Sándor és Lehel egy napja
K.A. 2004. december 21. 19:57, utolsó frissítés: 17:03Nagyvárad hiú város, itt az emberek sokat adnak arra, hogy néznek ki, a #b#nárcizmus#/b# a jómodor része, az éjszakai élet pedig kötelesség. Erről szól ez a business.
Hétfő este a Klimt kávézóban. A nap végén még váltunk pár szót. Előjönnek a szokásos témák, a népszavazás, a magyarországi magyarok, a gazdasági recesszió. Hogy vannak, akik mégis visszaköltöznek, beszélgetünk még a román néplélekről, satöbbi.
A nap folyamán ilyen vagy olyan formában, de többször feltettem a kérdést, hogy mit szeretne elérni, mi a célja, mikor érezné azt, egyenesben van a vágyaival. A válasz most jön: szeretne úgy élni, hogy bármikor bárhova elutazhasson és a pénz ilyenkor ne számítson.
A DVD-n Simply Red megy, milyen jó ez a Simply, nagyon találónak érzem, hogy pont ez szól. Szombat este Depeche Mode ment, azt is eltaláltnak éreztem, igaz akkor teltház volt, az emberek pörgősebbet kértek. A délelőtti vendégek többnyire a környező bankok hivatalnokai, harmincasok, nagyváradi bürgerek, az életigenlő középosztály.
Szóval a Klimt – másfél hónapja nyílt a Sas Palotában. Korrekt, európaian dekadens, neoszecessziós, éjjel is nyitvatartó zsebkávézda. Körben üveg és tükör, századfordulós ikonok utánnyomatai.
Karnyújtásnyira három táncos lokál is működik, a Red, a Downtown és a Lords. Az utóbbi olyan, hogyha létezne nagyváradi Lonely Planet, benne lenne. Néhány száz méteres körzetben további legalább féltucat táncos lokál. Csakhogy a Klimt kávézó, olyasmi, mint egy utcával arrébb a PodZ, csakhogy ide inkább a konszolidált juppik, oda inkább a leendő juppik járnak.
Vissza a nap elejére. Hétfő reggel tizenegy óra. Aki bejön, az időpont ellenére nagyon álmosnak tűnik. Egy nagyobb román asztaltársaság arról beszél, hogy az RMDSZ kilépett a PSD mellől. Sajnos bármennyire figyelek, csak foszlányokat tudok kiszűrni.
Megérkezik az alanyom, összefut pár emberrel, tisztáz valamit a Pepsis ügynökkel, elpattint pár telefonhívást. Meghív egy piadinerára, egy ideig faggatom, majd a bank és a bolt következik. Már javában benne vagyunk a napban. Itt lejátszik pár szimultánt és egyeztet a könyvelővel.
Az övezet nem nagy, a Sas Palotától a Partiumi Egyetemig tart, ami gyalog hat, villamossal tíz perc. Ezen a szűk, de nyüzsgő territóriumon a véletlenszerű találkozások teljesen előreláthatóak.
– Mond meg a csávónak, hogy ennyi, hogy ne legyen aztán az, hogy nem annyit mondtunk – példa egy rövid üzleti intermezzóra egy olyan csávóval, akivel összefutunk. Egy teljes telefon eszélgetés átirata pedig így néz ki: – Kétszáz euró elég lesz?
Pörgés egy velejéig nyugis városban, márkás cuccokról, parfümökről és egy igényes lokálról, válogatott italokkal – erről szól ez a business.
Közben megjön Lehel, a teljes jogú üzlettárs. A felületes megfigyelő számára is világos, a két srác mindössze annyiban különbözik egymástól, amennyiben két ember különbözhet. Persze ez a modell nem egyedi, ha jobban belegondolok, szinte kötelező. Napi döntéseket külön, 500 eurónál nagyobb összeget érintő dolgokban csak együtt döntenek.
Az egész úgy kezdődött, hogy elstoppoltak Budapestig és körülbelül 200 márkányi cuccot hoztak át. Aztán megtudták, hogy van egy tuti hazai parfüm-forrás, és baráti körben elkezdtek rendeléseket felvenni – először három darabot hoztak, aztán egyre többet – egyébként csak ma húszat adtak el.
Amolyan hobbi-kereskedést csináltak, a csatornákat bejáratták, ha fülest kaptak, kiszálltak és hozták a cuccot, az árukészlet egyre nőtt, az udvar végében improvizált boltnak híre ment, olyannyira, hogy a gazdasági rendőrség egy portyán elkobozta az egész árut.
Hozzá kell tenni, első, még underground boltjukban már nem csak a saját cuccot forgalmazták, úgyhogy a rendőrök nem csak többezer márkás buktát, de jelentős adósságot is termeltek.
Egy sikertelen üzletnyitás után egy jóval sikeresebb belvárosi megoldás következett. Nem sokkal ez után nyitották meg az 1192-es kávézót, amit mindeki Sárgaként ismer – ez lett a közeli partiumos diákok egyik törzshelye. És aztán jött a Klimt.
– Mit jelent számodra, hogy magyar vagy, de ne legyen a válaszban semmi pátosz. Sándor: – A hovatartozást, semmi többet.
Aztán megtudom, hogy a baráti kör úgy tagolódik, hogy van egy magyar társaság és egy nagyon közeli, kompakt román társaság, tiszták a határok, de mégis szimbiózisban élnek. A tágan értelmezett barátokon kívül ott van még a többszáz ismerős, kliens, üzlettárs. Lehel szerint ez a meghatározó abban, hogy nem mentek el mindezidáig. Pedig egyszer, amikor Monte Carlóban jártak, megláttak egy kiadó kávézót. Szóval akkor már-már eladtak mindent és léc.
János, Sándor tesója biztonsági és megfigyelőrendszerekkel foglalkozik. A másik, legfiatalabb testvér, István rendezvényszervezésben gondolkodik.
Sándor: – Az RMDSZ-ben nincs olyan egyéniség, aki fel tudott volna mutatni valamit. – Mit nem szeretsz az RMDSZ-ben? Az embereket... – Szavaztál? – Nem, de ha mentem volna, nem az RMDSZ-re szavaztam volna. Mindenhonnan vannak barátaim, PSD-ből, a PD-ből, a PNL-ből.
Az RMDSZ-nél ahelyett, hogy azt kérdeznék, miben tudunk együttműködni, azt kérdezik, miért csinálod ezt vagy azt. – Szoktál erről beszélni a barátaiddal, vagy csak én provokáltam ki az állásfoglalást? – Nem, nem nagyon szoktam.
Közben besötétedett, elmegyünk megnézni, hol volt a hőskor underground üzlete, aztán ismét irány a Klimt. Még beszélgetünk, aztán a srácok elmennek a Lotus Plazába, megnéznek egy filmet a multiplexben.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!