Ugyanígy épülnek fel a kereskedelmi hálózatok is: közeli barátoknak nem lehet eladni nagy tételben duty free-ből származó cigarettát, de ha minden barátom szól a barátainak, akkor az már jó üzlet.


Arról is írsz, hogy most már nem villanyoszlopokon, hanem interneten hirdetnek...

– Amikor eldöntöttem, hogy ez lesz a témám, nagy lelkesen kimentem a Hányinger utcába hirdetéseket fotózni. Nagyon letörtem: ugyanis az oszlopokra ragasztott hirdetések, teleragasztott ajtók már nem jellemzőek.

Most már minden bentlakásban internet-kapcsolat és belső hálózat van: oda töltik fel az információkat a diákok. Elképzelhetőnek tartom, hogy a vállalkozó, aki mondjuk az újság-hajtogatást diák-munkaerővel akarja végeztetni, egyszerűen csak megismerkedik a hálózat egy kulcsfigurájával, és vele téteti fel az információt az internetre.


Tehát már kialakult a pusztán csak közvetítéssel foglalkozó réteg is?

– Igen, a munkaerő-elosztás itt ugyanúgy működik, mint az igazi munkaerő-piacon. Vannak kulcsfigurák, akik különösen jó üzleti érzékkel bírnak, és menedzselik a munkaerő-elosztást. Nem egy példa van arra, hogy diákévei során valaki olyan vállalkozói tapasztalatra és kapcsolati tőkére tesz szert, amire aztán az „igazi” vállalkozás épülhet majd.


Még a Sziget Fesztivállal kapcsolatban állapították meg, hogy a diákság körében középosztályosodás tapasztalható. Neked mi a véleményed erről?

– Nem volt célom megállapítani, hogy középosztályosodnak-e a kolozsvári diákok vagy sem – a munkavállalói profiljuk alapján én azt mondanám, hogy ez a diákmunkaerő-piac nem azonos a szekundér munkaerő-piaccal.

Ez azt jelenti, hogy bár folyton azt mondják, hogy pénzért „bármit elvállalnak”, ténylegesen a diákságnak csak igen kis hányada vállal el valóban bármilyen munkát. A többség csak olyan munkát vállal, ami a diák-státusszal összeegyeztethető.


Tehát takarítani nem mennek el...

– Nem. Amerikában elmennek építkezésen dolgozni, takarítani, szemetet gyűjteni, bármi elképzelhető. Spanyolországban epret szednek, Magyarországon kőműveskednek, de Kolozsváron nem. Persze kivételek vannak, de a nagy többségre ez jellemző.


Mi lehet ennek a magyarázata?

– Azt hiszem, hogy téves az a hit, miszerint az egyetemista szegény és éhezik. Ugyanis a felvételit követően a diákok és a családjuk egy anyagi szelekción esnek át – vagyis vagy vállalják a 3-4 évig tartó egyetemista-élet költségeit, vagy nem.

Aki megteheti, hogy néhány évig egy nagyvárosban eltartja a gyerekét, az valószínűleg nem éppen szegény. Nem a legelesettebb családból származó fiatalok jönnek Kolozsvárra egyetemre, ez világos.

A diákoknak, amikor Kolozsvárra érkeznek, van egy bizonyos fogyasztói szintjük. Ennek a fogyasztói szintnek a fenntartására törekednek az elvállalt munkákkal. Így a jövedelemszerzés – bár informális – nem feltétlenül a túlélést szolgálja.

Ezek nem túlélési stratégiák a szó legszorosabb értelmében – vagyis csak arról van szó, hogy a diák megpróbálja kielégíteni a fogyasztói státusából adódó szükségleteit: kintlakásban lakik és kell neki internetkapcsolat, és két mobiltelefon. Így dolgozik, hogy megvehesse ezeket magának.


Nem definiálnád azt a kifejezést, hogy „buli”?

– A „buli” fogalmat az interjúalanyaimtól vettem át: ők mondogatták azt, hogy ebbe a 3-4 évbe buliból bármi belefér. Az is, hogy marihuánát adjon el, de az is, hogy nyomdában dolgozzon. Buliból bármi belefér – mondják – és így bármit elvállalnak. Ilyen értelemben pedig az „abszolút” illegálishoz való viszonyuk is átértékelődik.

A végén aztán kiderül, hogy ez a „bármi” nem fed minden tevékenységet: buliból például senki nem ment még el utcaseprőnek – jó, lehet hogy valaki fogadásból megtette, de ez nem jellemző. Tehát az, hogy buliból bármit elvállalnak, az nem igaz. Ha pedig tényleg bármit el kellene vállalniuk a túlélésért, az meg messze nem lenne buli.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS