2019. október 17. csütörtökHedvig
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Sírásó volt a tanügyminiszter – drogokat is próbált, de nem szerette

Nagy Lehel 2005. március 14. 16:25, utolsó frissítés: 16:19

„Estefelé már az irrealitás mezsgyéjén jártunk, és a #b#térképekre pisiltünk#/b#: csakhogy biztosak legyünk benne, hogy a történelmi-földrajzi determinizmus fölött állunk. És fölötte is álltunk.” – írja visszaemlékezéseiben Mircea Miclea.





A kognitív pszichológiával foglalkozó jelenlegi tanügyminiszter ezelőtt simán letagadott egy kinevezése előtt készült, bohém hangvételű interjút: ebben – mikor drogokról kérdezi a riporter – elmondja, hogy természetesen kipróbálta már a tudatmódosító szereket, de nem lelkes híve egyiknek sem.

Ehelyett ő inkább a tenisznek, a nőknek és az italnak a pártfogója. Az alkohol-fogyasztására vonatkozó kérdésre a BBTE pszichológus-csodagyerekének számító Miclea elmondta: „versenyszerűen” iszik, egy ízben 2000 márka „csúszott le” a torkán Párizsban.

A közelmúltban saját maga jelentetett meg egy önéletrajzi ihletésű írást a Polirom könyvkiadónál, R’estul si Vestul címmel. A kötet Mihaela Miroiu egyetemi tanárral való e-mail váltásból született. Íme néhány részlet az irodalmi ínyencségnek sem utolsó írásokból:



„Voltak barátaim, szeretnivaló nőim, olvasnivaló könyveim, és amikor nem volt elég a kártya-eladásból származó pénzem, sírokat ástam. Egy gödör 600 lej! Este felálltam az asztalra és ordítottam: Éljenek a holtak, éljenek az élők! és mindenki tudta a bentlakásban, hogy Miclea má’ megint eltemetett valakit és fizet egy kört.

Nem én hékás, mondtam, a hulla fizeti a kört! Egy kis tiszteletet kérek. (...) Míg be nem fejeztem az iskolát,


fájt a seggem a kommunizmus miatt.

Vidám voltam és züllött.” Miclea-t tanulmányai befejeztével Tordára helyezték ki: „Ki a franc küldött ide, te? Csak az olyan hülyék mint te és a kényelmetlenek mint én vannak itt” – fogadja a kollégája, a történelemtanár, akivel egyből megtalálták a közös hangot.

Mircea MicleaMircea Miclea
„Délután elbújtunk egy kicsi, sötét raktárban, ahol ő a régi és elhasználódott térképeit tartotta. Nem tudom, hogy ittál-e valaha egy helyiségben ahol ilyen sötét lett volna.

Elmondom én, milyen: nagy szomjjal, félve iszol, hatalmasakat kortyolva” – vall a mostani tanügyminiszter. „Estefelé már az irrealitás mezsgyéjén jártunk, és a térképekre pisiltünk: csak úgy, hogy bizonyosak legyünk benne, hogy a történelmi-földrajzi determinizmus befolyása fölött állunk. És fölötte is álltunk.”

Néha kirándult a két cimbora: „Kolozsvárra mentünk és leültünk a Croco-ba. Órákig néztük a diáklányokat – a lépéseikről ismertük fel őket. Egyesek ruganyosan és önbizalommal lépkedtek: érezhetted a combjuk feszülését szűk szoknyáikban, és amiatti örömüket, hogy nők, igazi nők.

Mások csoportosan járva a késő-kamaszkorban topogtak, és hangosabbak voltak. Még nem fedezték fel önmaguk, még nem voltak nők és egy cseppnyi gyöngédség sem volt bennük.


Né, te, a libák!

A libák megnyomták lépteiket, hangosan nevettek, ízléstelenül öltöztek és kevés gondolatuktól nem tágítottak. Ezek azért jönnek egyetemre, hogy jobban házasodjanak. Olyanok, mint azok a tyúkok, melyeket ha üldöz a kakas, arra gondolnak, hogy ha szaladnak akkor hülyék, ha megállnak, akkor még azt hiszik róluk hogy kurvák, így inkább megbotlanak.”

Másutt ezt írja a miniszterré lett pszichológus-professzor: „egy nő beismeri, hogy akkor a legnőiesebb, amikor egy férfiba szerelmes; a legszebb nők a szerelmes nők. A férfiak épp ellenkezőleg: akkor tartják magukat legférfiasabbnak, amikor nőgyűlölők, amikor háborúba indulnak és fegyvereiket here-pótlékként magukra aggatják.

Amikor a hatalmi körökben mozognak és összeesküvést szőnek. Idehallgassatok, pucások: a daru is súlyt emel, mégsem férfi.”

Miclea gondolatai néha a filozófia ingoványos területeire tévednek: „egy csoport tudós tanulmányozott egy csoport csimpánzot és mérték a tesztoszteronszintjüket (a férfi nemi hormon). Az ördögbe, a vezérhímnek volt a legmagasabb a hormonszintje; minél nagyobb volt a csoport és minél több alattvalója volt, annál férfiasabbá vált. Egy idő után ezek a kutatók vették a főnök urat és bezárták egy ketrecbe.


Adtak neki zabát, piát, rágcsit,

mindent, de már nem volt főnök. Na s mi történt? Elkezdett csökkenni a férfiassága, vagyis a tesztoszteronszintje, egyik napról a másikra. Visszadugják a csoportba, de közben egy más majom lett a főnök.

Annak nőtt meg a tesztoszteronja, az előbbi pedig alázatosan járkált a nőstények között. Mit tanulunk ebből, gyerekek? Azt tanuljuk, hogy a társadalmi státusz befolyásolja a hormonháztartást.

Minél több az alattvaló, annál fallikusabb a tirannus. Úgyhogy mi ezen újra elgondolkozunk, és azt mondjuk: az emberi történelem folyamán a férfiak erejének egy része női alattvalóiknak köszönhető. Még tovább merészkedünk: az öregkor kezdetén a szexuális hormonok szintje drámaian csökken.”

„Tudod, mit mondok a nyugatiaknak, amikor – miután megnéznek egy dokumentumfilmet az országról – megkérdik, hogy miért térek vissza Romániába? Azt hogy itt


a nők szépek és a bor jó,

és nekem elégségesek ezek az érvek.” (...) „Én is 1990-ben jutottam ki Nyugatra, mint majdnem mindenki közülünk. (...) Budapesten az újságosbódékra kiaggatott szex-lapokra bambultam. Istenem, jól kezdődik – mondtam magamnak. I like to move it, move it. I like to move it, move it! Frankfurtban a csatlakozásra várva találtam a földön egy szép nagy postazsákot. Összehajtogattam és betettem a táskámba.

Mi mást tudtam volna vinni az otthoniaknak abból a pénzből, amim volt? (Emlékszel, hogy a Ceausescu-rezsim utolsó éveiben nagy ajándéknak számított, ha valakinek üres nyugati zacskókat ajándékoztál?) Most is megvan az a nagy, üres zsák. Egy távoli országban zsákmányolt zászlóként őrzöm.”

Forrás: Gardianul

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS