2018. február 20. keddÁlmos
-1°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Mibe kerül nekünk a megváltás?

ford.: Mezei Krisztina 2005. szeptember 15. 15:17, utolsó frissítés: 14:48

#b#[Dilema, 8.9.2005]#/b# "A papok is modernizálódnak. A reverenda különösen jól talál az ezüsmetál Opellel."





Egy pap és négy apáca megölt egy nőt. Ami Tanacuban történt, nem is olyan régen, kiindulópont és alkalom, melynek révén a modern társadalom közbeszédében az Egyház [a szerző az ortodox egyházat érti a kifejezés alatt – a ford. megj.] tabuival együtt újra téma lett.

Röviden, a modern, fejlődő társadalom nem érti az Ortodox Egyház szabályait, azét az egyházét, amely, amint a neve [ortodox jelentése "egyedül igaz" – a szerk. megj.] is megkívánja, nem toleráns különböző gondolkodásmódú híveivel szemben. Tanacu papja ugyanazt a regulát követte, mint az, aki az ő kizárását az Egyházból aláírta, vagy mint bármelyik más pap.


A regula mindenkire érvényes.

A vita a Tanacuban történtek nyomán Bábel tornya nyelvi zűrzavarához hasonlít. A szerzetes és az apácák egyrészt határozottan ragaszkodnak ahhoz az állásponthoz, hogy mindenki, aki nem érti meg őket, a Sátán hangján szól. A másik oldalon történészek, újságírók, eladók, virágárusok és fociszurkolók – tehát a közvélemény általában – sátáninak állították be a szerzetes alakját, és akárcsak a királyról és a bolondról szóló mesében,


mindenkinek igaza van.

De mégis kinek? A papnak és az apácáknak, akik kezdettől fogva az Úr parancsainak követőiként és közvetítőiként tüntették fel magukat, vagy az ügyészeknek, akik ugyanúgy kezelték ezt az ügyet, mint bármely másik szándékos emberölést? Stricto sensu, a tény, hogy egy fiatal lányt hagytak éhen halni, emberölésnek minősül.

Azonban a véleménykülönbségre magyarázatot az a mélyebb, rejtett motiváció ad, melyre a szerzetes hivatkozik. Az embertelen eljárást és eszközt a lélek megtisztításának célja szentesítette. A szerzetes érvelésének középpontjában ez áll. Az isteni kegyelem közvetítésén túl azonban – aminek jogát magának követeli, s amihez a legitimitást oly nehezen szerezte meg – az Egyház belső szabályokkal rendelkező intézmény is, szankcionálható alkalmazottainak jogai és kötelezettségei vannak.

A hit és a kegyelem elérésének az egyházi intézményhez való tartozás a feltétele – nos, ez az oka annak, hogy sok hívő közülünk az Egyházat összevont szemöldökkel szemléli. A papok, Jézus Krisztus nevében, az általa és benne közeljövő szeretet nevében tiltanak dolgokat. A nőknek nem volna szabad festeniük magukat, és minden tilos, aminek köze van a szépítkezéshez.


Ha egy nő szép akar lenni

– mondják az Egyház okosai –, kétszeresen vétkezik. Egyrészt, mert a kiéhezett férfiszemeket magára vonja, másrészt, mert az isteni teremtést nem tartja szem előtt. Azért születtél rusnyának, mert Isten úgy akarta. Isten adta, áldott legyen az ő neve. A szépítkezés olyan bűn, amely ellen az Egyház a kánoni értékű szabályokkal lép fel. E vétekért több havi böjt és imádság, penitencia jár, és időleges eltiltás az úrvacsorától.

Egyes, modernebb gondolkodású papok a hagyománytisztelőbbek kifogásai közepette nem vesznek tudomást erről az előírásról.

Egy tulceai faluban szolgáló pap egyházközségét megkísérli megtisztítani mindentől, amit bűnösnek tart. A tévé a Sátán eszköze. A rádió is. A hívő egyetlen hivatása Isten dicsőítése lehet. De hogyan? Csakis munkával és imádsággal. Templomi imádsággal, ahol a liturgiáért és egyebekért kisebb-nagyobb összegeket kell fizeti.

Mindenkinek ismerős a kapzsi pap karikatúrája: hordónyi hassal nagyböjt alatt a kifulladásig iszik és zabál, s eközben azt hangoztatja: fiam, ne azt csináld, amit a pap, hanem azt, amit mond.


Érdekes módon a papok is modernizálódnak.

A reverenda különösen jól talál az ezüsmetál Opellel. A fényképezőgépes telefon ugyanolyan jól áll a kézben, mint a füstölő. Mindezt persze a papok szemére vetik. Mások azt mondják, mindez természetes. A papokat sem lehet olyan archaizmusra kényszeríteni, aminek semmi értelme. Ez igaz. Hogy is nézne ki egy szekerező pap, amint kifordul a bukaresti Metropolita udvarából?

Ismét mások azt mondják, hogy míg ódivatú, elavult, elsüllyedőben levő szabályokat népszerűsítenek, addig nekik kellene példát mutatni. Az a pap ugyanis, aki imádságot és bűnbánat-tartást követel egy kifestett lánytól, magára vonja mindazok haragját,


akik az ezüst Opel volánjánál látják.

Az Egyház, a papok hosszú böjtöket, gyakori imádkozást, kora reggeli felkelést követelnek, mindenféle túlzást és szertelenséget tiltanak. Amikor a bűnről van szó, nincs összehasonlítási alap, és nincs helye a toleranciának, amikor az Egyház a maga ódivatú mérlegén megmér. Mégis megválaszolásra vár az a kérdés, hogy mi az Egyház aktuális üzenete, és hogyan fogadja azt a modern társadalom.

Abszurd vitatéma lehetne, hogy milyen eséllyel indul a kegyelem felé egy olyan tinédzser lány, aki glamour stílusú divatlapokat olvas. Miért nem viselnek a férfiak szakállt,
miért nem fedik el a fejük? Miért cigarettázunk? Miért megyünk templomba, miután eloltottuk? Miért dolgozunk vasárnap vagy ünnepnapokon?


Hogyan találsz egyensúlyt

saját „elvetemült” tévénézési szándékod és a papi tiltás között? Hogy megnézed a Jézus életét? Hogy oldja fel egy nő az ellentétet: vagyis hogy mikor belép a templomba, kössön kendőt, és ugyanakkor kielégítse azt az elvetemült vágyát, hogy a frizuráját megóvja? Egy vékony selyemsállal, diszkréten megkötve hátul, az APACA-nál dolgozó fiatalok divatja szerint.


Az abortusz továbbra is

az Egyház nagy tabuja marad. A társadalmi szükségszerűség azonban arra kényszerítette az Egyházat, hogy ebben a kérdésben állást foglaljon. Azok a nők, akiknek terhessége egészségüket veszélyezteti, feloldozást kapnak az abortusz bűne alól.

A válás és az élettársi kapcsolat szintén azon témák közé tartozik, melyek kapcsán az „főtisztelendő szentek” kénytelenek toleráns véleményt alkotni. Az együttélés nem bűn többé, addig, amíg stabil kapcsolatról van szó. A válás pedig nem tilos, sőt még a papok is elválhatnak – egyszer.


A nagy tiltásokat

az Egyház vezetőtestülete óvatosan felülvizsgálja. Míg azonban egyes papok elfogadták a gyónás eszközeként az internetet, a másik csoport a skizofréniát megszállottságként értelmezi, és hagyja éhenhalni a beteget. Addig, amíg az egyházi vezetők figyelme az ökumené felé fordul, egyes papok megtiltják a híveiknek a tévézést. Míg egyes papok bűneikért vezekelnek, mások jövendőt mondanak a szent könyvekből.

A különbség az attitűdben mutatkozik meg. A toleranciában és a következetességben. Az Egyház önnön létezését a szeretetre alapozza. Üzenete az ajándékozásról, az elfogadásról és a toleranciáról szól. Mindezt áttekintve az egyházi tiltások és tabuk elavult regulák kéne minősüljenek. A valóság azonban mást mutat.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS