13 erotikus vers Babits fordításában
összeállította:Gy. A. 2001. október 13. 16:26, utolsó frissítés: 16:26Babits Mihály Erato című antológiájának elsõ kiadása csupán a szabadelvûbb Bécsben jelenhetett meg, a pesti hatóságok késõbb erkölcstelenség vádjával a kötetet is elkobozták.
Az erotikus kötetek kiadásának jövedelmezõ üzletágát Magyarországon a keresztény szellemiség prüdériája beszüntette. Az Erato a bécsi Hellas Verlagnál jelent meg 1921-ben, 500 számozott példányban és terjesztése csak elõzetes feliratkozás alapján történt. A könyvbarátok számára készült kiadást az akkoriban nagyon népszerû Bayros metszeteivel díszítették, és bibliofil értékének megfelelõ áron juthattak hozzá az érdeklõdõk. Magyarországon elõször 1947-ben jelenhetett meg a budapesti Officina kiadó gondozásában, kétnyelvû kiadásban.
Babits meglehetõsen hajszolt körülmények között készítette el az antológiát. Annak ellenére, hogy az erotikus világirodalom remeikébõl választott verseket, sokféle vád és támadás érte, sokszor még barátai részérõl is. Tóth Árpád és Szabó Lõrinc azonban végig támogatták munkájában, és bár a fordítások mindegyikét Babits szignálta, néhányat ők készítettek el.
Összeállításunkban a Szépirodalmi Könyvkiadó 1973-as, Erato -- Az erotikus világköltészet remekei c. kiadásának 71 versébõl válogattunk néhányat.
A görög antológiából
Paulosz Szilentiariosz
Markolom a mellét... ajakát ajakamra... vakító
vállát, drága nyakát szomjasan issza szemem.
Még nem egészen enyém a gyönyör, még harcol a kislány,
még nem akarna szegény ágyra borulni velem.
Aphrodité s Pallás harcol: buja vágy s szûziesség;
s két istennõ közt reszketeg olvadok én.
Pmilodémosz
Ó, láb, ó, lábszár, s amikért elzülleni nem kár,
ó, comb, ó, lágyék, tompora s gömbölyû far!
Ó, váll, ó, emlõk, s te megejtõ karcsú nyak íve,
ó, gyönyörû két kéz! ó, szemek, õrületem!
Ó, buja mozdulatok s szájt szájra fûzõ buja nyelvek
csókjai, ó, ideget fölkavaró buja hang!
Nem görög asszony szült, Flórám, és nem dalolod bár
Sapphót -- Perseus is hindu leányt szeretett!
Shakespeare szonettjeibõl
2
Lányarcot festett néked õs kezével,
vágyaim úr-úrnõje! a Teremtés;
s gyenge szíved, mint gyenge asszonyé ver:
de nincsen benned csalfa nõi lengés.
Szemed fényesebb, de nem olyan álnok,
s megaranyozza mind amire nézel,
ki férfialakoddal asszonyálmot
és férfiszemet egyenlõn igézel.
S talán elõször asszonytestre szánta
Természet-asszony -- de belészeretve
ébredõ formád fiúvá kívánta
vágyam számára hasztalan keretbe.
Ó, ha már nõk kincsévé kelle lenned,
hadd nékik gyönyöröd -- s nekem szerelmed !
Günther: Nászdal
Bontsd ki a gyönyör rejtekébül
forrón lihegõ sötét öled,
míg büszke combjaid felett
az irigy vén hold is kibékül!
Gyönyörünk csak álom, röpke láng;
s ezer csillagszemét reánk
fordítja a nagy éj vidáman...
-- Add csókod innom, s én a kéjek
mustjával áldozok tenéked
a szûziesség templomában.
Aretino: A bujaság szonettjeibõl
Tárd szét a combod, hogy bódulva nézzem
farod tövét s a kéjek völgyes fészkét
Látvány amelytõl dagad minden érzék!
Fészek mely méltó, hogy Édent idézzem!
S míg ennyi csábon szemem égve néz szét,
s csókolni õket, vágyam kelni érzem:
Nárcisszként nékik tükrét tartja készen
hasam alatt a szent szerelmi készség.
"Ah, jer az ágyba! vár a lázas éjjel!
készülj, kis szajhám, készülj! Jer az ágyba
vad gyönyöröm alatt zúzódni széjjel!
Gyere már! Ördög bújjon vén anyádba!"
"Jövök, mucuskám! Ily isteni kéjjel
lecsalhatsz a legmélyebb alvilágba.
Ó, nincs, ki többre vágyna
s kevésbé elégedne meg csekéllyel,
mint én! -- Jerünk már, lubickolni, ágyba!"
Baudelaire: Egy arc ígéretei
Szeretem, sápadt lány, lágyív szemöldököd,
mely alól éj árad sötéten.
Szemed sötét, de mit sötét szemed mögött
olvasok, nem gyász, semmiképpen.
Szemed, mely épen oly színû, mint hajzatod,
rugalmas hajzatod erdõje,
szemed bágyadtan így biztat : "Ha akarod,
plasztikus múzsa szeretõje,
követni vágyaid s reményed csillagát,
melyet kigyújtott ritka fényünk,
köldöktõl a farig, gyõzõdj meg sorra hát,
hogy mind igaz, amit ígérünk!
Két bronzérmet találsz a mell csúcsaira
kiszögezve nyúlni elõre;
s a drága has alatt, mely bársony és sima
és barna, mint a hindu bõre,
prémet lelsz gazdagon, mely mint a dús Hajak
testvére, sûrûn terped széjjel,
s éppoly lágy és tömött, s éppoly fekete, vak,
vak éjjel, csillagtalan éjjel!"
Verlaine: Ouverture
Combjaitok közé s farotok felé vágyom
papnõi az igaz-egy istennek, a kéjnek:
naiv vagy kitanult szorgalmasok az ágyon,
ó, hogy csak testetek nyílásaiban éljek!
Szeretem lábatok, mely csak a szeretõ
felé megy, szeretõt kísér, és nem simul,
csak szerelem után szeretõ csüggedõ
lába köré, ki már lihegve megvonul,
talptól az ujjakig, miket buján simitgat
nyelvem, s harap fogam, és ajkam sorba kóstol
s a bokáig, miken kék erek tava tikkad:
ó, szentebb lábakon nem járt szent, sem apostol!
Szeretem szájatok s a vad játékokat,
miket a nyelv ûz és az ajkak, s néha tán
harapva nyelveink -- és mást is -- a fogak:
hogy vágyni nem lehet teljesebb kéj után.
S szeretem kebletek, dupla halmát a kéjnek
s gõgnek, hol kedvire dagadva férfi-gõgöm
emelt orral turkál s tör a langy meredélynek,
mint egy kan pindusi s parnasszusi tetõkön.
S szeretem karotok, mely oly szép, biztató
és gyengéd és fehér, s idegesen gyûrûz,
s fehér mint farotok, s majdnem oly izgató,
szerelemben meleg, s utána enyhe, hûs.
S e karok végein két kezetek imádom:
a tunyaságnak és a bujaságnak áldott
két szerszámát, amely óva izgatja vágyam,
s vezeti gondosan a vak szerelmi bárdot.
De mindez semmi, mert combjaitok közül
int a fõ üdv, melyet ha lát, szagol, tapint
és ízlel, ájtatos hívetek üdvözül:
a szemérmetlenség belsõ szentélye int.
Combjaitok közé s farotok felé vágyom,
papnõi az igaz-egy istennek, a kéjnek:
naiv vagy kitanult szorgalmasok az ágyon,
ó, hogy csak testetek nyílásaiban éljek!
Dehmel: Venus perversa
Ülj le! Hét kereszt közöttünk!
Fõ, hogy állat módra nem szabad!
Lelkem már más ingerek fölött csüng:
magadat szeresd elõttem, magadat!
Magadat csak! Vonagló szemérmed,
kéjvizes szemed, csukló nyögésed:
ez kell nékem ! -- végsõ kéjnek:
látni magányos õrjöngésed.
Ó, te, hogyha újjad alatt melled
bimbaja, már fonnyatag,
földagad, mint valaha szerelmed
régi éjein dagadt --
bús tobzódás ! -- evvel hagyj betelni!
Magam kéje keserû öröm.
Hadd legyen vad gyönyöröm
a te bús vadságodon legelni!
amint csillapítod elhagyott
araként magányos vágyaid,
s mámoros kézzel kutatgatod
tested titkos boldogságait.
Mostan -- édes -- tekinteted megtörik.
Ó, szemem megtört szemed hadd issza!
Rezzenés fut lábtól ajkakig -- -
Ne húzódj oly vadul vissza!
Undorodsz? Az unt tehénség
jobban tetszett -- -
S borzalom szalad
rajtunk át: ha bús fajunkra vénség
borul majd: a szerelembõl ez marad!...