Az újságírók egy hete kiszabadultak – állítja egy bagdadi riporter
S. Z. 2005. április 12. 19:20, utolsó frissítés: 19:20Az amerikai titkosszolgálatoktól származó "fülesét" a bukaresti hatóságok haboznak megerősíteni. "#b#Olyan mocskos sztori#/b# ez, hogy szégyellem, hogy tudósítanom kellett róla" – summáz Mile Carpesian.
Életben van az Irakban március 28-án túszul ejtett három román újságíró – jelentette be tegnap Adriana Săftoiu, Băsescu elnök szóvivője. Hozzátette: a túszejtés részleteit nyilvánosságra hozzák, amint a három újságíró hazatért Romániába.
Mile Carpenisan, az Antena 1 tévéadó Bagdadból épp hazaérkezett riportere szerint az újságírók már április 4-én kiszabadultak. A túszdrámát helyszínről tudósító újságírót a Jurnalul National mai lapszáma faggatja:
Bagdadban voltál a három újságíró eltűnésekor és lépésről lépésre követted az ügyet. Melyek voltak az első információk?
Mile Carpenisan– Az Abu Ghraib börtönben készítettem egy anyagot, amikor a rablást bejelentették. Egy amerikai tengerészgyalogos konvoj segítségével eljutottam Bagdadba – éjszakai két óra körül érkeztem meg a szövetséges erők főhadiszállására.
Véletlenül végighallgattam egy beszélgetést, melyben a parancsnokság vezetője informálta az egyik katonát, hogy a Zarkávihoz kötődő al-Sunnar terrorista csoport magára vállalta a rablást. Akkor felvettem az Antena 1-gyel a kapcsolatot, leadtam ezt a tudósítást.
Romániában elkezdődött a hiszti – nem értem, hogy miért – a Prima TV-s kollégák cáfolták az én infóimat. Egy olyan értesülést, melyet Bukarestből nem lehetett megszerezni.
A parancsnokságon 40 felfegyverezett, álarcos emberrablóról beszéltek – abban a pillanatban ez még egy volt a híres iraki emberrablások közül. Azonnal beugrott Băsescu elnök látogatása és arra gondoltam, hogy a túszejtés válasz az Irakban állomásozó román csapatokkal kapcsolatos kijelentéseire.
Mit lehetett arról tudni akkor, hogyan történt a rablás? Honnan szerezted az információidat?
– Ezek voltak a koalíció parancsnokságára terepről beérkezett első hírek. Azok közölték, akik a rablást kivizsgálták. Ők 40, jól felfegyverzett személyről beszéltek valahol egy hotel környékén, Bagdad vörös zónájában.
Ki vállalta magára a rablást és kinek címezte a bejelentést?
– A szövetségesek titkosszolgálatai jelentették, hogy van egy követelés – utólag megtudtam, hogy ez az információ a helyszínen kihallgatott személyektől származik. A titkosszolgálatok ezt soha nem erősítették meg, de nem is cáfolták. Az igazi bolondéria akkor kezdődött, amikor Omar Hayssam bejelentette: felhívták a terroristák, és négymillió dollárt kértek tőle.
Akkor a nyomozók stratégiát változtattak.
– Biztosan. Akkor azzal foglalkoztak az emberek, hogy kiderítsék: hova vihették Bagdadban a tudósítókat, mert a városból ki nem vihették őket. Bagdad a belvárosi Zöld Zónát kivéve nagyon veszélyes hely. Mondhatnánk, ez a biztonság szigete, amúgy a város többi része Piros Zóna, ahol korlátozott az amerikaiak ellenőrzés és a biztonságot senki nem garantálhatja.
Bagdad körül folyamatosan ellenőrzik a gyanús autókat. Ahogy megtudták, hogy emberrablás történt – és az amerikaiak ezt rövid idő alatt megtudták, mert utcai informátoraik vannak – azonnal riadóztattak és az összes autót ellenőrizték. Nehezen csúszhatott volna át a szűrőn egy olyan autó, melyben négy túsz utazik, mondjuk kettő a csomagtartóban, kettő meg a hátsó ülésen.
Mi történt ezután?
– Vártuk, hogy az al-Jazeera az üvöltő álarcos felvételeket közölje. Nem ez történt, hanem megjelent Omar Hayssam, egy telefonhívásról beszélt, miszerint az elrablók négymillió dollárt kértek volna. Akkor már sejtettük, hogy átverés az egész, csak nem értettük, mi a tét.
Kik nem értették? A nyomozók?
– Igen, ők, akik ezzel foglalkoztak. Mondtuk, valami bűzlik itt. Mi az a négymilliós váltságdíj? Milyen terrorszervezet kér négymilliót, túlozhattak volna, 40 milliót is kérhettek volna... Amatőröknek tűntek. Az amerikai és brit titkosszolgálatok akkor fékeztek, várván, hogy csillapodjanak egy kicsit a kedélyek.
Mikor tudták meg a román féltől, hogy ki Omar?
– 29-én este került be a képbe Omar. Délután a nyomozók még Bagdadban próbáltak információkat felhajtani róla, tudták, hogy üzletember, hogy maffiózónak tartják és hogy törvénybe ütköző dolgokat művelt.
De erről nem a román titkosszolgálatoktól szereztek tudomást.
– Hát hogyha a mi hírszerzőink ezt elmondják nekik, nem kérdezősködtek volna Bagdadban. Megjelent a felvétel a négy túszról, mindenki elkezdte elemezni a részleteket. Azonnal látható volt az úgynevezett terroristák reakciója: mintha valaki Romániában nézné a tévét, és utasítaná őket, hogy mit csináljanak.
Amikor az elemzők arról beszéltek, hogy rosszul fogják a fegyvert, problémás a ruházatuk meg a falon levő szőnyegek, megjelentek a fényképek, melyeken nincsen szőnyeg, a géppisztolytartás és a ruházatuk is más. Hát egy terrorista nem aszerint öltözködik, hogy ki mit beszél a tévében...
Amikor megtudtad hogy kiszabadultak, hogyan közölted?
– Hétfő reggel [április 4-én] fél nyolckor kaptam a fülest, hogy szabadok. „Hogyhogy nem tudtad, hagyd, mert köztudott!” – mondták. Én elkezdtem leellenőrizni.
Ki volt a forrásod?
– A Zöld Zónából jött az infó, olyan katonai személytől, akiknek köze van az amerikaiakhoz. Elkezdtem hívogatni másokat, civileket. Azt mondták, hogy valóban kiszabadultak az újságírók, de egyelőre még ne közöljem, mert még nem tudják evakuálni őket Irakból.
Egy repülőről beszéltek, mellyel el kellett volna hozzák őket. Akkor felhívtam a követséget. Fura választ kaptam: „Egyelőre hagyjuk a dolgokat úgy, ahogy vannak”. Ez esetleges megerősítése volt a fülesnek, melyet Romániába adtam további ellenőrzésre.
Mikor szabadultak?
– Akkor éjszaka. Én a követség üzenetéből arra gondoltam, tényleg kiszabadultak. Nem erősítették meg, de miért nem cáfolták? Romániából azt mondták, hogy csak akkor menjen le a híradóban, ha megvan a hivatalos megerősítés. Én itt azzal fenyegetőztem, hogy ha nem mondják el, elmegyek a vörös övezetbe.
Közben azonban megjött Ungureanu külügyminiszter közleménye, mely már nem azt mondta, hogy nem a kiszabadításuk az elsőrendű fontosságú dolog, hanem a biztonságos hazaszállítás. Azonban nem mondta ki explicit módon, hogy szabadok. Kedden este már romániai nemhivatalos források is ezt mondták.
De mit tudtál akkor? Hol voltak az újságírók?
– A Zöld Zónában, a nyomozók és titkosszolgálatok felügyelete alatt. Várták, hogy hazautazhassanak.
És miért nem jönnek haza?
– Először azt mondták nekem, hogy a repülőnek érkeznie kell. A repülő azonban meg is jött, mert kérte a bagdadi reptéren a leszállási engedélyt.
Dehát az egy teherszállító volt...
– Igen, és hol ebben a probléma? Háborús övezetben sohasem jön érted a Tarom. Ahogy közöltük ezt az információt, Adriana Săftoiu nyilatkozatban cáfolta. Hogy miért nem tette meg előbb, nem tudom. Mi két napja próbáltuk megerősíteni a fülest. Bagdadban megkérdeztem, mi történik?
Szerintem nagyon hihető magyarázat az volt, hogy a románok sok mindenről nem tudnak. Nem mondanak el nekik mindent, ami Bagdadban történik. A nyomozás még folyamatban van.
El kell mondanom, hogy egy másik variánsról is hallottam: eszerint az újságírók biztonságban, őrzött épületben vannak amerikai és angol csapatok gyűrűjében, de nem azok felügyelete alatt. Megkérdeztem, mit jelent ez, és azt a választ kaptam, azonosították tartózkodási helyüket és folynak a tárgyalások.
Követtem ezt a szálat is – megtudtam, hogy az újságírók szabadok és azért tartják őket ott, hogy azonosítsák az összes, túszejtésben közreműködő személyt. Míg fény nem derül az ügyre, a tudósítókat nem engedik haza.
Naprakész vagy, követted az eseményeket. Mi van ezekkel az emberekkel? Ki rabolta el őket? Miféle emberrablás ez?
– Olyan mocskos sztori ez, hogy szégyellem, hogy tudósítanom kellett róla. Alig bírom elhinni, hogy az országunk egy ilyen ügybe keveredett, bárki is van a háttérben. Meg vagyok győződve arról, hogy sohasem tudjuk meg a teljes igazságot. Egy finomított változatot fogunk kapni, mert az országimázs forog kockán.
Ez szerintem természetes, az ország nem hibás ebben, nem a kormány vagy az államelnök küldte az újságírókat Irakba, hogy elrabolják őket. Azonban, ha az arab üzletemberek román újságírók kárára rendezik a kontóikat Irakban, és ebbe a román hatóságok is belemásznak, akkor abból semmi jó nem lehet.
De hogyan magyarázod a bukaresti hivatalos reakciókat? Amikor azt mondják, hogy a túszok nem szabadok.
– Nem tudom. Amit a bukaresti hatóságok csinálnak, azon én is csodálkozom.
Azt állítják, hogy a sajtó veszélyezteti a kiszabadítást.
– Legyünk komolyak. Hogyan veszélyeztetné? A történet első napjaiban, mikor a terroristák ruházatát elemezték, mikor a televízióban mondták el a szakértők, hogy ezek valószínűleg nem terroristák, hiszen az egyikük pocakos, a másik hatalmas aranygyűrűt visel. Ha a túszejtők akartak volna csinálni valamit, akkor megtették volna, és ki tudja, milyen képeket mutattak volna.
Ez egy bűzlő sztori, ami miatt a hatóságok szégyenkeznek. Lehet, hogy majd megtudjuk a kozmetikázott verziót. És annyi hallgatás után nem lesz választásunk, mint elhinni.
Az újságírókat arra kérték, hogy ne közöljenek olyan információkat, melyeknek nem tudják megjelölni a forrását. Kik a te forrásaid, ha annyira bízol bennük, hogy leközöld azt, hogy az újságírók szabadok?
– A titkosszolgálatok. Vagyis azok a nyomozók, akik ezen az ügyön dolgoztak.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!