2017. november 21. keddOlivér
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Akár a Metallica is koncertezne az Illés-est költségvetéséből

S. G. 2005. június 20. 17:10, utolsó frissítés: 16:46

400 ezer dollárból Alanis Morissette-t, a Cure-t vagy akár az Oasist is be lehetne szervezni Erdélybe.






A szervező Zikkurat Színpadi Ügynökség közlése szerint 80 millió forintba, azaz mintegy 400 ezer dollárba kerül az Illés együttes utolsó előtti koncertje Csíkszereda főterén, augusztus 5-én.

Az összegnek mintegy felét állják magyar állami források – közölte lapunkkal Rosta Mária, az est producere, Szörényi Szabolcs, az együttes basszusgitárosának felesége.


A Transindex annak számolt utána, ebből az összegből melyik nemzetközi sztárt lehetne Romániába-Erdélybe invitálni. Tudnivaló, hogy a Sziget Fesztivál rendszerint az összköltségvetés mintegy negyedét-ötödét (a 90-es években még egyharmadát) költi el sztárgázsi címén.

Egy fesztivál költségszerkezete eltér az egyestés megaprodukcióéitól: koncerten például kisebbek az infrastrukturális, magasabbak viszont a technika-bérlési és szállítási költségek.

A fenti logika alapján megkockáztathatjuk azt a feltételezést, hogy a májusban elhunyt dobos, Pásztory Zoltán ötletére Székelyföldön fellépő magyar sztárzenekar fellépti díja mintegy 80-100 ezer dollár körül mozoghat. Ám hogy konkrétan mennyi lehet augusztusban az Illés gázsija, azt nem tudni.


A 100 ezres kategória

az az összeg, ami a nemzetközi koncertszervezők világában is választóvonal – amúgy ez a maximum, amit a Sziget Produkciós Iroda egy előadóért hajlandó kifizetni.

Körülbelül százezerért a következő sztárokat lehet megcsípni: Alanis Morissette-t, a Cure-t, David Bowie-t, az Oasist, a Prodigyt – ezek közül az Oasis már többe kerül, mintegy 130 ezer az "árfolyama". A Szigeten rendszerint egy "százezres" produkció szokott fellépni; az angliai Glastonburyben szervezett, világhírű fesztiválon már több is.

A következő kategória, azaz például a Metallica vagy a Red Hot Chili Peppers már 2-300 ezer dollárt kér. A félmilliós árszintes zenekarok közül a U2 a világsztár, az igazi nagyvadak – például a Pink Floyd vagy a Rolling Stones – már milliókat kérnek.


2002-ben az egész nagyszínpad

programjára költött a Sziget 500 ezer dollárt, azaz egyötödével többet, mint amennyibe az Illés mostani koncertje kerül. Az óbudai Hajógyári-szigeten ezért az összegért a Cure, a Die Toten Hosen, Iggy Pop, Jovanotti, a Kosheen, a Stereo MC's és a Transglobal Undergound lépett fel.


A csíkszeredai koncert

fő magyarországi állami támogatója az Országos Rádió- és Televízió Testület (ORTT), amely márciusban 19 millió forinttal, azaz 93 ezer dollárral támogatta az Eurofilm.co.hu kft. ötletét, miszerint fél évvel a december 5-i népszavazás után "vigaszkoncertet" kéne szervezni Nagyváradra.

Az esten a francia zongorabajnok Richard Clayderman gázsija 27 ezer dollár volt (lásd 19 millióért "csillapítja" a népszavazási csalódást egy MSZP-közeli cég című összeállításunkat).

A nagyváradi esthez hasonlóan az Illés-koncert kapcsán sem találtunk az ORTT honlapján olyan nyilvános pályázati kiírást, amelybe egy ilyen mega-koncert illeszkedne.

Az Illés-estet Kolozsváron beharangozó sajtótájékoztatón az együttes tagjai és a producer-asszony egybehangzóan kritizálták a politikumot és a versenyszférát, mondván, sem az állam, sem a cégek nem hajlandók támogatni nagyobb szabású kulturális produkciókat – például Szörényi Levente Isten kardja, A kiátkozott és Veled, Uram! című rockoperájának előadásait.


A produkció költségeit

feltehetően az növeli, hogy a csíkszeredai ún. Taps térre a rendőrség szokásos, négy főt egy négyzetméterre számító becslése szerint mintegy 32 ezer ember fér el. Tekintettel a Szörényi-Bródy szerzőpáros István, a királyának 2003 júniusi, többszázezres csíksomlyói sikerére, feltehetőleg a 32 ezret jóval meghaladja majd a nézőszám.

A helyszínt biztosító csíkszeredai polgármesteri hivatal mintegy százezer nézőre számít. A környező utcákba viszont csak a hangzás késleltetésével és külön vetítőrendszerrel lehet eljuttatni a koncert élményét.

Kétségtelen, hogy a 40 éves jubileumán visszavonuló Illés együttes a magyar popsztori egyik legismertebb, legendás zenekara: slágerei fokozatosan népdalszerűvé váltak, annyira beépültek a populáris kultúrába, hogy sok mai tizenéves név szerint nem is tudja, ki énekli például az Utcánt vagy a Kéglidalt. (Amúgy a számok szerzői jogait a Zikkurat tíz évre megvette a Szörényi-Bródy szerzőpárostól.)

Adatok: Jávorszky Béla Szilárd: Nagy Sziget Könyv, CrossRoads Records, Budapest, 2002; Kocsis L. Mihály: Illés – Énekelt történelem, Zikkurat Kft., Budapest, 1999

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS