2019. február 21. csütörtökEleonóra
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Szerzői jog, irodalom és a net: fogynak a legális szerzők

összeállította:Sipos Géza 2005. szeptember 06. 19:06, utolsó frissítés: 18:12

József Attila, Weöres és Örkény eltűnt a magyar netről. Töltsd le még elérhető kedvenc szerzőid – ez a megoldás?





Leginkább a híres énekes utódainak jönne kapóra, ha igaznak bizonyulna az ismert városi legenda arról, hogy Elvis él. A világszerte alkalmazott szerzői jogi alapelv, a post mortem auctoris szerint a művet az alkotó halála után eltelt 70 évben haszonsíthatják jogutódai. Jelenlegi tudásszintünk szerint Elvis 1977-ben halt meg, azaz számai 2048-tól


válnak szabadon felhasználhatóvá.


Kritikusai szerint a hatályos szerzői jogrendszer túlságosan merev: még akkor is megköti a szerző kezét, ha az illetőt nem érdekli a műve sorsa, vagy kifejezetten célja a mű szabadon felhasználhatóvá tétele.

A szabályozás szerint ma minden létrejött művet automatikusan megillet a szerzői jogi védelem, mely a szerző engedélye híján automatikusan megtiltja a mű átdolgozását, felhasználását, terjesztését, többszörözését. A szerzőt személyhez fűződő, illetve vagyoni jogok illetik meg: ezek közül az elsőről a szerző még saját akaratából sem mondhat le, viszont nem is ruházhatja át másra.

Egy teljes irodalmi életmű internetes kiadásáért körülbelül nyolcezer euró jogdíj jár (M. E. Cohen karikatúrája)Egy teljes irodalmi életmű internetes kiadásáért körülbelül nyolcezer euró jogdíj jár (M. E. Cohen karikatúrája)


A szerző joga dönteni műve publikálásáról, az esetleges álneves közlésről; joga van elvárni, hogy tiszteljék műve egységét, azaz minden olyan beavatkozást kifogásolhat, mely méltóságát és szerzői hírnevét sértené. Szerzőnek továbbá joga van visszavonni a piacról a művét, ha vállalja a megjelentetők, forgalmazók kártalanítását.

A román szerzői jog a lényeges kérdéseket szinte ugyanolyan módszererrel szabályozza, mint a magyar.

A bűvös 70 év a személyhez fűződő

és vagyoni jogra egyaránt vonatkozik: egyrészt az örökösök eddig az időtartamig húzhatnak hasznot a művek alapján, másfelől – ahogy a magyar jog fogalmaz –

"a szerző halála után a személyhez fűződő jog megsértése miatt a védelmi időn belül az léphet fel, akit a szerző irodalmi, tudományos vagy művészi hagyatékának gondozásával megbízott – ilyennek hiányában pedig, vagy ha a megbízott nem intézkedik, az, aki a szerzői vagyoni jogokat öröklési jogcímen megszerezte."

Ez a védelmi időszak áll a hátterében a szerzői jog kérdése körül kitört, magyar kulturális botrányoknak. Az első ügy pikantériáját az biztosítja, hogy idén áprilisban, a költészet napján, azaz József Attila születésnapján történt. A költő nővérének unokája, Makai Ádám ekkor szerzett tudomást arról, hogy az állami intézmény fenntartásával közhasznú szervezetként működő Magyar Elektronikus Könyvtárban (MEK) elérhető a teljes életmű.


A MEK-nek Makai levele nyomán

szintén ekkor jutott tudomására, hogy Magyarország EU-jogharmonizációja révén már nem a szerzők és a felhasználók között közvetítő és a jogdíjakat átutaló Artisjus iroda foglalkozik az irodalom internetes közlésének jogdíjproblémáival, hanem a megegyezés érdekében a felhasználónak kell felkutatnia minden örököst.

Ha ezért a publikáló az Artisjus adatbázisát akarja igénybe venni, startból 2000 forint + áfa díjazást fizet, továbbá minden jogutód adatlapja után 600-1000 ft.-ot (az Artisjus különben kritikusai szerint fából vaskarika intézmény: egyrészt egyesületként működik, másfelől állami hatóságként lép fel).

És akkor még nem esett szó a szerzőnek, illetve a jogutódoknak fizetendő jogos fizetségről. Az Artisjus korábbi szabályozása szerint havonta 1000 karakterenként 10 forintot – mintegy 4 eurócentet – fizetett a MEK, illetve az akadémiai digitalizálási projekt, a Digitális Irodalmi Akadémia, a DIA (viszonyításként: egy szabványos gépelt oldal, az ún. flekk 2000 karakter). A MEK jogdíjakra évente korábban összesen 250 ezer forintot fizetett az Artisjusnak.

Mivel a szerzői jogi képviseleten keresztüli ügyintézés megszűnt, adott a kérdés, hogy egyéni megegyezés esetén körülbelül mennyi jár a szerzőnek-jogutódnak. A Népszabadság adatai szerint a DIA az örökösöknek két-kétmillió forintot – mintegy 8200 eurót –


fizetett egy életmű netes közléséért.

Élő szerző a mindenkori minimálbér négyszeresét kapja. Az időközben elhunyt DIA-tagok utódai 1,25 millió forintban részesülnek. A DIA költségvetésének 80%-át jogdíjakra költi: e helyzetben az elektronikus könyvtár csak erőteljesen támogatott állami projektként tud létezni.

Ezt a civil szerveződésként induló MEK nem mondhatja el magáról: az elektronikus könyvtárat működtető Széchenyi Könyvtár most a központi költségvetési szigor miatt arra kényszerül, hogy meggyőzze az áramszolgáltatót: fizethesse csak januárban a budavári épület villanyszámláját. Így nincs pénz sem ügyintézésre, sem jogdíjakra.

Az ellenkező példát Horváth Ádám, Molnár Ferenc a drámaíró Magyarországon élő örököse valósítja meg: ő nyilvánosság előtt közölte, nem kéri a jogdíjat a MEK-től, mert az véleménye szerint közkönyvtárként működik -- tudósít a Népszabadság.

A József Attila-ügyet Örkény István követte júniusban: az abszurd drámák írójának örökösei arra hivatkozva, hogy udvariatlanság a netes közlés előtt nem megkeresni őket, egy személyes honlapról vétették le a szerző egyperceseit.


A jogutódokat nem hatotta meg,

hogy egy személyes honlap, illetve egy egyértelműen közszolgálati jellegű portál nem igazán számít kereskedelmi felhasználásnak. Közhelyszámba megy az is, hogy hosszabb szöveget még mindig kényelmesebb kötetben olvasni: így nem valószínű, hogy a főleg gyorskeresésre használt digitális szövegtárak veszélyeztetnék a magaskultúra könyvpiaci helyzetét.

Szintén júniusban a Magyar Narancs zenekritikusa írt vitriolos cikket Bartók Béla egyik örököséről, aki "egyszemélyes kultúrkommandóként" működve sorra tiltja le a szerinte az életmű szellemiségét sértő Bartók-előadásokat, mint például legutóbb a Kékszakállú herceg várát a miskolci Operafesztiválon (lásd a Guggolunk – A szerzői jogok és a Kékszakállú c. kritikát).


A két augusztusi ügy a következő:

Weöres Sándor hat kötete került le a MEK portáljáról, mivel az örökösök hajthatatlannak bizonyultak. A hónap végén pedig a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének (MKKE) tagjai írtak perrel fenyegető leveleket egy Oroszországban tárolt, de magyar nyelvű irodalmi tartalmat szolgáltató warez-könyvtárnak, a Silent Library Projectnek.

A MKKE későn mozdult: mint kiderült, a SLP évek óta nagy mennyiségben közöl magyar, illetve magyarra fordított műveket úgy, hogy a köteteket optikai karakterfelismerővel


beszkennelik és önkéntes korrektorok átjavítják.

A projekt névtelenségbe burkolózó működtetője úgy nyilatkozott az Indexnek: eredetileg csak a könnyebb kezelhetőség kedvéért digitalizált saját használatra irodalmi műveket. Közlése szerint netről gyűjtött könyvekkel nem foglalkoznak, a szöveget csak akkor használják fel, ha a digitalizáló, a szerző vagy a kiadó maga ajánlja fel.

A kiadói nyomás hatására a SLP-n megszűntek a kifogásolt szerzők műveire mutató linkek, de maguk a szöveges állományok az orosz szerveren maradtak.

A fenti példákból látható, hogy a kiadók és a szerzők hatékonyan meg tudják védeni érdekeiket, még akkor is, ha arra hivatkoznak, hogy egy-egy szerzői jogi per a bíróságok hozzá nem értése miatt akár 10 évre is elhúzódhat. Az olvasók viszont élni tudnak a digitális technológiák biztosította, korlátlan másolás lehetőségével.


A túlszabályozás és a kalózkodás kibékítésére

alkalmas eszköznek látszik a kaliforniai Stanford Egyetem jogászprofesszora, Lawrence Lessig konstrukciója, a Creative Commons (a kissé ügyetlen magyar fordításban: Kreatív Közlegelők – a kezdeményezésről korábban már beszámoltunk).

A mozgalom mára mintegy 30 országban teremtette meg azt a lehetőséget, hogy az adott ország szerzői az ott hatályos jog szabályozása által számukra automatikusan biztosított jogokról – vagyis a szerzői jog személyi része – bizonyos mértékben lemondhassanak a köz javára. Ilyen jog például az átdolgozás, a többszörözés, másolás joga és a felhasználás joga.

A Creative Commons – akárcsak a szabad forráskódú szoftverek esetében – a szerző által a műve mellé illesztett jognyilatkozat, melyben a szerző meghatározhatja, hogy mely jogaival nem kíván élni az adott mű kapcsán. Lehetősége van arra, hogy csak annyit kössön ki, hogy a nevét feltüntessék. Megtilthatja vagy engedélyezheti a kereskedelmi célú hasznosítást és kikötheti, hogy műve alapján létrejött


új alkotásokat se lehessen kisajátítani.

A CC hátránya, hogy egyelőre csak mozgalomként, illetve ajánlásként működik: elvileg a szerző saját magával szemben követ el jogsértést, ha jogairól lemond – ezt a kiskaput egy CC-nyilatkozat megtámadására elvileg felhasználhatják az örökösök. Jelenleg utópia-számba megy az az elképzelés is, hogy a szerző, afféle végrendelet-szerűségként szabadon rendelkezhessen arról, hogy megadott időkorlátok között lecsökkenthesse a 70 éves védelmi időszakot.

A morál csupán annyi, hogy a szerzői jog bizonyos fokú lazítására valószínűleg rákényszerülnek az érintettek: viszont ha csak a filmgyártásból és a -forgalmazásból eredő, egy közép-európai állam teljes GDP-jét elérő profitot nézzük, akkor valószínűnek látszik, hogy ez a lazítás eléggé kismértékű lesz.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS