2018. február 18. vasárnapBernadett
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Erdélyi televízió – egy politikai óvatlanság kronológiája

Sipos Zoltán 2005. március 03. 18:47, utolsó frissítés: 18:31

A televízió-saga még a ’90-es években kezdődik: többek közt Csép Sándor kezdeményezi egy független, erdélyi tévé létrehozását. A dolog azonnal #b#dugába dől#/b#, amikor kiderül: sem frekvencia, sem pénz, sem


pedig technika sincsen. Legközelebb

2003 novemberében

lehet hallani az erdélyi televízióról: ekkor jelenti be Medgyessy, hogy már 2004 közepétől lesz mit nézniük az erdélyi magyaroknak. Markó állítólag – jól ismerve a magyarországi finanszírozási gyakorlatot – nem lelkesedett az ötlet iránt, de nincs mit tenni: december 15-re kitűzik a koncepció kidolgozásának határidejét.

Az események hihetetlenül felpörögnek: alig egy hét múlva az erdélyi magyar médiastúdiók vezetői összedugják a fejüket, és optimisták: a műholdas tévé működtetéséhez már megvan a szükséges szakmai és technikai háttér – jelentik ki.


Ugyanitt fogadkoznak: a működtetésben az összes erdélyi magyar stúdió besegít. Egyúttal megdupláznák a TVR magyar műsorainak adásidejét is.


Néhány nap múlva

a budapesti székhelyű, amúgy nem valami nagy brand Bocskai Szövetség már tiltakozik is a televízió beindítása ellen. A vád: a magyar kormány az adófizetők pénzén csak egy újabb eszközt ad az RMDSZ kezébe „önös politikai céljai megvalósításához”. Ez a vád jobboldali fórumokon, különféle komplexitású kijelentések formájában többször megismétlődik.


2003 december elején

Tőkés László, illetve Pap Géza is üdvözlik az erdélyi magyar televízióadó gondolatát, egyszersmind jelzik: az egyházak szívesen részt vennének a televíziós buliban (a diplomácia nyelvén ezt felelősségvállalásként kommunikálják).

Ha mégsem kapnának meghívót, akkor az „az erdélyi magyarság újabb megosztásához vezetne” – hangzik a fenyegetőzés. Minimális késéssel,


még karácsony előtt

kész a koncepció – részleteket azonban nem közöl a Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) kisebbségi ügyekért felelős politikai államtitkára. Ennek a koncepciónak a részletei sem kilopott fénymásolatok, sem titokban kiküldött mail-attachmentek formájában nem bírtak kiszivárogni.

A televízió elindítására és működtetésére hivatott Janovics Jenő Alapítvány seperc alatt, február közepére megalakul – a kuratórium vezetője Nagy Zsolt, aki egyben az RMDSZ kampányfőnöke is.

Az alapítókon kívül több, mint húsz közéleti személyiség, illetve értelmiségi bábáskodik a televízió születésénél kuratóriumi tagként és tanácsadóként (csoport-szervezési elméletek szerint, ha nyolcnál több ember ül össze vitatkozni egy témáról, akkor ott a hatékony előrelépés nem túl valószínű). Jobboldali körök egyébként többször szóvátették, hogy a JJA jogi értelemben


néhány személy magánalapítványa.

Az egyházak tiltakoznak: kevesellik a két egyházi személyiséget a kuratóriumban – ők az arányokról még egyezkednének. Elvárják, hogy a televízió következetesen érvényesítse az „erdélyi magyarság keresztény-nemzeti értékrendjét és a hitbeli-erkölcsi értékeit”.

Értesüléseink szerint épp azért lett a JJA magánalapítvány, hogy ki lehessen felejteni a képletből a püsiket (a Sapientia ebben az értelemben rossz tapasztalat az RMDSZ-vezetés számára).



Ezzel párhuzamosan megindulnak a latolgatások: Nagy Zsolt bejelenti, a tervek szerint 2004 őszén indulna az adó. Ez egyeesett volna a választási kampánnyal. Februárban logó-, elnevezés- és szlogenpályázat még nem volt kiírva: igaz, azután sem. A kuratóriumi elnök


nyereségesnek szeretné tudni

az adót néhány év leforgása alatt. Ráadásul – ésszerűségi megfontolásokból – 24 órás sugárzási időről is említést tesz. Ha ez nem is jön össze, tizenkét órányi műsor alatt nem is érdemes belevágni – mondja. A televízió meghatározása: nem kereskedelmi, nem közszolgálati hanem közösségi.

A médiások máris csóválják a fejüket: túl szoros a határidő, nem lesz elég pénz és szakember. A kis, Magyarországra dolgozó stúdiók túlterheltek – mint mondják – ráadásul a hazai honorárium röhejes, sokkal profitábilisabb külföldre dolgozni.

Nagy dilemma az egy- illetve többközpontúság: a szakemberek szerint egyértelműen a saját, csúcstechnológiával felszerelt központ a nyerő. Ennek nagy hátránya, hogy az induláshoz azonnal egy milliárd forintra lenne szükség – plusz egy stúdióépületre. Ez nem azt jelenti, hogy venni kell egy ingatlant, hanem: stúdióként tervezni meg és húzni fel egy új épületet.


Ha kevés a pénz,

akkor a már létező 30 műhellyel kellene kezdeni valamit – hangoztatja a lelkesebbje. Néhány éven belül egész Erdélyt be lehetne hálózni optikai kábellel, addig az anyagokat akár autóval is szállíthatnák.

Hogy mi lenne a televízió műsora, erre igazából nem is alakult ki jegyezhető elképzelés. Sikerként könyvelhető el, hogy az értelmiségiek egy része – titokban, mélyen az íróasztal alá hajolva – röhög, ha eszébe jut a televíziós megaprojekt.

A dolog súlyos: az átlagos romániai magyar nem olvas Népszabadságot, sem Magyar Narancsot, sem pedig Magyar Nemzetet, úgyhogy fel sem tűnik neki a romániai magyar lapok szánalmas dilettantizmusa.

Azonban igenis nézi a nemzetközi és magyar kereskedelmi adókat. Most képzeljük el, hogy a Duna TV nemzeti siralomadóra szocializált, besavanyodott romániai magyar televíziósok megtöltik műsorral a romániai magyar csatornát – hogy ebből mekkora bukta lenne. Április elején következik


a nagy pofáraesés:

az IHM által, a televízió technikai feltételeinek biztosítására kiírt pályázati keret 300 millió forint. Markó mit mondhatott volna? Ez az összeg elegendő a megfelelő eszközök vásárlására – jelenti ki.

A játszmában talán a Duna TV reakciója a legérdekesebb: miután a fent hivatkozott sajtótájékoztatón kiderült, hogy az erdélyi televízió-projekt legjobb esetben is jegelve van, a Dunások néhány napra rá lelkesen támogatni kezdik, sőt egy marosvásárhelyi találkozó alkalmával együttműködésről is szó esik.

„A felek egyetértettek abban, hogy az erdélyi televízió jelentős módon hozzájárul majd a minőségi erdélyi magyar televíziózás megteremtéséhez.” – szeretgeti egymást Markó, Nagy Zsolt és Pekár István, a Duna TV akkori elnöke. Az IHM-pályázatról


legközelebb július végén

lehet hallani: kiderül, hogy az összesen 330 milliós kereten három külmagyar szervezetnek kell osztozkodnia, ráadásul a kiírás szerint, hogyha bármelyik szervezet 100 millió forint fölött szeretne támogatást szerezni, akkor meg kell oldania, hogy az általa gyártott magyar nyelvű műsor legalább heti 30 órányi legyen úgy, hogy érjen el legalább 200 ezer magyar háztartást.



Július közepén a JJA-kuratórium eldönti: az erdélyi magyar televízió székhelye Marosvásárhelyen lesz, és 2005 elején már működni fog. A dolog ezennel elhal egy darabig: kezdődik az országos választási kampány, amikor már nem babra, hanem bársonyszékekre megy a játék.


Januárra kiderül: az RMDSZ kormányra kerül,

Markó miniszterelnök-helyettes lesz – ezzel a váratlan új pozícióval ismét meglendül a murok a tévé-csinálók orra előtt. Sőt, most már nem is egy egész napos magyaradásról beszélnek, hanem egyenesen kettőről: az új kabinet vállalta ugyanis, hogy költségvetési pénzforrásokból lehetővé teszi az egész napos erdélyi magyar televíziózást.


Az új határidő: 2006.

A csatornák nem versengenének, kiegészítenék egymást – érkezik a válasz arra az újságírói kérdésre, hogy nem lesz-e sok egyszerre két, egész nap sugárzó adó.

Gáspárik Attila CNA-alelnök tárgyilagos: kifejti, hogy jelenleg a szerkesztőségeknek a heti két-három órás műsorok elkészítése is komoly megterhelést jelent. [Ehhez képest tényleg mindegy, hogy egy, két vagy három, éjjel-nappal sugárzó magyar csatornánk (nem) lesz.]

Markó egy, különböző médiumok főszerkesztőivel tartott február végi megbeszélésen újból hűteni próbálja az agyakat: kijelenti, hogy a közeljövőben televízió nem várható.

Nagy Zsolt kuratóriumi elnök azonnal árnyal, kínos magyarázkodásokba bocsátkozva: a tévéről nem mondtak le. Ez lefordítva azt jelenti, nincs napirenden, de az sincs napirenden, hogy ne legyen napirenden.

Mint elmondja, a probléma az, hogy egyelőre az elnyert 300 millió forint mellett nincs további forrás. Az IHM-mel kötött támogatási szerződés értelmében az adónak legkésőbb kilenc hónapon belül (vagyis 2005 őszén) be kell indulnia. Ha nem, akkor Nagy reméli, hogy "puhítanak a feltételeken, hogy ne kelljen visszafizetni a pénzt".


Illusztráció: Bee Willey

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS