Papp-Zakor Ilka: A szerelő
2005. február 11. 13:17, utolsó frissítés: 12:32"Nézze, jobb lenne megvárni, amíg a romlás előrehalad." Abszurd novella az idő múlásáról és egy kötelességtudó vízvezeték-szerelőről. A Médiabefutó pályázatának újabb nyertes alkotása.
A SZERELŐ
Jó napot, a vízvezetékszerelő vagyok, sietett a fürdőbe, kibontotta a falat, vizsgálta a csöveket. A középkorú asszony, aki kinyitotta az ajtót, kávét főzött, bár talán mégis jobban esne egy ilyen szerelőfajtának a sör, amúgy mindegy, úgyis csak udvarias gesztus, a munkáját mindenképpen elvégzi, megkapja a pénzét, aztán soha többé nem látják egymást, még maximum másfél óra, sejtettem én is, hogy az a cső szivárog, tudtam én, szerelő úr.
Csakhogy ezen hajszálvékony a repedés, nagy a nyomás, azért ereszt olyan erősen, de ez még csak nem is törés, a cső szinte vadiúj, kár lenne kicserélni, mást pedig nem lehetne tenni, de mondom, kár belé a pénz, főleg hogy a nyugdíj. Nézze, jobb lenne megvárni, amíg a romlás előrehalad, tudja mit, így hagyom a falat, és én figyelem, higgye el, idő kérdése az egész.
A szerelő úgy maradt, félig a kagyló alá görnyedten, a vízvezeték minden szívdobbanását követve. Közben beesteledett, a tanácstalan asszony vacsorázott, lezuhanyozott, lefeküdt. Néha attól félt, a szerelés csak ürügy, éjjel meggyilkolják, kifosztják, minden zörejre megrezdült, csak hajnalban tudott elaludni, korán reggel már fel is ébredt, felkelt.
A szerelőt ugyanúgy találta, ahogy otthagyta, az első benyomása az volt, meghalt, de később, ahogy csöndesen figyelte, feltűnt neki a lapockák és bordák alig észlelhető, ritmusos emelkedése, süllyedése, lélegzik; nem evett, nem ivott, nem aludt, amíg munkában volt, minden figyelmét a repedésre összpontosította, így a ház gazdája zavartalanul tehette mindennapi teendőit, mosott, főzött, takarított, tévézett, szomszédolt, este aludni tért, de az újdonsült lakótársat egész nap kerülte, amennyire lehetett. Kapcsolatuk csak hetek múltán vesztett a feszültségéből.
- Hogy halad? - kérdezte október 10-én d.u. 17: 23-kor a szoborszerű alaktól.
- Idő kérdése, hamarosan teljesen elszaródik. - Szemérmesen titkolta, hogy a repedés milliméternyit se haladt előre, a víz viszont, ha lehet, még jobban spriccol, mint eddigelé. És már nem csak akkor, ha megeresztik a csapot.
Tél elejére baráti kapcsolatba kerültek egymással, a szerelő jelenléte természetessé vált, az elfolyt vizet a hölgy lavórba fogta fel, és szobanövényeket öntözött vele, üres perceiben pedig a vécére telepedett, és az újságból olvasott fel a mozdulatlan szerelőnek, az unokáiról mesélt, vagy keresztrejtvényt fejtett, híres amerikai énekesnő, kérdezte, hány betű?, más választ sose kapott.
Csak az aggasztotta, hogy Misi bácsi, így hívták, megérkezése óta nem evett, nem ivott, meg sem ingott, ugyanúgy görnyedt, mint akkor régen, egyáltalán, nem úgy festett, mint ahogy a biológiakönyvek az élő szervezetet defineálják. Mindemellett, öntudatos és becsületes ember lévén gondját viselte a vegetáló (végül is) ismeretlennek, időnként leporolta, kedves szókat szólt hozzá, megkérdezte, hogy hogy halad a munka, bár vaksi szemeivel is látta, hogy a repedést az idő vasfoga sértetlenül hagyta, és mindig azt a választ kapta, hogy nagyszerűen, már tényleg csak idő kérdése az egész,
amikor - ottléte alatt először és utoljára - megbetegedett szegény, orvos nélkül is elboldogult, pokrócot terített a csapott vállakra, hokedlivel támasztotta ki a fáradhatatlan fejet, pihenjen a nyomorult, bemutatta neki az unokákat, néha bevitte neki a rádiót, ne unatkozzon, és, pontosan tizenhárom év múlva, halála előtt végrendeletében szigorúan meghagyta, hogy a háznak, amelyet a lányára hagyott, tartozéka a szerelő, és joga van ott tartozkodni, míg meg nem javítja a csövet. A leány nem szólt semmit, de nem költözött be a házba, csak nagyritkán ment át, ellenőrizte, minden rendben van-e.
Biológiai órája/megérzései azonban mindekinek vannak, így egy nap, amikor a lány benyitott az ajtón, megfordította tar fejét, és kisuttogott a fürdő homályából. Már elszokott a beszédtől, a hangja recsegett, nehéz volt megérteni, mit kérdezett, de azért megkapta a választ. Rémülten pattant fel, suhogtak rajta a pókhálók, a szemében, a hályog alatt, tűz gyúlt: egy napja volt hátra a nyugdíjaztatásig.
Ránézett a hajszálrepedéses csőre, hátrahőkölt, előkapart a zsebéből egy fonnyadt, nagyon régi csomag cigarettát, rágyújtott, kinyitotta a bőröndjét, a rombolás dühével esett neki a vezetéknek, a villanyfúró felsikoltott, a cső felismerhetetlen anyagú törmelékké hullott, turkált egy kicsit a táskájában, megtalálta, amit keresett, új cső került a régi helyére, Misi bácsi összecsomagolt és felszívódott a cigarettafüstben.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!