Vérfürdő: lehetetlen megbuktatni az üzbég elnököt?
Sipos Zoltán 2005. május 19. 18:21, utolsó frissítés: 18:11Az önkényúr mesterfogása: az ellenzékiséget egyenlővé tette az iszlám szélsőségességgel.
Az andidzsáni zavargások kiváltó oka úgy tűnik, az a per, mely idén februárban kezdődött 23 helyi üzletember ellen. Ez nem újdonság: Iszlam Karimov rezsime rendszeresen lecsapott az iszlamista csoportokra, miután 1999-ben és 2004-ben egy sor merénylethez köze lehetett a Türkesztáni Iszlám Mozgalomnak. A vád szerint az üzletemberek az Akramija nevű iszlám szekta tagjai.
Nem tudni, hogy az iszlám vallás felsőbbrendűségét hirdető csoportnak van-e valamilyen szervezeti struktúrája, azonban az üzbég hatóságok szerint ez a csoport
alkotmány-ellenes, szélsőséges szervezet,
mely a Koránra alapozott törvénykezést, a sáríját szeretné bevezetni és közép-ázsiai iszlám államot kiáltana ki. 2005 áprilisában egy helyi újságban megjelent cikk szerint a csoport szlogenje „használd bölcsességed helyesen”.
Céljuk egy „iszlám környezet” létrehozása kis vállalkozások indításával – így tudnák munkához juttatni a híveket. A letartóztatások ellen tiltakozó andidzsáni fiatalok szerint a vádlottak nem vallási fanatikusok, hanem sikeres üzletemberek, akik jótékonysági akciókban is részt vettek.
A külföldre eljuttatott dokumentum szerint az andidzsáni mozgalmat 1994-ben alapították azzal a céllal, hogy ösztönözzék a gazdasági reformokat. A vádlottak és barátaik ugyanakkor nem tagadják, hogy muzulmánok, és a Korán előírásai szerint segítették az embereket. Karimov
1991 óta elnöke Üzbegisztánnak –
azelőtt, 1989-től az üzbég kommunista párt vezetője volt. A legnépesebb, nagy haderővel bíró (26 millió lakos) közép-ázsiai országot vezeti. Gyakorlatilag belső ellenzék nincs, a médiát az állam szigorúan ellenőrzése alatt tartja: a cenzúra intézményét ugyan eltörölték, azonban a tévéadók sok esetben saját szerkesztőségükben alkalmazták az állás nélkül maradt cenzorokat. Az ENSZ a foglyok rendszeres kínzásáról számol be.
A rezsim rugalmatlanságára példa, hogy továbbra is tervezéses alapon működik a gazdaság. A gazdasági reformok nagyon lassan haladnak. A Világbank 2003-as jelentése szerint Üzbegisztán a gazdasági növekedés és életszínvonal tekintetében még az ex-szovjet tagországok közt is az utolsó helyen végzett. Az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank (EBERD) 2004-ben
megvonta a segélyt
az országtól a reformok elmaradása miatt, továbbá a az emberi jogok megsértésére hivatkozva. Karimov annyira kíméletlen az ellenzékiség minden formájával szemben, hogy a legutóbbi választásokon még az ellenjelöltjei is őt kellett támogassák.
Az 1999-es zavargások után így nyilatkozott az AFP hírügynökségnek: „kész vagyok letépni 200 ember fejét, életüket feláldozni a köztársaság békéjéért és nyugalmáért. Ha saját gyerekem erre az útra téved, saját kezemmel tépem le a fejét.”
A reformerek legnagyobb problémája, hogy a Karimov-propagandának sikerült az ellenzékiséget szinonimmá tennie az iszlám szélsőségességgel – ami egyébként nyomokban, de érezhető a társadalomban. Az muzulmán vallású lakosság azonban
idegenkedik az extrém nézetektől –
e fogalomtársítás miatt nem lehet ellenzéki tömegmozgalmat összehozni úgy, ahogy korábban például Ukrajnában megtörtént. A szoros állami ellenőrzés miatt ellenzéki szervezetek nincsenek – így vezéregyéniségek sem. Karimovnak pedig – míg a „muzulmán szélsőségesekkel” küzd – borítékolható a nemzetközi támogatása.
Megfigyelők szerint nem vallási okok miatt törnek ki időnként lázadások Üzbegisztánban, hanem a kíméletlen elnyomás, az alacsony életszínvonal miatt. A külföldön élő üzbégek, ha hazalátogatnak, nyomasztó tapasztalatokról számolnak be: megfélemlített emberekről beszélnek, akik a politikai és gazdasági összeomlás határán élnek.
A szeptember 11-i terrortámadások után az üzbég hatóságok azzal férkőztek az Egyesült Államok kegyeibe, hogy engedélyezték az amerikai csapatok állomásozását az országban. Az itteni támaszpont
ugródeszkaként szolgál
az afganisztáni hadműveletekhez – elemzők szerint a bázis taktikai jelentősége nagy, hosszú távú, stratégiai fontossága azonban nulla. Washingtonban emiatt úgy gondolják: nem fognak a végtelenségig kesztyűs kézzel bánni Karimovval.
Azonban az amerikai diplomácia jelenleg nagyon kínos helyzetben van, hiszen rövid távú érdekei azt diktálják, hogy hunyjon szemet a visszaélések fölött. Épp ezért Bush elnök soha nem kritizálta nyíltan Üzbegisztánt. Az amerikai külügy honlapjáról ezzel szemben letölthetőek az üzbég kormányzat rendszeres kínvallatásairól szóló jelentések, bár „stabil és mérsékelt” erőszaknak nevezik azokat.
Az andidzsáni vérfürdőt késve ugyan, de elítélte a külügyminisztérium szóvivője, Richard Boucher: kijelentette, hogy „mélységesen nyugtalanítóak” azok a jelentések, melyek szerint fegyvertelen tüntetőkre tüzet nyitottak.
Az amerikai diplomácia kettős játszmájára mi sem jellemző jobban, hogy ugyanebben a nyilatkozatban Boucher az erőszakos tüntetőket is elítélte, és aggodalmát fejezte ki az iszlám szélsőségesség miatt.
Oroszország szemléletmódja nem sokban különbözik az amerikaitól: Moszkva viszonya nem felhőtlen Taskenttel. Azonban úgy tűnik, az orosz diplomácia vezérlőelve az, hogy
minden jobb az iszlamista fenyegetésnél.
Egyes elemzők szerint azonban az kirgiz határ közelében fekvő andidzsáni zavargások nem vallásos, de nem is gazdasági jellegű elégedetlenségek miatt kezdődtek: ők a politikai változásokon épp átesett Kirgizisztán közelségében látják a magyarázatot.
Így remény nyílhat a rendszerváltozásra, illetve előbb egy tömegmozgalom kialakulására – bár ehhez a külföldi nagyhatalmak is nyomást kell gyakoroljanak a Karimov-rezsimre, hogy lépjen a reformok útjára és hagyja szervezkedni az ellenzéket. Ennek a reális esélye persze minimális – teszik hozzá a szakértők.
Forrás: BBC
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!